Ezt olvasta már?

0

Nyolcvankettedik születésnapját ünnepli dr. Dunai János!

Dr. Dunai János: Nemhogy fakulna, egyre fényesedik a különleges olimpiai bronzérem.

Pécsnek, Baranyának labdarúgásban, a felnőttek mezőnyében csak egyetlen érmese akad világversenyen. A római olimpián volt a nemzeti csapat tagja dr. Dunai János, méghozzá rendkívül aktív módon. Az együttes végül a dobogó legalacsonyabb fokára állhatott fel, ami abban az időben felért egy közepes csalódással. De a kiváló, amúgy egyszeres A-válogatott támadó mégis történelmet írt a bronzmedália kivívásával. Mert őt követően csupán Rapp Imre jutott el futballistaként ötkarikás játékokra Baranyából, ám a kapusnak ott már nem jutott játékperc.

Egyedülálló a Dunai család olimpiai éremgyűjteménye. A fiatalabbik csatár, Antal Mexikóvárosban aranyat nyert 1968-ban, rá négy évre, ’72-ben meg egy ezüst került a nyakába. Előtte a bátyja, János 1960-ban kezdte meg a nemesfémek megszerzését. Nem véletlenül, hiszen amikor a Dujmov gyerekek – mert ez volt az eredeti nevük – a világra jöttek, nem a játékoktól roskadoztak a falusi srácok polcai. Igaz, egy-egy labda – ha másból nem hát rongyból – azért mindig akadt. Azzal meg egy fél település lurkóserege elvolt jó darabig a réten. Az 1940-es évek derekán ennyi is elég volt a boldogsághoz a déli végeken, Bácskában, Garán.

Az 1937-es születésű Iván – magyarul János – számára más volt megírva, mint a hepehupás vidéki futball-lét. A középiskolát már Baján kezdte. Ekkor értelemszerűen a Duna-parti városban terelgette a bőrt, feltűnő módon. Onnan, az NB III-ból vezetett az útja a Pécsi Dózsához, ahol 1959-ben mutatkozhatott be az élvonalban. Hamarosan az öccse is követte a Dunántúlra, egy gólerős családi vállalkozásba betársulva. De a kisebbik legény „sajnos” annyira kiváló volt, hogy felfigyeltek rá az Újpesti Dózsában. Hamarosan el is vitték, a kor szellemének megfelelően, mint testvérklub a rokontól. Ezzel erősítve, de azonnal gyengítve is a lila-fehér seregeket.

Az idősebb családtagnál maradva, a gólvágó 1960-ban, Anglia ellen, a Népstadionban bemutatkozhatott az A-válogatottban, méghozzá győztesen. Bár gólt nem ért el, a korabeli források jóként emlegették. Ne feledjük, egy sorban játszott Albert Flóriánnal, a „Császár” mellett ott lenni pedig nem hétköznapi eseménynek számított. Az olimpiai együttesnek korábban nem volt alaptagja Dunai, mégis kivitték Rómába. Utólag megállapíthatjuk, remek megérzés volt a döntés!

A római játékok futballtornájánál érdemes kicsit hosszabban is elidőzni. A magyar csapat 1960. augusztus 26-án, a fővároshoz közeli L’Aquila városában kezdett. Indiát 2:1 arányban sikerült legyűrni, de még Dunai János nélkül. Három nap elteltével, immár Nápolyban, Peru 6:2-es verést kapott, ekkor már a pécsi támadó is ott volt a gyepen. Ha pedig bizalmat kapott, úgy üstöllést két góllal fejezte ki háláját a szakvezetőknek. Szeptember 1-én, a IV. csoport záró fordulójában a franciák kaptak egy hetest, János újra duplázott, így elsőként folytathatta a sorozatot a piros-fehér-zöld alakulat.

Az elődöntőben, szeptember 6-án, Rómában történt meg a váratlan meglepetés. Ugyanis a kevésbé esélyesnek tartott dánok 2:0-ra hozták le a meccset, ezért maradt a bronzcsata a mieinknek. A harmadik helyről döntő eseményt Rómában rendezték meg, szeptember 9-én, a házigazdákkal szemben. Ami a legfontosabb: Magyarország–Olaszország 2:1. Majdnem ugyanennyire lényeges, hogy Dunai újra eredményes volt. Ezzel hát 5 góllal zárt. Az összesített góllövőlistán 8 gólos Galics (Jugoszlávia), H. Nielsennel (Dánia) végzett az élen. A 7-ig jutó, szintén Jugoszláviából való Kosztics után pedig már az „ötösök” következtek. Az angol Brown, meg a lengyel Pohl mellett három magyar, Albert Flórián, Göröcs János, a nélkülözhetetlen Dunaival holtversenyben. Csak a hazai érintetteket nézve is kitűnő a társaság. Ráadásul – valljuk be töredelmesen – a többiekről azért kevesebbet is tudunk!

Emlékeztetőül sorakozzon itt a névsor, kik is voltak azok, akik méltóan képviselték az országot Itália földjén. A bronzos brigád: Albert Flórián, Dalnoki Jenő, Dudás Zoltán, Dunai János, Faragó Lajos, Göröcs János, Kovács Ferenc, Novák Dezső, Orosz Pál, Pál Tibor, Rákosi Gyula, Sátori Imre, Solymosi Ernő, Török Gábor, Várhidi Pál, Vilezsál Oszkár. Szövetségi kapitány: Volentik Béla. Az ott elért eredmény pillanatnyilag – néhányaknak – talán csalódást okozott. Közel hat évtized távlatából azonban már egyértelműen dicsőségről emlékezhetünk meg. Egyes érmek hajlamosak elveszteni fényüket, de ez nem olyan. Inkább egyre csillogóbb, ismerve a világ futballjában elfoglalt jelenlegi helyzetünket.

A pécsi sportélet ismert, szeretett alakja tehát megállta a helyét. De nem csak ott, akkor, hanem később, az iskolapadban is. Pécsett szerzett jogi diplomát, majd dolgozott a Mecseki Ércbányászati Vállaltnál is, hasznosítva a tudását. Mert a bánya néha nyíltan, máskor kissé háttérből, ám folyamatosan ott volt a megyeszékhely labdarúgásának közelében. Emellett szakemberként a helyi gólkirály megfordult a PMSC kispadján, de dolgozott a PVSK-nál is. Évtizedeken keresztül oktatta a korosztályos labdarúgókat, a gólszerzés néha könnyű, máskor bonyolult tudományára. Ehhez a Testnevelési Főiskola szakedzői szakát szintén elvégezte.

Mégis, a legszebb az volt, amikor még tőle tartottak a védők, meg a kapusok. Pécsi színekben, az élvonalban 265 esetben lépett a játéktérre. Ezek alatt 70 ízben volt eredményes. Amivel helyi gólrekorder, kizárólag a legmagasabb osztályban elért találatokat figyelembe véve. Ha a második vonalat is nézzük, már id. Dárdai Pál a listavezető.

Emlékezetes lövés volt az a 11-es is, amit a Pécsi Dózsa színeiben, a Newcastle United ellen lőtt be Dunai. Az Európai Városok Kupája (EVK) sorozatában, 1970. november 4-én, a hosszabbítás után dönteni kellett a továbbjutásról, mert mindkét találkozó 2-0-lal ért véget, a hazaiak javára. A továbbjutás már megszületett, amikor a negyedik sorozatban a pécsi kiválóság nem hibázott. A rutinja alapján ez nem is meglepetés. De tegyük hozzá, a 118. percben állt be csereként, tehát nagyon nem volt játékban, ám ez sem zavarta meg – legfeljebb az ellenfél kapusát.

Furcsa rendszer áldozata lett „Bubu”, a hálóőr

Ha olimpia, ha Pécs, akkor nyilván nem szabad megfeledkezni Rapp Imréről, akit pályafutása során a kortársai leginkább „Bubunak” szólítottak. A már égi stadionokban védő sportember esete különös, egyedi. Az 1972-es müncheni ötkarikás játékokra elvitte magával Illovszky Rudolf szövetségi kapitány. Esküt tett, formaruhát kapott, egy darabig minden rendben is ment. Csakhogy Imre bátyánk nem léphetett a gyepre. A hálót felváltva Géczi István, illetve Rothermel Ádám védte. A kor – nem éppen ésszerű – regulái miatt, medáliát viszont csak azok vehettek át, aki legalább egy percig a füvön tartózkodhattak. Méltánytalanság, de tenni ellene nincs mit, bár szabály szerint ma járna az ezüst. Ezért is egyedi Dunai János ereklyéje, amit az olasz fővárosból hozhatott el Pécsre. Egy-két mondat erejéig még leragadva Rappnál, az ellenfelek drukkerei is elismerték ritka képességeit. „Lekopaszozták”, nevezték „Bőrhajúnak” is, de leginkább arra vágytak volna, bárcsak valaki más védene helyette. Pedig posztjához kissé alacsony volt, de a reflexei, az izomzata egyedülállónak számított.

A ma 82. életévét betöltő dr. Dunai Jánosnak ezúton kívánunk nagyon boldog születésnapot!

 

Szöveg forrása: Dicsőséges futballpercek III. – avagy pályák, portrék a pécsi labdarúgás emlékezetes pillanatképei c. kiadványból./pmfc.hu

Fotó: pmfc.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Zelenszkijnek főhet a feje, Trump elképesztő ajándékot küldött Putyinnak

Oroszország ezzel ismét nyithat a világgazdaság felé, amelynek Kína és India is nagyon örülhet. A büntetőintézkedések miatt tovább...

Fájó derékkal kezdődött Mellrák Koalíció alapítójának csontáttétje, aki szerint a tudatosság életet menthet

A mellrák az egyik leggyakoribb, nőket érintő daganatos betegség, ami egyúttal egészségügyi és társadalmi kérdés is, nem lehet róla...

XIV. Leó pápa a kórházi ágyáról hívta fel Vlagyimir Putyint

A tüdőműtétből lábadozó XIV. Leó pápa telefonon kért tűzszünetet Vlagyimir Putyintól az ukrajnai Oleski városa számára.

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már...

Magyar Péter három évtizedes rekordot döntöget: a friss népszerűségi rangsorban rekordmagas távolságba került Orbán Viktortól

Példátlan szakadék a politikai népszerűségi rangsorban A CEU Demokrácia Intézetének legfrissebb felmérésében Magyar Péter 63...

Bosszúból állították, hogy pedofil? Felmentették a színészt

Új-Mexikóban pénteken egy bíró döntése nyomán lezárult egy hónapok óta húzódó botrány, amely az Emmy-díjas Timothy Busfield...

Így lett szupergazdag üzletemberként az Arsenal korábbi sztárja

Mathieu Flamini nemcsak a pályán épített figyelemre méltó karriert, hanem már aktív játékosként üzleti alapokra helyezte a futball...

Csirkebőrt és húsdarabokat dobáltak egy nő autójára, nem tetszett az elkövetőknek, hogy hova parkolt

A Keresztapa című film emlékezetes jelenetében az egyik szereplő levágott lófejet talált az ágyában, miután ujjat húzott a maffiával....

Almaborecet a háztartásban: így használd a konyhától a hajápolásig

Az almaborecet a konyhában és a háztartásban is hasznos lehet, de nem minden népszerű felhasználása biztonságos. Mutatjuk, mire figyelj!

A Kutyapárt támogatásával bejutott képviselő kezdeményezte a hegyvidéki önkormányzat feloszlatását

A XII. kerületi képviselő-testület feloszlatásáról nyújtott be javaslatot Visi Piroska a testület október 22-i ülésére. A...

0

Sport

Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír

Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.

Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották

Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban

A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.

Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga

Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt

Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések

A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt

Bulvár

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan

Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.

Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek

Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.

Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben

Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!

Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”

Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va

Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium

Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...

Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz

Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez

Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban

Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...

Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá

Két éve ültem egy állásinterjún, amire hónapokig készültem, mire egy váratlan, törvénytelen kérdés mindent felborított. Most elmesélem, mi történt, és mit tettem volna másképp, ha tudtam volna, amit ma tudok.

blogmorzsák

Roppan a virsli, omlik a tészta? Teszteltük!

Tizenkét virslis péksüteményt kóstoltunk vakon. Meglepetés: a legdrágább csak 9. lett!

1984-ben végigröhögtük a szilveszter estét

Ebben a kor talán összes népszerű művésze segítségünkre volt, Hofitól a Markos-Nádas-Boncz trióig.

0






0