Nemzetközi konferencia a családon belüli erőszakról
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) ad otthont annak a nemzetközi konferenciának, melyet a családon belüli erőszakról a Bírónők Egyesülete rendez szerdán. Galajda Ágnes bíró, az egyesület elnöke mérföldkőnek nevezte a kapcsolati erőszak új büntető törvénykönyvben történő szabályozását.
hirdetés
A konferencián többek közt előadást tart a kínai delegáció vezetője, az ottani legfelsőbb bíróság tagja és egy amerikai előadó is. Egy magyar résztvevő a cigány kultúrán belüli helyzettel foglalkozik, egy másik pedig a Közép-Európai Egyetem 26 országra vonatkozó kutatásának eredményét ismerteti.
Galajda Ágnes arra hívta fel a figyelmet, hogy a családon belüli erőszak a világ számos országában, a legkülönbözőbb kultúrákban megfigyelhető és sokféle választ próbálnak adni rá. Ezek megismerése, összehasonlítása sokat segíthet a probléma kezelésében, ezért nagy jelentőségűek a bírák számára szervezett nemzetközi tréningek, tapasztalatcserék.
Az áldozatok számára két nagyon fontos válasz adható: az önálló törvény és a megfelelő távoltartás. Magyarországon a családon belüli erőszakkal kapcsolatos távoltartást büntetőügyekben 2006, egyéb ügyekben 2009 óta lehet elrendelni. Büntető ügyekben meglehetősen ritka ez az intézkedés, évente alig néhány tucatnyira kerül sor, más ügyek kapcsán viszont az elmúlt években kétezret meghaladóan rendelték el - mondta a Fővárosi Törvényszék bírája.
Galajda Ágnes mérföldkőnek nevezte, hogy a magyar szabályozásban az új büntető törvénykönyv részeként július 1-jétől hatályba lép a kapcsolati erőszakra vonatkozó tényállás.
A szakember üdvözölte, hogy az új tényállás nemcsak a hozzátartozókra, hanem a volt házastársakra, volt élettársakra, gondnokra, gondnokoltra, gyámra és gyámoltra is kiterjed, és azt is büntetni rendeli, ha az elkövető bántalmazza, megalázza vagy a közös vagyon elvonásával súlyos nélkülözésnek teszi ki hozzátartozóját, illetve ha az emberi méltóságát súlyosan sértő magatartást tanúsít.
E bűncselekmény megvalósulásának feltétele az együttélés, ám a büntethetőség kiterjed arra az esetre is, ha a sértett és az elkövető korábban élt egy háztartásban. A törvény lehetőséget biztosít arra is, hogy az elkövetőt eltiltsák a bántalmazott hozzátartozóval való kapcsolattartástól. Ilyen ügyekben az eljárás csak a sértett indítványára indulhat el, a bűncselekmény két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Súlyosabb esetben a büntetés akár öt évig is terjedhet és az eljárást hivatalból kell megindítani.
hírek innen, onnan
"Meglátjuk, mit tegyünk ezzel" - Vlagyimir Putyin vészjósló üzenetet küldött
Oroszország két-három napja csapást mért az ukrán katonai hírszerzés főhadiszállására - mondta el Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden...
Vera Jourová: Magyarországon továbbra is fennáll az európai értékek szisztematikus megsértésének veszélye
Az EU átláthatóságért és értékekért felelős biztosa közölte, a Bizottság semmilyen előrelépést nem lát választásokra...
Elégette Pochettino könyvét egy dühös Tottenham-drukker
Nem mindenki örül az argentin tréner angliai visszatérésének.
Olaszországi hajóbaleset: két olasz titkosügynök is a halálos áldozatok között
A vasárnap történt tragikus hajóbaleset következtében négy ember életét vesztette, most pedig kiderült, hogy a halálos áldozatok...
A budapesti autósnak eszébe sem jutott megállni, hiába jött a szirénázó mentőautó
Az esetről felvétel is készült.
A magyar válogatott játékos mellett még hárman távoznak a Fehérvártól
Az NB I-es tagságát megőrző székesfehérvári klub a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy négy futballista is távozik az együttestől.
Több mint ezer kiló kokain behozatala miatt indult eljárás a válogatott támadó ellen
A korábbi Ajax-játékos, az 50-szeres holland válogatott Quincy Promes ellen két szállítmány, összesen 1370 kilogramm kokain behozatala...
„Hogy beparkoljuk a buszt? Ez nevetséges” – az AS Roma csapatkapitánya
A Sevilla elleni Európa-liga-döntőre készülő AS Roma csapatkapitánya, Lorenzo Pellegrini szerint nem a bunkerfutballnak, hanem a taktika...
Ez nem semmi – ennyi profittal zárta a tavalyi évet a Ferencváros
Noha a személyi jellegű ráfordítások 7-ről 9 milliárdra nőttek, az FTC a tavalyi naptári évet 1,324 milliárd forintos nyereséggel...
Dárdai Bence és a német válogatott döntőbe jutott a magyarországi Eb-n
A német U17-es válogatott – Dárdai Bencével a soraiban – 5–3-ra legyőzte a lengyeleket a Magyarországon zajló U17-es labdarúgó...
Bestiális gyilkosság Mosonmagyaróváron, megölte a feleségét egy férfi
Ahogy arról a Nap Híre is beszámolt, május közepén megölte a feleségét egy mosonmagyaróvári férfi.
Már 170 éve hajtjuk rendületlenül a Singer varrógépet
Amilyen a ruházkodásban a Levi’s márka, olyan örök ikon a ruhakészítésben a ma 170 éves Singer varrógép.
Sport
Kiderült, mikor dőlt el Suhajda Szilárd sorsa
Már az eltűnése pillanatában tudták a hegymászók, hogy nagy a baj.
Mindössze 17 évesen világbajnok lett Márton Luana
Ez volt az első felnőtt világbajnoksága.
Szoboszlai helyett egy angol válogatott focistát vehet a BL-induló csapat
Alapos erősítésre készülnek.
19 évesen meghalt a magyar focikapus
Küzdött, ameddig csak tudott.
Ez történhetett Suhajda Szilárddal az utolsó órákban
Újabb részletek a tragédiáról.
Vérig sértődött Oliver Kahn, miután a Bayern München kirúgta
De nemcsak az egykori csodakapus, hanem a sportigazgató Haszan Szalihamidzsics is lapátra került. Mi volt a bűnük? Elmondjuk.
Olaszországban lett edző az NB I történetének egyik legnagyobb botrányhőse
Az NB I kétszeres gólkirálya Magyarországon kezdte meg edzői pályafutását.
Benzemát vonzza a szaúdi csábítás, egy kieső csapatból pótolhatja a Real Madrid
Újabb topcsatár, sőt aranylabdás köthet ki Szaúd-Arábiában.
70 millióért igazolhat világbajnokot a Liverpool
A Liverpoolnak meg kell erősítenie a középpályáját, és úgy tűnik, rögtön a transzferszezon elején lépnek a vörösök.
Lando Norris azzal viccelődött, hogy Max Verstappen kék zászlót kap miatta
Max utálta volna a helyzetet, Norris pedig pont ezért imádná.
Legutóbb 0–4-ről fordítottak, most pedig egy 123. perces góllal feljutottak
Óriási menetelés után jutott fel a Sheffield Wednesday.
Hoeness: Hiba volt foglalkoztatni Kahn-t.
A klub tiszteletbeli elnöke kendőzetlenül beszélt arról, hogy mekkora baklövés volt kinevezni a kapuslegendát.
Bulvár
Ennyibe kerül egy Everest-expedíció
70 éve jutott fel először ember a világ legmagasabb hegycsúcsára. A legendás helyet már rengetegen meghódították, nem keveset fizetve az élményért. Akár több tíz milliót is elkérhetnek a serpák egy expedíción
Parkinson-kórt okozhatnak ezek a szerek: sokan használják őket
A kutatók különös kapcsolatot véltek felfedezni a Parkinson-kór és bizonyos szerek használata között.
Brutális vihar csap le ma az országra: Ezekre a megyékre adtak ki riasztást, itt kell készülni az ítéletidőre
Ismét nem ússzuk meg szárazon a napot, az ország túlnyomó területén brutális zivatarra kell készülni, mutatjuk a térképet.
Ha letöltötted, most azonnal töröld. Lehallgatja a telefonokat ez az alkalmazás, 15 percenként készít felvétel...
Ha ez az alkalmazás rajta van a telefonodon, jobban teszed, ha most azonnal letörlöd.
Tágra nyitotta a kaput Magyarország az oroszok legszorosabb szövetségese előtt
Úgy utazgatnak az EU-ba az oroszok, mintha nem is lenne háború Ukrajnában, és ez nem a magyar vízumkiadásnak köszönhető. Azért így is megtaláltuk a különutas magyar külpolitika lenyomatát.
Így rendelkezett a lakásáról Lang Györgyi
Az énekesnő haláláig egy 110 négyzetméteres, három szobás, a Hősök tere közelében található ingatlanban lakott. A számára érzelmileg fontos ingóságok sorsát is előre elrendezte.
Nem fogod elhinni, hogyan rendelkezett Lang Györgyi a vagyonáról: Mindenét rájuk hagyta
A Pa-Dö-Dö énekesnője 2023. május 20-án hunyt el, közeli hozzátartozói nem voltak, azonban mint kiderült, a távoliak sem részesülnek majd örökségéből, az énekesnő ugyanis másképp rendelkezett.
Lagzi Lajcsi mellé került a toplistás magyar bűnöző, akit most kapcsoltak le
Szabadnapos rendőr lépett akcióba egy vidéki kocsmában.
Nem véletlen, hogy magyar katonák kerültek főszerepbe a koszovói összecsapásban
A magyar kontingens mostanra a harmadik legnagyobb Koszovóban, a tömegoszlatásra kiképzett és a hétvégében bevetett egység pedig csak magyarokból áll.
Magyar nyár 50 évvel ezelőtt: a kedvenc retro képeink
Visszamentünk jó 50-60 évet az időben, és a Fortepan képei között válogatva megtaláltuk a kedvenc retro pillanatainkat megidéző fotókat.
Ezért nem találhatták meg Suhajda Szilárdot a serpák a szakértő szerint
Kollár Lajos szerint könnyen elképzelhető, hogy a magyar hegymászó rossz irányba indult el az agyi ödéma miatt és lezuhanhatott.
Kerti virágok nevei képekkel – Segítünk felismerni a legnépszerűbb fajtákat
Láttad már, tudod, hogy ismered is, de nem jut eszedbe a neve? Ebben segítünk most. Kerti virágok nevei képekkel – ebben a válogatásban garantáltan megtalálod.
blogmorzsák
Így nyaralt Kádár és Castro a Balatonon
Aliga II-re a pártvezetésen kívül szinte csak Hofi Géza léphetett be. Miközben óriási cigányzenés, ökörsütéses bulik folytak, Kádár a klímás villájában ette a krumplis tésztát.
Nézd meg, ezt érdemes - a hét legjobb kínai kütyüs akciói
Pizzasütőtől az fejhallgatón át a robotporszívóig minden van!


- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.