Négyezredik külföldi hallgatóját köszöntötte a PTE!
Már több mint négyezer külföldi hallgatója van a Pécsi Tudományegyetemnek, ami nagyon fontos mérföldkő az intézmény életében. Jól mutatja a fejlődést, hogy 2010-ben a határon kívülről érkező hallgatók száma alig haladta meg az ezerötszázat.
A négyezredik külföldi hallgatót, Ide Kanakot, az Általános Orvostudományi Kar elsőéves japán hallgatóját Bódis József rektor köszöntötte egy oklevéllel a pénteki Stipendium Hungaricum Gálán.
A Pécsi Tudományegyetem vezetése a 2010-es évek elején stratégiai célként tűzte ki, hogy jelentősen bővítsék a külföldi hallgatói létszámot, és természetesen az ehhez szükséges infrastruktúrát, oktatói gárdát is ehhez igazítva fejlesszék. Utóbbiban komoly segítséget jelent az egyetem számára a Modern Városok Program, amelynek révén forrást is tudtak allokálni a fejlesztésekhez, modernizációhoz. Jelenleg több mint négyezer külföldi hallgató tanul Magyarország első egyetemén, amely idén ünnepelte alapításának 650. évfordulóját.
Bódis József, a PTE rektora a négyezredik külföldi hallgató köszöntése kapcsán elmondta: „A nemzetköziesedési tendenciát a legjobban az mutatja, hogy összesen mintegy száz ország fiataljai tanulnak egyetemünkön, ami nagyon magas szám. Elég, ha csak végigsétálunk Pécs belvárosában, és meghallgatjuk, hány különböző nyelvet hallunk. A külföldi fiatalok gazdagítják Pécs kultúráját, és olyan atmoszférát teremtenek, amitől egyedivé válik a város, és az egyetem.” – hangsúlyozta a rektor.
A négyezredik külföldi hallgató Japánból érkezett Pécsre. Ide Kanako mindig is orvos szeretett volna lenni: „Sok áldozatot követel az egyetemi tanulás, nehéz az órákra való felkészülés, a rengeteg tananyag megjegyzése, de mivel hazámban, Japánban és más földrészeken is szeretnék majd orvosként érvényesülni, nagyon örülök, hogy Pécsi Tudományegyetemen tanulhatok és szerezhetem meg az ehhez szükséges tudást.” – tette hozzá Ide Kanako, a négyezredik külföldi hallgatója a PTE-nek.
A Pécsi Tudományegyetem Stipendium Hungaricum gáláján fellépett a tavasszal a PTE hangjának megválasztott orvoskari hallgató, a madagaszkári Mino Rabenjafimanantsoa és zenekara. A nemzetközi hallgatóknak lehetőségük nyílt egy magyar népdal megtanulására is az Eszterlánc Zenekar és egy kiemelkedő pécsi tehetség, Sturz Noémi segítségével, aki jelenleg a Zeneakadémia másodéves hallgatója népi ének szakon.
hírek innen, onnan
Kertész ismerősöm figyelmeztet. Már 12 foknál érdemes lépni, különben nem biztos, hogy túlélik a telet a növényeid
Ahogy közeledik a tél, egyre fontosabbá válik a kertben és a teraszon tartott növények védelme.
Mérik az autósok sebességét Pilisvörösváron, de itt mégsem büntetnek: riasztó kép rajzolódott ki
Érdekes statisztikát osztott meg Pilisvörösvár önkormányzata két helybéli utca sebességmérőiről.Noha ezek a berendezések mérik a...
DINK-effektus: A lifestyle-őrölet, ami elárasztotta a TikTokot
„Nincs gyerek, kétszeres jövedelem, végtelen szabadidő” – nagyjából így lehetne összefoglalni a DINK (Dual Income, No Kids) életmód...
A csendes gyulladás rejtett tünetei, amiket a stressznek tudsz be, pedig a megoldás a tányérodon lehet
A csendes vagy krónikus gyulladás nem jár akut lázzal, pirossággal vagy nyilalló fájdalommal, mint egy elfertőződött seb vagy egy...
Véres mészárlás a hírportálok között – A 10 legnagyobb látogatottsági visszaesést elszenvedő sajtótermék
Jelentősen visszaesett az Egyesült Államok legnagyobb hírportáljainak internetes forgalma. Az ötven leglátogatottabb híroldal közül...
Kilenc perc alatt feltölt az új BYD – de hol lesz hozzá töltő?
A villanyautóval megtett hosszú út tervezésekor könnyen fontosabbá válik a pihenőhely, mint maga az úti cél. Hol lesz szabad töltő,...
Milliárdos tétel az asztalon, ami belülről feszítheti szét Budapestet
A parkolóüzemeltetési vita alapját meghatározó adatokhoz jutott lapunk.
Eső, fagy, napsütés – ilyen lesz a hétvégi időjárás
A hétvégén is csendes, őszi idő várható, több-kevesebb napsütéssel és jellemzően 13-19 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel,...
Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál
A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.
18 fokkal kecsegtet az időjárás, de estére kellemetlen fordulat jön
A napsütés mellett 18 fok is lehet, estére azonban északkelet felől felhők érkeznek, és helyenként gyenge csapadék is kialakulhat. A 18...
Újabb hírek érkeztek XIV. Leó pápa állapotáról, eddig kell kórházban maradnia
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű...
Ennyi pénz hiányzik havonta a magyar családoknak – friss kutatás mutatja meg a valóságot
Havi átlagosan 266 ezer forinttal több nettó jövedelemre lenne szükségük a magyar háztartásoknak a kényelmes megélhetéshez. Bár egyre...
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
Bulvár
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k
Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van
A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n
„Börtönbe küldeni Orbán Viktort, Szijjártó Pétert, Nagy Mártont – ezen dolgoztam ma délelőtt is” - kihallgatta Tordai Bencét a rendőrség Paks II-ügyben
Feljelentőként hallgatták meg a volt országgyűlési képviselőt a Nemzeti Nyomozó Irodában a paksi atomerőmű tőkeemelése kapcsán. A politikus dokumentumokat nyújtott be a hatóságnak, amelyek szerinte az előző kor

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






