Nem bírtak a hajdúságiakkal a pécsiek
Gyenge dobószázalékot fogtunk ki a DEAC elleni idegenbeli bajnokin, így a Boriszov vezérelte hajdúságiak legyőzték csapatunkat. A vereség ellenére biztosítottuk helyünket a Magyar Kupa nyolcas döntőjében.
DEAC - Pécsi VSK-VEOLIA 74-58 (25-13, 14-13, 22-13, 13-19)
Férfi Kosárlabda NB I. alapszakasz, 13. forduló. Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, 1300 néző
DEAC: Dugat 2, Maniget 14/12, Ivosev 13/6, Boriszov 28/12, Amigo 12. Csere: Bognár, Omenaka 2, Polyák, Velkey 3/3. Vezetőedző: Berényi Sándor. PVSK-Veolia: Pongó 13/9, Taylor 12, Csirics 6, Budimir 3/3, Horti 18/3. Csere: Demeter, Olasz, Simon K. 4/3, Antóni 2. Vezetőedző: Csirke Ferenc.
Igor Kesar nélkül kellett nekivágnunk a DEAC elleni évzáró bajnokinak idegenben, centerünk ugyanis az egyik edzésen megsérült, így nem állhatott Csirke Ferenc rendelkezésére. Mondjuk az ő hiánya annyira még nem is érződött meg, Horti Bálint ugyanis nagyon jól dolgozott a palánkok alatt. Sajnos azonban az első negyedben rajta kívül nem nagyon akadt játékosunk, aki komoly veszélyt jelentett volna a debreceni gyűrűre. A dobóhelyzetek kialakításával még nem volt semmi baj, de a lehetőségek rendre kimaradtak. Mindeközben sorra estek be a DEAC-triplák – szám szerint öt az első tíz percben –, így el is tudott húzni ellenfelünk. A második negyedben már azért a hazaiak keze is megremegett olykor, viszont mi kintről továbbra sem tudtunk betalálni, és bizony még a büntetővonalról is nagyon sokat hibáztunk. Így hiába volt rendben a védekezésünk, hiába tartottuk ebben a periódusban 14 ponton a DEAC-ot, nem tudtunk faragni hátrányunkból.
A nagyszünet után pedig a Boriszov-show, aminek mi sajnos csak néző lehettünk. A debreceniek légiósa tíz perc alatt 15 pontot dobott, háromszor talált be a triplavonalon kívülről, ez pedig olykor már-már demoralizáló volt. A próbálkozással nem volt baj nálunk, hiszen Pongó, Csirics, Budimir és Taylor is ráemelte, amit rá kellett emelni, de egyszerűen sehogy sem akart beesni a labda a gyűrűbe. Ekkor félő volt, hogy komoly pofonba szaladhatunk bele, azonban az utolsó negyedben nagyon összekaptuk a védekezésünket, és a DEAC hosszú perceken át nem is tudott pontot szerezni. Közben azonban mi sem nagyon férkőztünk közelebb, így az utolsó 4 perchez érve már csak az volt a kérdés, mennyi lesz közte. Nos, az időközben összeszedett közel harminc pontos hátrány szerencsére azért eltűnt, és bár így is simán, 16 ponttal nyert a DEAC, azért mégis egy kicsivel nyugodtabbak lehettünk a lefújás után.
Merthogy az is eldőlt, hogy a vereségünk ellenére is ott vagyunk az első nyolcban – egész pontosan a hatodik helyen –, így biztossá vált, hogy februárban utazhatunk majd Győrbe, a Magyar Kupa nyolcas döntőjébe. Az utóbbi három meccset pedig igyekezzünk minél gyorsabban elfelejteni. Jön ugyanis az új év, olyankor pedig új remények dukálnak.
Csirke Ferenc: - Nincs igazán mit mondanom, a mai mérkőzést egy hosszabb beszélgetés keretein belül kell majd kielemeznünk a fiúkkal. Megérdemelt hazai siker született. Boldog új évet kívánok!
Forrás: pvsk-panthers.hu
hírek innen, onnan
Debütáltak a virtuális lapok a futballban.
Újabb történelmi pillanat, ezúttal Uruguay-ból...
Így tartsa életben a bazsalikomot a lakásban egész télen
Bár a kinti hideg beköszöntével sokan búcsút intenek a friss fűszernövényeknek, a bazsalikomról télen sem kell lemondanunk. Néhány...
Kirabolták a Megafon irodáját
Két gépet vitt el a délutáni tolvaj Óbudán Fényes nappal rámolta ki egy ismeretlen tettes...
Magyar Péter: „Az orosz elnököt leszámítva” mindenkit meghívtunk az október 23-i megemlékezésre, de nem hiszem, hogy Zelenszkij eljön
A miniszterelnök szerint a migrációs bírság kiszabása méltatlan, az amerikai-orosz dízelmegállapodás pedig még jól is jöhet...
Szankciók: Putyinnak jókora ajándék hullott az ölébe Trump egyetlen aláírásával
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Váratlanul kitették a keretből új csapatánál a magyar légióst
A szakmai stáb döntése volt.
Felfüggeszti budapesti járatait a Hainan
A kínai légitársaság más európai útvonalait is megritkítja.
Dohos, nyirkos szagú törölközők: ez a hiba okozza a szagot, és szinte mindannyian elkövetjük
Ősszel egyre gyakrabban fordul elő, hogy törölközőnk dohos, nyirkos szagúvá válik. Pedig egyszerűen tudjuk megszüntetni az okokat.
Nem is hinnéd, mit tesz a testeddel a majoránna
A majoránna nemcsak magyar konyhánk egyik gyakran használt, népszerű fűszere, de nagyon egészséges növény is. Mutatjuk jótékony hatásait.
Bedőltek a béketárgyalások, új fejezet nyílt a magyar-ukrán kapcsolatokban – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton
Az orosz vezérkar pénteken bejelentette, hogy elfoglalták a Donyeck megyei erődvárost, Dobropillját, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig egy,...
Megérkezett a várva várt időjárás előrejelzés! Nagyon szokatlan tél elé nézünk
Ez már most látszik!
Hivatalos: megvan, kik játsszák a főszerepet a True Detective ötödik évadában
Hivatalosan is bejelentették a True Detective ötödik évadának főszereplőit. Nicolas Cage és Antonio Banderas csatlakozik az HBO...
Sport
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották
Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik
Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.
Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban
A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
Hansi Flick agyondicsérte: visszaveheti az FC Barcelona a három éve eladott játékosát
Megvan ehhez a szerződéses joguk is.
A Külügyminisztérium segítsége kellett hozzá? Kerkez Milos lekerült az Ukrajna ellenségei listáról, de édesapja továbbra is szerepel rajta
Fordulat történt a labdarúgó ügyében.
Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga
Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt
Hatalmas balhét csapott a világbajnok – az FC Barcelonánál köthet ki
Tettek és következmények.
„Alkalmatlan a topfutballra” – itt a dokumentum, ami kis híján elpusztította Lionel Messi karrierjét
Akadt edző, aki eltanácsolta a La Masiáról a 13 éves kis zsenit.
Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések
A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt
Bulvár
Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort
Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.
Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan
Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.
Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek
Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.
Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben
Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!
Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”
Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va
Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium
Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...
Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez
Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban
Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...
Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá
Két éve ültem egy állásinterjún, amire hónapokig készültem, mire egy váratlan, törvénytelen kérdés mindent felborított. Most elmesélem, mi történt, és mit tettem volna másképp, ha tudtam volna, amit ma tudok.
Egy rendőr az ügye elsikálását ígérte egy 17 éves lánynak, majd megkérdezte, megcsókolhatja-e
A Magyar Helsinki Bizottság nyújt jogi képviseletet az ügyben.
blogmorzsák
Roppan a virsli, omlik a tészta? Teszteltük!
Tizenkét virslis péksüteményt kóstoltunk vakon. Meglepetés: a legdrágább csak 9. lett!
1984-ben végigröhögtük a szilveszter estét
Ebben a kor talán összes népszerű művésze segítségünkre volt, Hofitól a Markos-Nádas-Boncz trióig.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






