Ezt olvasta már?

Már negyedik éve a pécsi vállalkozásokért, értékekért

A Pécsi Értékközösség Alapítvány idén is megszervezi a Pécsi Érték Kiállítást és Vásárt az Árkádban. Idén a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara és a...

0

Obama vétóval fenyegeti a szíriai menekültek fokozottabb átvilágítását előíró törvényt

Vétót helyezett kilátásba Barack Obama amerikai elnök azzal a törvénytervezettel kapcsolatban, amely a Szíriából és az Irakból érkező menekültek fokozottabb átvilágítását célozza - közölte szerdán a washingtoni Fehér Ház.


hirdetés

Az elnöki hivatal szerint a törvénytervezet, "tarthatatlan", mert ahelyett, hogy fokozná az amerikaiak biztonságát, csak jelentősen hátráltatná a menekültbefogadási programot, amely pedig mind a humanitárius, mind a nemzetbiztonsági szempontoknak eleget tesz.

Republikánus törvényhozók, akik a pénteki párizsi terrortámadásokra kívántak reagálni, középutas megoldásként jellemezték az átvilágítást szigorító törvénytervezetet. A készülő jogszabály ugyanakkor nem tesz eleget néhány, a konzervatív ellenzéki párt némely elnökjelölt-aspiránsa által is megfogalmazott követelésnek, miszerint a menekülteket vallási kikérdezésnek is alá kellene vetni, vagy le kellene állítani a menekült-betelepítési programot.

A szövetségi kongresszus felsőházában Dianne Feinstein demokrata és Jeff Flake republikánus szenátor olyan törvénytervezetet kíván benyújtani, amelynek értelmében minden olyan személy ügyében korlátoznák a vízumkiadást, aki az elmúlt év során Irakban vagy Szíriában élt. A tervezett jogszabály azt is előírná, hogy a belbiztonsági miniszter, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója és a nemzeti hírszerzés igazgatója (DNI) egyaránt szavatolja, hogy a vizsgált menekültek nem képeznek nemzetbiztonsági kockázatot.

A szíriai polgárháború kitörése óta eltelt több mint négy év során legfeljebb 2200 menekültet fogadtak be az Egyesült Államokban, s átvilágításuk akár három évig is eltarthatott. A folyó költségvetési évben az Obama-kormány 10 ezer szíriai menedékkérőt kíván betelepíteni.

Szakértők szerint a szenátus várhatóan a hálaadás napjáig (november 26-ig) nem szavaz majd az ügyben. Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke a hét elején bejelentette, hogy a szövetségi törvényhozás alsóháza csütörtökön egy törvénytervezetről fog szavazni, amelynek értelemében felfüggesztenék a szíriai menekültek befogadását mindaddig, amíg az illetékes hatóságok megállapítják, hogy az alkalmazott átvilágítási rendszer képes-e kiszűrni közülük a terroristákat.

A párizsi terrortámadások nyomán 31 amerikai szövetségi tagállam kormányzója foglalt állást a szíriai migránsok államukba történő betelepítése ellen.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Nagy baj történt a magyar énekessel. Le kellett mondania miatta az előadásait

Lelkileg is fel kell dolgoznia a fizikai tehetetlenséget.

Az Aquamanben több lesz a hányás, mint bármelyik szuperhős-filmben

Már alig kell pár hónapot az Aquamanre, és a stúdió mindent elkövet, hogy addig fenntartsa az érdeklődést. Ebben természetesen nagy...

Vadonatúj fotók érkeztek a Top Gun 2 forgatásáról

A Top Gun 2 idény nyáron kezdték el forgatni, ám azóta egy rövid ízelítőn kívül nem sok minden került nyilvánosságra a...

Beolvaszthatja az állami közszolgáltatót az MVM

Várhatóan a kiskereskedelem jut az MVM-be beolvadó Nemzeti Közműveknek a csoporton belül, a nagykereskedelem pedig az MVM-é lesz -...

Tarlós újra indul a főpolgármesteri posztért

A Népszava több forrásból is úgy értesült, hogy Tarlós István mindenben megállapodott Orbán Viktorral.

6 dolog, amivel átvészelheted betegség nélkül az őszt

Az immunrendszer működése összetett, a gyermek immunrendszere pedig még fejlődéseben van, meg kell érnie a védekezőrendszerének. Mi kell...

Szexuális zaklatás miatt börtönbüntetésre ítélték Bill Cosbyt

Börtönbüntetésre ítélte kedden Bill Cosby amerikai komikust egy pennsylvaniai bíróság szexuális bűncselekmény miatt. A színésznek...

Tarlós újra indul a főpolgármesteri posztért

A Népszava több forrásból is úgy értesült, hogy Tarlós István mindenben megállapodott Orbán Viktorral.

Viharfelhők Putyin felett - lázadó területek Kína szomszédságában

Az oroszok egyre nagyobb hányada tekinti a külpolitikai vonalvezetést hazája fejlődése gátjának. A Kínával határos, távol-keleti...

Kéknyelv betegséggel fertőzött marhák kerültek Angliába

Két Franciaországból importált tehénből mutatták a szúnyogok által terjesztett betegségek, adták hírül az állategészségügyi...

Brutálisan erős a Halloween magyarul - Meg se merjük nézni...

Hát idén sem a lepedőbe öltözött gyerekektől fogunk félni...

Leesett az első hó a Tátrában - fotók

A tomboló szélvihar mellett több helyen lehullott az idei első hó, volt, ahol 8 centis hótakaró alakult ki.

0

Sport

Cristiano Ronaldo edzés után megcsinál 150 fekvőtámaszt, én inkább barbecue-t készítek

Dani Osvaldót sosem a szorgalma és az alázata miatt lehetett szeretni.

Egy régi ismerős lesz Kimi Räikkönen új csapattársa

Antonio Giovinazzi veszi át Marcus Ericsson helyét a Saubernél.

Ilyen edzőpartnere még soha nem volt Hosszú Katinkának

A világbajnoki bronzérmes gátfutó, Baji Balázs felkészülését segítette az Iron Lady.

Székekkel verték a biztonságiakat a szurkolók

A belgiumi Bajnokok Ligája-meccsen fél órát állt a játék a tömegverekedés miatt

A svájci rendőrök szerint maffiózó a Chelsea tulajdonosa

Pedig Abramovics Svájcban akart letelepedni.

Ilyen tucatgóllal még senki nem nyert Puskás-díjat, mint Szalah

Ez lesz a következménye, ha egy százmilliós ország elkezd szavazni.

Mourinhót legyőzte a tanítványa, újabb blama Manchesterben

Hiába egyenlített Fellaini a 95. percben, Lampard csapata kiejtette az MU-t a Ligakupából.

Nagy Ádámék első győzelme a korábbi Vidi-edző karjaiba sodorja a Romát?

Ezt még korai lenne megmondani. Az viszont biztos, hogy fontos győzelmet szerzett a Bologna.

Létezik, hogy a címvédő Szeged a kézibajnokság esélyese?

Pastor előrébb jár a kirakósával, mint Vranjes, pedig megint 6-7 játékost igazolt a Szeged. Az iránya így is jobbnak tűnik.

Dárdai Palkó kezdett, a Hertha elvesztette veretlenségét a Bundesligában

A Werder Bremen ellen bizonyíthat Dárdai Pál legidősebb fia.

Azonnal műteni kell a Real sztárját, akár egy hónapot is kihagyhat

Akár egy hónapig is harcképtelen lehet a spanyol játékos.

0

Bulvár

Beállt a nő a benzinkútra, sírva röhögős bénázás lett belőle

Talán nem ártott volna a kocsiban hagyni a retikült.

Az új-zélandi farmok száz magyar munkavállalót is várnak

Új-Zéland gazdag ország, és nemigen fogad be letelepedni szándékozókat. Most azonban azt írja az NZ Herald, hogy 2025-ig a farmoknak elsősorban a tehenészeteknek 50 ezer új munkásra van szükségük, hogy az ország megőrizze a versenyképességét a világpiacon.

Lányok, akiket úgy hizlalnak, mint a libákat - és ez sajnos nem vicc

Mauritániában azok a lányok találhatnak maguknak "jó férjet", akik meglehetősen túlsúlyosak - ennek érdekében akár akaratuk ellenére is etetik őket. 

Zoli egészséges tini lehetne, ha 16 évvel ezelőtt nem szilveszteréjjel születik

Ha az anyukáját időben megcsászározzák, nem lett volna probléma. Csakhogy szilvesztereste bíztak benne az orvosok, hogy nem kell bent éjszakázniuk a kórházban.

Itt a Tesco nagy dobása a Lidl és Aldi ellen

Meghódítja a világot a Tesco új áruházlánca? Azt ígérik, olcsóbb termékekkel készülnek, mint az Aldi és Lidl.

Szomorú hírt kaptunk: holtan találták otthonában a legendás színészt

A bolygó neve: Halál színésze zenészként is sikeres volt.

Ilyen lakás illik hozzád a csillagjegyed szerint

Buja hálószobák, varázslatos, színes terek, letisztult formák hozzád melyik stílus illik a legjobban? 

Fordulat a soroksári kocogó nő ügyében, elképesztő, mi került elő

A különös fecni akár újabb bizonyítékul is szolgálhat.

Megmutatta újszülött kislányát a magyar sztáranyuka

Borzi Vivien kislánya szeptember 24-én látta meg a napvilágot, ami azért is különleges, mert Sarka Katának is ekkor van a születésnapja. Micsoda egybeesés, ugye? A fotós már posztolta is az első képet a piciről közösségi oldalára, a modell pedig egy közös képet mutatott rajongóinak. Nézd meg a tündéri fotókat Te is!

54 éves, de 30-nak sem néz ki: elmondta, mit iszik reggel, és mit csinál a zuhany alatt

Elle Macpherson elárulta reggeli rutinját, ami segít neki abban, hogy ilyen elképesztően fiatalos maradjon.

blogmorzsák

KMK - munkakönyv legfenyegetőbb bejegyzése

A Balaton nyáron a csövesek és köz­ve­szélyes munkakerülők mekkája lett, mert könnyen lehetett pénzhez jutni csalással, devizázással, illegális kéjelgéssel, lopással.

Patkányinvázió Újbudán

Játszótéren rohangálnak a rágcsálók.

Századok és végek avagy a rezsim nem cicóz

„A Kommentár után a Századvégből is politikai propagandalapot csinálnak, ahogy kell.“

Havi 68 ezer forintba kerülhet egy átlagos magyar keresőnek a maffiaállam

190 ezer forintot kap meg az adott dolgozó a 400 ezerből.

A pajzsmirigy-probléma a házasság megrontója?

A férj elkezdett sportolni, a feleség az egészséges életmódok megszállottja lett, a szexuális életük pedig 8 év után hervadni látszik.

Nincs olyan, hogy közpénz!

Az a pénz, amit költenek nem az övék, annak ellenére sem, hogy ők használják.

Legvicesebb beszólások gyerekektől nyilvános helyeken

A gyermeki őszinteség és tisztaság tud érdekes pillanatokat okozni.

Jöhet egy kis gitártorzítás-történelem?

Honnan jön a gitárhangok torzított mivolta?

„Hogyan merészeli egy gyereklány tör­ténetét koncként odavetni a médiának?“

Lassan egy hete hibát hibára halmoz a magyar sajtó jó része, pártállástól függetlenül.

A tyúkok az állatvilág legnagyobbszívű anyái

Az anyák csodálatosak. Gondoskodóak, szinte bármire képesek a kicsinyiekért.

Mennyi­re fenyeget téged a stroke?

Egyre fiatalabbaknál jelentkez­nek a végzetes tünetek. De melyek ezek?

A magyar valóságnál nincs ütősebb

Az ősz legviccesebb, legmegha­tóbb és legmegrázóbb magyar filmjeiben egytől egyig igazi emberek vannak.

0






0