Ezt olvasta már?

Szentlőrincen az LMP is beáll az ellenzéki összefogásba

Ma, azaz szerdán tartanak sajtótájékoztatót Szentlőrincen arról, hogy a teljes ellenzék felsorakozik a jelenlegi polgármester, Koltai Péter mögé.

0

Obama: a következő nemzedéken a sor az izraeli-palesztin béke megteremtésére

Barack Obama amerikai elnök Simon Peresz volt izraeli államfő pénteki temetésén elmondott gyászbeszédében a közös amerikai és izraeli értékekről beszélt, valamint annak fontosságáról, hogy a következő nemzedék békét kössön a palesztinokkal. (Pécsi Napilap)


hirdetés

A Peresz iránti tisztelete jeléül zsidó fejfedőt, azaz kipát viselő Obama a jeruzsálemi Herzl-hegyen az egész világból egybegyűlt vezető politikusok és közjogi méltóságok, valamint Izrael vezetői előtt kijelentette: Mahmúd Abbász palesztin elnök jelenléte is a béke szükségességére figyelmeztet, s emlékeztetett rá, hogy Peresz mindig a palesztinok egyenlő jogaira, nemzeti önmeghatározásuk szükségességére hívta fel a figyelmet.

"Most Izrael következő nemzedékének és barátainak a kezében van a békekötés munkája" - tette hozzá az amerikai elnök a többi gyászbeszédnél jóval több politikai kijelentést tartalmazó búcsúztatásában.

"Peresz a cionista gondolatban rejlő igazságot és reményt mutatta nekünk, a visszanyert haza földjén a szabad életet. Biztonságos életet egy önmagát megvédeni képes nép számára"- hangsúlyozta Obama.

"Ez volt Simon Peresz élete, és ez Izraelé is, a zsidó nép története az elmúlt században"- tette hozzá, majd héber szavakkal köszönt el az izraeli államférfitől, aki hosszú politikusi pályája során John Kennedyvel kezdve tíz amerikai elnökkel találkozott, és tárgyalt.

Obama előtt a család nevében gyermekei búcsúztak el a Peresztől. Ők a közéleti szereplő mellett felidézték Peresz magánéletét, személyiségének családias vonásait. Előttük Bill Clinton volt amerikai elnök és Ámosz Óz izraeli író szólalt fel a család kérésére.

Clinton felelevenítette huszonöt éven át tartó barátságukat, és kijelentette, hogy a Peresz által megálmodott jövő már Izrael jelenkori valóságává lett. Elutasította bírálóinak vádját, hogy az elhunyt naiv álmodozó lett volna, s kijelentette: Peresz mindig tudta, miként valósítsa meg álmait, és soha nem adott fel semmit.

Ámosz Óz erősen politikai színezetű beszédében elmondta, hogy barátságuk kezdetén, negyven éve rájött Simon Peresz titkára: ez a naivitása volt, amellyel egyrészt elfogadta és felismerte a valóságot, másrészt meg akarta változtatni azt, miközben önmagában is kész volt változtatásra.

A gyászszertartás Reuven Rivlin jelenlegi jobboldali államelnök és Benjámin Netanjahu jobboldali miniszterelnök beszédével kezdődött: mindketten meleg szavakkal méltatták az izraeli politikai paletta ellenkező pólusán tevékenykedő (pályafutása túlnyomó részében az Izraeli Munkapárt színeiben politizáló) elhunytat.

A gyászbeszédek után a koporsót a Jichák Rabin és Jichák Samir volt kormányfők sírjai között kialakított, új sírhelyen hantolták el. Az elhunyt gyermekei elmondták a hagyományos zsidó gyászimát, a kaddist, majd elhelyezték a friss síron a különböző izraeli állami szervek és a család koszorúit.

Peresz temetésére - az izraeli állami méltóságok mellett - az egész világból hetven jelenlegi és volt politikai vezető sereglett Jeruzsálembe. Az izraeli média szakértői szerint idén még egy nemzetközi rendezvényen sem jelent meg egyszerre ennyi vezető a nagyvilágból, s Izraelben utoljára Jichák Rabin temetésén, 1995-ben volt jelen ennyi nemzetközi közjogi méltóság. Magyarországot Simon Peresz temetésén Orbán Viktor miniszterelnök képviselte.

A temetésen Mahmúd Abbász palesztin elnök is megjelent. Netanjahu és Abbász több év után először találkozott személyesen. Kezet fogtak és a temetési szertartás kezdete előtt néhány mondatot váltottak egymással.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Teljesen elszúrta a kismama nyaralását a fapados légitársaság

3 napig várta, hogy megérkezzen a bőröndje, de abban sem volt köszönet, amikor végre megkapta.

Ömlik a pénz a bankgyilkosok ölébe, mégis befullad a digitális forradalom?

Ömlik a pénz az európai fintechszektorba: szűk öt év alatt közel 25 milliárd dollárt szívtak föl a kockázati tőkésektől a startupok....

Bika a csillagjegyed? Erre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől

Bikaként a földjegyűekhez tartozol, úgyhogy nyugodt szívvel mondhatjuk, te tényleg két lábbal állsz a földön. De mennyire fogadja ezt...

Szent a béke a Movistarnál

Landa, Valverde és Quintana megnyugtatta a rajongókat, minden a legnagyobb rendben köztük.

Több mint 4000 fekvőtámaszt nyomott le 2 óra alatt a csecsen kisfiú - videó

A "kis" Rahimot hazájában nemzeti hősként ünneplik.

Harry herceg összeállt Jane Goodallal: Fontos üzenetet küldenek

Gyerekeket bátorítanak a bolygó megmentésére.

Feleannyit költöttünk üldözött keresztények megsegítésére, mint Soros lejáratására

Közadatigénylésben kértük ki a Miniszterelnökségtől, hogy a Hungary Helps program keretében milyen projektekre mennyit költött eddig a...

Ügyes új funkció kerül az Androidba

Hamarosan sokkal könnyebb lesz nyomon követni Androidon is a Bluetooth-fülhallgatók töltöttségi szintjét. De más újdonságok is érkeznek...

A Nissan több mint 10 ezer embert bocsát el

Tavaly már kiemelkedően rossz eredményeket produkált a japán autógyár.

Ügyes új funkció kerül az Androidba

Hamarosan sokkal könnyebb lesz nyomon követni Androidon is a Bluetooth-fülhallgatók töltöttségi szintjét. De más újdonságok is érkeznek...

Biztonságos az aquaparkok és strandok döntő többsége

A vízi élményeszközök kevesebb, mint tizedének használatát kellett ideiglenesen megtiltani

0

Sport

Ez így nem mehet tovább - Csányinak elege lett: fontos szabályváltozásokról döntött az MLSZ

Budapest Fontos szabályváltozásokról döntött a Magyar Labdarúgó-szövetség, a jövő héten kezdődő NB I-es szezonban ismét pluszdíjazással honorálják a hazai, illetve a 21 éven aluli focisták szerepeltetését. A szövetség így tulajdonképpen egy év után visszahozza a fiatalszabályt és a légiósajánlást, kisebb-nagyobb változtatásokkal.

Dráma 200 gyorson: kizárták a győztest, Kozma így hetedik

Elsőre úgy tűnt, a számot a litván Danas Rapsys nyerte a kínai Szun Jang előtt, de a győztest kizárták.

Újabb botrányos vb-címet nyert a kínaiak doppingoló nemzeti hőse

Milák Kristóf félelmetes idővel, elsőként jutott a 200 pillangó döntőjébe, Kenderesire szétúszás vár.

Kibrusztolta a vb-elődöntőt a Märcz-csapat is, Varga Dénes törött ujjal lőtt bombagólt

10-9-re győzte le Ausztráliát a magyar férfi vízilabda-válogatott a negyeddöntőben.

Vesztes meccsen mutatkozott be Griezmann a Barcában

Az Európa-liga-címvédő Chelsea felkészülési meccsen verte az FC Barcelonát Japánban.

Távozott a Barcelonától az új Messinek kikiáltott focista

A 16 éves holland csodatini sokkal több pénzt kap a PSG-től.

Döbbenetes tragédia: a K.O. után nem sokkal életét vesztette a bokszoló

Hiába küzdöttek az orvosok, már nem tudták megmenteni a súlyos agykárosodást szenvedő Maxim Dadashev életét.

Belehalt a kiütésbe egy profi bokszoló

Az utolsó menetre már nem tudott kimenni, aztán összeesett és már nem tért magához.

0

Bulvár

Ezért ne igyuk tejjel a kávét

Kevesen tudják, de a bőr hónapról hónapra megújítja magát. Testünk legnagyobb szerve, és rengeteg fontos feladata van: véd a kórokozóktól, a környezeti hatásoktól és a fizikai behatásoktól is.

Megtalálták a fegyvert Orbánék legyőzéséhez, már el is indult a védekezés

Állítólag kikutatták a magyar kormány agytrösztjei, hogy veszélyeztetheti a Fidesz hatalmát a zöld politika megerősödése. Eközben Európa fejlettebb régióban rohamosan törnek előre a környezetvédő pártok. Úgy tűnik, a hagyományos baloldal legjobb válasza az lehet erre, ha összeolvad a zöldekkel.

Műtét előtt megfulladt a kórházban Ferenc

Felesége szerint az intézmény hibázott.

Naponta két evőkanál ebből, és fénysebességgel eltűnnek a plusz kilók

Persze az egészséges táplálkozás nagyon fontos, de ez kiegészítésként tökéletes.

Olyan lopott autót fogtak a magyar rendőrök, ami ritka, mint a fehér holló

Egész Európában alig van ilyen kocsi, résen voltak a rendőreink.

Ezért látunk ennyi luxusautót Budapesten

Dübörög a magyar autópiac: három év alatt másfélszeresére nőtt a kereslet az új autók iránt, amelyekből idén 160 ezer is forgalomba állhat.

Berki Krisztián nagyon berágott Rónai Egonra, kirohant a stúdióból

Berki Krisztián egy inget egyszer vesz föl, utána kidobja többek között ez derült ki a főpolgármesterjelölt Egyenes beszéd-beli szerepléséből.

Ismét visszahozzák a 170 éves, legendás magyar ital

Már Móricz Zsigmond és Ady Endre is ezt a párlatot fogyasztották.

Sorra gyógyultak az iszapban dolgozó munkások: a harkányi és más hazai gyógyvizek története

Három hazai hely gyógyvize felfedezésének történetét mutatjuk be.

Ezért nem öregszik a zsidó nők bőre

A vallásos zsidók mellett egyre többen ragaszkodnak a kóser szépségápolási termékekhez. De vajon mitől lesz kóser a szappan? Ellátogattunk egy üzembe, hogy megtudjuk.

blogmorzsák

Tíz idegesítő dolog Németországban

Minden országnak van negatív oldala is. Mi az a 10 dolog, ami a leginkább zavar egy Németországban élő magyart?

Felkészülhet egy magánszemély érdeklődő?

Először látunk egy ingatlant, de képek alapján tudjuk, hogy a céljainknak megfelelő lehet, mivel tudunk készülni előre?

Ez az igazi gondoltad volna!

Lopott mobil webshopból, fóliázva, számlával? Simán.

A nép hangja - Gondolatok a „templomjárókról”

„A templomjárók! Őket, ha lehet, kerülöm. Ők azok, akik engem eltávolítanak a hittől.“

„Szerintem nem fér bele, hogy melegként egy hetero árnyékéletet élj“

Meleg emberek mindig is voltak, és mindig is lesznek.

Ha már unod a bankokat, itt egy alternatíva

A Monese az egyik legnépszerűbb online pénz­intézet, akik most az ingyenes számlanyitáshoz 15 fontot és 3 hónap prémium tagságot adnak.

5 kérdés, amit tegyél fel magadnak, mielőtt felmondasz

Egy felmondás nem jelenti automatikusan azt, hogy minden jobb lesz.

Plus size katasztrófák

Mik azok az összeállítások, amiket lehetőleg kerüljünk bizonyos súlyfelesleg felett?

Miért nem tudunk műanyagok nélkül élni?

A műanyagmentes júliusba sokan vágtak bele lelkesen, de közülük jó néhányan buktak el.

Az okoseszközök személy­telenre szabnak bennünket

Nem más mondja ezt, mint Pál Feri mentálhigiénés szakember, az ország egyik legismertebb "stand-up" papja.

A KötőSzó olvasóinak nyári könyvajánlója

Klasszikusok és újdonságok, teológia és ponyva - olvasóinkat kérdeztük kedvenc nyári olvasmányaikról.

Blansírozás otthon: így lesz hófehér a mandula

Ne szaladjunk rögtön a boltba, ha hámozott mandulát ír a receptünk. Néhány perc alatt megszabadulhatunk a héjától.

0






0