Nemzetközi Fúvószenekari és Mazsorett Fesztivál lesz Pécsett
2017. szeptember 22-23-24-én Pécs ad otthont a Nemzetközi Fúvószenekari és Mazsorett Fesztiválnak.
hirdetés
A Fesztivál célja, hogy a különböző nemzetiségű zenekarok megismerjék egymás zenei kultúráját, kapcsolatokat építhessenek és megismerjék Pécs város valamint Baranya megye vendégszeretetét.
hírek innen, onnan
Letartóztatták a férfit, aki az utcán támadt rá Steve Buscemire
A 66 éves színészt több mint egy hete ütötte arcon egy ismeretlen, amikor New Yorkban sétált.
Rosszkedvűek a befektetők
Csökkenő forgalom mellett esett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 68 088,24 ponton zárt pénteken, 1113,71...
Teszteltük: így működik az üvegvisszaváltási rendszer
Még mindig sok az olyan csomagolás, amit nem vesznek vissza, ez azonban hamarosan változik.
Megható búcsú: több ezer szurkoló sörét fizette a BL-döntős sztárfocista
A szezon végén távozó klasszis góllal és gólpasszal köszönt el a Dortmund szurkolóitól.
Kiderült, hol jutnak hozzá a magyarok az egyik kedvenc befektetésükhöz
Érdekes tanulmánnyal rukkolt elő a napokban az európai alapkezelőket tömörítő szervezet, az Efama. Ebből kiderül, hogy a magyarok...
92 évesen elhunyt a Nobel-díjas írónő
Elhunyt Alice Munro. A Nobel-díjas szerzőt egy idősek otthonában érte a halál. Utolsó tíz évét demenciával élte.
Rémálommá vált a klipforgatás Baby Gabinak
Szürreális élményeket élt át.
Külföldön szavazna az EP-választáson, ez egy fontos szabály
Azok a magyar állampolgárok, akik az Európai Unió más tagállamaiban élnek, a tagállam jogszabálya szerint kérhetik, hogy vegyék fel az...
Örökifjú szépség 78 évesen az első A majmok bolygója-film néma Novája, Linda Harrison
Így néz ki 56 év után A majmok bolygója női főszereplője.
Mi jár Matolcsy György fejében?
A jegybankelnök által vezetett Monetáris Tanácsnak kedden arró kell döntenie, mennyivel csökkentse a most 7,75 százalékos jegybanki...
Papp Sándor Zsigmond: Bellissimo
Nem is lennénk mi, ha nem így történt volna.Békésen néztem a Bajnokok Ligája elődöntőjét, és igazából már minden eldőlt,...
"Mi se atombombáról nem akarunk hallani, se katonák küldéséről" – Menczer Tamás kiakadt Emmanuel Macronra
A június 9-ei választás tétje háború vagy béke – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szombati, a Facebookra...
Sport
Klopp váratlant húzott, komoly megtiszteltetés érte Szoboszlai Dominikot
Az utolsó meccsére készülő Jürgen Klopp megható üzenetet küldött a Liverpool szurkolóinak.
F1-hírek: változott a rajtsorrend az Emilia-romagnai Nagydíjra
Oscar Piastrit, a McLaren pilótáját megbüntették, miután az imolai időmérőn feltartotta Kevin Magnussent, aki gyorskörön volt a Q1-ben.
Eldőlt Dárdai sorsa a Herthánál - hivatalos
Dárdai Pál ismét távozik a német labdarúgó másodosztályban szereplő Hertha BSC vezetőedzői posztjáról, de élete végéig a klub kötelékében maradhat - írta az MTI.
Megváltozott az imolai F1-es futam rajtsorrendje
Az időmérő élmezőnyében osztott ki büntetést az FIA.
A Paks feltette az i-re a pontot, a Puskás Akadémia megelőzte a szabálytalan gólokat szerző Vidit
Az NB I-ben szombaton eldőlt, hogy a bajnoki címet korábban megszerző Ferencváros mögött mely együttesek végeznek még a dobogón. A […] A A Paks feltette az i-re a pontot, a Puskás Akadémia megelőzte a szabálytalan
Kupagyőzelem után: Böde Dani is azt üzente, hogy maradj velünk, Jozsó bá.
A Paks történetében először emelhette magasba a Magyar Kupa trófeáját szerdán. A tolnaiak a bajnok Ferencvárost verték 2-0-ra hosszabbításban a […] A Kupagyőzelem után: Böde Dani is azt üzente, hogy maradj velü
Borzasztó szoros végeredményt hozott az évezred legfontosabb bokszmeccse
Megosztott pontozás döntött, új vitathatatlan királya van a nehézsúlynak.
Ez ám a fordulat: mégsem távozik a világbajnok, hanem életre szóló szerződést kötött
Jesús Navas az év végéig folytatja a játékot, utána pedig ő maga választhatja ki, hogy milyen pozícióban szeretne a Sevillánál dolgozni.
Uszik történelmet írt a sivatagi éjszakában, megfosztotta veretlenségétől a Cigánykirályt
Az ukrán a nehézsúly vitathatatlan világbajnoka.
FTC: izraeli középpályás érkezhet, távozhat a támadó
Az ulloi129.hu szerint Mahmud Dzsaber felkelthette a Ferencváros érdeklődését. A 24 esztendős védekező középpályás jelenleg az izraeli élvonalban edződő Maccabi […] A FTC: izraeli középpályás érkezhet, távoz
Döbbenetes döntést hozott a Real Madrid edzője a BL-döntőről
Carlo Ancelotti váratlan bejelentést tett, de szerinte nincs vita a kérdésben.
Két nagy baleset és teljes káosz az F1-es időmérő előtt
Többször is félbe kellett szakítani az utolsó imolai szabadedzést.
Bulvár
Papadimitriu Athina lánya lecserélte a nevét, nem tudta megszeretni, amit a szüleitől kapott
Azt is nehezen élte meg, hogy mindig gyönyörű nővéreihez hasonlították.
Szégyenteljes, amit Orbán Viktorék a Fico-merénylet kapcsán művelnek – A hét videója
Miközben Robert Fico még az életéért küzd, a magyar kormány és médiája már valótlanságokat szajkózva próbálja learatni a politikai hasznot, miközben a közösségi médiában egyesek a magyar kormányfő elleni er
Az egész világot lázban tartja a Zamárdiban feltárt sír: ezt találták benne
Azt sem tudják, kik temetkeztek ott, a sír tartalma pedig valóságos rejtvény a régészek számára.
Orbán Viktor egész életét átírhatja Robert Fico tragédiája, ezen a nagyon fontos dolgon azonnal változtathat a...
A miniszterelnök szipogva kereste a szavakat, így reagált a tragédiára, továbbra is bízik a magyarokban?
Megfogta a polip a búvár kezét, majd egy rejtett kincshez vezette
A tapasztalt búvár akkor lepődött meg még jobban, amikor látta, mit akart neki megmutatni az állat.
Magyar Péter: A holnapi napon feljelentem Orbán Viktor miniszterelnököt
Szerinte a Tisza Párt és a mögötte álló szavazók mind békepártiak. Se háborút nem akarnak, se fegyverszállítást. Aki ezzel ellentétes állítást fogalmaz meg, annak bíróság előtt kell felelnie a szavaiért.
Órapontosan szedi a magas vérnyomás gyógyszereket? Ezért jár el rosszul, ha nem.
A magas vérnyomás jól kezelhető, ha odafigyelünk néhány dologra - köztük a gyógyszerszedés szabályaira is!
Mennyit kell még kibírnia Novák Katalinnak? Durva baleset híre rázta meg a családját
A volt köztársasági elnök szörnyű hírt kapott.
Az Orbán-kormány kitalálta ezt az "őrült ötletét" – Teljesen kiakadt az LMP
Az LMP frakcióvezető-helyettese szerint az akkumulátorgyárak sérülékennyé tették a magyar gazdaságot. Kanász-Nagy Máté szombati sajtótájékoztatóján, amelyet online lehetett követni pártja Facebook-oldalán, azt
Folytatódik Nótár Mary hatalmas botránya
Jelenleg is perben állnak egymással.
Magyar Péter: Holnap feljelentem Orbán Viktort
A háborúpártizás miatt.
Az éj leple alatt csapott le a TEK a móri mészárlás ügyében elítélt, majd felmentett K. Edére
Fegyvereket találhattak az autójában.
blogmorzsák
Egy nap Dániában
Ismerkedjünk meg egy kicsit Dánia vasútjával, mely a magyar médiában meglehetősen ritkán szerepel.
Újabb politikus szállt bele páros lábban von der Leyenbe
Ezúttal a zöldpolitikája miatt kritizálták élesen.
Itt a Bon Jovi új dala
A Living Proof már a második a sorban.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.