Nem a szűrőprogram-telepítés az egyetlen dolog, amit megtehetsz
Azt se tudom, mit csinál a gyerek, amikor a telefonját nyomkodja! Nem akartam még neki telefont venni, de már mindenkinek volt az osztályban, úgyhogy muszáj volt!
Fogalmam sincs mi az a snapchat, de egész nap azon lóg! Van olyan program, amivel korlátozni tudom, hogy mennyit netezzen?- ez csak néhány, azokból a mondatokból, amiket a szülőktől hallunk, és amikre így válaszolunk: Nektek jó lenne egy internetes házirend.
Járhatnék egyedül oviba?
Olvasni sem úgy tanultunk, hogy elénk raktak egy könyvet. A digitális eszközöket sem elég csak odaadni, tanítani is kell a helyes használatukat. A digitális és fizikai világ hamarosan eggyé válik, ezek a változások nemcsak izgalmas lehetőséget rejtenek, de sok bizonytalanságot is. A gyerekeink ennek a változásnak a részei, a mi felelősségünk pedig az, hogy online is biztonságban legyenek.
A hétköznapokban egy kisgyerekes szülő nem engedi 50 méternél tovább egyedül a gyereket, a szülők ott ülnek a homokozó sarkában, viszik-, hozzák a gyerekeket az iskolába és felelőtlennek titulálnák azt, aki egy 5 évest elengedne egyedül egy Pláza közepén, miközben ugyanez ez az 5 éves komoly veszélyeknek van kitéve, ha egyedül használ bármilyen digitális eszközt. A digitális világ sokkal gyorsabban fejlődik, mint ahogy az a megfelelő szabályozás követni tudná, így magunknak kell megtalálni a biztonságos kereteket, ebben segít online gyerekvédelmi irányelveivel a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány Internetes Házirendje.
Több időt töltenek online, mint a szülőkkel vagy az iskolában
A gyerekek egyre fiatalabb korban és egyre hosszabb ideig használják a digitális technológiákat és a médiát. Naponta átlagosan hét órát töltenek valamilyen képernyő előtt – a televíziótól a számítógépeken át a mobiltelefonokig és egyéb digitális eszközökig. Ez az idő több, mint amennyit a szüleikkel vagy az iskolában töltenek. Ez pedig hatással van az egészségükre és a jóllétükre: hogy milyen digitális tartalmakat fogyasztanak, kivel találkoznak online, és mennyi időt töltenek a képernyő előtt, mind jelentősen befolyásolják a gyerekek fejlődését.
A gyerekeknek nem csak fizikailag eshet komoly baja
Az online világ a tanulás és a szórakozás határtalan terepe. Ebben a világban azonban a gyerekek kockázatoknak is ki vannak téve: internetes zaklatás, technológiától való függőség, obszcén és erőszakos tartalmak, radikalizálódás, átverések, adatlopás. A probléma a digitális világ gyors és folyamatosan fejlődő természetéből adódik, amellyel a megfelelő szabályozás és a gyermekvédelmi irányelvek csak lassan tudnak lépést tartani. A felnőttek azonban nem csak a szabályozással vannak elmaradva, hanem elválasztja őket a gyerekektől egy hatalmas digitális szakadék is. Mivel a gyerekek technológiahasználata nagyban különbözik a felnőttekétől, ez jócskán megnehezíti a szülők és a pedagógusok dolgát, amikor szeretnék teljes mértékben megérteni azokat a kockázatokat és fenyegetéseket, amelyekkel a gyerekek szembesülhetnek az online felületeken. Ezért érezhetik úgy a felnőttek, hogy nem tudnak tanácsot adni a gyerekeknek azzal kapcsolatban, miként lehet biztonságosan és felelősségteljesen használni ezeket az eszközöket. A generációs szakadék emellett azt is eredményezi, hogy különböző viselkedéseket tartanak elfogadottnak.
Jó, de mit tehetek szülőként, ha mindenki más engedi?
Hogyan tudjuk tehát szülőként, pedagógusként, vezetőként felkészíteni a gyerekeinket a digitális korra? Úgy, ha biztonságos környezetet teremtünk számukra, és a segítségünkkel fokozatosan nem csak a digitális eszközök, hanem a digitális intelligencia birtokába is juthatnak. A digitális intelligencia olyan szociális, érzelmi és kognitív képességeket foglal magában, amelyek képessé teszik a felhasználókat arra, hogy megbirkózzanak az online világ kihívásaival, és megfeleljenek a követelményeinek.
Az Internetes Házirendet a nemzetközi iránymutatások és gyermekjogi irányelvek alapján állítottuk össze és ajánljuk minden felelősen gondolkodó szülőnek. Egy házirend akkor működik jól, ha mindkét fél, gyerek-szülő egyaránt magára nézve kötelezőnek érzik és betartja az abban foglaltakat. Töltsd le az Internetes Házirendet, nyomtassátok ki, írjátok alá közös vállalásként és próbáljatok közösen betartani.
A szülőség, így a digitális szülőség is tanulható! Ha szeretnél erről többet tudni, olvasd el kiadványainkat, vagy iratkozz fel a szülői hírlevelünkre.
Internetes házirend
- Ha valaki zaklatja a neten, nyugtasd meg és ne hibáztasd.
- Soha ne legyen az internet a büntetés vagy a jutalmazás eszköze.
- Vannak jó titkok és rossz titkok. A rossz titkokat ne tartsa magában.
- Beszélgessetek a netről.
- Csak olyan személynek van telefonja a családban, aki ismeri a biztonsági beállításokat, tudja, milyen szabályok vonatkoznak a posztolásokra, rendszeresen ellenőrzi a saját digitális lábnyomát.
- 9 éves kor alatt nincs önálló (szülői jelenlét nélküli) internethasználat.
- A digitális eszközök (telefon, táblagép) nem „bébiszitterek”. Nem azért vannak, hogy unalom esetén, vagy ha a szülőnek halaszthatatlan dolga van, lefoglalják a gyereket.
Mi, akik ebben a családban élünk, ígérjük, hogy
- Az étkezést és a netezést vagy mobilozást mindig elválasztjuk.
- Jelszót cserélünk minden 3. hónapban.
- Odafigyelünk arra, hogy egyensúlyban legyen az az idő, amit netezéssel, és amit azon kívül töltünk (a szabadban, a családdal, olvasással, stb.).
- Lefekvés előtt nem mobilozunk és nem netezünk.
- Nem posztolunk olyat, amiről azt gondoljuk „Ezt jobb, ha nem látja mindenki.”
- Nem használunk olyankor telefont, ha az veszélyes. Például vezetés közben, amikor úttesten megyünk át, stb.
- Tiszteletben tartjuk más emberek magánéletét. Mindig hozzájárulást kérünk azoktól, akik azon a fotón, videón vannak, amit meg akarunk osztani.
- A mobiltelefon és az internetes aktivitások a magánélet része. Nem kutakodunk egymás eszközeiben és internetes előzményeiben.
- Érdeklődünk egymás online elfoglaltságai iránt.
- Ha valakivel valami olyan történik, ami miatt rosszul, vagy kényelmetlenül, esetleg megbántva, megalázva érzi magát, azonnal szól annak a felnőttnek, akiben megbízik. Elkerüljük, hogy rossz titkaink legyenek.
- Nem adjuk ki a személyes adatainkat senkinek, aki a neten kéri.
hírek innen, onnan
Ráfázhatnak a mozgásukban korlátozott idősek a postai kifizetéssel: mutatjuk, mi a szabály
Így és eddig vehető át a nyugdíj.
Meglepő, de még mindig ez az egyik legjobb Halálos iramban film
A Halálos iramban: Tokiói hajsza, amelyért Christopher Nolan is nyíltan rajong.
4 csillagjegy, aki mindig túlvállalja magát a munkahelyén
A megbeszélés végén elhangzik a mondat: „ezt azért valakinek meg kellene csinálnia”, és máris tudni lehet, kinek a keze emelkedik fel...
Kikezdték a kommentelők Bárdosi Sanyit, amiért kidobónak állt – keményen visszaszólt a kritizálóknak
Másodállásban biztonsági őrként dolgozik a budapesti bulinegyedben Bárdosi Sanyi, akit rengetegen támadnak emiatt az interneten. Az...
Sally Rooney könyveit azonnal leszedték a brit polcokról, miután a kiadó jogilag csapdába esett a bevételek miatt
A kiadó és az írónő példátlan közös döntése A kortárs irodalom egyik legolvasottabb szerzője, Sally...
Hajcsat migrén ellen? Meghökkentő trükk terjed a TikTokon, de mit mondanak az orvosok?
Egy hétköznapi hajkiegészítő miatt indult találgatás a közösségi médiában. A videók látványos enyhülést ígérnek, de vajon mi...
Új hírek érkeztek a Szellemirtók 5. részéről
Carrie Coon még mindig nem kapott felkérést a Szellemirtók ötödik részére, noha Jason Reitman korábban már kitalált egy koncepciót.
Friedrich Merz az uniós csúcson lépett közbe, mikor kiderült, mire készül Washington az orosz vagyonnal
Brüsszeli vétó az amerikai tervekkel szemben Friedrich Merz német kancellár közvetlenül az uniós csúcstalálkozó előtt...
Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?
A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több...
Drasztikus hőlépcső csap le vasárnap az országra: a szakorvos elárulta, kiknél okozhat súlyos rosszullétet a hirtelen fordulat
Megdőlnek a hosszútávú prognózisok A rövid távú meteorológiai adatok jelentősen felülírják a korábbi hosszútávú kilátásokat,...
Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát
A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...
Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia
Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
A lehető legrosszabb hírt kapta Mourinho: kiderült, hogy Vinícius Júniort hány meccsre tiltották el a hajhúzós piros lap miatt
A brazil szélső nem játszhat a Barcelona elleni klasszikuson sem.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Mourinhóba és Viníciusba is beleszállt az olasz foci nagyszájú megmondóembere
Antonio Cassano ezúttal sem fogta vissza magát.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
A futball 10 csodagyereke, aki még azelőtt kiégett, hogy kihozta volna magából a maximumot és feljutott volna a csúcsra
Nem könnyű a következő Messinek, Pelének vagy Maradonának lenni.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját
Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon
Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






