Nem csak Pécsett lesz izgalmas az önkormányzati választás Baranyában
Október 13-án tartják az önkormányzati választásokat, és ugyan a sajtó Baranyában leginkább Pécsre fókuszál, azért a többi 13 város közül is akad néhány, ahol izgalmasan alakul a kampány. Ezeket jártuk körbe.
Péccsel kezdve és szigorúan a tényeknél maradva, öten szálltak harcba a polgármesteri székért, az LMP-s Kóbor József, a független Komáromi István, a Mindenki Pécsért színeiben Péterffy Attila, a független Pap András és a FIDESZ-KDNP-ÖPE jelöltje, Vári Attila. A 25 képviselői székért 79 induló van, jellemzően az LMP, a Mindenki Pécsért és a FIDESZ-KDNP-ÖPE jelöltjei, de akad néhány a Mi Hazánk színeiben, felbukkan MIÉP-es és Munkáspárti, és egy-két független induló is.
Nem szándékozunk a kampánnyal foglalkozni, a lényeg, hogy szépen vagdalkozik egymással a FIDESZ-KDNP-ÖPE és a Mindenki Pécsért, ebbe itt-ott beleszáll az LMP is, ami viszont tény, hogy Kóbor József polgármesterjelölti vitakihívását mind a két nagy jelölőszervezet visszautasította.
Érdekes módon polgármesterjelölti vitát vállaltak az indulók például Komlón és Kozármislenyben is. Pécsről említettük, hogy igazi kampányidőszak van, megy az adok-kapok, hasonló a helyzet Kozármislenyben, ahol erősen támadják a jelenlegi városvezető Bíró Károlyt. Szigetváron sem békés a helyzet, itt például a mostani polgármester, Vass Péter nem plakátolhat a villanyoszlopokon, pedig más baranyai városokban ez nagyon kihasznált reklámfelület. Siklóson és Harkányban sincs az a csendes állóvíz, az előbbi helyen Mali Zoltán kavarja az indulatokat – pedig nem is indul jelöltként –, Harkányban pedig a hirtelen megugrott lakosságszám borzolja a kedélyeket.
Több baranyai városban (Komlón, Szigetváron, Mohácson, Harkányban, Villányban, Sellyén) csak két jelölt feszül egymásnak a polgármesteri székért, de akad olyan hely is, Bóly, ahol csak egy induló akad. De haladjunk végig a Pécsen kívüli baranyai városokon ABC-sorrendben!
Bólyban Hárs József jelenlegi polgármesternek nincs kihívója, ráadásul itt a hat listás képviselői helyre mindössze tízen pályáznak.
Harkányban Baksai Endre Tamás és Varga László Gábor feszül egymásnak, népszerű a képviselői tagság, a hat listás helyre 26-an szeretnének bekerülni.
Komlón a jelenlegi polgármester, Polics József kihívója Ferenczy Tamás. Itt nyolc egyéni körzetből és három listás helyről lehet bekerülni a testületbe, ezt 24-en tűzték ki maguk elé célként.
Kozármislenyben a mostani városvezetőnek, Bíró Károlynak Farkas Róberttel, Szolga Antallal és Völgyesi Gyulával kell megküzdenie pozíciója megtartásáért. A városban nyolc listás helyről lehet a testületbe kerülni, erre 32-en aspirálnak.
Mágocson négyen is ringbe szállnak, Bogyayné Gál Tünde, Fischer László, Hochschorner Ferenc és Hőnig Mária a választék. A hat listás képviselői helyre 21 jelölt van.
Mohácson Szekó József kihívója Csorbai Ferenc. Itt nyolc egyéni és három listás adja a képviselőtestületet, 30 jelölt közül lehet válogatni.
Pécsváradon Zádori János kihívói Kovács András Róbert, Link Zoltán és Lizitzky Mario. Itt is hat listás hely jelenti a testületet 21 jelölttel.
Sásdon Bíró Péter, Jusztinger János és Rabb Győzőné indult polgármesterjelöltként, hat képviselői pozícióra 19-en pályáznak.
Sellyén Nagy Attilának Amigya Antallal kell megküzdenie pozíciója megtartásáért, a hatfős testületbe huszan szeretnének bejutni.
Siklóson nem indul polgármesternek az eddigi városvezető, Marenics János, utóda az Imri Sándor, Ottó Krisztián Ottó, Riegl Gábor hármasból kerülhet ki. Itt nyolc listás képviselő lesz, harminc induló a választék.
Szentlőrincen Koltai Péter jelenlegi polgármesternek Csendes Istvánné, Szegedi Gyula József és Vörös Zoltán Csaba a riválisa. Nyolc listás helyre nagy a tolongás, 33-an igyekeznek képviselői pozíciót elérni.
Szigetváron Vass Péter ellenében Simon János indul. Itt nyolc egyéni és három listás képviselő lesz, 27-en tekintik magukat erre alkalmasnak.
Villányban Czinczár Attila és Mayer István között dől majd el a polgármesterség. Hat helyre 18-an igyekeznek bejutni.
M. Z.
hírek innen, onnan
15 éves BMW-s fiú gázolt halálra egy kerékpárost – Szlovákiából jött át Magyarországra
Súlyos, cserbenhagyásos halálos gázolás történt a Pozsony melletti Dunacsúnnál, amikor egy BMW-t vezető, mindössze 15 éves ír...
Orbán Viktor tusványosi beszéde: "Nem önkritika helye van most, nem hibáztunk" – A Dr. Strangelove haditermében is a térkép volt az úr
Orbán Viktor 16 év után ellenzéki politikusként beszélt Tusnádfürdőn, és módszerváltást jelentett be. A korábbi világmagyarázat...
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli...
Tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés Pest vármegyében
Részletekről számolt be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Kiderült, hogy Juhász Hajnalka miért mondta egy tiszás képviselőnek, hogy szégyellje magát
Hatala-Orosz Csaba a KDNP-s képviselő külsejére tett megjegyzést.
Toroczkai szerint Orbán Viktor legalább önkritikát gyakorolt, amikor elnézést kért Magyar Péter miatt
A Mi Hazánk elnöke szerint a nemzeti oldalnak nem olyan ficsúrok kellenek, akikre eddig épített a Fidesz, és akik közül Magyarország új...
A hőség előtt egy hidegfront még zivatarokat hoz
Vasárnap egy hidegfront hoz elszórt zivatarokat az országba, de ez csak átmeneti változást jelent. Szerdától ugyanis egy újabb, hosszan...
15 milliónyi büntetést kapott egy balatoni horgász, semmibe veszi a szabályokat
Számtalan eltiltás és büntetés, mégsem rettentette el a további szabályszegéstől a orvhalászt.
Újra belecsap az RTL-en Majka. Ez következik, de nyomban
Most derült fény rá, hogy mit változtatott az RTL csatorna.
Orbán Tusványoson már egy dél-amerikai típusú balos rezsimet vizionált Magyarországon
Orbán Viktor szerint a Tisza-kormány önkényuralmat épít, Magyarország pedig „az új Venezuela, csak olaj nélkül”, ahol a cél a Fidesz...
Újabb állami cégeknél indul vizsgálat: teljes átvilágítást rendelt el Kapitány István
Értekezletet tartottak a Gazdasági és Energetikai Minisztériumban.
A Forma–1-es Magyar Nagydíjon mutatja be motorsport- és járműipari tevékenységét a Széchenyi István Egyetem
A Széchenyi István Egyetem a Hungaroring Sport Zrt. stratégiai partnereként tavaly először saját standdal képviseltette magát a...
Sport
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández
Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.
Megegyezett a középpályással a Manchester City, 90 millió euróért érkezhet
Fél Európa őt akarja megszerezni.
A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját
Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe
A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.
Bulvár
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát
Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem
Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz
Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió
Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.
Tragédia árnyékolja be a Magyar Nagydíjat: 21 évesen meghalt az egykori F3-as autóversenyző
Megrázó tragédia árnyékolja be a most hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíjat: mindössze 21 éves korában elhunyt Zdeněk Chovanec. Az egykori F3-as tehetség, aki korábban a magyar Tóth László csapattársa is volt, v
„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?
Valakinek teljesen természetes, másoknak eszébe sem jut – de vajon hol a határ az autonómia és a párkapcsolati tisztelet között? Olvasóink tapasztalatai meglepően sokszínű képet festenek.
Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú
Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is
Budapesten minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csak minden nyolcadik lakosra jut egy regisztrált vállalkozás
Magyarországon 2026. március végén az egy évvel korábbival megegyező számú, 1,8 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”
Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.
Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






