Nőnapi nyereményjáték a Pécsi Püspökségen!
A Pécsi Püspökség idén is meghirdeti nőnapi nyereményjátékát. Ebben az évben nőnapra készülve Bűnbánó Szent Mária Magdolna személye kerül a középpontba.
Magdolna olajosedényt tartó freskója. Miután Jézus hét ördögöt űzött ki belőle és meggyógyította, Mária Magdolna a tanítványokkal együtt élete végéig követte. Az evangéliumok elmondása alapján Mária Magdolna tanúja volt a Megváltó keresztre feszítésének, halálának és feltámadásának.
Mária Magdolna életéről nem tudunk sokat. Talán emiatt forrhatott össze Mária Magdolna alakja már az ókeresztény korban más újszövetségi nőalakokkal, akiket szintén Máriának hívtak. Így vele azonosították a feltámasztott Lázár és Márta testvérét (Jn 12, 1-8), valamint azt a bűnös asszonyt, aki egy farizeus házában könnyeivel öntözte és hajával szárította Jézus lábát, majd illatos olajjal kente meg (Lk 7, 36-38). A keleti egyház ezzel szemben mindig megkülönböztette a fent említett három személyt: Betániai Máriát, a bűnös asszonyt és Mária Magdolnát, amit a legújabb Szentírás-kutatás is igazolt.
Mária Magdolna neve egy településre utal, a Genezáreti-tó nyugati partján található Magdalára, ami sózott haláról híres halászati központ volt. Nem tudjuk, hogy Mária Magdolna első találkozása itt vagy más helyen történt-e Jézussal. Erre csak rövid utalásokat olvashatunk Lukács (Lk 8,2) és Márk (Mk 16,9) evangéliumaiban. Az biztos, hogy az asszony életét meghatározó és átformáló pillanat lehetett: hét ördögtől tisztította meg. A hetes szám, ami a teljességre utal, azt jelenti, hogy Mária Magdolna teljesen megszállott volt.
Később – ahogy Lukács leírja (Lk 8,1-3) – Mária Magdolna a Jézus kíséretéhez tartozó asszonyok közé került, akik hallgatták és látták csodáit. Ott állt Jézus keresztje alatt, majd jelen volt sírba tételekor is. Találkozását a feltámadt Krisztussal János evangélista írja le (Jn 20, 11-18). „Jézus megkérdezte tőle: »Asszony, miért sírsz? Kit keresel?« Ő pedig, azt gondolva, hogy a kertész az, ezt felelte neki: »Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!« Ekkor Jézus megszólította őt: »Mária!« Erre ő megfordult, és héberül így szólt: »Rabboní!«, ami azt jelenti: Mester. Jézus azonban így szólt: »Ne tarts fel engem, mert még nem mentem fel Atyámhoz, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.«” János evangéliuma alapján a Feltámadt Krisztus tehát először Mária Magdolnának jelent meg, ezért is nevezték őt a 3. századtól az apostolok apostolának (latinul apostola apostolorum).
A katolikus egyház július 22-én ünnepli Bűnbánó Szent Mária Magdolna ünnepét. Védőszentje a bűnbánóknak, vezeklőknek, az eltévedt lányokkal foglalkozó szerzetesrendeknek és intézményeknek, az orvosoknak és gyógyszerészeknek, haldoklóknak, pestis ellen küzdőknek, mozgásproblémákkal született gyermekeknek, drogbetegeknek, fodrászoknak, kozmetikusoknak (a hiúság ellen), erszény- és dobozkészítőknek, kertészeknek, kesztyűsöknek. A forrásoknak és patakoknak ott, ahol úgy tartják, hogy azok Mária Magdolna könnyeiből fakadtak.
A néphagyományban Mária Magdolna ünnepnapja szépségvarázsló és hajvágó leánynap. Málomban ekkor vágtak a kislányok hajából, mert úgy tartották, hogy akkor még hosszabbra nő. Dologtiltó szokások is kapcsolódtak hozzá, Rózsafán nem volt szabad ezen a napon festeni, meszelni. Egyben időjárásjósló nap, amely zivatart hoz Mária Magdolna könnyeire utalva.
A Pécsi Egyházmegyében Abaligeten szenteltek Mária Magdolna tiszteletére templomot (1796). A Pécsi Püspökségen több olyan képzőművészeti alkotás is látható, amelyen Mária Magdolna szerepel. A Püspöki Palotában kapott helyet Zala György 1884-ben készített márvány szoborcsoportja: Mária Magdolnát Szűz Mária lábait átkarolva láthatjuk. A szobrász a két nőalak gesztusaiban, mozdulataiban és érzelmeiben nagyon finoman és érzékletesen mutatja meg a két nő gyászát és vigasztalódását. A Püspöki KincsTár kiállításán egy 18. század közepén készült festményen Mária Magdolna beteget látogatva, vagyis az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása közben jelenik meg. A betegben pedig maga Krisztus ismerhető fel Máté evangéliuma alapján (Mt 25,40): „Bizony mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.”
A legenda szerint Mária Magdolna Krisztus mennybemenetele után a mai Franciaország területén élt. Remeteként lakott egy barlangban harminc esztendőn keresztül. Tápláléka az Oltáriszentség volt, amelyet angyalok vittek számára.
Forrás: PEM
hírek innen, onnan
Két napig másképp jár a metró, íme a részletek
Rövidített útvonalon jár a 2-es metró a hétvégén karbantartás miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek
A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.
Az iráni háború végjátéka: ki bírja tovább a fájdalmat?
A háború kimenetelét az döntheti el, hogy a konfliktus az amerikai politikai-gazdasági vagy az iráni pénzügyi fájdalomküszöböt éri-e...
Bizony, emiatt lesz hamar penészes szagú a törölköző: ezeket a mosási bakikat muszáj kikerülni
Mindenki azt szeretné, ha a törölközője sokáig jó illatú maradna, de ez nem mindig jön össze.
Kertész ismerősöm tanácsolta: ezt az egy dolgot öntsd a vitorlavirág földjére, sokkal szebb leveleket hozhat
A vitorlavirág az egyik legkedveltebb szobanövény, amely látványos fehér virágaival és fényes, sötétzöld leveleivel szinte bármelyik...
Busszal ütközött egy tehervonat a Csalagútnál, legalább 19-en megsérültek
Folyamatban van a Csatorna-alagút franciaországi bejáratánál történt baleset körülményeinek feltárása, két embert helikopterrel...
Ahogy egyre jobban haldoklik a Nap, elszabadulhatnak a bolygók, de a pusztuló Naprendszer romjaiból új világ születhet
Mit hoz a Nap halála? Új világ születhet a Naprendszer romjain.
Figyelmeztetést adott ki az Erste Bank a lakosság számára: erre figyeljünk, hogy ne essünk áldozatává egy újfajta csalásnak
Nyereményekkel és különféle pénzügyi juttatásokkal próbálják rávenni a csalók az ügyfeleket arra, hogy kártékony alkalmazást...
Döbbenet Németországban: robot fogdosott egy 16 éves lányt élő adásban
Szexuális zaklatás gyanúja miatt indult vizsgálat, miután két fiatal feltehetően távvezérléssel irányított egy Vasemberre hajazó...
Ez a 3 csillagjegy mindig betartja, amit ígér
Nem a nagy szavakban, hanem a tettekben hisznek, és inkább keveset ígérnek, mint sokat, amit aztán nem tudnak teljesíteni.
Megszólalt a nyugdíjas szervezet a kormány tervéről
Egyetért és támogatja a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület a kormány nyugdíjemelési tervezetével – mondta el az InfoRádióban a...
Egy mérgező párkapcsolat jelei- 6 tünet, hogy a párod az irányítása alatt tart
Sokszor észre sem vesszük, hogyan veszítjük el önmagunkat egy kapcsolatban. Először csak apró kompromisszumokat kötünk, később már a...
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Mourinhóba és Viníciusba is beleszállt az olasz foci nagyszájú megmondóembere
Antonio Cassano ezúttal sem fogta vissza magát.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Hősies küzdelem a pálya szélén: madarakat nézett az edző, csak a sajtós dekoltázsát ne kelljen.
A videó már bejárta az egész világot.
Tegnap este végleg eldőlt a Real Madrid sztárjának sorsa
José Mourinho mondott róla ítéletet.
Bulvár
Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját
Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon
Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






