Negyvenmillió az E.ON-tól
A Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program ebben az esztendőben több mint 450 kiemelten színvonalas eseményt kínál a művészet valamennyi területén. Az E.ON csoport fő támogatóként csatlakozik a Pécs2010 EKF programhoz az első félévi sikerei alapján, ezzel hozzájárulva a színvonalas folytatáshoz.
A megállapodás értelmében az E.ON csoport a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat második félévi kulturális eseményeit támogatja ezen megállapodás keretei között.
Az E.ON számára mindenkor fontos volt a színvonalas kulturális programok támogatása, hiszen immár másfél évtizede szponzorálja az Örökség Fesztivál – Pécsi Napok eseménysorozatát, valamint fő támogatója a Pécsi Balettnek, mely a Pécs2010 EKF program hivatalos nagykövete. Az E.ON csoport fontosnak tartja, hogy az általa nyújtott energetikai szolgáltatásokon felül a Dél-dunántúli Régió lakosainak értéket nyújtson, színvonalas programokon keresztül támogassa az itt élő emberek és családok szabadidejének tartalmas eltöltését, illetve az ide látogatóknak is élményt adjon.
Az E.ON csoport szponzori támogatása által lehetővé válik a rendezvénysorozat második félévi eseményeinek még színvonalasabb és gazdagabb kivitelezése. Az együttműködésről szóló megállapodást 2010. július 7-én a pécsi Városházán írta alá dr. Páva Zsolt, Pécs MJV polgármestere, valamint Konrad Kreuzer, az E.ON Hungária Zrt. Igazgatóságának elnöke.
Honlapunk kérdésére Konrad Kreuzer elárulta, egészen pontosan negyvenmillió forintról szól a megkötött szerződés, a cég ennyivel támogatja a szívének oly kedves rendezvénysorozatot.
hírek innen, onnan
Magyarországot is választás elé állíthatják a nagyhatalmak?
Donald Trump lépései jelzik az új világrendet, amelyben a nagyhatalmak maguk alá rendelik befolyási zónáikat – véli Szalay-Berzeviczy...
68 éves férfihoz ment hozzá a 25 éves Juli: ez a magyarázata
Ez a nő tudja, mit akar, azt meg mindenképpen, hogy kit. A 25 éves ékszerárus 2023-ban találkozott a 68 éves férfival, miközben...
Két téli olimpiát is megjárt jégkorongozót szerződtettek a csíkszeredaiak
A Dunaújváros lett válogatott játékost szerződtetett.
Roger Federer még mindig a régi, legyőzte a világranglista 13. helyezettjét
2020 után tért vissza régi sikerei helyszínére a svájci legenda.
Nagy bejelentéssel készül szombatra Magyar Péter
Fontos emberét nevezi meg a Tisza elnöke.
Végóráit éli a Hubble, látványos megsemmisülés vár rá
A Hubble űrteleszkóp több mint három évtizeden át formálta át a világegyetemről alkotott képünket, ám pályafutása lassan a végéhez...
Idén már pályára állhatnak az első privát űrállomások
2026-ban végre nem csak az ISS lesz az „egyedüli cím” az alacsony Föld körüli pályán: jönnek az első bérelhető, kereskedelmi...
Itt a NAV friss feketelistája - Ők nem jelentették be dolgozóikat
A NAV ismét közzétette azt is, hogy kik azok az adózok, akik nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének.
Nagy bejelentésre készül Magyar Péter, szombaton minden kiderül
Magyar Péter bejelentette, hogy a Tisza Párt szombaton bemutatja gazdaságfejlesztésért és energetikáért felelős vezető szakértőjét,...
Jégzajlás a Tiszán: életbe lépett a hajózási zárlat a folyó teljes magyarországi szakaszán
A tartós hideg hatására a Tisza több szakaszán is befagyott a folyó, a jégzajlás miatt pedig hajózási zárlat lépett életbe a teljes...
Tavaly sem volt gránitszilárdságú a költségvetés, nyolcnaponta módosították
A 2025-ös költségvetést parlamenti elfogadása után 46-szor módosította a kormány, a változtatásokkal összesen 2213 milliárd forintot...
Az őskorban tényleg átaludták a telet? Így éltek túl a hideg időkben
Volt élet a bolyhos zoknik és a radiátor előtt is.
Sport
Elfogyott a Barcelona-drukkerek türelme, Hegyi Iván leváltását sürgetik
Reagált a Sport TV a nyílt levélre.
Alig érkezett meg új klubjához, súlyos büntetéssel nézhet szembe Varga Barnabás
Eldurrant az AEK Athén elnökének agya?
Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott
Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.
Súlyos beteg Király Gábor és Dárdai Pál volt csapattársa, az életéért küzd a Hertha legendája
Továbbra is ő az Aalesund edzője.
69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak
Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.
Brutalitás az Eb-rangadón, mégis a Fradi-klasszis tettét vélte gyilkolásnak a kapitány + videó
A csodálatos győztes gól után megtört az Európa-bajnoki átok.
Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is
Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.
Elaltatta magát az FC Barcelona, a címvédő nyolcaddöntője őrült végjátékot hozott
A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.
Az ifjú csodakapus mentette meg 94. perces földöntúli bravúrjával a Barcelonát
Joan García meccsről meccsre dörömböl a spanyol válogatott ajtaján.
Varga Barnabás rögtön egy súlyos pénzbüntetéssel indíthat az új klubjában
Az elnök begurult az AEK-nál.
Történelmi tett kapujában a magyar válogatott, 12 év után újra jöhet a bravúr
A kontinenstornán 12 év után ismét sikerülhet az, amely eddig csak mindössze csak egyszer.
Újabb testvérpár esett ki a Liu fivérek után, de így is folytatódhat a magyar sikersorozat
Az olimpia előtt nem minden rivális fekszik rá az Eb-re.
Bulvár
A tizedik emeletről ugrott ki egy férfi Csepelen, a zsebeiben több százezer forintot találtak
Idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
Megindultak a katonák Grönlandra
Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct
Ez Orbán Viktor mesterterve, ezzel végleg mattot adhat a Fidesz a Tiszának
Orbán Viktor végig ezt tervezhette.
Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés
A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.
Tinédzserek brutálisan meggyilkoltak egy 49 éves férfit, aki rá akart hajtani egyikükre, egy 16 éves lányra
A bűnügy nagy vitát kavart az Egyesült Királyságban, a kommentelők több táborra szakadtak.
Dulakodás a parlamentben, elkobzott földterületek – Mik is azok a Beneš-dekrétumok?
Több mint ezer hektárnyi földterület került állami kézbe 2019 óta Szlovákiában, miközben már csak a dekrétumok megkérdőjelezése is büntethető.
Újabb pénzosztásra készülnek Nagy Mártonék, íme, a kedvezményezettek
A kabinetnél valamiért úgy találták, hogy meg kell segíteni a vendéglátósok egy részét.
Lázár János: Magyar Péternek Dubajban van lakása; Tisza: Magyar Péternek nincs külföldi ingatlanja
Most már kölcsönösen vádolják egymást külföldi ingatlan birtoklásával.
Szlovákiát csodálja az egész világ, megtették, amit a magyarok sosem tudtak
A Tátrában egy szokatlan téli látvány keltette fel a figyelmet, amelynek elkészítéséhez a magyarok még a közelébe se jutottak.
Földindulás, új vezetője van Észak-Koreának, teljesen átalakul a világ
Sokáig csak suttogtak róla, most viszont egyre több a baljós jel: Észak-Koreában már nem Kim Dzsong Un lehet az igazi főszereplő.
Kincsvadászok: ezt találták egy pasaréti lakás garázsában, mindenki ledöbbent, amikor előkerült
A Kincsvadászokból már megtanultuk, hogy érdemes átnézni a pincéket, garázsokat.
Nem hazudott Gulyás Gergely, majdnem megfektette a kormány a bankrendszert egyetlen döntésével
Ezért nem érkezik egyszerre a 13. és a 14. havi nyugdíj.
blogmorzsák
Előfizetéses csapdák: vajon neked is vannak felesleges kiadásaid?
Az előfizetéses rendszerek kényelmesek, mégis könnyen válhatnak láthatatlan pénznyelőkké.
Kivételesre sikerült a Cupra Formentor VZ5, a 280 kilométeres végsebesség csak a ráadás
Olyan bámulatos hangvilágot hoz létre a különleges kipufogórendszer, hogy mindenki megfordul utána.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






