Ezt olvasta már?

0

Nemzetközi vízilabdatornát rendez Pécs

Csütörtöktől a junior korosztály legjobb vízilabdázói mérik össze tudásukat az Abay Nemes Oszkár Sportuszodában, ahol a magyarok mellett a horvátok, a szerbek és a brazilok ugranak majd medencébe a négynapos vízilabdatornán.

A Tóth Kálmán vezette magyar csapat számára kiváló erőfelmérő lesz a felkészülési torna, ráadásul a pécsiek nagy örömére az sem elképzelhetetlen, hogy egy saját nevelésű játékos is vízbe szállhat majd a magyar színekben, ugyanis Mijic Dávidot, a PVSK-Mecsek Füszért OB I-es csapatának fiatal tehetségét beválogatták az 1999-es gárda bő keretébe. A PSN Zrt. Sportiskola vízilabda szakosztályának vezetője, Lukács Gergely bízik abban, hogy sokan kilátogatnak majd a meccsekre.

- Azt gondolom, hogy ez egy újabb mérföldkő a pécsi vízilabdázás életében, hiszen rangos torna szervezését bízta ránk a Magyar Vízilabda Szövetség, amelynek képviselői nagyon elégedettek voltak az idei Komjádi-kupa rendezésünkkel is. Szeretnénk méltó vendéglátói lenni a csapatoknak, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a játékosok és a szakmai vezetők jól érezzék magukat városunkban és hasznosan töltsék el ezt a pár napot az uszodában is. Ez a négy nap nagy lehetőség a pécsi utánpótláskorú pólósoknak is, hiszen testközelből figyelhetik majd, milyen szintre kell eljutniuk 19 éves korukig annak érdekében, hogy a válogatottnál is számítsanak rájuk, azt gondolom, hogy a pécsi játékosok közül sokaknak minden lehetősége adott a cél eléréséhez – mondta Lukács Gergely, aki hozzátette, a szurkolók ingyenes tekinthetik meg a találkozókat, bízik abban, hogy megtelik majd az uszoda a vízilabdát szerető nézőkkel.

A torna külön érdekessége, hogy a brazil junior válogatott szövetségi edzőjének sem lesz ismeretlen az ország és a magyar környezet, hiszen az OSC és a Honvéd korábbi kiváló játékosa, az 1976-os olimpia bajnoka, Sudár Attila készíti fel a mérkőzésekre a dél-amerikai fiatalokat.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet.

Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval...

Autóval hajtottak a tömegbe szombat este a Berlin Pride-on, legkevesebb egy ember meghalt, többen megsebesültek

Merénylet után a fehér furgon sofőrje kiszállt az autóból és gyalog kezdett el menekülni. 

A titok, amitől a leander virágai nem rohadnak be. Ennyire egyszerű.

Te is bosszankodsz, amikor a szépséges leander hosszan pompázó virágai a nyári záporok után hirtelen megbarnulnak vagy rothadni kezdenek?...

Medvetámadás áldozata lett egy magyar újságíró Tusnádfürdőn, a telefon mentette meg

Földes András saját beszámolója szerint futás közben került medvével szembe Tusnádfürdőn, és a telefonját dobta az állat felé....

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal hűlt le a Balaton vize: míg július 18-án 26,6 fokot mértek, szombat reggel már csak 20,8 fokos volt a...

Volodimir Zelenszkij szerint a Putyin-rezsim még 30 ezer észak-koreai katonát akar bevetni az Ukrajna elleni háborúban

A Moszkva és Phenjan közötti kölcsönös védelmi megállapodás értelmében Kim-rezsim 2024-ben mintegy 14 ezer katonát küldött...

A nagy hőhullám előtt még megdőlt egy hidegrekord szombaton

Lénárddarócon csípősen indult a reggel.

0

Sport

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

0






0