Ezt olvasta már?

0

Német nemzetiségi tanösvényt avattak Fekeden

Elkészült a negyedik: június 17-én került sor a Baranya megyei Feked német nemzetiségi tanösvényének ünnepélyes átadására.

„A magyarországi német építészet gyöngyszemeként” is emlegetett baranyai település tematikus útvonalának fő motívuma a fa: a fekedi németek múltja és jelene, életmódja, hagyományai, ünnepei és mindennapjai nyolc tanösvény-állomás segítségével elevenednek meg.

– A fa a helyi németek egész életét meghatározta: a fából készült bölcsőtől egészen a fa koporsóig – mondta köszöntőjében a kétszáz lelket számláló település német önkormányzatának elnöke, aki az énekes-táncos-zenés produkciókkal színesített ünnepség vendégeit elsőként köszöntötte. Szeifert János kiemelte: a most elkészült tanösvény ékes bizonyítéka annak, hogy a fekedihez hasonló kis közösségek is képesek összefogással nagy dolgokat létrehozni.

– A nyolc állomást végigjárva a hozzánk látogató turisták, iskolai csoportok, de maguk a falubeliek is betekintést nyerhetnek a történelmünkbe, hagyományainkba és kultúránkba. Minden lényeges dologgal megismerkedhetnek, ami az önazonosság-tudatunkat meghatározza – vette át a szót Tillmann Péter polgármester. – Természeti értékeket bemutató tanösvényekkel sok helyütt találkozhatunk. A miénk azonban annál több: azt mutatja meg, hogyan forrott egybe a természet az itt élő németek kultúrájával. Meggyőződésünk, hogy a mai „műanyag világunkban” érdemes olykor-olykor visszanyúlnunk a múltba. Feked ugyan már régebben felkerült a turizmus térképére, az új tanösvénnyel mégis új fejezet kezdődik a falu életében.

Hazánkban összesen több mint négyszáz településen élnek jelentős létszámban németek – történetük, nyelvjárásuk, népszokásaik és viseletük mind-mind egyedi. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata a 2010-ben kidolgozott oktatás-nevelési stratégiájának egyik célkitűzését valósította meg, amikor a német településeken működő iskolákat és egyéb intézményeket, civil szervezeteket együttműködésre ösztönözte, aminek eredményeképp fenntartható német nemzetiségi tanösvények jöttek, illetve jönnek majd létre. A táblák, vezetőfüzetek, interaktív játékok és installációk együttes feladata az, hogy élményeket nyújtsanak és ismereteket közvetítsenek – hangsúlyozta Englenderné Hock Ibolya. A tanösvény-projekt lényegét ugyanis az országos német önkormányzat oktatásügyi tanácsnoka foglalta össze. – A már meglévő tematikus útvonalaink igen sikeresek, így ezen felbátorodva az a célunk, hogy egyre tovább bővítsük a hálózatot. A német nemzetiségi tanösvények külső arculata azonos, tartalmukban azonban nagyon különbözőek. Tudjuk, hogy nehéz, de a célunk az, hogy megtaláljuk azokat az egyes településekre jellemző, finom különbségeket, amelyek a látogatók számára is érdekesek lehetnek.

– A tanösvényeinkkel nemcsak a külvilágnak akartuk megmutatni, de magunkat is meg akartuk győzni arról, hogy az elmúlt háromszáz esztendőben olyan otthont, olyan településeket építettünk, amelyek egyedi értékekkel rendelkeznek, és amelyekre méltán lehetünk büszkék – fogalmazott köszöntőjében Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke. – Ezzel a „daloló, táncoló nemzetiség” kliséjét is cáfolni tudjuk, mert persze szeretünk énekelni és táncolni, de egyébként éljük a magunk normális életét. Azt szeretnénk, ha az adott helyi közösség tagjai – idősek és fiatalok, önkormányzatok és civil szervezetek – beszélgetések, viták révén találnák meg mindazt, ami leginkább jellemzi a falujukat, ami összeköti őket, és amiből aztán a tanösvény központi gondolata eredeztethető. Azt kívánom, hogy az új tanösvényünket is sokan látogassák meg – és nem csak azért, hogy az idegenforgalom fellendüljön, hanem azért is, hogy a kis közösségek elhiggyék magukról, hogy képesek értéket teremteni.

Az ünnepség második felében került sor a tanösvény legelső bejárására. Az idegenvezetést a tematikus útvonal megalkotását koordináló dr. Erb Maria germanisztika-professzor és Peck Tiborné építész vállalták. Vezetésük nyomán érdekes tények és izgalmas történetek bontakoztak ki a fekedi németek háromszáz esztendejéből. A vendégek egyebek mellett megtudhatták, mi célt szolgált és hogyan készült a helyiek jellegzetes fa lábbelije, a klumpa; hogy mi köze a fának a helyiek által gyakran fogyasztott stifoldernek és aszalványoknak; vagy, hogy miért olyan fontos a falu népének a templomuk mögött található, több mint 150 éves hársfa.

A fekedin túl három német nemzetiségi tanösvény várja a látogatóit: egy a dél-dunántúli Sombereken, egy a Budapest közeli Pilisszentivánon, egy pedig a Komárom-Esztergom megyei Tarjánban. Mecseknádasdon augusztusban adnak át német nemzetiségi tematikus ösvényt, és hamarosan megkezdődhet újabb három létrehozása is. Valamennyi a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata kezdeményezésére, a Németországi Szövetségi Belügyminisztérium támogatásával épülhetett, illetve épülhet meg.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Tovább csökkent a bruttó átlagbér, 740 ezer forint volt augusztusban

Júliushoz képest 4900 forinttal mérséklődött a teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresete a KSH szerint. A dolgozók fele azonban...

Az olló, amit törésig nyitottak – a szimfonikus zenekari világ láthatatlan valósága

„Hogyan visszük át a szerelmet a túlsó partra, ha épp mi magunk is megfulladunk?” Mekkorák az aránytalanságok a szimfonikus...

Felgyorsult a drágulás Európában, Magyarországon az egyik legalacsonyabb az infláció

Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után....

Gulácsi után újabb futballista otthonát rabolták ki Spanyolországban: "A világon semmilyen anyagi érték nem fontosabb a családom életénél"

Antony is arról számolt be, hogy betörtek a házába, miközben a brazil szélső a Real Betis színeiben a Porto ellen játszott a Bajnokok...

Rappersztár mellett tűnt fel Dárdai, de ennek most aligha örült

Jól elbeszélgettek a Hertha győztes meccse alatt.

Jön az új KATA, extra kedvezményekkel csábítanak a bankok

A cégek és vállalkozók számláiért egyre nagyobb kedvezményeket hajlandóak adni a bankok, és ez a KATA újbóli kiterjesztése lendületet...

Ijesztő jelenség: meghalt egy ember Magyarországon nyugat-nílusi lázban

Az eddigi legintenzívebb nyugat-nílusi láz szezonját regisztrálták idén az Európai Unióban: az Európai Betegségmegelőzési és...

Nem kell megütnie ahhoz, hogy bántalmazzon – a kapcsolati erőszak láthatatlan formái

Nem minden bántalmazás jár lila foltokkal, karmolásokkal. Nem mindig vannak pofonok, zúzódások vagy hangos veszekedések, mégis...

Hétszer adta el ugyanazt a jegyet a válogatott meccsére, a rendőrök mentek érte

A hét vásárló közül csak egyvalaki jutott hozzá a belépőhöz, a többiek hoppon maradtak.

Október 23: Zelenszkijt díszvendégnek hívta Magyar Péter

Mindel jel arra mutat, hogy az ukrán elnök jövő héten Budapestre látogat. Volodomir Zelenszkij a magyar kormány vendégeként kapott...

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Újra lecsap a PSG, 70 millió euróért vinnék a Barca-sztárt

Luis Enrique ezúttal egy védőt nézett ki magának.

Bulvár

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Felfüggesztik ügyészi állásából a KNYF aranykonvojügy miatt lemondó vezetőjét

A legfőbb ügyész jogkőrében ideiglenesen eljáró legfőbb ügyész újabb fegyelmi eljárást is kezdeményezett Frücht Pál ellen.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0






0