Nehezebb lesz a közlekedés Pécs belvárosában! Felújítják a József utca teljes közműhálózatát
A József utca közművei jellemzően több mint 40 évesek (a legrégebbi vezeték 93 éve szolgálja az utcát), műszaki állapotuk egyre romlik, a meghibásodások megelőzése érdekében időszerűvé vált a cseréjük.
A keskeny utcában csak az autóforgalom kizárásával lehetséges a korszerűsítés, így az E.ON Hungária Csoport gáz- és áramhálózati szakemberei, valamint a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. ivóvíz- és szennyvízhálózati szakemberei egy beruházássorozat keretében tervezték meg a közművek cseréjét.
Annak érdekében, hogy a munkálatok időigényét jelentősen lerövidítsék, ahol lehet, egy időben az utca több pontján is dolgoznak majd a szakemberek, azonban a teljes rekonstrukciósorozat így is hosszú ideig fog tartani. Amennyiben az egyes vezetékek cseréjére különböző időpontokban kerülne sor, újra és újra meg kellene bontani, majd helyreállítani a burkolatot, ezzel még tovább növelve a beruházás időigényét.
Az összehangolt korszerűsítés végére – egy felbontással és helyreállítással – négy szolgáltatás vezetékei újulnak meg az utca teljes hosszában, az üzembiztos csövek fölé a munka zárásaként teljes szélességben vadonatúj útburkolat kerül. A beruházássorozat április 19-én, hétfőn kezdődik a József utcában. Egyszerre indul el a földgáz- és a villamos vezetékek cseréje, majd májusban a TETTYE FORRÁSHÁZ is bekapcsolódik az új víz- és szennyvízvezetékek építésével.
Az áram- és gázhálózati rekonstrukcióról
Az áramhálózati szakemberek egyszerre két helyen kezdik meg a munkát: a József utca északi oldalán a Szent Mór és a Kisflórián utca között, illetve az utca déli oldalán a Megye utca és a József utca 12. között. Szintén április 19-től a gázvezetékek cseréje is elindul, a József utca Anna utca és Kisflórián utca közötti szakaszával kezdenek a szakemberek.
A villamos kábeleket három, a gázvezetékeket négy ütemre bontva cserélik majd ki, így várhatóan az áramhálózati munkálatok július 18-án zárulnak, a gázvezetékcserékkel augusztus 8-ra végeznek a szakemberek.
A kis- és középfeszültségű villamos földkábelek cseréje összesen 1500 méter kábel cseréjét jelenti, a cserében érintett földgáz vezetékek hossza 700 méter. A földgáz gerincvezetékről 49 ingatlanba bemenő leágazást szintén érinti a tervezett rekonstrukció.
A villamos- és földgáz vezetékcserék az E.ON saját beruházásában, összesen 140 millió forintból valósulnak meg. Egyes munkafázisokhoz kapcsolódóan szükség lesz majd tervezett üzemszünet meghirdetésére egyes érintett ingatlanok esetében (egy ingatlant várhatóan egy-egy alkalommal érintve gáz- és áramszünettel), erről az érintettek az E.ON-tól előzetesen szórólap útján tájékoztatást kapnak majd.
Az ivóvíz- és szennyvízhálózati rekonstrukcióról
A TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. folyamatos üzemeltetés mellett korszerűsíti a víz- és szennyvízrendszert a József utca teljes hosszában (majd ősszel a Kisflórián és a Szent Mór utcák József utcától délre eső részén). A 120 millió forint értékű beruházásban összesen 1136 méternyi új hálózatot építenek. Az utcát ellátó ivóvízvezetéken 20 kisebb utcazárással járó meghibásodás és 6 komoly csőtörés történt az elmúlt években (utoljára idén februárban). Ezt a kockázatos műszaki állapotú fővezetéket váltják ki a szakemberek 561 méter hosszan, emellett azoknál az ingatlanoknál, ahol még régi típusú ivóvízbekötés van, újat építenek be.
A város egyik legkorábbi, 1928-ban lefektetett Zsolnay kőagyag csatornájának helyére 575 méternyi modern szennyvízvezeték kerül a földbe, ezzel együtt a környező ingatlanok szennyvízbekötései is megújulnak.
Mielőtt a csőcserébe belekezd, a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. az utcában végig ideiglenes hálózatot épít ki, amely a munkálatok alatt az ivóvizet biztosítja. A környéken lakók csak technológiai okokból elkerülhetetlen, rövid vízhiányra számíthatnak, az érintett ügyfeleket a társaság szórólapon értesíti.
A gyalogos forgalom és az épületekbe való bejutás folyamatosan biztosított lesz, a munkaárkok mellett végig korlátokat helyeznek el. Az utca szélessége, az egymást keresztező hálózatok műszaki adottságai és a középen futó szennyvízvezeték sajnos nem teszi lehetővé a munkaárkok mellett az autóforgalmat, ezért teljes lezárásra lesz szükség végig a munkálatok ideje alatt – várhatóan novemberig.
Az utcában a parkolás nem lesz lehetséges, az ott lakók számára Pécs MJV Önkormányzata, a BIOKOM Nonprofit Kft. és a szolgáltatók együttműködve parkolóhelyeket biztosítanak. A parkolás részleteiről az önkormányzat és a BIOKOM tájékoztatja az érintetteket. Az arra közlekedőket kihelyezett jelzőtáblák segítik, az elérhető terelőút az egyes munkafázisokhoz kapcsolódóan, a munkálatok előre haladtával várhatóan változni fog.
A szolgáltatók köszönik a környéken lakók, közlekedők megértését, türelmét, amellyel segítik a beruházások megvalósulását!
hírek innen, onnan
Megszólalt Trump a francia zavargásokról: a migráció összetörte az egykor nagy országot
Donald Trump amerikai elnök is csatlakozott azok sorához, akik véleményt nyilvánítanak a franciaországi zavargásokról. Trump szerint a...
Öt nap alatt bukott meg a kormányszóvivő – A televízió emelte fel, és a televízió okozta a vesztét
Mindössze öt napig maradt hivatalában Donald Trump új sajtótitkára, Katie Zacharia szóvivő, akinek távozása komoly kérdéseket vetett...
„Keresztényként szégyellem magam” – Hodász András a hit nevében elkövetett politikai akcióról
Az egykori pap azt furcsállja, hogy a tüdőrákkal diagnosztizált pápáért nem jutott eszébe imát szervezni a KDNP-nek. A törpepártot...
Egyre súlyosabb a helyzet Albániában, megszólalt a miniszterelnök
Az albán miniszterelnök visszautasította a lemondását követelő diákok követeléseit, és külföldi beavatkozást emleget a zavargások...
A magyar kormány háttérből irányította a Rongyos Gárda felkelését
Így sikerült megtartani valamennyit a Trianonban elszakított nyugati területekből.
Takács Péter szerint személyesen Magyar Péter miatt születik kevesebb gyerek az országban, a miniszterelnök visszavágott a vádra
Közvetlen összefüggést látott a Tisza Párt megjelenése és a demográfiai törés között A fideszes országgyűlési...
Súlyos daganatműtét után gyalog sétált ki a klinikáról XIV. Leó, a kijáratnál pedig váratlan találkozó várta
Gyalog sétált ki a klinika csarnokán az egyházfő A héten megműtött XIV. Leó klinikai állapota...
Forradalom a fociban: Megérkezett a digitális piros és sárga lap! - videó
Már az egyszerű lapokat is elérte a digitalizáció.
Összeszólalkozott Magyar Péter és Jámbor András a francia zavargások miatt
A kommentszekcióban vitáztak.
Kiszivárgott a csillagjegyek listája: 4 jegy, akiknek szinte minden összejön az év hátralévő részében
Te is köztük vagy?
Újabb hírrel jelentkezett XIV. Leó pápa az egészségi állapotáról
Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az...
Összeomlott a gyászhír hallatán: Osváth Zsolt megtörte a csendet a tragédia után
Mélyen megrázó, szívbe markoló vallomással jelentkezett a közösségi oldalán Osváth Zsolt.
Sport
32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.
Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen
A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.
Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának
A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.
Aggodalom Újpesten: mentősök siettek a pályára, hordágyon vitték le a magyar játékost
A hazaiakon az emberelőny sem segített az éllovas ellen.
Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben
A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.
Újabb Fradi-legendák sorakoztak fel Kubatov Gábor mellett - itt a teljes névsor, nem hiszed el kik szerepelnek a listán
Szerintük a Fradi jövője a tét.
Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni
A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.
Nem is tudta Lamine Yamal, mekkora veszélyben volt, de rutinos edzője megmentette
Levegőben lógott a rettenetes piros lap.
Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól
Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.
Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár
A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.
Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek
Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.
Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert
Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.
Bulvár
„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá
Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.
Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult
Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h
Elképesztő számmal döbbentette le az uniós vezetőket Zelenszkij: ennyi ukrán kényszerülhet Európába, ha Oroszország győz
Akár 20 millió ukrán is Európába kényszerülhet, ha Oroszország megnyeri a háborút – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij az uniós vezetők tegnapi brüsszeli csúcstalálkozóján. A háború kitörése óta hatmilli
A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak
Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.
Drasztikus fordulatot vesz az időjárás vasárnap: az eső miatt már nem kell aggódnunk, de ez sok gondot fog okozni
Kellemetlen meglepetést tartogat az időjárás.
Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát
Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.
Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja
Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon
Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel
Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss
Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese
Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni
Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér
Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...
Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda
Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a
Napra pontosan kiszámolták, mikor omlik össze az emberiség: 2026. november 13-án jöhet a világvége egy 66 éves tanulmány szerint, de a valóság felülírta a modellt
Már csak néhány hetünk lehet hátra egy 66 éves tanulmány jóslata szerint.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






