Ezt olvasta már?

0

Nyertünk Ukrajna ellen

A női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjében a magyar válogatott 26-25-re nyert Ukrajna ellen.

 

Pálinger Katalin védésével kezdődött a találkozó, ám így is az ukránok szereztek vezetést. A magyar válogatott hetesből egyenlített, majd egy ellentámadásnál Kovacsics szerezhetett volna vezetést, de lövés közben lökték. A túloldalon Nikolajenko vette be a magyar kaput. Gyors gólváltás után az 5. perc végén 3-3 volt az állás, Mátéfi Eszter tanítványai többször is vezetést szerezhettek volna, erre a 8. percig kellett várni, Szucsánszki alakította 4-3-ra az állást. Bár az ukránok pillanatok alatt fordítottak, de Vérten találataival a 10. percben újra nálunk volt az előny. Tomori góljával két gólra nőtt az előnyünk, az ukránok azonban szívósan tapadtak, a 20. percben 9-9-nél újra egyenlő volt az eredmény. A magyar gárda az első félidő hajrájában elhúzott, három góllal is vezethetett volna a szünetben, de az utolsó percben Tóth büntetőt hibázott, így 14-12-es magyar előnnyel vonultak a szünetre a csapatok.

 

A fordulás után újabb kimaradt magyar büntető következett, ennek ellenére Mátéfi tanítványai kerültek lendületbe, négy gólra nőtt a különbség, ám sajnos csak másodpercekre. A 38. percben Vérten találatával lett 18-14, de az ukránok továbbra is keményen harcoltak. A következő nyolc percben a mieink két gólt szereztek, míg az ellenfél hatot, így 20-20-nál újra egyenlő volt az állás. A 48. percben Tomori kapott kiállítást, magyar játékos a büntetés lejárta előtt pályára lépett, ezért újabb két perces kiállítással sújtottak minket. A kettős emberhátrány alatt tartani tudtuk egygólos előnyünket, a hajrát minimális előnnyel kezdhette a magyar válogatott. Az 53. percben Kovacsics talpról bombázott az ukrán hálóba, újra két góllal vezetett a magyar csapat. Az 56. percben Vascsuk újra egalizált, 25-25. Szucsánszki az 58. percben szerezte a 26. magyar gólt, majd nem sokkal később kiállították Zorját, az utolsó két percben emberelőnyben játszottunk. A magyar csapat fél perccel a vége előtt kivédekezte az ukránok támadását, így végül egy góllal, 26-25-re nyerte a középdöntő első meccsét.

 

Kézilabda Európa-bajnokság, középdöntő, II. csoport:

 

Ukrajna-Magyarország 25-26 (12-14)

 







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Trump: Mindig jók a megbeszélések Vlagyimirrel, aztán ezek sehova nem vezetnek

Az amerikai elnök Mark Rutte NATO-főtitkárral az oldalán kommentálta az orosz olajcégek ellen hozott szankciókat.

Váratlan felfedezést tettek a Covid-vakcinákról, nagyszabású vizsgálat készül

Egy friss amerikai vizsgálat szerint az mRNS-alapú Covid-oltások meghosszabbíthatják az immunterápiában részesülő tüdő- és bőrrákos...

Kiderült a súlyos igazság a divatos keto-, paleo-, atkins-, és böjti kúrákról: ezért baromi veszélyesek

Megzavarják a hormonrendszert, a mikrobiomra, bélflórára negatívan hatnak, befolyásolják az étvágyat, túlevést.

Nem győzi mondani a szakértő, ne egyél kenyeret reggelire, mutatjuk miért

Minden reggel ezt esszük, nem is tudjuk mennyire káros lehet.

4 dolog, amit soha, semmilyen körülmények között ne mondj egy kapcsolatban a másiknak

Egy jól működő párkapcsolat biztonságot adhat, és hátországként szolgálhat az élet nehéz pillanataiban. De ahhoz, hogy ez valóban...

Donald Trump újabb szankciókat vezet be Oroszország két nagy olajtársaságával szemben – ezzel magyarázta

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Oroszország két legnagyobb olajvállalata, a...

Viharos szél és zivatarok – Változékony időjárásra készülhetünk a nemzeti ünnepen

Csütörtökön gyakran zavarják majd felhők a napsütést, napközben legfeljebb kisebb eső, zápor fordulhat elő. Csütörtökön a felhős...

Csótányok a kelesztőben – botrányos higiéniai állapotok miatt zárták be a baracskai sütőüzemet

Élő és elpusztult rovarok - muslica, légy, csótány - voltak az üzem egész területén.

A kórházi táppénz mértéke 2025-ben: kinek jár a maximális összeg?

Hogyan kell intézni a táppénzt, ha valaki kórházba kerül?

Kékgalléros krízis: sorban mondanak fel a szakmunkások

Egy friss kutatás adatai szerint a szakmunkástoborzás komoly kihívásokkal néz szembe, a munkavállalók közül sokan elvándorolnak, de nagy...

Holding struktúrára vált a Mol

A Mol-csoport november 27-ére rendkívüli közgyűlést hív össze, amelyen a vállalatcsoport új, holding típusú szerkezetéről hoznak...

0

Sport

Óriási pofonba szaladt a Ferencváros az Európa-ligában

A portugál Benfica a 36. percben eldöntötte a mérkőzést.

Az MLSZ megbüntette Gróf Dávidot

A Ferencváros kapusa, Gróf Dávid súlyos sportszerűtlenség miatt 4 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban és pénzbüntetésben részesült.

Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző

Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.

Drámai győzelmet aratott a magyar válogatott

A magyar U18-as labdarúgó-válogatott egy 91. percben szerzett góllal aratott 1-0-s győzelmet a bosnyák korosztályos csapat felett a Telkiben rendezett szerdai felkészülési mérkőzésen. A győztes találatot a cserekén

Egyszerre botrányos és kabaréba hajló küldöttgyűlésen buktatták meg a síszövetség elnökét

A téli olimpia előtt 107 nappal elnöke és elnöksége sincs a sportágat irányító honi szervezetnek.

Szoboszlai-show a BL-ben: gól, gólpassz és szenzációs teljesítmény

Megszakadt a Liverpool negatív szériája, köszönhetően többek között Szoboszlai Dominiknak is.

Slot otthon hagyta az egyik sztárját, újabb csapás a Liverpool csapatára

Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetben várják az Eintracht Frankfurt elleni ma esti BL-meccset.

Lefújták a Barcelona történelmi meccsét

A La Liga sajnálkozik, Barcelonában eközben örülnek.

Fájdalmas büntetés vár Gróf Dávidra, amiért fellökte az újpesti labdaszedőt

Az FTC vezérigazgatója kijelentette, hogy a rutinos kapus szerződésében is vannak olyan tételek, amik fájnak.

Slot: Ez mutatja meg a legjobban, mit gondolok Szoboszlairól

A magyar középpályás egy góllal és egy gólpasszal jelentkezett az Eintracht Frankfurt elleni BL-meccsen.

Bulvár

Havonta találkozott Semjén Zsolttal a szexuális zaklatással vádolt Hilarion metropolita a volt asszisztense szerint

Semjén Zsolt felesége állítólag receptet is kért az egykori asszisztenstől.

Kitört az üzemanyagválság: maximálták, mennyi benzint lehet venni

Mennyiségi korlátozást vezettek be az üzemanyagokra Oroszországban az egyre súlyosabb ellátási zavarok miatt.

Halott felesége titkos holmijai között kutakodott a gyászoló férfi: majdnem elájult attól, amit felfedezett

A feleség rákbetegségben hunyt el, az összetört szívű özvegy pedig épp a nő személyes holmijait szemrevételezte, amikor valami igazán hátborzongatóra bukkant.

Kitört a botrány Vlagyimir Putyin gépe miatt – Moszkva terrorral vádolja Varsót

Mélyponton a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok.

5 hely, ahol sose fizess bankkártyával: ellopják a pénzed

A csalók minden lehetőséget megragadnak arra, hogy mások pénzéhez jussanak.

Donald Trump végre elmondta, miért nem találkozik Vlagyimir Putyinnal Budapesten

Kedden futótűzként söpört végig a magyar és a nemzetközi sajtón a váratlan hír: a közeljövőben mégsem találkozhat egymással Donald Trump és Vlagyimir Putyin, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljana

Ezt a nőt szereti Bochkor Gábor: 20 évvel fiatalabb szépséget el is jegyezte a pletykák szerint

Bochkor Gábor és párja a pletykák szerint egy ideje már jegyben járnak.

Óriási változás jöhet a rendelőkben: ezekkel a betegségekkel nem kell majd szakorvoshoz menni

A háziorvosok jogkörének bővítése meggyorsíthatja az ellátást.

Rendkívüli műsorváltozás lesz a TV2-n október 23-án, elképesztő az indok

A harc továbbfolytatódik a két konkurens csatorna között.

Orbán Viktor a lemondott a Trump-Putyin találkozóról: A békecsúcs előkészületei folytatódnak

A miniszterelnök a találkozóról úgy fogalmazott: „Ha eljön az ideje, megrendezzük”. Beszélt a Békemenetről is.

blogmorzsák

Nagy csigatészta teszt

Legújabb vaktesztünkön a vasárnapi húsleves elmaradhatatlan részét, a csigatésztákat értékeltük.

Ilyen zenét Magyarországon senki más nem tud

Szombaton Dalmata Daniel est a Magyar Zene Házában!

A dark mezőny újabb tagja

A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is

0






0