Pécsi Napilap - Nemcsak az számít, mennyit iszunk, hanem az is, hogyan isszuk

Ezt olvasta már?

Torz és elfogult az Amnesty-jelentés

A Fidesz szerint az Amnesty International éves jelentése kifejezetten torz és elfogult képet mutat be Magyarországról, amelyet a magyar emberek nevében vissza is utasíto...

0

Nemcsak az számít, mennyit iszunk, hanem az is, hogyan isszuk

Angol kutatók vizsgálata bizonyította, hogy nemcsak az elfogyasztott alkohol mennyisége, hanem az italozás módja is számít az élettani folyamatok szempontjából.


hirdetés

Sokan a mindennapi ebédhez vagy vacsorához isznak valamilyen szeszesitalt, de főleg a mai fiatalok körében eluralkodott az ivásroham, amikor csak a hétvégén isznak alkoholt, de akkor annyit, amennyit csak bírnak.

Ha valaki mértékletesen iszik valamilyen szeszt, gyakran nem csak úgy érzi, de ténylegesen szellemesebb, gyorsabb észjárású lesz. Több tudományos tanulmány is bizonyította agyunk képességei és a szeszivás közötti kapcsolatot, és kimutatta a súlyos alkoholisták elbutulását.

Nem véletlen, hogy az alkohol elfogyasztásának módja és az agyi teljesítmény közötti kapcsolattal foglalkozó újabb vizsgálatok eredményeit a nemzetközi Alzheimer Társaság idei kongresszusán ismertették.

Lang A. Ian és munkatársai az angliai Exeteri Egyetemen foglalkoztak ezzel a kérdéssel. "Az emberek azt tartják mértékletes ivónak, aki heti hét italt tölt magába, de nem gondolnak arra: ez úgy is lehetséges, hogy nem minden főétkezéshez iszik egy pohárral, hanem a hét pohár szeszt gyors ütemben, szombaton vedeli be. A hatás azonban rendkívül különböző" - hangoztatta a munkacsoport vezetője.

Az angol kutatók amerikai nyugdíjasok vizsgálatának eredményeit elemezték. A 65 évesnél idősebb emberekből 5075 személy pontos életmódi adatait emelték ki és alkoholfogyasztási szokásaikat nyolc éven át követték. Azokat vették rohamivónak, akik egy alkalommal legalább négy italt magukba döntöttek.

Az idős amerikai férfiak között nyolc százalék ivott havonta egyszer ilyen módon, a nők között ezek aránya másfél százalék volt. Fele ennyi volt azok száma, akik ezt havonta legalább kétszer megtették.

Az iskolázottság, a jövedelem és számos egyéb, társadalmi jellemző figyelembe vétele után a számszerű értékelés azt bizonyította, hogy a rohamivók agyi képessége tíz százalékkal nagyobb mértékben romlott, mint az ugyannyit mértékletesen ivóké. A memóriájuk két és félszer lett rosszabb a nyolc év alatt.

 








0
0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Jön az új tőzsdei kereskedési rendszer a BÉT-en

Hamarosan átalakul a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiaci kategóriarendszere, decemberben pedig a tőzsde jelenlegi kereskedési rendszerét a Xetra váltja fel.

Velvet.hu - Hatalmas lángoló viadukt omlott össze Texasban - Videó

Az már most biztos, hogy ez az év egyik legdurvább felvétele: egy lángoló vasúti völgyhíd omlott össze Texasban.

ATV.hu - Polgárháborús állapotok Malmőben

Svédország harmadik legnagyobb városában randalírozók autókat gyújtottak fel jelentette a TT svéd hírügynökség. A fiatal gyerekekből álló bandák még a tűzoltókat is megtámadják.

HVG - Narancsszínű tűz pusztít Rio de Janeiróban - Fotó/Videó

Narancsszínű lángok és sűrű fekete füst csapott fel csütörtök délben Rio de Janeiro környékén egy üzemanyag-raktárból. A helyiségben hat óriási tartály van.

HVG - Lezuhant egy lengyel kisrepülő - 3 halott

Lezuhant egy kisrepülő csütörtökön Lengyelország déli részén, a Beszkidek hegységben, a balesetben három ember meghalt jelentette a PAP lengyel hírügynökség.

Az összefogás apró betűs része

Mesterházy Attila és Bajnai Gordon együttműködésről szóló közös nyilatkozatával ideiglenesen csendesebb lett az ellenzéki összefogást szorgalmazók kórusa, de két kérdés még biztosan meg fogja határozni a témáról szóló diskurzust a...

Baleset a 4-es főúton, Debrecennél - hat sérült

Hat sérültje van annak a közúti balesetnek, amely csütörtök délután történt a 4-es számú főút Debrecent elkerülő szakaszán

A zöld urai - Premier Kritika

Attól még, hogy nem látsz valamit, nyugodtan létezhet. Hallottál már arról a különös világról, melynek harcosai minket védenek? Megérkezett az animációs Avatar, a Jégkorszak és a Rio alkotóitól. Fedezd fel a világot, ami túltesz a...

Obama korlátozza a drónháborút

Az Oszama bin Laden ellen Pakisztánban végrehajtott művelet nem válhat normává - jelentette ki csütörtökön Barack Obama amerikai elnök a washingtoni Nemzeti Védelmi Egyetemen mondott beszédében. [...] Bővebben!

Pozsgay: a politikai erők együttműködésére van szükség

Együtt kell működniük a politikai erőknek, nem az ország megszégyenítésével, hanem egységének erősítésével" kell megalapozni az ország haladását - mondta Pozsgay Imre egyetemi tanár, a Németh-kormány egykori államminisztere csütör...

Bosznia-Hercegovinában tárgyal Szijjártó Péter

Bosznia-Hercegovina és Magyarország gazdasági együttműködéséről állapodott meg Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár csütörtökön Szarajevóban, kétnapos bosznia-hercegovinai tárgyalásainak első napján - tájékozatta az...

Flashmobbal népszerűsítették Budapesten a magyar borkultúrát

Flashmobbal népszerűsítette a tudatos borfogyasztást csütörtökön délután az Ihatóbb Magyarországért Egyesület Budapesten. Még a vidékfejlesztési miniszter is megjelent az Erzsébet téren. [...] Bővebben!

Sport

A kecskeméti győzelem ezüstérmet érhet a Vidinek

Két mérkőzése van már csak hátra a Videotonnak az idei bajnokságból. A fehérváriak a hétvégén Kecskemétre látogatnak, mégpedig azzal a tudatta, hogy a nyernek és riválisaik közül az MTK és a Honvéd is botlik, akkor ezüstéremmel zá...

Babos Tímea egyelőre jól érzi magát Párizsban

Gond nélkül jutott túl a Roland Garros selejtezőjének első körén Babos Tímea. A 20 éves magyar teniszező a hazai színekben versenyző Myrtille Georges ellen nyert két játszmában, következő ellenfele pedig az a lengyel Paulo Kania l...

Spanyol hegymászó: nem volt elég idő és kötél

Időben kockázatosnak és kötelek hiányában veszélyesnek is találta az utolsó, kevesebb mint 300 méternyi magasság megmászását Carlos Soria spanyol hegymászó, ezért nagyjából 8300 méter magasan úgy döntött, visszafordul a Kancsendzö...

Schmittről tárgyal az olimpiai bizottság

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a jövő heti következő ülésén foglalkozik a doktori címétől megfosztott Schmitt Pál ügyével - írta az Origo.

Erőss Zsolt felesége: a kislányunk tudja, hogy apa nem jön haza többé

Erőss Zsolt felesége már nem reménykedik abban, hogy a Himalájában eltűnt férje visszatér, hiszen ismeri a körülményeket, amelyek közt utolsó napjaikat töltötték az ugyancsak eltűnt Kiss Péterrel. Sterczer Hilda elmondta, tudja mi...

A Manchester United is harcba száll a Barcelona irányítójáért

Spanyol források szerint a Manchester City után a United is bejelentkezett Thiago Alcántara játékjogáért.

Szilágyi Áron hegymászással és BL-döntővel készül a vb-re

Szilágyi Áron kihagyta a legutóbbi varsói kard Grand Prix versenyt. Távolmaradásának egy örömteli és egy szomorúbb oka volt. Örömteli, hogy jelenleg is vezeti a világranglistát, így nem kellett újabb pontokat szereznie az előrelép...

"Nincs most semmiféle mentőexpedíció" spanyol hegymászó Erőssékről

"Hát ki menne fel?" - mondta a Kancsendzöngán eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter segítségére induló esetleges mentőexpedícióról a Desnivel hegymászással foglalkozó portálnak a 444.hu szerint Carlos Soria. A spanyol hegymászó - aki ...

Erőss Zsolték meghaltak

Az erdélyi magyar sportember tizenhárom évesen kezdett hegyet mászni. Eddig hatan haltak meg mellette. A hetedik áldozat saját maga lett.

Roland Garros: nem sikerült a főtáblára jutnia Babos Tímeának

Kikapott, így egyesben nem lesz főtáblás az idény második Grand Slam viadalán a Roland Garroson Babos Tímea. A 20 éves magyar játékos a világranglista 221. helyén álló lengyel Paula Kaniától kapott ki egy sima és egy végtelenül sz...

A nap fotója: Irina Shayk kitette, amije van

Cristiano Ronaldo barátnője Cannes-ban is csak egy falatnyi ruhával takarta magát.

Skaliczki 3 bajnoki és 3 kupaezüsttel búcsúzik Szegedtől

A Pick Szeged kézilabdacsapata ezüstérmes lett a bajnokságban, miután kedden a bajnoki döntő második meccsén 26-24-es vereséget szenvedett a Veszprémtől. A dunántúliak így 2-0-ra nyerték a párharcot és ezzel 21. bajnoki címüket sz...

Bulvár

Kolléganőjével csalta meg feleségét! Vége a műsorvezető házasságának

15 év házasság után elválik feleségétől a műsorvezető.

Eltörlik az összes jelszót és PIN-kódot: mi lesz így a biztonsággal?

Megreformálják vagy teljesen lecserélik a jelenleg használt felhasználónév-jelszó rendszert.

Tájékoztató arról, hogy ki minősül saját jogú nyugdíjasnak

2012. január 1-jén bekövetkezett jogszabályváltozások következtében azon személy minősül a magyar jogszabályok szerinti saját jogú nyugdíjasnak, aki

Eltűnt magyar hegymászók - megkerülhetnek?

Eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter, a Kancsendzönga-expedíció két csúcsmászója ereszkedés közben, 8000 méteres magasságban, Az eltűntek megmentésére nincs bevett módszer a Himalájában, a bajba került magyar expedíció szóvivője szeri...

Szörnyű baleset! Kizuhant autójából a népszerű énekes - A szemtanú vallomása

Menet közben akarta becsukni a kocsija ajtaját George Michael.

Erőss Zsolték - ez történhet most a hegyen

Még nincsenek friss hírek a magyarokról.

Miattuk hízol hasra: képeken 7 népszerű étel, aminek magas a sótartalma

A sós mogyoró és a felvágottak a hasi hízást segítik elő.

Nagy bérnövekedésre számítanak

Az alacsony infláció és az adóváltozások miatt nőttek a reálbérek, de a bérkiáramlás üteme nem veszélyezteti az inflációs célt - vélik az elemzők.

Halál a Himalájában - mi történt Erőssékkel?

A legújabb hírek szerint nem keresik tovább a Himalájában eltűnt két magyar hegymászót. Így Erőss Zsolt és Kiss Péter hivatalosan eltűntnek számít, ami valójában azt jelenti, hogy már biztosan nem élnek.

Csak 39 éves volt! A magyar filmes váratlanul elhunyt a kórházban

Nagy Viktor, a Nyócker és a Zuhanórepülés című filmek írója váratlanul elhunyt.

Kullancs ne dőljünk be minden tévhitnek

Rengeteg tévhit kering az interneten a kullancsok viselkedéséről vagy eltávolításáról. Nem árt tisztázni, hogy melyeknek van valóságalapja. Élőhelyük és előfordulásuk esetén is találunk téves információkat, mint például azt, hogy ...

Dombházat építeni Magyarországon?

A dombházak népszerűsége egyre nő - nemcsak különleges kialakításuk, szakrális jellegük, hanem tagadhatatlan előnyeik miatt is.

blogmorzsák

Laknak-e a budai Váralagútban?

Sok éve hallani, hogy az alagútban közlekedők időről-időre embereket látnak kijönni vagy éppen bemenni az építmény oldalába.

A Hegymászó megpihen

Az életben két veszélyes dolog van. Az álmainknak élni és lemondani az álmainkról. Mondd, Te mit választanál?

A Nagy Testvér a hűtőnkre is figyel

A jövőben elképzelhető, hogy a villamosenergia-hálózat terheltségének függvényében távolról lekapcsolják háztartási eszközeinket.

A „tenyerünkből olvas”
a japánok szkennere

A tervek szerint a gyártó még idén piacra dobja.

Az óvatos ködösítés
a legrosszabb variáció

A barátságból egyoldalú szerelem lett és a srác azon gondolkodik most, hogy inkább nem találkozik többet a lánnyal.

Focisták az utakon

Aki vezetői engedélyt szerez, és autóval, vagy egyéb járművel közlekedik, az tisztában van vele, hogy mit vállal. Mások életéért is felel.

Új helyen a Varieté Bisztró!

És egy igazi magyar klasszikus burgerrel nyit!

Hölgyek a vörös szőnyegen

Nézzük ki mit viselt az elmúlt napokban a cannes-i vörös szőnyegen! És kiderül mit viselt Palvin Barbara, aki szintén Cannes-ban pörög.

Valóra vált női álom

Mi más is lehetne, mint az éjjel-nappali vásárlás?

Ilyen rosszat még nem ettem

A csiga még elment, mert azt nem lehetett elrágni. A java utána jött.

Életre kelnek a csokimadarak

Ez lehet a 3D-s animgif.

0






0