Ezt olvasta már?

0

Nyílt napot hirdet a Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia

A Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia tehetségkutató-kiválasztó nyílt napot hirdet 2007. január 1. és 2008. december 31. között született fiú kosárlabdázóknak 2019. december 1-jén, vasárnap.

A 2018. október 11-én átadott Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémián célunk, hogy nemzetközi szintű játékosokat neveljünk ezeken a pályákon a magyar női és férfi válogatott számára. Szeretnénk olyan kiválósági központot létrehozni, amelyben egyedülálló körülményeket teremtünk játékosaink fejlődéséhez, és példát mutatni nem csak a világszínvonalú létesítményünkkel, de legfőképp professzionalizmusunkkal, fanatizmusunkkal, utánpótlás-nevelő munkánkkal. Képzési rendszerünkben a hangsúly mindig az egyénen van, a cél, hogy az edzések óraszámát és az egyéni képzések számát fokozatosan emelve, hazai és nemzetközi versenysorozatokban szerepelve játékosaink elérjék a heti 20 óra edzéssel és versenyzéssel töltött időt, amelynek jelentős része személyre szabott, a játékos aktuális fizikális és mentális állapotának megfelelő program. Játékosaink így lehetőséget kapnak a professzionális kosárlabdázóvá válásra úgy, hogy közben a komplex oktatási-nevelési programunk segítségével a fiatal kosárlabdázók minden támogatást megkapnak tanulmányaik végzéséhez és azok összeegyeztetéséhez az élsporttal. E célból középiskolás játékosaink több partneriskolánk közül választhatnak, emellett számukra speciális tanrendű kosárlabdaosztály jött létre a 2015-ös tanévtől a Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium Babits Mihály Gimnáziumában, amely egy erős, országos szinten is kiemelt gimnázium.

A Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia számára kiemelten fontos az, hogy az élsport mellett játékosai felsőfokú tanulmányokat is folytassanak, ezért a Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia és a PTE közös kosárlabda-életmodelljének csúcsa a tervezett egyetemi ösztöndíjprogram.

Mentori és nevelői feladatkörben olyan szakemberek segítik játékosainkat, mint a sokszoros válogatott Csák Magdolna és Anitics Lívia, akik jól ismerik az élsporttal járó kihívásokat, és pedagógusként támogatni tudják az utánpótláskorú kosárlabdázókat a pályán és a pályán kívül is.

A Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia világszínvonalú infrastruktúrájának kialakításakor a fókusz a funkcionalitáson volt, a csapatok három, egymással párhuzamos kosárlabdapályát használhatnak egyszerre edzésekre, míg a központi pálya NB I. A-s és nemzetközi mérkőzések megrendezésére is alkalmas, a nézőtér a beépített mobil lelátók segítségével 2000 főre bővíthető. A csarnokban modern kialakítású, tágas öltözők várják a csapatokat, az edzői szobán kívül konferenciaterem is létesült. Az edzőcsarnokban helyet kapott egy utánpótlás-játékosok számára kifejlesztett, a gyors regenerációt segítő wellness-részleg is, valamint egy fitness- és erősítőterem, ahol játékosok szakmai felügyelettel végezhetik személyre szabott erőnléti programjukat. A csarnok mellett, különálló épületben létesülő rekreációs, rehabilitációs és regenerációs központban kiváló szakembereink biztosítják az orvostudományi hátteret, a sportpszichológiai, a gyógytornász és egyéb háttértámogatást.

A saját étteremmel működő, 60 fős, szállodai szintű kollégiumban modern, kényelmesen berendezett, klímával ellátott, kétfős szobák, szobánként saját fürdőhelyiséggel várják a tehetséges serdülő, kadett és junior korosztályú fiú és lány kosárlabdázókat. A kollégiumi étteremben helyben, szakmai irányelvek és saját dietetikusunk kontrollja alatt készülnek az ételek a modern, egészségtudatos táplálkozásnak megfelelő alapanyagokból, a sportolói igényeknek megfelelően. Akadémiánkon egyénre szabott dietetikai tanácsadás is elérhető játékosaink számára.

A Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia 2019. december 1-jén kiválasztó napot tart Pécsett új létesítményében (7631 Pécs, Megyeri út 74/1.), ahová a 2007. január 1. és 2008. december 31. között született fiú kosárlabdázókat várjuk a jelentkezési lap kitöltésével. A tehetségkutató nyílt napra jelentkező játékosok akadémiánk edzőivel, Rátgéber László mesteredző irányításával kompetenciafelmérő edzéseken vehetnek részt.

 

A nyílt nap programja:

10.30-tól Érkezés, regisztráció

11.00-12.30 Edzés

12.30-13.30 Ebédszünet

13.30-14.00 A Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia és kollégiuma bemutatása

14.15-16.15 Edzés

 

A nyílt napra saját sportruházat és váltócipő szükséges!

A rendezvény ideje alatt a büfé üzemel.

 

A jelentkezési lap innen letölthető innen: https://www.ratgeberakademia.hu/letoltes/Ratgeber-Akademia-jelentkezesi_lap-toborzo-20191201.docx

 

A jelentkezési lapokat a csak.magdi@ratgeberakademia.hu címre várjuk 2019. 11. 23. 12 óráig!







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Putyinnál volt, most az ukránokhoz megy az amerikai megbízott: vajon közelebb kerülünk a háború végéhez?

Steve Witkoff amerikai különmegbízott Miamiban tárgyal Rusztem Umerovval, az ukrán nemzetbiztonsági tanács vezetőjével.

Meglepő számok: a legkevesebbet keresők költenek idén a legtöbbet karácsonyra

A karácsonyi ajándékvásárlás sokaknak öröm, másoknak viszont kimondottan megterhelő élmény.

50 méterről zuhant a halálba a 19 éves diáklány: az anyja SMS-ei nem hatották meg a nyomozókat - Fotók

Egy egyetemi bulin járt aznap, majd váratlanul meghalt. Kétségbeesett anyja válaszokat keres és megdöbbentő dolgokat állít.

Törvénymódosítással betonozná be a Fidesz Sulyok Tamást

Nem hagyja magát a nagyobbik kormánypárt, és arra készül, hogy egy esetleges kormányváltás ne hozhasson magával államfőcserét is. A...

Gyorsabban öregedne az ember a Marson, mint a Földön – meg is van a válasz a miértre

Amerikai kutatók számolták ki, pontosan hogyan telik az idő a Marson.

Lesz-e idén fehér karácsonyunk?

A hosszú távú időjárás-előrejelezésekben nagy fokú a bizonytalanság, de az Időkép megtette tétjeit.

Bereczki Zoltán különös sugallatra úszott meg egy autóbalesetet

Bereczki Zoltán felidézett egy évekkel ezelőtti történetet, melyre a mai napig nem talál választ.

A magyarok fele feszült a karácsonyi ajándékok miatt: ez mégis fontos marad

Az emberek érzelmei erősen megoszlanak a felmérés szerint.

Hidegben egy jó akkumulátor biztonságosabb is - téli meglepetések

Közelednek az ünnepek nyüzsögnek a bevásárlóközpontok, piacok, sűrűsödnek a rokonlátogatások és megtelnek a sípályák, valamint a...

0

Sport

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket

A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.

Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka

Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben

Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3

Bulvár

Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga

Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.

Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter

December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük

Sok európai város nem a tisztaságáról híres.

Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján

Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?

Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből

Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?

Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon

Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.

Török Gábor: Nem vagyok biztos abban, hogy a Fidesz jelenlegi helyzetében ez a legjobb stratégia

A Fidesz ugyanis nem a Tisza által vállalt tervekkel vitatkozik.

blogmorzsák

Nem lehet segíteni annak, aki nem akarja

"Okos ember, kreatív, életrevaló, tényleg sokra vihetné, mégse sikerül neki soha semmi. És nem hiszi el, hogy a pia miatt. Én se hittem el soha senkinek..."

0






0