Nyílt napot tart a pécsi Fordan Tánccentrum
Szeptember 11-én szombaton 17 órakor rendezik a „Bemutatkozik a Fordan Tánccentrum” című bemutatóval egybekötött nyílt napot. A kb. fél órás rövid műsor után minden teremben más és más tánc- és mozgásformát lehet kipróbálni.
Elkezdődött a szezon a Fordan Táncklub otthonában, szeptember elején benépesedett a Fordan Tánccentrum. Több, mint 400 fiatal kezdte meg az edzéseket és táncórákat a napokban. A klub már hagyományosan szeptember valamely hétvégéjén ki szokta nyitni mind a négy tánctermének ajtaját, mindenki betekinthet a szakmai munkába, és természetesen kipróbálhatja a Fordan Tánccentrumban található tánc-, és mozgásműfajok nagy részét.
A visszatérő rendezvényre elsősorban azok a fiatalok, - és persze családtagjaik - szoktak eljönni, akik szeretnének beiratkozni a táncklubba. Idén 6 műfajban összesen 9 csoportba várják az új tanítványokat. A klub vezetői Papp Viktor és Majorlaki Ágnes minden korosztálynak tud ajánlani valamit. A legkisebbeknek a manó tornát, a fiataloknak több korcsoportban az akrobatikus rock ’n’ roll, a fashion dance-t és a sportaerobikot szánják. Idén két teljesen új kurzusra lehet jelentkezni. A 14 év feletti csinos leányoknak a pom-pont ajánlják, hiszen teljesen újjáalakul a PVSK – Panthers férfi kosárlabdázóinak pom-pon csapata. Azok a felnőttek, akár 40-en túl is, akik egy kicsit nosztalgiázni szeretnének, hétvégeken jöhetnek boogie woogie-t tanulni.
A Fordan Tánccentrum nyílt napján az első 100 érdeklődőt ajándékkal lepjük meg, valamint mindenki, aki ténylegesen részt vesz valamelyik órán, sorsjegyet kap. 19.30 – kor lesz a sorsolás, amikor értékes sportszereket és egyéb ajándékokat lehet nyerni.
„Bemutatkozik a Fordan Tánccentrum”című rendezvény időpontja : 2010. szeptember 11., szombat 17 óra
helyszín : Fordan Tánccentrum, Pécs, Batthyány u. 9/a
rendező : Pécsi Fordan Táncklub
házigazdák : Papp Viktor – Majorlaki Ágnes és a Fordan Táncklub oktatói
Rendező és műsorvezető : Papp Viktor
A rendezvény célja :
- Megmutatni az érdeklődőknek a Fordan Táncklub otthonát, egy profi tánciskolát
- Egy rövid bemutató keretein belül megmutatni a Fordan Táncklubban található tánc-és mozgásműfajokat
- új növendékeket toborozzunk a táncstúdióinkban található táncműfajokhoz
- A bemutató után bepillantást nyerhet bárki az oktatás menetébe, megtekintheti a nyílt órákat, sőt ki is próbálhatja a táncműfajokat.
- A bemutatón és a nyílt napon megtekinthető tánc-és mozgásműfajok :
- akrobatikus rock ’n’ roll páros és leányformáció, gyermek rocky, sportaerobik, boogie woogie, capoeira és társasági táncok

- Zenés advent a Pannon Filharmonikusok művészeivel
- Adventi Retro Könyvvásár
- A Pécsi Nemzeti Színház január havi műsora
- Évzáró programok
- Karácsonyi kisvasút az ÁRKÁD-ban!
- Adventi Társasjátékos Hétvége az Ifjúsági Házban
- Legyen karácsonykor minden gyermek arcán széles mosoly!
- Szán helyett vonaton érkezett a Mikulás
- Gyulán rendezik a katolikus papok teremlabdarúgó Eb-jét
- Hatalmas hó Pécsen, nagyüzem a sípályán
- Még be kell lakni a pécsi Kulturális Negyedet
- Meghalt Csurka István
- Rabolt, hogy törleszthessen
- Leállt az áruszállító tevékenység is
- Nagyon sok hó esett a pécsi utcákra
- MALÉV: botrány, szinte mindenkit kirúgnak
- Megmenekülhet a pécsi Balokány Liget
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Összefogás a dunakeszi családért
- Jöhet a tél az M6-osra
- A „Mindenki Karácsonyfája” - legyen valóban mindenkié!
- Madarak etetése
- Levélgyűjtő takarítás a Balokány-ligetben
- Felkészülés az áradásra
- Élménypark?! a ZION-ban
- Múzeumi nyitva tartás 2011. november 1-től
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn





