Ezt olvasta már?

0

Nem kell kiköltözni két iskolából (Frissítve: Fidesz-ÖPE vélemény)

Nem kell elköltöztetni a Testvérvárosok terei és az Árpád Fejedelem Általános Iskola és Gimnáziumot. A most elkészült szakvélemények szerint a következő tanév végén kell elkezdeni a felújítási munkálatokat. Az Illyés Gyula épületét azonban bezárják.

Testvérvárosok Terei Általános Iskola

Az elsődleges vizsgálatok alapján júliusban életveszélyesnek nyilvánított három pécsi iskolaépület közül kettőben megkezdődhet a tanítás szeptemberben.  A legújabb szakértői vélemények szerint a Testvérvárosok Terei Általános Iskolában és az Árpád Fejedelem Gimnáziumban állandó műszaki felügyelet mellett ugyan, de lehet tanítani, az Illyés Gyula Általános Iskola épületét azonban ideiglenesen be kell zárni - mondta el lapunknak Tóth Mihályné, az önkormányzat oktatási bizottságának elnöke.

Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános iskola

Az Illyés Gyula iskola felsőtagozatos diákjainak és pedagógusainak a pécsi távfűtő cég, a PÉTÁV Kft. irodaházában biztosítanak helyet. A létesítményben korábban már folyt tanítás a Nevelési Központ átalakításának ideje alatt. Az óvodások és az alsósok pedig a Nevelési Központba költöznek. Utaztatásukat a Pécsi Tömegközlekedési Zrt. vállalja majd. Az ezzel kapcsolatos tárgyalások jelenleg is zajlanak.

lllyés Gyula Általános Iskola

PNLA

FIDESZ-ÖPE sajtóközlemény

Az ellenzék megelégedéssel vette tudomásul, hogy a városvezetés megfogadta a tanácsát, és újabb szakértői vizsgálatot kért az IMS-technológiával épült általános iskolák ügyében. Ennek köszönhetően, a korábbi szakértői véleménnyel szemben, nem kell lebontani az Illyés Gyula Általános Iskola épületét, és az Árpád Fejedelem Általános Iskola és Gimnáziumban is tovább folyhat a tanítás - műszaki felügyelet mellett - még egy évig.

Megkerülhetetlen, hogy ebben az ügyben ne essék szó a felelősségről, mivel a szakértők szerint legalább három évente az IMS technológiával készült épületek állapotát vizsgálni kellett volna, illetve a szükséges karbantartásokat el kellett volna végezni. A 2002-es vizsgálat már rámutatott néhány problémára, azonban intézkedés a mai napig nem történt.

Mint ahogy az Oktatási Bizottság legutóbbi ülésén kiderült, az Iskolaszolgálat 2007 decemberében végzett általános intézményi állapotfelmérés során a problémát jelezte, ennek ellenére csak fél évvel később a tanév végén rendelt el a városvezetés részletes vizsgálatot.

A kérdés az, hogy az elmúlt 20 év során miért nem történt folyamatos ellenőrzés?

Miért történhetett meg az, hogy az építésnél nem az előírt technológiát és kötőanyagot alkalmazták?

S végül mire várt a városvezetés majd fél évet, hogy a részletes vizsgálatot elrendelje?
Megannyi kérdés, amire eddig nem érkezett válasz.

Elvárjuk, hogy ebben a jelentős súlyú ügyben, amely gyermekek ezreinek a sorsát és biztonságát érinti, és az önkormányzat költségvetési lehetőségeit messze meghaladó helyzetet idézett elő, világossá váljon, hogy kik viselik a felelősséget.

Ahogy korábban többször is hangsúlyoztuk, a legfontosabb, hogy a gyerekek és a pedagógusok biztonságban legyenek az intézményekben. Amennyiben ez teljesül – reményeink szerint az épületek megerősítésével, felújításával -, ugyanilyen fontos számunkra, hogy az adott intézményekben továbbra is az eddigi kereteknek megfelelő színvonalas oktatói munka folyjon. Ebből következően nem támogatunk semmiféle további iskolaátszervezést.

Ezért garanciát kérünk Tasnádi Péter polgármestertől és Meixner András alpolgármestertől, hogy az adott intézmények a jövőben is – a felújítások, megerősítések után – iskolaként működnek majd tovább.


          Bognár László                         Lengvárszky Attila
Fidesz, Oktatási Bizottság                           ÖPE, Oktatási Bizottság






0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Már 2032-ben bevezethetik az eurót Magyarországon, de előbb tovább nőhet a hiány

Akár 2032-ben csatlakozhat Magyarország az euróövezethez az Eurasia Group londoni elemzői szerint. A közös valuta bevezetéséig azonban...

61 pártot szüntetne meg az ügyészség

56 esetben a pártként működés megszűnését kérik kimondani, öt pártot pedig megszüntetnének.

Márki-Zay Péter a stúdióban vágott vissza Schmidt Máriának, aki az „ország legostobább kommentelőjének” nevezte

Márki-Zay Péter az ATV-ben reagált Schmidt Mária durva támadására, miután a történész élesen megbírálta a hódmezővásárhelyi...

A vagyonadó miatt külföldre kerülhetnek műkincsek? Változtatásokat sürgetnek

Több mint tíz szakmai szervezet szerint a tervezett vagyonadó jelentős adminisztratív terheket és gazdasági kockázatokat okozhat, miközben...

Elhunyt Margit József, a Kormorán egykori tagja: Keresztes Ildikó is megrendítően búcsúzott tőle

Szomorú veszteség érte a magyar zenei életet. Egy olyan zenésztől búcsúznak pályatársai és barátai, aki évtizedeken át fontos alakja...

Felmentették Szalavics Mariannt a NAV éléről, miután a volt miniszter letartóztatása elérte a hatóságot

Azonnali felmentés a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felsővezetésében Kármán András pénzügyminiszter a NAV új elnökének...

Visszahívta a hatóság, ne idd meg ezeket a népszerű ásványvizeket

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt hívta vissza a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Primavera ásványvíz két...

Kiakadt a kormány, gigantikus per indult: szép csendben évtizedeken át mérgezhették a katonai bázisokat Ausztráliában

Ausztrália történetének legnagyobb kártérítési perében, amelynek tétje több mint 2 milliárd ausztrál dollár (mintegy 1,38 milliárd...

Trump szerint Zelenszkij csak mondja, de igazából nem is akar megállapodni Putyinnal

Az amerikai elnök arról is beszélt Benjámin Netanjahuval összefüggésben, hogy senkiben sem bízik, ha világpolitikáról van szó.

Orbán Viktor repülőre ült, nem várta meg Magyar Péter és Zelenszkij találkozóját

A szerdai érkezése után csütörtök este máris hazarepült Brüsszelből Orbán Viktor. A volt miniszterelnök az uniós csúcs előtt a...

Tényleg rendben van, hogy lehúzzák az időseket? Itt a cég válasza, amely termékbemutatókon árulja a méregdrága gépeket

Hitelre vett másfél milliós porszívók, túlárazott gőztisztítók, vásárlásra rábírt idős emberek – ilyen történetekről mesélnek...

0

Sport

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

Bulvár

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

0






0