Ezt olvasta már?

Szerb centert talált a PVSK-Veolia

A szerb Igor Kesar személyében - Justin Alston sérülése után - megtalálta új centerét a Pécsi VSK-Veolia.

0

Ők a baranyai gazdaság motorjai

Ünnepélyes keretek között adták át a gazdasági önkormányzat elismeréseit. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége január 23-i ülésen hozta meg döntéseit.


hirdetés

Baranya Gazdaságáért Díj

 

A kamara „Baranya Gazdaságáért Díj” kitüntetést adományozhat évente annak a természetes személynek, aki egy-egy gazdálkodó szervezet, vagy szakma érdekeit meghaladó, a megye gazdaságának egészét szolgáló kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A kitüntetett munkája nyomán értékelhetően javult a megye gazdasági teljesítőképessége, a gazdaság számára fontos fejlesztési program valósult meg, vagy a gazdaság működési feltételeiben következett be jelentős javulás a megelőző évben.

 

A Baranya Gazdaságáért Díj kitüntetettje: Hárs József, Bóly város polgármestere.

Indoklás:

Hárs József több évtizedes lendületes, vállalkozó szellemű városvezetésének, következetes munkájának eredményeként fejlődik Bóly város valamint annak ipari parkja. A város üzemeltetése során a fenntartható fejlődés gyakorlatát honosították meg. A vállalkozások igényeinek, érdekeinek megfelelő, rugalmas intézkedéseknek köszönhetően, folyamatosan nő a beruházások száma, fejlődik a város infrastruktúrája és gazdasága. Hárs Józsefet feltétlen tisztelet övezi szűkebb és tágabb környezetében. Ismeretei széleskörűek, melyeket a konkrét projektek menedzselése során partnerei maximálisan értékelnek és elismernek.

 

 

Az Év Üzletembere Díj

 

A kamara, „Az Év Üzletembere Díjat” adományozhatja annak a természetes személynek, aki egyes gazdasági szervezetek piacképességét, eredményes gazdálkodását jelentősen javító teljesítményt nyújtott a megelőző évben Baranya megyében.

Az Év Üzletembere Díj kitüntetettje: Seres László, a SERES Kft. ügyvezetője.

Indoklás:

A SERES Gépipari és Kereskedelmi Kft. magyar tulajdonú vállalkozás, mely kommunális gépjármű felépítmény gyártás mellett, hidraulika és gépszervíz tevékenységet is folytat.  2014-es évük egyik legnagyobb sikere, a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási programhoz átadott 57 tömörítő autó és edénymosó autó, melyek a Seres Kft-nél készültek. Az eszközök a legmodernebb környezetvédelmi előírásoknak is megfelelnek, csúcstechnológiát képviselnek.  A pécsi vállalkozás a hazai piacon kívül külföldre is szállít. A cég tagja a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszternek és a Magyar Környezettechnológiai Fejlesztő és Gyártó klaszternek is. Tevékenységére folyamatosan az együttműködés, a helyi vállalkozások partnerként történő bevonása jellemző.

 

Angster József Díj

 

A kamara, Angster József Díj kitüntetést adományozhat évente annak a természetes személynek, aki egy-egy gazdálkodó szervezet, vagy szakma érdekeit meghaladó, Pécs gazdaságának egészét szolgáló kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A kitüntetett munkája nyomán értékelhetően javult a város gazdasági teljesítőképessége, a gazdaság

számára fontos fejlesztési program valósult meg, vagy a gazdaság működési feltételeiben következett be jelentős javulás a megelőző évben.

 

Az Angster József Díj kitüntetettje: Kleisz Zoltán, a Matro Kft. ügyvezetője.

 

Indoklás:

Kleisz Zoltán vezetésével a Matro Kft. 2014-re a város meghatározó vállalkozásává és exportőrévé vált. Befejeződött az a projekt, amely 320 millió forintból, 800 négyzetméteres üzemcsarnokkal és 20 fő új munkatárssal bővítette a szerszám- és gépiparban működő céget. A projekt sikerét mutatja, hogy az alkatrésszel Nyugat-Európa összes autógyártójának, szinte minden személyautó márkájába beépülnek a Pécsett gyártott Matro termékek. A cég jelenleg 190 főnek ad munkát és meghatározó szerepet vállal a tanulók képzésében is. Kleisz Zoltán a kamara mellett működő Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság elnökeként elkötelezetten küzd a szakképzett munkaerő utánpótlásáért.

 

 

Életmű Díj

 

A kamara „Életmű Díjat” adományozhat annak a természetes személynek, aki munkásságával maradandót, példaértékűt alkotott a gazdaság területén.

Az elnökség 2 díjat adott ki.

 

Az Életmű Díj kitüntetettje Hirth Ferenc, a Kontakt-Elektro Kft. ügyvezetője.

 

Indoklás:

Kisvállalkozásból középvállalkozássá fejlődött az elmúlt harminc évben a pécsi Kontakt-Elektro Kft. A cég ipari automatizálással, villamos kapcsolószekrények gyártásával, ipari berendezések villamos szerelésével, ipari elektronikával foglalkozik és közel 100 főt alkalmaznak. Termékeik mintegy 20 országba jutnak el. A cég kiemelt figyelmet fordít a fejlesztésre, így a munkavállalók képzése és a fejlesztő mérnökök alkalmazása is egyre bővülő mértéket mutat.
Hirth Ferenc Baranya megye gazdasági fejlesztését is szívügyének tekinti, kamarai testületi tagként évtizedes önzetlen szakmai tevékenysége segítette és segíti ma is a megyét.
Két fia is már a cégvezetésben dolgozik. Hirth Ferenc életműve példamutató, hiszen magyar tulajdonú családi vállalkozás alapítása és folyamatos fejlesztése, a cég eredményességének megőrzése a kihívások közepette embert próbáló feladat.

 

Az Életmű Díj kitüntetettje Maszler József.

 

Indoklás:

A szó legnemesebb értelmében vendéglátós Maszler József középiskolai tanulmányai után, egy iskolai felhívásnak köszönhetően, szerzett felszolgálói képesítést. Először az Olympia étteremben dolgozott, ahol hamar kitűnt szorgalmával és főpincér lett. Hamarosan önálló egység vezetésével bízták meg. Elismerték vezetőként is, így az akkori Vendéglátó Vállalat ajánlatát elfogadva az akkor gyengén működő Tettye étteremhez került. Felelősséget érezve a gyönyörű kerthelyiség hangulatának megőrzéséért is, egy igazi svábos jellegű vendéglő kifejlesztése volt a terve. A megvalósítás tökéletesen sikerült, a vendéglőt ma is a legnépszerűbbek között tartják számon. Maszler József aktívan részt vett a tanulók gyakorlati oktatásában és nevelésében is.

 

 

Az Év Fiatal Üzletembere Díj

 

A kamara „Az Év Fiatal Üzletembere Díjat” adományozhatja annak a természetes személynek, aki

a)      35 évnél nem idősebb

b)      vállalkozása legalább 1 lezárt üzleti évvel rendelkezik

c)      vállalkozása kiemelkedő szakmai eredményeket tud felmutatni

d)     üzletileg eredményes, de legalább ígéretes

e)      példaértékű a fiatal vállalkozók előtt

 

A cím kitüntetettje Märcz Éva.

 

Indoklás:

Märcz Éva mintegy nyolc éve tanulja a cukrászmesterséget, rendre kiemelkedő műhelyekben. Itthoni tanulmányai után dolgozott cukrász-chefként a fővárosban és külföldön is több, a Michelin-kalauz által ajánlott, vagy Michelin-csillag várományos helyen. Szakmai műhelye erős, szigorú francia iskolára alapul, amit komoly technológiai háttér segít. A fél éve nyílt Jókai cukrászda szakmai vezetőjeként nagy hangsúlyt fektet a helyi alapanyagok használatára és a helyi munkaerőre.

 

 

A Baranya Megyei Export Díj

 

A kamara ezzel az elismeréssel kívánja honorálni azon gazdasági szervezet teljesítményét, amely

a)      az előző évhez viszonyítva kiemelkedő exportnövekedést ért el,

b)      hozzájárult a megyei export növekedéséhez,

c)      a meglévő külpiacok bővítéséhez.

A cím pályázattal nyerhető el, melyet a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara tagjaként, Baranya megyében bejegyzett vállalkozás vezetője vagy tulajdonosa ill. egyéni vállalkozó nyújthat be.

 

A Díj kitüntetettje a Blázek & Anni Kft.

 

Indoklás:

A Blázek & Anni Kft. által készített klasszikus aktatáskák és divattáskák a tervezéstől a gyártásig, 100%-ban Pécsett készülnek, a legnemesebb manufakturális hagyományoknak megfelelően, arányosan ötvözve az egyedi kézimunkát a kis sorozatú gyártással. A cég több mint 100 kiskereskedelmi partnerrel áll kapcsolatban országszerte, árbevételének legnagyobb részét, 2014-ben 80%-át az export teszi ki. Ez nem csak a termékek értékesítését, hanem bérmunkát is magában foglal neves cégek részére. A cég tavaly időt, munkát nem kímélve foglalkozott új piacok és üzleti partnerek felkutatásával, ami igen sikeresnek bizonyult.

 

 

Baranya Megyei Szakképzési Díj

 

A kamara „Baranya Megyei Szakképzési Díjat” adományozhat annak a természetes személynek vagy szervezetnek, aki vagy amely tevékenységének következtében

a)      a megyei szakképzés működési keretfeltételei javultak,

b)      a szakoktatás iránya és színvonala megfelelt a piac igényeinek,

c)      teret nyert a duális képzési rendszer

d)     egyes szakmák oktatási színvonala jelentősen javult,

e)      a tanulók magas szintű gyakorlati oktatásban részesültek.

Az elnökség 3 díjat adott ki.

 

A Díj kitüntetettje Pál István.

 

Indoklás:

Pál István korábban, mint munkahelyi vezető tevékenyen részt vett a villanyszerelő tanulók gyakorlati képzésében. Az utóbbi időben kamarai szakértőként részt vesz a villanyszerelő szakma képzés színvonalának emelésében. Nagy szakmai tapasztalatát az iskolai képzés, illetve a szintvizsgák és szakmunkásvizsgák lebonyolításában is kamatoztatja. A hosszú évtizedek alatt mély szakmai és emberi kapcsolatot alakított ki szakmai partnereivel.

 

A Díj kitüntetettje Rendeczki Lajos.

 

Indoklás:

Rendeczki Lajos mester fodrász évtizedek óta a fodrász szakma képzésének kimagasló egyénisége. Szakmai tudásával folyamatosan építi és javítja a fodrász szakképzés színvonalát. Aktívan részt vállalt a képzések, vizsgák és versenyek előkészítésében, lebonyolításában. Igen magas szintű gyakorlati oktatást nyújt a felnőtt képzés keretében is. A mestervizsgákon sok-sok szakembert nevelt ki maga mellett. Csendes, türelmes, végtelenül szerény, és segítőkész személyiség.

 

A Díj kitüntetettje a P’-AutóCity Kft.

Indoklás:

A P’-AutóCity Kft.-nél több mint 10 éve foglalkoznak tanulók gyakorlati képzésével, folyamatosan emelkedő tanulói létszám mellett. Tanévenként 15-30 fiatal szakmai tudását felügyelik, számukra a gyakorlati ismeretek oktatását végzik, jól felkészült szakembereik segítségével. Az oktatók szakmai felkészültsége valamint a cég korszerű tárgyi feltételei a biztosítékai annak, hogy a diákok a kor színvonalának megfelelő kiemelkedő minőségű gyakorlati képzésben részesüljenek. A cég részt vett az autós szakképesítések az új duális rendszerben történő helyi tantervek kidolgozásában is.

 

 

Baranya Megyei Innovációs Díj

 

A kamara ezzel az elismeréssel kívánja honorálni azt a kiemelkedő eredménnyel járó fejlesztő munkát, amely

a)      termékfejlesztést

b)      technológiai fejlesztést

c)      technológia transzfert

d)     informatikai rendszerfejlesztést

e)      szolgáltatásfejlesztést

f)       szervezetfejlesztést

vagy high-tech termelő beruházást valósított meg az elmúlt 2 év során.

Az elnökség 3 díjat adott ki.

 

A Díj kitüntetettje az IT’S WOOD Kft.

 

Indoklás:

Az IT’S WOOD Kft. által gyártott fatégla falburkolat egy teljesen új, exkluzív építészeti, belsőépítészeti megoldás falak, bútorok burkolására, díszítésére bel-, és kültérben. A falburkolat hagyományos téglaburkolatot mutat, de tömör fa anyagának köszönhetően különleges, meleg légkört biztosít az általa burkolt helységben. Kiemelkedő a cégnél az a termékfejlesztés, aminek eredményeként olyan belsőépítészeti elem jött létre, ami egyedülálló az egész világon.

 

A Díj kitüntetettje a Tega-Led Kft.

 

Indoklás:

A Tega-Led Kft. ipari üzemekben, középületekben, bevásárló csarnokokban, köztereken a világítás korszerűsítésével foglalkozik. A korszerűsítés az eddigi higanygőz kisülésű csöves világítás helyett LED fénycsövek alkalmazásával történik, amely során az eddigi elektromos energia költségek átlagban a harmadára csökkenthetők. A cég megvalósította a LED fénycsöves világítás elemeinek előállítását, és kialakította az új szerelés technológiát is. Ezen lépésekkel magas hozzáadott értéket biztosítanak az alapanyagként beszerzett részegységek összeállításával.

 

A Díj kitüntetettje Strausz János.

 

Indoklás:

Strausz János fejlesztése egy szabadtérben elhelyezhető önműködő tankoló automata, ami nagyobb mennyiségű készpénz tárolására is alkalmas és megfelel valamennyi biztonsági követelménynek. A termék szoftveres fejlesztését a Sólyomsoft Kft–vel közösen valósították meg, az automata fémtest, a hozzá tartozó design, a mechanikus biztonsági kiegészítőkkel ellátott berendezés fejlesztése Strausz János tervei alapján valósult meg.

 

 

Baranya Megyei Környezetvédelmi Díj

A kamara ezzel az elismeréssel kívánja honorálni a gazdasági szervezet kiemelkedő környezetvédelmi teljesítményét, amely hozzájárult a megye környezetvédelmi helyzetének javításához, új környezetbarát technológiák kifejlesztéséhez, piacképes bevezetéséhez.

A cím pályázattal nyerhető el, melyet a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara tagjaként, Baranya megyében bejegyzett vállalkozás vezetője vagy tulajdonosa ill. egyéni vállalkozó nyújthat be.

Az elnökség 3 díjat adott ki.

 

A Díj kitüntetettje: a BIOKOM Nonprofit Kft.

 

Indoklás:

A BIOKOM Nonprofit Kft. tevékenysége két fontosabb terület köré csoportosítható: hulladékgazdálkodás és városüzemeltetés. 2014. évben megvalósult a Mecsek-Dráva Regionális Hulladékgazdálkodási Program, mely projekt területileg 313 települést, és mintegy 426 ezer főt érint a régióban. A program eredményeként Pécsett egy komplex, az országban a legkorszerűbb, de egyben legköltséghatékonyabb begyűjtési rendszere került bevezetésre, amelyben megvalósul a teljes körű szelektív gyűjtés. Ennek köszönhetően a lerakott hulladék mennyisége 30% alá csökken. A hulladékgazdálkodással kapcsolatos fejlesztések mellett kiemelendő a városi csemetekert létrehozása, a közparkokban az öntözőrendszerek beüzemelése, valamint az országban az elsők között vezetették be a természet közeli erdőművelést.

 

A Díj kitüntetettje a Techniq 2000 Kft.

 

Indoklás:

A Techniq 2000 Kft. központi telephelyének 1.600 m2-es épületének tetején 184 db  napelemből álló háztartási méretű kiserőművet létesített kizárólag saját forrásból. A tervezés és kivitelezés során az anyag- és költségtakarékosság szempontjait szem előtt tartva a rendszer tartószerkezete egy jogszabályi változás miatt selejtezendő reklámtábla keretekből lett kialakítva. A megvalósított fejlesztés az eddigi mérések szerint várhatóan megtermeli  a telephely szinte egész évi villamos energia szükségletét, lehetővé téve már meglévő hőszivattyús fűtési rendszer továbbfejlesztését is.

 

A Díj kitüntetettje Kovács Bertalanné.

 

Indoklás:

Kovács Bertalanné, mint környezetvédő nagy utat tett meg. Az egészséges, környezetet kímélő eljárásokat kutatta, míg végül rátalált az öko-kör mozgalomra, mely során személyes élményeken keresztül tanulnak különböző környezettudatos technikákat. Elsőként kezdte meg a pécsi öko-körök szervezését.  Civil szervezeteknek tartott bemutatókat, több mint hatszáz háztartásban, több tucat településen indította be a mozgalmat, ezzel is segítve a környezet védelmét.

 

 

Baranya Megyei Idegenforgalmi Díj

 

A kamara „Idegenforgalmi Díjat” adományozhat annak a természetes személynek vagy szervezetnek, aki vagy amely tevékenységének következtében

a)      Baranya megye idegenforgalma fejlődött,

b)      új, versenyképes idegenforgalmi fejlesztések valósultak meg,

c)      új, vonzó idegenforgalmi kínálat teremtődött

d)     fejlődött a borturizmus.

 

A díj kitüntetettje a Hella’91 Kft.

 

Indoklás:

A Hella’91 Kft. által működtetett bikali Puchner Kastélyszálló 90%-os telítettséggel, 5 féle szálláshangulatban várja a kikapcsolódásra várókat, akik 60%-a törzsvendég. A Pécstől mindössze 50 km-re lévő kis faluban álmodta meg Kollár László a kastély mellett Magyarország első tematikus élményparkját, mely egyedülálló módon idézi fel és kelti életre a középkori Magyarországot: mesterek, színészek, harcedzett lovasok és íjászok, gyakorlott madarászok közreműködésével a környék falvaiban élő kézműveseknek is munkalehetőséget teremtve.

 

 

Kiváló Kamarai Munkáért Díj

 

A kamara „Kiváló Kamarai Munkáért Díjat” adományozhat annak a természetes személynek, akinek munkája nyomán az adott kamarai szervezeti egység, vagy a kamara egészének eredményessége, hatékonysága javult.

 

Kiváló Kamarai Munkáért díjban részesül Opauszki László.

 

Indoklás:

Opauszki László a kamarai Kisvállalkozás fejlesztési Bizottság tagja. Számtalan kamarai szakmai rendezvényen és programban vesz részt aktívan, tanácsadó az Önindító programban, a kamarai ingyenes pénzügyi tanácsadó napok egyik szervezője, és mint pályázati szakértő is nagyban hozzájárul a megyei vállalkozások pénzügyi kultúrájának fejlesztéséhez.

 

 

Kiváló Kamarai Dolgozó

 

A kamara Kiváló Kamarai Dolgozó címet adományozhat a kamarai hivatal azon munkatársának, aki folyamatos magas szintű munkájával a korábbi évben kiemelkedően segítette a kamara céljainak megvalósulását, elismerést szerzett a kamarának. Kiváló Kamarai dolgozó cím csak a kamara hivatalában alkalmazásban álló munkatárs részére adományozható.

 

A díj kitüntetettje Sörös Dávid.

 

Indoklás:

Sörös Dávid közel 6 éve dolgozik a kamaránál, és már egyetemi gyakornoki idejét is itt töltötte. A kamarai hivatal gazdasági osztályának pénzügyi referenseként a hazai és nemzetközi pályázatok valamint a kamara saját projektjeinek elszámolása tartozik feladatai közé. Munkáját lelkiismeretesen és elhivatottsággal végzi, kollégáival szemben segítőkész.

 

 

Az Év Kereskedője Díj

 

A kamara ezzel az elismeréssel kívánja honorálni azt a kiemelkedő eredménnyel járó kereskedői tevékenységet, amely

a)      az adott kereskedői körben az éves tevékenység alapján elismerést váltott ki

b)      magas szakmai felkészültségről és dinamikus fejlődési készségről tesz tanúbizonyságot

c)      bővülő vásárlói köre fogyasztói elégedettséggel párosul.

 

Az Év Kereskedője Díj kitüntetettje Szabó Zsolt.

 

Indoklás:

Szabó Zsolt a kereskedelmi szakiskola elvégzése óta a kereskedelemben dolgozik. 1999 óta vezeti a tulajdonában lévő siklósi műszaki boltot. Folyamatosan változó körülményekhez igazodó kereskedelmi –vezetési stratégiájával biztosítani tudta, hogy a nagy konkurencia harc mellett és ellenére is ne csak fennmaradjon az üzlet, hanem fejlődjön is.

 

 

Az Év Kézművese Díj

A kamara „Az Év Kézművese Díjat” adományozhat

d)     tradicionális kézműves szakmák elismert művelőjének, a hagyományok őrzőjének,

e)      a szakmai kultúra fejlesztőjének,

f)       piacképesen, eredményesen gazdálkodó kisvállalkozásnak.

 

Az Év Kézművese Díj kitüntetettje Zsoldos Dezsőné.

Indoklás:

A szakmát Hesz Jánosnál mesterfodrásznál sajátította el és Szél Istvántól is sokat tanult. Idén már 40 éve, hogy fodrászként dolgozik. A kezdetektől igen tehetséges volt, tanulóként, és végzett fodrászként is számos versenyen ért el sikereket. Közel 30 éve mesterfodrász. Számos fiatal tanult a keze alatt és lett kiváló szakember. 25 éve működik üzlete Pécsett a Ferencesek utcájában.

 

 

Mohácsi Szakképzési Díj

A mohácsi városi elnökség döntése alapján a Díj kitüntetettje

Andrássy Zoltán.

 

Indoklás:

Andrássy Zoltán jelenleg a Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskola és Kollégium gyakorlati oktatásért felelős igazgatóhelyettese. Lelkiismeretes, magas színvonalú munkájával kezdetben még, mint gyakorlati oktatásvezető, segítette a kamara szakképzés területén végzett tevékenységét. Kollégáival, tanítványaival és a gazdasági élet szereplőivel egyaránt, jó kapcsolatot alakított ki és tart fenn.

 

 

Jánosi Engel Adolf Díj

 

A kamara Komló város gazdasági fejlődését elősegítő munkásság elismerésére „Jánosi Engel Adolf Díjat” adományozhat. A díjat, az

egyes gazdasági szervezetek érdekén túlmutató, a város gazdaságának egészét szolgáló tevékenység elismerésére alapította a kamara.

 

A komlói városi elnökség döntése alapján a Jánosi Engel Adolf Díj kitüntetettjei

Götzerné Páva Mária.

Indoklás:

Götzerné Páva Mária a Komlói Munkaügyi Központ vezetőjeként az elmúlt időszakban jelentősen hozzájárult a város gazdasági helyzetének javításához, több száz család életkörülményeinek pozitív változtatásához. Tevékenységének köszönhetően a vállalkozók jelentős forráshoz jutottak a különböző munkaügyi támogatásoknak révén, és nagymértékben sikerült csökkenteni a munkanélküliségi rátát a komlói járás területén.

Komlói Szakképzési Díj

A komlói városi elnökség döntése alapján a Díj kitüntetettje

Széplábi András.

 

Indoklás:

Széplábi András 2003-tól a Komlói szakképző intézmény lelkes szakmai tanára. 2010-től előbb gyakorlati oktatásvezetőként majd később szakmai képzésért felelős igazgatóhelyettesként végzi munkáját. Ennek során mindig szem előtt tartotta a város, a régióban működő cégek és az intézményben tanuló ifjúság igényeit, lehetőségeit. Példamutató elszántsággal küzd a duális képzés magas színvonalú megvalósításáért, a munkaerőpiaci igényeknek megfelelő szakmaszerkezet kialakításáért.

 

 

Komlói Idegenforgalmi Díj

A komlói városi elnökség döntése alapján a Díj kitüntetettje

Bernhard Béla.

 

Indoklás:

Bernhard Béla a Magyarhertelendi Termál Strand vezetője. A 2008-ban megnyert és azóta megvalósított pályázatának köszönhetően a strand területén fedett élménypark került kialakításra. A beruházásnak köszönhetően 18 új munkahelyet teremtett a kistérségben élők számára. Hatására nőtt mind a fürdő, mind a település - valamint közvetetten a régió - vendégforgalma és turisztikai vonzereje.

 

 

Than Károly Díj

 

A kamara Siklós város gazdasági fejlődését elősegítő munkásság elismerésére „Than Károly Díjat” adományozhat. A díjat, az egyes gazdasági szervezetek érdekén túlmutató, a város gazdaságának egészét szolgáló tevékenység elismerésére alapította a kamara.

 

A siklósi városi elnökség döntése alapján a Than Károly Díj kitüntetettje a Bonus Kft.

 

Indoklás:

A Bonus Kft. 1994-ben kezdte meg működését fém- és műanyag súrolók gyártójaként. A szűkös garázshelyiségből mára egy 5200 m2 alapterületű, automatizált gépsorral rendelkező gyár lett. 2012 és 2014 között hazai és nemzetközi támogatásból került felújításra és bővítésre a cég telephelye, melynek keretén belül jelentős gyártás automatizálás és zöld energia beruházások is megvalósításra kerülnek.

Siklósi Idegenforgalmi Díj

A siklósi városi elnökség döntése alapján a Díj kitüntetettje Fórizs Sándor.

 

Indoklás:

Fórizs Sándor neve ma egyet jelent a hajózással a vadregényes Dráván, a csodálatos növény és állatvilággal, amelyet megismerhetünk, ha fellépünk a „Szirén” nevű hajójára. Dolgozott a Harkányi Gyógyfürdőben, majd az IBUSZ harkányi irodájának vezetője lett és az 1996-ban megalakított családi vállalkozással indította el a drávai kiránduló hajóztatást Drávaszabolcson és Harkányban, a Mediterrán Apartman házukban a vendégfogadást.

Elismerő oklevelek

 

A szakképzési teljesítményéért elismerő oklevélben részesül:

a Spar Magyarország Kft. Baranya megyei képzőhelyei.

 

Indoklás:

Baranya megyében 12 üzletben fogad és képez tanulókat több szakmában is a Spar Magyarország Kft. Az eladó, élelmiszer és vegyi áru eladó, logisztikai ügyintéző szakmák tanulóit tanulószerződéssel foglalkoztatják. Kiemelten fontosnak tartják a tanulók képzését és a tehetséges diákok felkutatását is. Ennek érdekében a tanulóknak különböző pályázatokat írnak ki, amelyen a baranyai tanulók is rendszeresen részt vesznek és jelentős sikereket érnek el.

 

A szakképzési teljesítményéért posztumusz elismerő oklevélben részesül:

Takács Ferenc.

 

Indoklás:

Takács Ferenc volt a SZTÁV Felnőttképzési Zrt. műszaki szakoktatója, aki jelentős szerepet vállalt a jövő szakmunkásainak képzésében. Szinte megállás nélkül tanult, képezte magát egész életében. Nem elégedett meg a technikusi végzettséggel, mestervizsgát tett és elvégezte a műszaki tanár szakot. Az elmúlt esztendőben megválasztották a kamarai villanyszerelő mestervizsga-bizottság elnökének, de mint szakmai vizsgabizottsági elnök is ténykedett.

 

Az innovációs teljesítményéért elismerő oklevélben részesül:

Dr. Benyeda János.

 

Indoklás:

A mohácsi székhelyű Prophyl Kft. hazánkban egyedüli előállítója a humán-, valamint állatgyógyászati vakcinák alapanyagának. Dr. Benyeda János, a cég igazgatója huszonhárom évvel ezelőtt alapította a céget, kezdetben állat-egészségügyi diagnosztikai, kutatási munkákat, majd későbbiekben megkezdték az állatgyógyászati szérum előállítására alkalmas tojás termelését. Legutóbbi pályázati támogatással megvalósított beruházás során világszínvonalú, teljesen automatizált létesítményt adtak át.

Forrás: pbkik.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Lovas kocsi, tank, Jason Statham: mindennapok az orosz benzinkutaknál

Nem tudjuk, mennyire keresnek jól az oroszországi benzinkutasok, de az biztos, hogy nem unatkoznak munka közben.

Medián: Bő félmillió támogatót vesztett a Fidesz az elmúlt hónapokban

A választások előtti utolsó Medián-felméréshez képest mintegy 7 százalékot esett a Fidesz támogatottsága az összes megkérdezett...

Zöld rendszámot kaphat a Citroen prémium divatterepjárója, az új hibrid DS7

A francia gyártó újdonsága bőven több mint 25 kilométert képes megtenni elektromosan, így hazánkban jár neki a zöld rendszám és a...

Új trend a nyaralásban: irány az erdő!

A turizmusba is átszivárognak az egyre népszerűbb egészség- és környezettudatos életmód hatásai. Az igényesebbé váló utazók...

Vele él együtt Szűcs Judith...

Elképesztő, hogy kicsoda az énekesnő társa.

Medián: Bő félmillió támogatót vesztett a Fidesz az elmúlt hónapokban

A választások előtti utolsó Medián-felméréshez képest mintegy 7 százalékot esett a Fidesz támogatottsága az összes megkérdezett...

Hargitay szerint Hosszú Katinka eredményei közepesek

Bár a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka a jelek szerint kezdi túltenni magát magánéleti válságán, az eredményei még meg sem...

Rekord profitot hozhatott az idei év a Szigetnél

A tavalyi visszaesés után Idén a Sziget Zrt. nyeresége elérheti a tavaly előtti csúcsot, a társaság vezetője a Népszavának kiemelte,...

5 mokány használt autó, amit megvehetsz az új iPhone árából

Összeszedtünk néhány olyan használt autót, amit legalább akkora hülyeség megvenni, mint egy bő 500 ezer forintos telefont, de mégis...

Másfél évre lezárják a Lánchidat és az Alagutat

A Lánchíd terveit áttervezik, így a kőoroszlánok áthelyezésével a gyalogosjárdák, hídfők körüli erkélyek körülbelül 80...

Európa harmadik legjobb buszsofőrje vezet Budapesten

Bronzérmet szerzett egy BKV buszsofőr a buszvezetők első Európa-bajnokságán, Berlinben. Haibach János ötezer néző előtt 21 ország...

0

Sport

Egy régi ismerős lesz Kimi Räikkönen új csapattársa

Antonio Giovinazzi veszi át Marcus Ericsson helyét a Saubernél.

Cristiano Ronaldo edzés után megcsinál 150 fekvőtámaszt, én inkább barbecue-t készítek

Dani Osvaldót sosem a szorgalma és az alázata miatt lehetett szeretni.

Ilyen edzőpartnere még soha nem volt Hosszú Katinkának

A világbajnoki bronzérmes gátfutó, Baji Balázs felkészülését segítette az Iron Lady.

Székekkel verték a biztonságiakat a szurkolók

A belgiumi Bajnokok Ligája-meccsen fél órát állt a játék a tömegverekedés miatt

Mourinhót legyőzte a tanítványa, újabb blama Manchesterben

Hiába egyenlített Fellaini a 95. percben, Lampard csapata kiejtette az MU-t a Ligakupából.

A svájci rendőrök szerint maffiózó a Chelsea tulajdonosa

Pedig Abramovics Svájcban akart letelepedni.

Nagy Ádámék első győzelme a korábbi Vidi-edző karjaiba sodorja a Romát?

Ezt még korai lenne megmondani. Az viszont biztos, hogy fontos győzelmet szerzett a Bologna.

Dárdai Palkó kezdett, a Hertha elvesztette veretlenségét a Bundesligában

A Werder Bremen ellen bizonyíthat Dárdai Pál legidősebb fia.

Létezik, hogy a címvédő Szeged a kézibajnokság esélyese?

Pastor előrébb jár a kirakósával, mint Vranjes, pedig megint 6-7 játékost igazolt a Szeged. Az iránya így is jobbnak tűnik.

Pályán a Barca, a Real és a PSG, Liverpool-Chelsea a Ligakupában

Az NB I-ben a MOL Vidi pótol bajnoki mérkőzést.

Mourinho elvette Pogbától a csapatkapitányi karszalagot

Végleg megromlott José Mourinho és Paul Pogba kapcsolata?

0

Bulvár

Az új-zélandi farmok száz magyar munkavállalót is várnak

Új-Zéland gazdag ország, és nemigen fogad be letelepedni szándékozókat. Most azonban azt írja az NZ Herald, hogy 2025-ig a farmoknak elsősorban a tehenészeteknek 50 ezer új munkásra van szükségük, hogy az ország megőrizze a versenyképességét a világpiacon.

Lányok, akiket úgy hizlalnak, mint a libákat - és ez sajnos nem vicc

Mauritániában azok a lányok találhatnak maguknak "jó férjet", akik meglehetősen túlsúlyosak - ennek érdekében akár akaratuk ellenére is etetik őket. 

Itt a Tesco nagy dobása a Lidl és Aldi ellen

Meghódítja a világot a Tesco új áruházlánca? Azt ígérik, olcsóbb termékekkel készülnek, mint az Aldi és Lidl.

54 éves, de 30-nak sem néz ki: elmondta, mit iszik reggel, és mit csinál a zuhany alatt

Elle Macpherson elárulta reggeli rutinját, ami segít neki abban, hogy ilyen elképesztően fiatalos maradjon.

Ilyen lakás illik hozzád a csillagjegyed szerint

Buja hálószobák, varázslatos, színes terek, letisztult formák hozzád melyik stílus illik a legjobban? 

Fordulat a soroksári kocogó nő ügyében, elképesztő, mi került elő

A különös fecni akár újabb bizonyítékul is szolgálhat.

Megmutatta újszülött kislányát a magyar sztáranyuka

Borzi Vivien kislánya szeptember 24-én látta meg a napvilágot, ami azért is különleges, mert Sarka Katának is ekkor van a születésnapja. Micsoda egybeesés, ugye? A fotós már posztolta is az első képet a piciről közösségi oldalára, a modell pedig egy közös képet mutatott rajongóinak. Nézd meg a tündéri fotókat Te is!

Ez a 16 éves lány kifejezetten élvezi, hogy más a teste, mint a többieké

A fiatal lány keze egy születési rendellenesség miatt nem fejlődött ki. Nagyon cuki módon mutatja meg, hogy ő így szereti önmagát.

Liptai Claudia testhezálló, dögös ruhában pózolt Ördög Nóra mellett

Liptai Claudia és Ördög Nóra a TV2 sajtótájékoztatóját is együtt vezette.

Cafeteria 2019: nincs még minden veszve

Az eddig leggyakrabban és leginkább alkalmazott juttatások köre ugyan beszűkül, de maradtak a jogszabályban olyan, eddig kevésbé preferált lehetőségek, amelyek most reflektorfénybe kerülhetnek írja Hegedüs Sándor, az RSM Hungary adóüzletág-vezetője.

blogmorzsák

„Teljesen természe­tes, hogy Orbán korrupt. A szóvivője maga nyilatkozta“

„A magyarok nagy része talán fel se fogja, hogy miért fontos ez. Orbán Viktor a Fidesz szerint a törvények felett áll. Érinthetetlen, felelősségre vonhatatlan, leválthatatlan.“

Bolgárt miért rúgták ki a 168 Órából?

Az Orbán-rendszer leleplezése az új tulajdonosnak és az új szerkesztőknek nem olyan fontos, mint a régebbieknek volt?

Újabb Ikarus ipszilonozott a síneken

Helyzetjelentés a Budafoki kocsiszínből.

Havi 68 ezer forintba kerülhet egy átlagos magyar keresőnek a maffiaállam

190 ezer forintot kap meg az adott dolgozó a 400 ezerből.

A pajzsmirigy-probléma a házasság megrontója?

A férj elkezdett sportolni, a feleség az egészséges életmódok megszállottja lett, a szexuális életük pedig 8 év után hervadni látszik.

Porosenko provokál

Éleződik az ukrán–orosz konfliktus.

Patkányinvázió Újbudán

Játszótéren rohangálnak a rágcsálók.

Legvicesebb beszólások gyerekektől nyilvános helyeken

A gyermeki őszinteség és tisztaság tud érdekes pillanatokat okozni.

„Hogyan merészeli egy gyereklány tör­ténetét koncként odavetni a médiának?“

Lassan egy hete hibát hibára halmoz a magyar sajtó jó része, pártállástól függetlenül.

A tyúkok az állatvilág legnagyobbszívű anyái

Az anyák csodálatosak. Gondoskodóak, szinte bármire képesek a kicsinyiekért.

KMK - munkakönyv legfenyegetőbb bejegyzése

A Balaton nyáron a csövesek és munkakerülők mek­kája lett: könnyen le­hetett pénzhez jutni csalással, devizá­zással, illegális kéjelgéssel, lopással.

Jöhet egy kis gitártorzítás-történelem?

Honnan jön a gitárhangok torzított mivolta?

0






0