Ezt olvasta már?

Végre a gazdaságfejlesztés a pécsi közgyűlés fókuszában

Csütörtökön ismét közgyűlést tart a pécsi önkormányzat, ezúttal meglepően kevés, húsz napirendi ponttal. (Általában negyven körüli kérdést szokott tárgyaln...

0

Női kézilabda BL - Hosszabbításban védte meg címét a Győri Audi ETO KC

A címvédő Győri Audi ETO KC hosszabbítás után 27-26-ra legyőzte a macedón Vardar Szkopje együttesét a női kézilabda Bajnokok Ligája fináléjában, a Papp László Budapest Sportarénában zajló négyes döntőben, vasárnap.


hirdetés

A mezőny legeredményesebb játékosa a győriek holland irányítója, Cornelia Nycke Groot volt nyolc góllal, a hosszabbítás "hősének" pedig a brazil Eduarda Amorim és Kiss Éva kapus bizonyult.

Ez volt a 16. magyar érdekeltségű finálé a női kézilabda BL, illetve elődje, a Bajnokcsapatok Európa Kupája történetében. A mérleg immár hat győzelem: 1982-ben a Vasas, 1999-ben a Dunaferr SE, 2013-ban, 2014-ben, tavaly és idén pedig a Győr ért fel a csúcsra. Újabb sikerével a Győr immár a harmadik legeredményesebb klub a legrangosabb európai sorozatban.

A négyes döntős lebonyolítás bevezetése óta a magyar csapat az első, amely meg tudta védeni címét.

 

Eredmény, döntő:

Győri Audi ETO KC-Vardar Szkopje (macedón) 27-26 (9-9, 20-20, 24-23) - hosszabbítás után

----------------------------------------------------------------------------------------

gólszerzők: Groot 8, Amorim 6, Bódi 4, Görbicz, Hansen 3-3, Oftedal 2, Broch 1, illetve Lekic 6, Radicevic 4, Lazovic, Penezic, Lacrabere 3-3, Kuznyecova, Canadija, Risztovszka 2-2, Cvijic 1

 

A győriek közül ezúttal is hárman hiányoztak: a cseh Jana Knedlikova bokasérülés, Tomori Zsuzsanna és a norvég Nora Mörk pedig térdműtét után gyógyul. Utóbbit benevezték a találkozóra, de csak azért, hogy testközelből, a kispadról nézhesse a döntőt. A 35. születésnapját éppen vasárnap ünneplő csapatkapitány, Görbicz Anita ezúttal is balszélsőt játszott.

A Vardarban pályára lépett mindhárom játékos, aki a következő idényben már biztosan a magyar bajnokságban szerepel: a horvát Andrea Penezic és az orosz Tatyjana Hmirova a Siófok, a francia Amandine Leynaud pedig a Győr együttesében folytatja pályafutását.

Eduarda Amorim és Yvette Broch góljával kezdődött a találkozó, a macedón csapat több mint négy percig nem tudott betalálni. A győriek 4-1-re elhúztak, és a nyolcadik percig nem hibáztak lövést. A folytatásban pontatlanabbá váltak támadásban, de úgy tűnt, a jó védekezés, Kari Aalvik Grimsbö védései és Groot lendülete átlendíti őket a holtponton.

A norvég kapus helyére beállt Kiss ezúttal is büntetőt hárított, de mivel a játékvezetők többször is az ETO kárára tévedtek, a különbség nem nőtt. A macedón együttes rendkívül hatékonyan védekezett, Leynaud kiválóan védett, és a 26. percben egy 4-0-s sorozat végén átvették a vezetést (8-7). A győriek 11 percen keresztül nem lőttek gólt, Ambros Martín vezetőedző időt kért, és csapatának végül sikerült döntetlennel szünetre mennie.

A második felvonás elején sem találta riválisa remek védekezésének, illetve Leynaud bravúros kapusteljesítményének ellenszerét a Győr, amely hét és fél percig ismét nem talált a hálóba. Alexandra Lacrabere hétméterest hibázott, így nem tudott hárommal ellépni a Vardar.

Az ETO cserejátékosainak többsége ezúttal nem tudott segíteni a csapatnak, ám Grimsbö kivédett büntetője után sikerült az egyenlítés, majd Görbicz újabb góljával a vezetést is visszavette a címvédő (14-13).

Az újabb holtponton Groot találatai lendítették át a győrieket. Három és fél perccel a vége előtt Stine Oftedal emberhátrányból volt eredményes (18-17), de az utolsó két percet is létszámhátrányban kellett töltenie a Győrnek. A szerb Andrea Lekic gólja után már csak 21 másodperc volt hátra, ám az időkérést követően Amorim volt eredményes (20-20). A rendes játékidő utolsó támadását kihasználatlanul hagyta a macedón együttes, így a két csapat tavalyi döntőjéhez hasonlóan most is hosszabbítás következett.

A ráadás első öt percében Amorim újabb három gólt dobott, majd Bódi Bernadett is betalált (24-23). Csapatuk 7-4 után ismét hárommal vezetett a térfélcserét követően. A hosszabbítás utolsó percét kétgólos előnyben, de emberhátrányban kezdte az ETO. A finálé öt másodperccel a vége előtt dőlt el, amikor Oftedal labdaeladása után Kiss bravúrral kivédte az ex-győri Lekic ziccerét.

A Győri ETO nem játszott olyan jól, mint az elődöntőben, de a meccs állásától függetlenül fantasztikusan küzdött, ennek köszönheti sikerét.

 

Korábban, a 3. helyért:

CSM Bucuresti (román) - Rosztov-Don (orosz) 31-30 (19-14)

szombaton játszották, elődöntők:

Győri Audi ETO KC-CSM Bucuresti 26-20 (12-10)

Vardar Szkopje - Rosztov-Don 25-19 (10-7)







0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

123 ezer forint értékben lopott vibrátorokat három nő

Rögzítette őket a biztonsági kamera.

Macron: A politizálást hagyjuk meg Trumpnak

A francia elnök szerint az a tény, hogy Franciaország az Egyesült Államok szövetségese, még nem jelenti azt, hogy annak vazallus állama.

Rendőrök rohanták le Simonka György birtokait, lakását

A korábban érinthetetlen fideszes politikust korrupciós ügyekkel vádolják, mentelmi jogát is felfüggesztették

James Cameron Avatárját eredetileg 18+-osra tervezték: teljesen másként ismernénk ma a filmet, ha ez megvalósul

James Cameron 2009-es Avatárja valódi kasszasiker volt premierjét követően, formabontó látványvilágának köszönhetően nézők millióit...

"Nem, nem megy..." Ismét feladta a versenyt Nagy Krisztián - Videóban árulta el okait

Másodjára jutott be az élő show-ba és másodjára adta fel a versenyt az X-Faktor egyik versenyzője, Nagy Krisztián. Puskás Petinek árulta...

Egy volt NASA alkalmazott mindent elárult a Holdon élő földönkívüliekről

Ken Johnson a NASA egykori munkatársa úgy döntött nem tartja tovább magában azokat az információkat, amelyeket a Nemzetközi Űrhivatal...

Dömötör Csaba: Az üzenetek Junckerékhez és Macronhoz is eljutnak majd

Az Európa jövőjéről lefolytatott fórumokon megfogalmazott legfontosabb üzeneteket a kormány el fogja juttatni az Európai Bizottságnak és...

A védelmi és a belbiztonsági miniszter is ellátogatott a mexikói határhoz

Jelenleg 5800, aktív szolgálatot teljesítő katona állomásozik a két ország határán.

Meglepő növekedést ért el a magyar gazdaság

A korrigált adatok szerint éves szinten 5 százalékkal, az előző negyedévhez képest 1,2 százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévben. A...

A GVH visszavonta a DIGI és az Invitel fúzióját engedélyező határozatát, de...

Félrevezető közlés miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 90 millió forint bírság kiszabása mellett visszavonta a DIGI/Invitel-fúziót...

0

Sport

Rettentő részletek derültek ki a lefejezett focista meggyilkolásáról

Az egész rémtörténet egy fotóval kezdődött.

Megszületett az első gól a MOL Vidi új stadionjában

U15-ös tornával tesztelték az új arénát Székesfehérváron.

Ibra 40 méteres csodagóllal érte be Németh Krisztiánt

Los Angeles Galaxy klasszisa szerezte az év gólját az MLS-ben.

A  Liverpool focistája fogadási botrányba keveredett, Solari aláírt 2021-ig

Ibrát díjazták az MLS-ben, Federer és Anderson is nyert Londonban. Ez történt kedden.

Pogba edzésben, így néz ki rajta a Fradi-szerelése - kép

A válogatott védő próbajátékon vesz részt a Ferencváros focicsapatánál.

A hátán fekve szerzett képtelen gólt a német játékos - videó

Jumbo Joe Thornton 400. gólja győzelmet ért a Sharksnak.

Ezért kellett meghalnia? Horrorisztikus részletek derültek ki a lefejezett brazil focista meggyilkolásáról

Újabb részletek derültek ki a brazil Daniel Correa Freitas meggyilkolásáról.

A túlélésért harcol az észt fociválogatott Budapesten

Martin Reim szövetségi kapitány szerint ki kell húzniuk kapott gól nélkül a meccset.

Már csak Pelé előzi meg Messit

Lionel Messinek 566 gólja van a Barcelonában, ezzel az egy klub színeiben rúgott gólok tekintetében csak Pelé van előtte.

Federer legyőzte Thiemet, megmutatta, hogy nem játszhat két bűnrossz meccset egymás után

A Hewitt-csoportban még bármi lehet. A csütörtöki játéknap dönt a továbbjutásról.

Dzsudzsák Balázs 162 nap után újra játszhat a válogatottban

Budapest Több mint öt hónapos szünet után újra pályára léphet a magyar labdarúgó-válogatottban Dzsudzsák Balázs (31).

Marco Asensio nyilatkozata után már egyértelmű, hogy nem ő lesz Ronaldo utódja

Lehet, hogy túl szigorúak vagyunk, de ilyet egy igazán motivált labdarúgó nem mond, és például ez is megkülönbözteti őt Cristiano Ronaldótól.

0

Bulvár

Padlóra került Vajna Timi

Lehet, hogy eddig bírta a negatív kommenteket Vajna Timi vajon fel tud még innen állni?

Nagy nap a királyi családban. Végre trónra kerülhet Károly herceg?

1948. november 14-én született meg Károly herceg, Wales hercege. Ma töltötte be hetvenedik életévét, és jelenleg ő áll az első helyen az öröklési sorban, tehát ő a brit királyi korona várományosa.

Így jelzi a hasnyálmirigy, hogy baj van

Ha a hasnyálmirigy megbetegszik, annak súlyos következményei lehetnek. Tüneteit gyakran gyomorproblémának hiszik, ezért érdemes tisztában lenni, a figyelmeztető jelekkel. Nézzük, melyek a legjellemzőbb hasnyálmirigy betegségek tünetei.

Egy elveszett világra bukkantak az Antarktisz alatt

Már évtizedek óta téma a tudományos világban az, hogy bár a Pangea darabokra tört nagyjából 180 millió év alatt, a ma ismert földrészek együttese közel sem adja ki az ősi szuperkontinens területét.

Kimondta: Még 17 év után is csinálják Rubint Rékáék

Schobert Norbert és Rubint Réka házasságára sokan példaként tekintenek. Sok-sok együtt töltött év, és három gyerek után is megvan még a tűz a kapcsolatukban. Apró figyelmességekkel, és kettesben eltöltött idővel, randikkal tartják meg szerelmüket.

Olyan körforgalom épül Fehérváron, amilyet még nem látott az ország

Nem lesz könnyű eligazodni benne, de muszáj tenni valamit.

Hogyan díszítsünk karácsonyfát? - A tökéletes sorrend 3 lépésben

Olyan karácsonyfára vágysz, amilyet a filmekben is látsz? Akkor tartsd be a karácsonyfa díszítés nagykönyvének sorrendjét!

Itt a cigánykártya jóslata 2019-re. A Bika párra talál, a Rák tetemes pénzhez jut, a Mérleg előtt nagy sorsfor...

Egyik csillagjegy számára sincs menekvés, nem térhet ki a sordöntő változások elől.

Itt a jóslat: Budapest vörösbe fog borulni

Enyhe mínuszban indulhat a kereskedés az európai piacokon, ezért a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is csökkenésre számít a nyitáskor szerdán Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.

Hajmeresztő videó egy Boeing leszállásáról

Garantáltan végig fogja izgulni.

blogmorzsák

Idézőjelbe tették Serena Williams nőiességét

Ráadásul szó szerint. Ki is tört a botrány. A kérdés csak az, provoká­cióról vagy védjegyről van szó.

Itt a remek Wizz Air újítás, a tolakodós jegy!

A fapadosok végtelen kreativitással találnak újabb és újabb lehetőségeket arra, hogy pénzt húzzanak le az utasoktól.

Macron, a sárga mellényesek és az országos blokád

A kormány reformjai és az elnök viselkedése kiváltotta a nép haragját.

Nagyváros brand

Történeti és kortárs fotóművészek városképe Berlin és Budapest, illetve európai nagyvárosok tükrében.

„5 ok, amiért nem vennék újra MacBookot“

„Saját érveim pro és kontra, azaz 6 év Mac használat után én miért fogok váltani.“

Szkopjéig elér a kisvasút!

Budapesten bujkál a jogerősen elítélt korábbi macedón miniszterelnök. Vajon miért épp itt?

Gyönyörű lesz a megújult Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga

A belső munkák erőteljes kihal­latszása mellett a homlok­zat már teljes pompájában látható.

Az ingatlanosod kereshet is helyetted

A megfelelő ügynök megválasztása esetén hatékonyabb lesz a keresésed.

Új "trendek" a munkaerőkiválasztásban

Rossz hír az álláskeresőknek: ezek sem jobbak, mint a régiek.

„Lett nekünk egy Magdikánk“

„Most is macskásnak tartom magam, kutyával kiegészülve.“

Az új lány menyasz­szony, de nem zárja ki a villaszexet

A villában nem lehet probléma, egy olyan apróság, mint az eljegyzés, ha szexről van szó - vallja az VV Vivien.

A csávó egyelőre csak írásban agresszív

„Felhívtam a figyelmét, hogy vannak ebben a társaságban más nők is, de azt mondta, azok ribancok - ezt a szót használta.”

0






0