ORFK: a rendőrség az emberölés előtt nem intézkedhetett a gyanúsított elzárása ügyében
A rendőrség Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásának időpontja előtt nem intézkedhetett Pécsett P. László elzárásáról annak korábbi szabálysértési ügyeiben, mivel az elővezetés elrendelésére a határidő akkor még nem járt le - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán.
hirdetés
A rendőrség honlapján megjelent közleményben azt írták: a Bándy Kata meggyilkolásával megalapozottan gyanúsított P. Lászlót egy 2010. augusztus 3-án és egy 2010. október 4-én elkövetett, engedély nélküli vezetés és érvényes gépjármű-felelősségbiztosítás nélküli vezetés szabálysértése miatt a szabálysértési hatóság 40 ezer forint pénzbírság büntetéssel sújtotta, és 10 hónapra eltiltotta a járművezetéstől.
A pénzbírságot a férfi nem fizette meg, ezért a bíróság 2012. április 10-én keltezett jogerős végzésével 20 nap elzárásra változtatta át. P. Lászlónak a szabálysértési hatóság felhívása alapján 2012. július 2-án kellett volna jelentkeznie a kijelölt büntetés-végrehajtási intézetben az elzárás letöltésére, de ezt elmulasztotta. A jogi szabályozás szerint viszont az elővezetés elrendelése a jelentkezés kijelölt időpontját követő nyolc nap eredménytelen elteltét követően, ügyészi jóváhagyással történhet meg.
Így P. László szabálysértési ügyében az elzárás megkezdésének kikényszerítése érdekében a rendőrség szabálysértési hatóságának az emberölés elkövetésének időpontjáig nem volt intézkedési jogosultsága, illetve kötelezettsége - olvasható a rendőrség közleményében.
Bándy Kata 25 éves rendőrségi pszichológus július 8-án, vasárnap hajnalban egyedül, gyalog indult el egy sörözőtől, de az otthonába nem érkezett meg. A nő holttestét július 11-én délután találta meg egy férfi a pécsi Délibáb utcában, egy bokros területen.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő reggel közölte, hogy őrizetbe vettek egy 26 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható Bándy Kata meggyilkolásával, és a férfi beismerő vallomást tett. A Pécsi Városi Bíróság szerdán azt jelentette be, hogy aljas indokból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt elrendelték a gyanúsított előzetes letartóztatását.
Korábban több sajtóorgánumban azt közölték, hogy a 26 éves férfinak már a hónap elején, július 2-án be kellett volna vonulnia a kecskeméti börtönbe 20 napra, mert nem fizetett meg egy 40 ezer forintos szabálysértési bírságot. Az információk szerint a Bóly mellett, menekülés közben elfogott férfi a legutóbb tavaly ősszel szabadult a börtönből; akkor egyéves börtönbüntetését töltötte le, előtte pedig rablás miatt ítélték el öt évre.
MTI
hírek innen, onnan
The Last of Us - üdvözlet Lincolnból
A béta demóban szereplő kihalt kisvárost, Lincolnt is láthatjuk a The Last of Us legújabb kedvcsinálóin. A tömény gameplay jelenetek mellett egy csokornyi káprázatos képet is megcsodálhattok.
Brüsszel, a főváros
Brüsszel - Brüsszel fontos város. Kihagyhatatlan. De hiába Európa fővárosa, első, felszínes benyomás után - alig három napot ott töltve - nem túl vonzó.
V12-es kupén is dolgozik a BMW
Bő 10 éve annak, hogy legördültek a szalagról a BMW utolsó V12-es motorral szerelt sportkupéi, nevezetesen a 850Ci és a 850CSi utolsó példányai és azóta sem készült hasonlóan brutális konstrukció a bajoroknál. Most azonban a Pinin...
Elkelt a Négy Marilyn
Csaknem 40 millió dollárt fizettek Andy Warhol pop-art művész Four Marilyns (Négy Marilyn) című alkotásáért egy New York-i árverésen.
Mintegy száz riasztást kaptak a tűzoltók
Baranyában és Borsodban kitelepítésre is szükség volt a vihar okozta károk miatt. Szombaton már sütni fog a nap.
Az Aranykor ára: kulturális TÁMOP pályázatok Nógrád megyében szakmai nap
A Nemzeti Művelődési Intézet, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár, valamint a Nógrád Megyei Népművelők Egyesülete szakmai napra hívja és várja mindazokat, akik már írtak, nyertek, vagy nyerni szeretnének kulturális TÁMOP pályázatot. ...
Ha terjed a pirosság, azonnal forduljon orvoshoz!
Főleg a kisállatokat tartó olvasóink jelezték, hogy elszaporodtak idén a kullancsok, így kiemelten figyelni kell a házi kedvencek védelmére.
Varga: meg kell győzni Brüsszelt, hogy tartani tudjuk a hiánycélt
Varga Mihály szerint, ha az Európai Unió a szokásos gyakorlat szerint dönt a túlzott deficiteljárások jövőjéről, akkor Magyarországnak le kell kerülnie a szégyenpadról, ahová a korábbi kormányok ültették. A nemzetgazdasági miniszt...
Az új James Bond-filmmel hozták hírbe Christopher Nolant
A legújabb pletykák szerint a Memento rendezőjét, Christopher Nolant akarják megszerezni a James Bond-filmek producerei a 007-es 24. kalandjának rendezői posztjára.
Trafikálnak
Mi az, amibe belebukhat az Orbán-kormány? Pár hónapja azt hittem, az azeri baltás gyilkos elengedése kivédhetetlenül kínos. De a közvéleményt nem mozdította meg a felháborító eset. Nem ártott annyit a Fidesznek a Schmitt-ügy sem,m...
2300 szó a XX. századról
Mai beszélgetőtársaim M. Kiss Sándor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem intézetvezető egyetemi tanára és Spiró György, Kossuth díjas író. Beszéltetésünk témája a XX. század első fele, végpontja 1957. május 1-je, Spiróval szólva: a ...
A túlsúly titka a génekben van
A nők súlygyarapodásához köthető gént találtak holland kutatók.
Sport
Vadkerti Attila nem játszhat a bajnoki rangadó első meccsén
Szombaton kora délután rendezik a kézilabda NB I bajnoki döntőjét, ahol a két gigász a Veszprém és a Pick Szeged csap össze egymással. A szegediek nagyon készülnek a fináléra, ám komoly érvágás érte őket, ugyanis az első mérkőzése...
Európai kupát nyertél? Ki vagy rúgva! - A Chelsea-tulaj esete az edzőkkel
A Bajnokok Ligája után az Európa-ligát is megnyerte a Chelsea, ám a BL-győztes menedzser után az El-sikerkovács is távozik. Hogyan lehet Roman Abramovics kedvében járni? Lehet...? Nincs válasz.
Az idény végén elhagyja Szegedet Pribanics
A bajnoki döntőben természetesen még mindent meg fog tenni a Pick Szeged sikeréért Antonio Pribanics, ám a szezon végeztével búcsút int a Tisza-parti városnak a horvát légiós. Pribanics két évvel ezelőtt érkezett Szegedre, ám a kö...
Sofron István a német elitligába szerződik
Eldőlt a magyar jégkorong-válogatott csatárának, Sofron Istvánnak sorsa. A már tavaly is kis túlzással fél Európa által körül udvarolt gólerős játékos a következő idényt már nem Fehérváron kezdi meg, hanem a német elitligás Krefel...
Meddig rejtőzködnek a meleg focisták?
Rejtőzködő játékos címmel írt könyvet Marcus Urban, aki a '80-as években mindent megtett azért, hogy profi labdarúgó lehessen. Játszott a korosztályos válogatottban, de homoszexualitása miatt végül lemondott a profi karrierről.
A Milan 15 milliós ajánlata a Realnak
A Goal.com értesülései szerint az AC Milan nagy erőket mozgósít annak érdekében, hogy megszerezze a Real Madridtól Xabi Alonsót.
Junior és ifi vb-t rendez jövőre Magyarország
Újabb sportdiplomáciai sikert ért el a Magyar Jégkorong Szövetség, hiszen a legfrissebb hírek szerint országunk jövőre junior és ifjúsági világbajnokságot rendez. A helyszínekről a nemzetközi szövetség, az IIHF kongresszusán döntö...
Nincs rá esély, hogy Rooney újra felhúzza az MU mezét
Nagyon úgy tűnik, hogy Wayne Rooney már korábban meghozta végleges döntését, miszerint soha többé nem akar a Manchester Unitedben szerepelni.
A Vidi rutinos védője nehéz mérkőzésre számít a hétvégén
Szombaton a Kaposvár ellen lép pályára a Videoton labdarúgó csapata mégpedig azzal a tudattal, hogy egy esetleges győzelemmel megőrizze jelenlegi második pozícióját a tabellán. A Vidi malmára hajtja a vizet az is, hogy a rivális M...
ÉLŐ: Real Madrid - Atlético Madrid 1-2 - vége, Király Kupa-döntő
Pénteken este a Real Madrid és az Atlético Madrid csapata mérkőzik meg a Santiago Bernabéu-stadionban a spanyol Király Kupa serlegéért. Élő közvetítés.
Bulvár
Hétköznapi gyógyszerrel élhető túl a daganat?
Világszerte milliók szednek sztatinokat koleszterincsökkentés céljából, azonban a kutatókban már régóta felmerült a lehetőség, hogy a gyógyszert daganatos betegek kezelésében is használni. Most az Amerikai Urológiai Társaság San D...
Mindene kilátszott! Későn takarta el magát a modell - Rémes szettek
Cara Delevingne modell létére nem igazán tudja eltalálni, hogy mi állna neki jól az utcán.
Orbán reagált Merkel szavaira: A németek küldtek már ide tankokat
Orbán Viktor a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában azzal kapcsolatban, hogy Angela Merkel német kancellárt a minap arról kérdezték, lovasságot kell-e küldeni Magyarország ellen vagy sem, a miniszterelnök úgy fogalmazott: "a ném...
Eltűnik egy ingyenes balatoni strand
A balatoni fizetős strandok csak részben emelnek árat az idei szezonban, igaz, néhol a húsz százalékot is eléri az emelés mértéke. Az idén fizetőssé válik az egyik szabadstrand.
Ezért romlanak el mostanában a háztartási gépek: furcsa elmélet áll a háttérben
Csupán összeesküvés-elmélet lenne a tervezett elavulás?
Már nem rejtegeti babapocakját! Második gyermekével várandós a 46 éves színésznő
A 46 éves színésznő második gyermekével várandós.
Szeptemberben átalakulhat a munkajog?
Újratárgyalná a LIGA Szakszervezetek a tavaly júliusban hatályba lépett új Munka törvénykönyvét (Mt.), mert abban szerintük mintegy 250 olyan rendelkezés van, amely hátrányos a munkavállalók számára.
Figyelmeztet az adóhatóság: ezt a jövedelmet is be kell vallani
Közölték azt is, mi az a tevékenység, ami után nem kell fizetni.
Csak ámultak a járókelők! Eva Longoria átlátszó ruhában lépett utcára - Fotók
Eva Longoria átlátszó ruhában mutatkozott Párizs utcáin.
Megszünteti a puffadást, serkenti az emésztést és fogyaszt - Mi az?
Az egres magas rosttartalmának és a benne lévő pektinnek köszönhetően segíti a fogyókúrádat.
Simicska-Nyerges kézbe kerül a TV2?
A jelenleg veszteséges kereskedelmi tévére szemet vetett a Simicska-Nyerges érdekeltség, értesült a HVG.hu.
Ketyeg a nyugdíjbomba
A nyugdíjas évekre való felkészültség alacsony szintje változatlanul globális probléma, és a vizsgált országokban tavalyhoz képest kissé romlott is az ezt tükröző index értéke - állapítja meg az a kutatás, amelyet 12 országban vég...
blogmorzsák
Szupercella Pécs felett
Szenzációs fotók az esti viharról.
Tésztasütik
Akár lasagne-ből is lehet például cupcake vagy muffin.
Mennyire vagyunk rasszisták?
Az angolszász és a latin-amerikai országok lakosai a leginkább befogadóak. Na és a magyarok?
Bérelj jachtot a Balatonon
Egy órára akár már 25 ezer forintért a tiéd lehet a 10 méter hosszú luxushajó, személyzettel!
Mi a valódi baja Merkelnek
az Orbán-kormánnyal?
Nem Orbán az egyetlen, aki lazítaná az integrációt, viszont ő pont azokat froclizza, akiktől másnap segítséget remél.
Kelet-európai rock-and-roll
A festő, aki különös módon elegyíti a kommunista múlt rekvizitumait New York és Párizs totemjeivel.
Mindennapi betevőnk
A házi sütés lenne a megoldás, de kinek van erre ideje?
A harmadik ipari forradalom
A harmadik ipari forradalom lényege, hogy a gyártás különféle high tech megoldások konvergenciájának következtében digitalizálódik.
Barcelonai sajátosságok
Nem baj, hogy angolul szólsz hozzájuk, úgyis spanyolul válaszolnak. Maximum lassan mondják, hogy jobban értsd.
Robert Lewandowski nyomdokaiban a magyar támadó
A frizurája olyan, mint Balotellié, de több az IQ-ja.
Lakóbiciklik
Kerékpárokra eszkábált garzonok.

- Gyermekgyilkosság - Eredménytelen volt a vádlottak szembesítése
- Kezdeményezték a diákját bántalmazó szegedi tanárnő felmentését
- Soproni kettős gyilkosság - Pénteken születhet elsőfokú ítélet
- Fegyverrel akart bevonulni a börtönbe egy szigetszentmiklósi férfi
- Szóváltást követően paprikasprével lefújta a szomszédját
- Az AP tiltakozott az amerikai igazságügyi minisztériumnál munkatársainak lehallgatása miatt
- Perújítást kért fegyveres rablási és emberrablási ügyében O.J. Simpson
- Fejbe lőtt két ügyvédet - 2041-ben szabadulhat
- "Pécs ledarálja a Siófokot"
- Beolvad a Tettye Forrásház Zrt.-be a Pécsi Vízmű Zrt.
- Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés politikája
- A baloldalon totális a káosz
- Orbán: Európa problémája a gyengülő versenyképesség
- Újabb részletek a pécsi pénzváltós gyilkosságról
- Új bűnmegelőzési program indult egy Pécsi iskolában
- Schmitt még küzd a doktorijáért
- Szili Katalin: az együttműködés erősíti a nemzetet
- Kezdeményezték a diákját bántalmazó szegedi tanárnő felmentését
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Pécsett is hódít a Rukkola
- Vándorgyűlést rendez a történelmi társulat
- Legyen újra természetes az uránvárosi KRESZ-park és környéke!
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Török segítség Pécs oszmán építészeti értékeinek ápolására
- Sikerrel zárult a pécsi akció
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Aszpik - Alkotói piac
- Forgalmi rend változások Pécsett
- Elhunyt Székely György színháztörténész
- Kocsis Zoltán egyelőre nem vezényel és zongoraestet sem ad Pécsen
- Expedíciózz a háztartásban! - Ismét Pécsen





