Ezt olvasta már?

0

Nyaralás idején nem sportol a magyar

A leginkább kedvelt mozgásformák a magyarok körében a gyaloglás, a biciklizés és a futás – derül ki a sárvári Spirit Hotel megbízásából készített országos reprezentatív kutatásból.

Az eredmények szerint a többség napi, heti rendszerességgel mozog valamilyen formában, ugyanakkor nyaralás alatt inkább lazítunk: úgy gondoljuk, ilyenkor elmaradhat a rendszeres aktivitás.

A testmozgás egészségügyi előnyei elvitathatatlanok, és ma már sokféle okos megoldás, például mobiltelefonos alkalmazások, karórák is támogatnak bennünket a sportolásban. Az idén 10 éves sárvári Spirit Hotel országos, reprezentatív kutatásában 1 arra volt kíváncsi, hogy milyen gyakran végzünk rendszeres testmozgást, és melyek a legkedveltebb mozgásformák. A felmérésből kiderül, hogy bár a többség rendszeresen mozog, nyaraláskor hajlamosak vagyunk lazítani: a válaszadók 65 százaléka jelezte, hogy számára nem fontos a rendszeres mozgás vakáció alatt. Horváth Andrea, a Spirit Hotel mozgásterápiás szakértője szerint érthető, ha ilyenkor kiengedünk egy kicsit. Érdemes ugyanakkor olyan helyet választani, ahol kiemelten figyelhetünk az egészségünkre nyaralás alatt is, hiszen sokan tudják, hogy akár már 1-2 hetes kihagyásokat is nehéz utólag bepótolni, újra felvenni a ritmust.

A többség rendszeresen sportol

A felmérés eredményei alapján a válaszadók nagyobb része (37%) naponta vagy (18%) hetente többször végez rendszeres testmozgást, legyen szó sétáról, vagy akár komolyabb erőnlétet igénylő edzésről. Bár ezek a számok túlzottan optimistának tűnhetnek, az elvitathatatlan, hogy a különböző mozgásformák egyre népszerűbbek – hívta fel a figyelmet a szakértő. Hetente legalább egyszer 17 százalék, ennél kevesebbszer pedig 11 százalék mozog. A megkérdezettek 17 százaléka jelezte, hogy egyáltalán nem végez rendszeresnek mondható testmozgást.

Séta, bicikli, futás a dobósok

A kutatás arra is kereste a választ, hogy mely mozgásformák a legnépszerűbbek a magyarok körében. Az eredmények alapján a séta és a gyaloglás végzett az élen, 22 százalék válaszolta, hogy ezek állnak hozzá a legközelebb. A Spirit mozgásterápiás szakértője szerint ennek a mozgásformának is egyértelműek a pozitív élettani hatásai, így mindenkit csak biztat a rendszeres, akár napi hosszabb, több órás sétákra is. A kerékpározás és a futás (19-19%) kerültek még fel a legnépszerűbb mozgásformák képzeletbeli dobogójára, ami nem véletlen, hiszen ezek a legegyszerűbben végezhető, semmilyen speciális helyszínt nem igénylő sportok.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

„Nemzeti ellenzék” – Levelet írt a Fidesz tagjainak Orbán Viktor

A távozó kormányfő szerint most liberális kormányzás jön, amely előtt meg kell védeni 16 év vívmányait.

Nemcsak lelki teherrel, végtagmegnagyobbodással is járhat a főleg nőket sújtó krónikus betegség

A lipödéma egy gyakran félreértett,elsősorban nőket érintő krónikus betegség, amelyet sokszor egyszerű elhízásnak gondolnak, miközben...

Taccsra tett maffia – Magyar Hang-ajánló

Interjú Thuróczy Szabolccsal, Jámbor Andrással, Gémesi Györggyel, Vida Kamillával. „Innentől kezdve csak Magyar Péterre szavazunk” –...

Öt nappal a világbajnokság után már kezdődik is az NB I új idénye

A hazai labdarúgó-élvonal küzdelmei május 23-ig tartanak.

Nem mindenhol lesz ingyenes a parkolás Május 1-jén

A legtöbb fizetős övezetben ezen a napon nem kell parkolási díjat fizetni, de nem minden helyen él az ünnepi díjmentesség.

Egy magyarországi bringaút is bekerült Európa legjobb kerékpáros útvonalai közé

Bemutatjuk kontinensünk legnépszerűbb kerékpáros útvonalait.

Praktikus ötletek anyák napjára

Anyák napja közeledtével sokan keresnek olyan ajándékot, ami túlmutat a klasszikus virág-csoki pároson, és valódi törődést fejez ki....

Így vélekedik a „Vége van, kicsi”-incidensről utólag Menczer Tamás, akinek Orbán Viktor azt javasolta, ne vegye fel a mandátumát

Menczer Tamás megindokolta, miért nem ül be az Országgyűlésbe annak ellenére, hogy a Fidesz listájának 36., bejutó helyéről mandátumot...

Igazságtalan? A férfiak 52 hónappal kevesebb nyugdíjat kapnak, mint a nők

Miközben a nyugdíjak kapcsán gyakran szóba kerül a bérszakadék, a számok egy másik, megdöbbentő egyenlőtlenségre is rámutatnak. A...

A szakértők egyetértenek: Miért ne nyomtasd ki a nyugtádat az ATM-nél?

A digitális világban élünk, az adataink védelme fontosabb, mint valaha. A banki tranzakciók, a megtakarítások és a személyes...

Anyák napja nem csak egy nap – 5 apró szokás, ami egész évben erősíti a kapcsolatot

Az alábbi öt apró szokás segíthet abban, hogy kapcsolatotok egész évben meghitt és megerősödött maradjon, ne csak anyák napján.

0

Sport

A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után

Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.

Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája

Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó

Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.

BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó

5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.

Focitörténelem: Megszületett az új lesszabály első gólja egy profi bajnokságban - videó

A kanadai liga idei szezonjában nem les az, ami mindenhol máshol az.

Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle

Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.

Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett

Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.

Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni

Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.

Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás

Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?

NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.

Bulvár

Ez a tenyérnyi gyümölcs a hosszú élet titka. Magyarország bővelkedik benne.

Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, val

Elképesztő fordulat az olajpiacon. Az egyik olajhatalom döntése sokkalta az OPEC-et

Mi történt? A Reuters azt írja, hogy az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből (OPEC). A hírt az ország energiaügyi minisztere, Suhail Mohamed al-Mazrouei jelentette be. Részletek.

Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket

A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat

Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.

Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után

Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.

Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet

Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.

Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek

Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.

Azonnali közleménnyel jelentkezett a rendőrség – ez történt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Budapesti Közlekedési Központ együttműködésével átfogó közlekedésrendészeti ellenőrzést hajtott végre a főváros több forgalmas útvonalán, aminek középpontjában a buszs

Sajtótájékoztatót tartott a kamatdöntésről Varga Mihály, mire erős menetelésbe kezdett a forint. Mutatjuk, miket mondott

A jegybank elnöke Orbán Viktorról és az euró bevezetéséről is beszélt. Mi történt? A 444 azt írja, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa változatlanul, 6,25 százalékon hagyta az alapkamatot, amely február

0






0