Ezt olvasta már?

0

Nem tudni, mi történhetett valójában a pécsi repülőgép-balesetnél

Egy részben magyar fejlesztésű kétszemélyes kisrepülőgép zuhant le május végén Pécstől nem messze. A balesetben két személy életét vesztette. Egyelőre senki sem tud vagy nem mond biztosat arról, mi történhetett - írja a magyarhang.org

Bár a szerencsétlenség után három vizsgálat is indult, információt onnan nem kaptunk – majd csak a vizsgálatok végén, hónapok múlva. Ráadásul politikailag is érzékeny az ügy, mert a cégben is vannak a Fideszhez közel álló emberek, mert a kormány támogatta a Magnus pécsi beruházását, s mert a pécsi vezetésnek is fontos a tervezett pécsi repülőgépgyár ügye. Nem is nyilatkoztak a tragédia után, csak Páva Zsolt polgármester írt a Facebookra egy rövid részvétnyilvánítást.

A gyár azonban valószínűleg felépül, a tragédiától függetlenül is. Az építkezés folyik, a Magnus sem mondott mást, és Pécsett eleve sem a lezuhant kísérleti, elektromos eFusion-t, hanem a kiforrott technológiával rendelkező Fusion 212-t gyártják majd.

A rendőrség légi közlekedés veszélyeztetése miatt indított nyomozást. A magyar légügyi hatóság is vizsgálódik, és az eFusion-be motort fejlesztő és szállító Siemens is indított belső vizsgálatot. Azonban amíg ők nem nyilatkoznak érdemben, az eFusion egyelőre ismeretlen okból és körülmények miatt zuhant le egy, Szalánta közelében lévő kukoricamezőre május végén.

A repülőgép a felismerhetetlenségig összeolvadt, és benne égett a két pilóta is. A kisrepülőgép váza alapvetően műanyag, karbon-kompozit ötvözet, az elektromos motor lithiumos akkumulátorról nyeri a tápanyagellátást. Az eFusionban egy 61 és egy 42 éves férfi utazott – úgy tudni tesztpilóták/mérnökök voltak, egyikük a Magnus, másikuk a Siemens munkatársa volt.

Habár a lezuhant kisrepülő még csak kísérleti gép volt, rendelkezett lajstromjellel, vagyis ugyanazokat a követelményeket teljesítenie kellett, mint bármely más ultrakönnyű repülőgépnek.

Márpedig a Magyar Hang nem megerősített értesülései szerint akár az is feltételezhető, hogy nem egyszerű műszaki meghibásodásról volt szó. És azzal szemben is van ellenérv, hogy a gépet vezető pilóta lett volna rosszul.

A repülőt ugyanis lehozhatták volna a kötelezően beépített ejtőernyő kioldásával – a pilóta rosszulléte esetén ezt a szintén pilóta képzettségű utas is megtehette volna. „Sima” műszaki hiba esetén pedig akár még vitorlázással is lejöhettek volna. A gép ugyanis az értesülések szerint 300 méteres magasságban volt, amikor valami nem várt történhetett.

A lapnak nyilatkozó szakemberek szerint ezért nem kizárt, hogy valami mindkét férfival történt a gépen. Nem elképzelhetetlen szerintük, hogy az akkumulátorból szabadulhatott fel olyan gáz, amely bejutott a pilótafülkébe, és elkábította a bent tartózkodókat. Ezt a verziót akár még erősítheti is az, hogy állítólag egy meredeken, orral előrebukó zuhanó repülőt láttak szemtanúk, mintha rábukott volna a pilóta a kormányra. Egy másik, szintén nem hivatalos információ, hogy a végzetes felszállás már a második kör volt, amely előtt akkumulátort cseréltek a gépben.

Ami biztos azonban, az az, hogy már a vizsgálat nagyon korai szakaszában kizárták, hogy a becsapódás előtt kigyulladt volna a repülő.

 

Kétmilliárdos kormányzati támogatással

A kecskeméti kötődésű Magnus Aircraft Zrt. tavaly jelentette be, hogy Pécsett építi fel új repülőgép-összeszerelő üzemét. A tervezett 5 milliárdos beruházást a kormány 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segíti.

A Magnus tulajdonosai és dolgozói egy része ott volt már több (összesen három) másik hasonló cégnél is – de ezek nem elődcégei a Magnusnak. Ezekkel kapcsolatban felmerültek támogatás-elszámolással kapcsolatos problémák, valamint tragédiák is történtek.

Két halálos kimenetelű repülőgép-baleset is volt 2007 környékén. Összesen négyen haltak meg, az viszont nem derült ki, műszaki vagy konstrukciós hiba okozta-e a szerencsétlenségeket.

 

Forrás: magyarhang.org







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

A Netflix kedvenc sorozata megint tarol, nem győzik dicsérni a kritikusok

Hibátlan kritikai értékeléssel debütált a Netflix népszerű politikai thrillerje, A diplomata negyedik évada.

Egész hegynyi javítás érkezett az új Windows-frissítéssel, van köztük hetven nagyon sürgős is

Ahogy elterjedt az AI használata, úgy nőtt a havi frissítésekkel javított biztonsági rések száma a Windowsban.

225 milliót keresett tavaly közpénzből Merkely Béla, a SOTE rektora

Közpénzes megbízásokból több mint kétszázmilliót keresett tavaly Merkely Béla.

Rendszerfejlesztés miatt állhatnak le az egyik hazai bank szolgáltatásai – ekkor kell számítani fennakadásokra

Rendszerfejlesztés miatt két alkalommal is átmeneti szolgáltatási szünetekre kell számítani az Erste Bank szolgáltatásainál október...

Milliárdokat akartak ellopni az Erste ügyfeleitől, ennyi pénzt sikerült megmenteni

21 ezer kísérlet történt, az Erste szerint csak az első fél évben 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni a csalók.

Soha nem fogyott el ilyen gyorsan a mobiltelefonok tárhelye, mint mostanában: az ok összetettebb, mint hinné

Az elmúlt évtizedekben megszokhattuk a technológiai fejlődés megszakítás nélküli ritmusát, amely a tárhelykapacitás folyamatos...

Most különösen résen kell lenniük az autósoknak, könnyen baj lehet

Ősszel különösen veszélyes lehet a vakító napsütés az utakon.

Drágulnak a régi kisautók – megjelent a szeptemberi KSH–Használtautó.hu statisztika

Egy év alatt 25,8%-kal drágult a Suzuki Swift, pedig a csaknem 16,5 éves átlagéletkorával ez a legidősebb modell a tíz leggyakrabban...

Megnyitotta első európai uniós AI-innovációs központját a Kyndryl

Megnyitotta első európai uniós AI Innovation Lab központját a Kyndryl (NYSE: KD), az üzletkritikus vállalati technológiai szolgáltatások...

Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban

Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0