Ezt olvasta már?

Harmónia Hétvége: szabadegyetem az egészség jegyében

November 16-18 között kerül megrendezésre a Pécsi Kulturális Központ szervezésében a „Harmónia Hétvége” elnevezésű szabadegyetem, az EFOP-3.7.3-16-2017-00178 a...

0

Nemzetközi karmesterverseny a fővárosban és Pécsett

Solti György nevét viselő nemzetközi karmesterversenyt rendez a Filharmónia Magyarország októbertől decemberig, a megmérettetésre május 1-jéig jelentkezhetnek az 1979. január 1. után született karmesterek. - Pécsi Napilap -


hirdetés

A versenyre eddig 26 országból több mint százan jelentkeztek - mondta el Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a rendezvény keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A kormány 160 millió forinttal támogatja a versenyt, amelynek hívóereje a vártnál is erősebb - tette hozzá.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a verseny első helyezettje 20 ezer euró, a második 10 ezer euró, a harmadik 5 ezer euró pénzdíjban részesül.

Emlékeztetett: a kormány a Bartók-évet 1 milliárd 40 millió forinttal, az idei Kodály-program - kormányzati szándék szerint több ütemben megvalósuló - első ütemét mintegy 1,5 milliárd forinttal támogatja, a hazai szimfonikus zenekarok és énekkarok segítésére 1,5 milliárd forint bázisemelést rendelt el. Összességében mintegy 4 milliárd forint értékű a hazai koncertéletet élénkítő állami kormányzati forrás - hangsúlyozta, hozzátéve: a KSH adatai szerint a 2010 és 2016 közötti időszakban a komolyzenei koncertekre jegyet váltók száma 30 százalékkal növekedett.

Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a versenyzők végig nagyzenekart vezényelhetnek, az első és a második fordulóban a Magyar Állami Operaház zenekarát és a Győri Filharmonikus Zenekart, a döntőben pedig a Pannon Filharmonikusokat.

Az eseménynek az Erkel Színház és a Pécsi Kodály Központ ad otthont, a fordulókat közvetítik a televízióban, összesen kilenc alkalommal, péntekenként heti rendszerességgel. Számítanak a közönség szavazataira is, a nézők már a döntőbe is bejuttathatnak egy karmestert voksaikkal.

Az első két fordulót október 3. és 10. között, a gálakoncerttel záruló harmadik fordulót december 13. és 16. között rendezik meg. Az első fordulóban nyitányokat, a másodikban áriákat és versenyműveket, valamint egy szimfóniát, a döntőben szimfonikus művet vezényelnek a karmesterek - ismertette a részleteket Szamosi Szabolcs.

A döntős mezőnyt Bogányi Tibor, a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere; Eötvös Péter zeneszerző; Kesselyák Gergely karmester és zeneszerző; Alpaslan Ertüngealp, az Association des Artistes pour la Paix vezetője, az Artemisia Kamarazenekar karmestere; Antonio Moral, a Teatro Real de Madrid művészeti igazgatója, a Centro Nacional De Difusión Musical vezetője és Lesley Rosenthal, a New York-i Lincoln Center igazgatója zsűrizi. A verseny fővédnökségét Lady Valerie Solti, Solti György özvegye vállalta.

A karmesterversenyt az M5 csatornán és a Bartók Rádióban kísérhetik majd figyelemmel az érdeklődők.







0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

A zenész, aki legendáktól tanult és legendás karriert futott be

Vásáry Tamás, a nagy zongoraművész és karmester a csodagyereklétről, emigrációról, 1956-ról, Kodályról - életéről.

Szomorú adatok: a magyar felnőttek közel 10%-a ebben a betegségben szenved

A cukorbetegség egyre több embert érint a világon, számos, vezető megbetegedés elsődleges oka.

Megbolygatják a pénztári szektort az új adótörvények

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége szerint az adótörvények tegnapi módosítása után továbbra is jobban megéri a dolgozóknak...

Előrehozott választások lehetnek Izraelben?

Az izraeli kormány tűzszünetet kötött a Gázai-övezetet uraló Hamasszal így véget ért a három napig tartó fegyveres konfliktus. Az...

Suttogással keres milliókat a fiatal lány

Anglia - Suttogással keresi kenyerét egy 21 éves lány.

200 ezerért Ön is megveheti Ferenc József szakállát

Budapest Hihetetlen ereklye: akár ön is megveheti Ferenc József (18301916) szakállát! A Darabanth Aukciósház őszi árverésén a licit 200...

Belezúgott a szurikátába, kilopta az állatkertből, és elvitte a Mekibe

Négyezer dollárra büntettek egy 23 éves férfi, miután ellopott egy egyhónapos bébi szurikátát a perth-i állatkertből. Jesse Hooker...

Sokat tanulhatunk Goebbels titkárnőjének halála előtti vallomásából

Brunhilde Pomsel a náci bürokrácia utolsó tanújaként hunyt el 106 évesen. Film és könyv is készült harmincórás életösszegzéséből,...

Nicole Kidman csodaszép a legújabb címlapfotóján - Szinte ragyog az 51 éves színésznő

Nagyon szép képet készített róla az Allure magazin fotósa.

Bivalyok támadtak meg két embert Mályinkán

A sérülteket mentőhelikopterrel kellett kórházba vinni.

Verekedés a Budapestre tartó repülőn: az egyik férfi orrából vér ömlött, ez a büntetésük

A két külföldi férfit gyorsított eljárásban, még az őrizet ideje alatt, 72 órán belül bíróság elé állították.

Ahol napi ötezer bringás kap frászt, de ennyi gyalogos is

A budai rakparton egy vékony aszfaltcsíkra préselődnek turisták és bringával ingázók. Háromszor akkora szélesség kéne, de nincs hely....

0

Sport

Megszólalt a mérkőzés közben elhunyt csornai focista menyasszonya

Megszólalt Sipőcz Tamás, a csornai futballpályán elhunyt sportoló párja, Nemes Mónika és exkluzív interjút adott.

Megszületett az első gól a MOL Vidi új stadionjában

U15-ös tornával tesztelték az új arénát Székesfehérváron.

2021-ig írt alá a Real Madrid új edzője

Mostantól hivatalosan is Santiago Solari irányítja a csapatot.

Ibra 40 méteres csodagóllal érte be Németh Krisztiánt

Los Angeles Galaxy klasszisa szerezte az év gólját az MLS-ben.

A  Liverpool focistája fogadási botrányba keveredett, Solari aláírt 2021-ig

Ibrát díjazták az MLS-ben, Federer és Anderson is nyert Londonban. Ez történt kedden.

A hátán fekve szerzett képtelen gólt a német játékos - videó

Jumbo Joe Thornton 400. gólja győzelmet ért a Sharksnak.

Federer legyőzte Thiemet, megmutatta, hogy nem játszhat két bűnrossz meccset egymás után

A Hewitt-csoportban még bármi lehet. A csütörtöki játéknap dönt a továbbjutásról.

Dzsudzsák Balázs 162 nap után újra játszhat a válogatottban

Budapest Több mint öt hónapos szünet után újra pályára léphet a magyar labdarúgó-válogatottban Dzsudzsák Balázs (31).

Elképesztő bombahír a Real Madridnál.

Azért ez váratlanul hat...

Ezért kellett meghalnia? Horrorisztikus részletek derültek ki a lefejezett brazil focista meggyilkolásáról

Újabb részletek derültek ki a brazil Daniel Correa Freitas meggyilkolásáról.

Már csak Pelé előzi meg Messit

Lionel Messinek 566 gólja van a Barcelonában, ezzel az egy klub színeiben rúgott gólok tekintetében csak Pelé van előtte.

Fellaini megszabadult a hajkoronájától

Stílust váltott a Manchester United belga középpályása.

0

Bulvár

Padlóra került Vajna Timi

Lehet, hogy eddig bírta a negatív kommenteket Vajna Timi vajon fel tud még innen állni?

Nagy nap a királyi családban. Végre trónra kerülhet Károly herceg?

1948. november 14-én született meg Károly herceg, Wales hercege. Ma töltötte be hetvenedik életévét, és jelenleg ő áll az első helyen az öröklési sorban, tehát ő a brit királyi korona várományosa.

Egy elveszett világra bukkantak az Antarktisz alatt

Már évtizedek óta téma a tudományos világban az, hogy bár a Pangea darabokra tört nagyjából 180 millió év alatt, a ma ismert földrészek együttese közel sem adja ki az ősi szuperkontinens területét.

Így jelzi a hasnyálmirigy, hogy baj van

Ha a hasnyálmirigy megbetegszik, annak súlyos következményei lehetnek. Tüneteit gyakran gyomorproblémának hiszik, ezért érdemes tisztában lenni, a figyelmeztető jelekkel. Nézzük, melyek a legjellemzőbb hasnyálmirigy betegségek tünetei.

Hogyan díszítsünk karácsonyfát? - A tökéletes sorrend 3 lépésben

Olyan karácsonyfára vágysz, amilyet a filmekben is látsz? Akkor tartsd be a karácsonyfa díszítés nagykönyvének sorrendjét!

Kimondta: Még 17 év után is csinálják Rubint Rékáék

Schobert Norbert és Rubint Réka házasságára sokan példaként tekintenek. Sok-sok együtt töltött év, és három gyerek után is megvan még a tűz a kapcsolatukban. Apró figyelmességekkel, és kettesben eltöltött idővel, randikkal tartják meg szerelmüket.

C-vitamin - Előnyök és ártalmak

Szent-Györgyi Albert 1928-ban felfedezett egy addig ismeretlen vegyületet a mellékvesében, melyet azután sikeresen a paprikából is kivont. Később ezt nevezték el C-vitaminnak. A C-vitamin szerepéről, előnyeiről és esetleges mellékhatásairól.

Kitálalt a volt barátnő: Porig alázta Jason Stathamet

A híres modell, Kelly Brook megdöbbentő kijelentést tett nemrég, amivel igencsak lejáratta volt párját, Jason Stathamet. Kínos beszólásával nem csak a Crank színészét, hanem a Titanic sztárját, Billy Zane-t is kellemetlen helyzetbe hozta...

Tudták, merre kell menekülniük: újabb részletek, árulás állhat a budapesti pénzszállító-rablás hátterében?

Budapest Brutális támadás ért egy iráni pénzváltót a belváros közepén, hétfőn fényes nappal. A Blikk információi szerint a férfi egy pénzzel teli bőrönddel éppen a korábban megrendelt taxija felé sétált a Régi posta utcában, amikor hirtelen megállt mellette egy motoros.

Egyszerre három gép pilótafülkéjéből is látták a rejtélyes objektumot

Az ír partok közelében nagy repülési magasságon észlelt ufót három járat gépe.

blogmorzsák

Idézőjelbe tették Serena Williams nőiességét

Ráadásul szó szerint. Ki is tört a botrány. A kérdés csak az, provoká­cióról vagy védjegyről van szó.

Szkopjéig elér a kisvasút!

Budapesten bujkál a jogerősen elítélt korábbi macedón miniszterelnök. Vajon miért éppen itt?

A dugódíj a dugódíjadik hatványára lehet programot építeni?

Valamint a Budapesti levegő belélegzésre alkalmatlanságára?

El akarták venni a képviselő tisztelet­díját, de a kedvét a munkától nem tudták

Hányszor fordulhat elő, hogy egy önkormány­zati testület személyre szabott rendele­tekkel próbálja "megfegyelmezni a képviselőket"?

„5 ok, amiért nem vennék újra MacBookot“

„Saját érveim pro és kontra, azaz 6 év Mac használat után én miért fogok váltani.“

Piliscsaba esete Berkeley-vel

„Szilvay testvérünknek talán el kellene gondol­koznia azon, hogy mikor vegye az ő keresztényi szájára a University of California nevét.“

Grindelwald bűnei?

Nagy előrelépés az előző részhez képest, de az eredeti Harry Potter-filmek közül csak a két leggyengébbet tudja maga mögé utasítani.

Az ingatlanosod kereshet is helyetted

A megfelelő ügynök megválasztása esetén hatékonyabb lesz a keresésed.

Új "trendek" a munkaerőkiválasztásban

Rossz hír az álláskeresőknek: ezek sem jobbak, mint a régiek.

„Lett nekünk egy Magdikánk“

„Most is macskásnak tartom magam, kutyával kiegészülve.“

Az új lány menyasz­szony, de nem zárja ki a villaszexet

A villában nem lehet probléma, egy olyan apróság, mint az eljegyzés, ha szexről van szó - vallja az VV Vivien.

A csávó egyelőre csak írásban agresszív

„Felhívtam a figyelmét, hogy vannak ebben a társaságban más nők is, de azt mondta, azok ribancok - ezt a szót használta.”

0






0