Ezt olvasta már?

0

Nyílt levélben válaszolt Sermer Ádám Soltész Miklósnak

Sermer Ádám, a Liberálisok elnökhelyettesének nyílt levele Soltész Miklós államtitkár részére.

Tisztelt Soltész Miklós! Tisztelt Államtitkár Úr!

 

A Magyar Időkben szerdán megjelent nyilatkozatában számos igaztalan váddal illetett minket, Liberálisokat. A közleményünkre adott reakciójából úgy tűnik, nem értette meg, és ami még rosszabb, félre is magyarázta pártunk álláspontját. Engedje meg,hogy a Magyar Liberális Párt álláspontját ismertetve, részletesen reagáljak nyilatkozatára, és pontokba szedve cáfoljam állításait. Bízom benne, hogy írásommal a félreértéseket is tisztázni tudjuk majd.

 

1.: Bár az Orbán-kormány előszeretettel hangoztatja, hogy a liberalizmus a “történelem szemétdombjára került", a valóságban ez természetesen nincsen így. Szeretném felhívni a figyelmüket rá, hogy az Európai Unióban a britek kilépésével a liberális pártoknak lett a harmadik legnagyobb választótábora, és ez a politikai oldal alkotja az Európa Parlament harmadik legnagyobb frakcióját. Természetesen pártunk és pártcsaládunk is komoly kihívásokkal áll szemben a XXI. században. A legfőbb kihívást jelenleg a felelőtlen, populista politikusok és pártok térnyerése, az általuk gerjesztett társadalmi feszültség jelenti.

 

2.: Több millió magyar ember érzelmét nem mi, hanem éppen a kormány sérti meg azzal, hogy az államalapítás ünnepén a saját világnézetét és hitét akarja ráerőltetni az egész magyar társadalomra. Ez az ünnep a nemzet egészének, minden magyar állampolgár számára fontos, nem csak a keresztény hitűek és a vallásukat gyakorlók számára.

 

3.: Nem gondoljuk, hogy "nekünk bármit szabad", de az is meggyőződésünk, hogy a kormánynak sem lenne szabad bármit megtennie. Sajnos azonban az elmúlt nyolc évben az Önök kormánya tudatosan felszámolta a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerét. Egy szekularizált, demokratikus politikai rendszerben a kormány nem forrasztja össze az államot egyetlen számára szimpatikus egyházzal sem, és nem aggat a törvényhozás épületére vallási szimbólumokat a nemzeti ünnepek alkalmával.

 

4.: Az Ön vádjával szemben mi nem állítottuk, hogy az Orbán-kormány antiszemita lenne azért, mert keresztes lobogókat helyezett el a Parlament épületén. Egyszerűen csak felhívtuk rá a figyelmet, hogy az idei augusztus 20-i megemlékezést megelőzően, utoljára Imrédy Béla miniszterelnöksége alatt, 1938-ban, az első zsidó-törvény életbe lépésének idején volt látható kereszt a Parlament épületén.

 

5.: A Liberálisok szerint a magyar kormánynak nemcsak a keresztényüldözés ellen kellene küzdenie, hanem a minden embert megillető vallásszabadságért kellene harcolnia.

 

6.: Nem a kereszténységet gúnyoljuk, vagy fogadjuk undorral, hanem a Fidesz-kormány azon törekvéseit, amellyel a kormánypárt egyházi ünneppé próbálja változtatni az államalapítás ünnepét. Bármilyen más vallási felekezet esetén is ugyanezt az undort éreznénk. Nekünk ugyanis fontos, hogy az államigazgatás független maradjon minden egyházi felekezettől.

 

7.: Nem tudok az Európai Unió többségi vezetőinek nevében nyilatkozni, de abban biztos vagyok, hogy számomra van néhány alapvető keresztény érték, amiket annak ellenére is nagyon fontosnak vélek, hogy én magam nem vagyok keresztény hitű ember. Például számomra nagyon fontos a szolidaritás felebarátaim irányába, a segítségre szorulók megsegítése, az elesettek válogatás nélküli támogatása. Fájó látni, hogy míg Magyarországon a kereszténység védelmét hazudva előítéleteket és kirekesztést korbácsolnak fel különböző közéleti szereplők, kormánypárti politikusok, addig Ferenc pápa képes a valódi keresztény erkölcs képviseletére 2018-ban is.

 

8.: Nyugaton a jólét nem látszólagos. Nem torzított statisztikák, hanem a polgárok véleménye alapján lett például a magyar kormány által "no-go" zónának titulált Bécs a világ legélhetőbb városa.

 

9.: A genderelmélet fontos társadalmi kérdéseket értelmez és tár fel, melyek közül egyik sem a természet törvényeinek újragondolása. Kérem, a jövőben alaposabban nézzenek utána a tényeknek, mielőtt a felsőoktatásba drasztikusan korlátozó eszközökkel beavatkoznának!

 

10.: Zárásként hadd emeljem ki azt a mondatát, amellyel teljes mértékben egyet tudok érteni a kormány politikájával kapcsolatban : "Óriási a felelőssége és a feladata mindenkinek: felismerni a veszélyt, felemelni a szavunkat, hogy ez nem természetes, és sehova nem vezet."

 

Tisztelettel,

Sermer Ádám

elnökhelyettes

Magyar Liberális Párt - Liberálisok

Kiadó: Magyar Liberális Párt

 

MTI OS

(Lapunk az OS-be beadott közleményeket változtatás nélkül jelenteti meg, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő, a közleményt kiadó a felelős. A közlemények tartalma nem a szerkesztőség véleményét tükrözi.)







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Medvetámadás áldozata lett egy magyar újságíró Tusnádfürdőn, a telefon mentette meg

Földes András saját beszámolója szerint futás közben került medvével szembe Tusnádfürdőn, és a telefonját dobta az állat felé....

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal hűlt le a Balaton vize: míg július 18-án 26,6 fokot mértek, szombat reggel már csak 20,8 fokos volt a...

Volodimir Zelenszkij szerint a Putyin-rezsim még 30 ezer észak-koreai katonát akar bevetni az Ukrajna elleni háborúban

A Moszkva és Phenjan közötti kölcsönös védelmi megállapodás értelmében Kim-rezsim 2024-ben mintegy 14 ezer katonát küldött...

A nagy hőhullám előtt még megdőlt egy hidegrekord szombaton

Lénárddarócon csípősen indult a reggel.

Tóka Gábor: Parádésan jelentkezett be Orbán Viktor Tusványoson a végkimerült Thürmer Gyula szerepének átvételére

Tóka Gábor választási szakértő a Vox Populi Facebook-oldalon elemezte Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét. „Orbán simán kihúzhatja...

Befagyott az ország. Rekordhideg hőmérsékletet mértek hajnalban

Rekordmeleg után rekordhideget mértek az országban!

Rászóltak a Ryanair-vezérre: ne találgasson a gép ablakán kizuhant utas ügyében

Az amerikai balesetvizsgáló hatóság hivatalos levélben szólította fel a Ryanair vezérigazgatóját, hogy ne nyilatkozzon a folyamatban...

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye

A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.

Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona

A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját

Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.

A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe

A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.

Bulvár

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter

A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

0






0