Ezt olvasta már?

0

Nehézkes pécsi siker

A papírformának megfelelően megnyert,bár a vártnál nehezebben a hazai találkozóját a férfi kosárlabda NB I-ben a PVSk-Pannonpower a JP Auto Jászberény ellen.

Pedig elég nyögvenyelősen indult a találkozó, elsősorban a vendégeknél Brian Williams miatt, aki csak az első negyedben 18 pontot szerzett. A hazaiak jobban megosztozkodtak a pontokon, Chris Smith, Nelson és Sejfic is eredményes tudott lenni, ráadásul egy Budimir-tripla is beesett. De hátradőlni nem lehetett, a pécsieknek eléggé nagy gondot okozott a jászberényi zóna, szerencséjükre Williams ebben a negyedben csak hat pontig jutott. Így aztán soványka, hárompontos előnnyel várhatta az ezúttal meglepően gyér létszámú közönség a folytatást. Nos, a fordulás sem hozta meg a várt pécsi fölényt, a nagyon kellemetlen stílusban játszó vendégek rendre visszaverték a pécsiek próbálkozásait, hogy nagyobb előnyre tegyenek szert. Ebben leginkább Davon Sandler volt ludas, aki átvette Williams ponterősségét, még szerencse, hogy pécsi oldalon Supola és Sejfic is termelt szépen ebben a tíz percben. Így az utolsó negyednek soványka egypontos vezetéssel futhattak neki a hazaiak. Ebben a negyedben ismét kedvet kapott Williams a pontszerzésre, a pécsieknél viszont Nelson vette hátára a csapatot, és kezdett asszisztok helyett a pontszerzéssel foglalkozni. A vége azonban így is izgalmas lett, de a pécsiek nagy nehezen hozták a kötelezőt.

A pécsieknek még három mérkőzésük van vissza az alapszakaszból, hazai pályán fogadják a Paksot, és a Vasast, az utolsó fordulóban pedig Székesfehérvárra utaznak.

Férfi kosárlabda NB I.

PVSK-Pannonpower – JP Auto Jászberény 80-76 (22-21,15-13, 18-20, 25-22)

Pécs, 700 néző. V.: Cziffra, Varga Z., Gyuris. Pécs: Nelson12, C. Smith 14/6, Supola 12/3, Budimir 12/6, Sejfic 23. Cs.: Halász 7/3, Harazin, Bíró, Antóni. Edző: Csirke Ferenc.

Jászberény: Saddler 16, B. Williams 32/3, Mándoki 3/3, Brbaklic 5/3, Czirbus 10/3. Cs.. Arrington 8, Bazsó 2. Stevan Tot.

Az eredmény alakulása: 3. p.: 2-2, 6. p.: 10-6, 13. p.: 26-25, 17. p.: 33-31, 23. p.: 42-38, 26. p.:51-44 , 33. p.:60-60 , 37. p.: 70-66.

Kipontozódott: Czirbus (40. p.), Mándoki (40. p.).

Csirke Ferenc: - Amikor meghallottam, hogy hiányzik három center is a vendégeknél, tudtam, hogy ilyen nehéz meccs vár ránk. A jászberényi légiósok sok extra tempókosarat dobtak, náluk megengedhetetlen, hogy hazai pályán az első negyedben csak két faultunk legyen.

Stevan Tot: - Mindig tetszik nekem a Pécs játéka, ma három hiányzó centerünk nélkül is megleptük őket, egylabdás meccset tudtunk játszani.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Forma-1: Hamiltont és a vb-éllovas Antonellit is megbüntették – így rajtol el a mezőny a Magyar Nagydíjon

A szombati időmérő után a versenybírók esti döntései alapjaiban változtatták meg a vasárnapi futam esélyeit. Lewis Hamiltont és Andrea...

Vitatott manővert követően állt az élre, első győzelmét aratta a britek tehetsége az F3-ban

Slater az összetett pontversenyben is átvette a vezetést a Hungaroringen.

Nem vicc: WC-papírral is távol tarthatja a szúnyogokat

Csak ezt kell a WC-papírra csepegtetni.

A titán átkára is fény derül: jön a Percy Jackson 3. évada, itt a friss előzetese

Hamarosan befut a Percy Jackson és az olimposziak című fantasysorozat újabb etapja: megvan a 3. évad premierje, ősszel kerülne a...

Így néz ki a Déli Körvasút új acél hídszerkezete a Soroksári út felett

Helyére került a Déli Körvasút új acél hídszerkezete a Soroksári út felett.

Bejelentette Irán: ha Amerika ezt meglépi, lángba borul egy egész földrajzi régió

Ha az Egyesült Államok ismét megtámadja Iránt, az iszlám köztársaság olyan válaszcsapást hajt végre, amely jelentősen ki fogja...

A benzinárak kapcsán kulcsfontosságú hír érkezett

Oroszország az év végéig meghosszabbítja a benzinexport tilalmát, de feloldja a dízel kivitelére vonatkozó korlátozásokat.

Tavaly majdnem sikerült, idén ő lett a bál szépe

Balatonfüred ünnepi díszbe öltözött a 201. Anna-bál alkalmából. A rendezvény előző évi első udvarhölgye, Windisch Laura is szerepet...

Közel 40 fokos hőhullám jön, nálunk lehet a legnagyobb forróság egész Közép-Európában

Vasárnap és hétfőn még előfordulhatnak záporok, zivatarok, keddtől viszont egyre nagyobb hőség várható. A legfrissebb előrejelzések...

Lemondott az oktatási miniszter – véget értek a „csótány”-tüntetések

Az indiai Csótány Janta Párt (CJP) bejelentette, hogy befejezi öt hete tartó delhi tiltakozását, miután lemondott Dharmendra Pradhan...

Szokatlan időjárásra ébredtünk vasárnap hajnalban – megjöttek a részletek

Szokatlanul hűvösen indult a vasárnap Magyarország nagy részén.

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona

A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.

Bulvár

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

0






0