Ezt olvasta már?

0

Októberben ismét itt a Villányi Vörösbor Fesztivál

A Villányi Vörösbor Fesztivál ebben az évben átlépte a harmadik X-et! A 31. fesztivál nem csak évei, de programjai számában is gyarapodott, és az immár 4 napos, több tízezer látogatót vonzó rendezvény.

A villányi és Villány környéki borászatok a legjobb vörösboraikkal már csütörtök estére az impozáns Rendezvénytérre települnek, ahol a hazai fesztiválszínpadok egyik nagy kedvence, a Punnany Massif koncertje indítja az idei vörösbor-ünnepet. Pénteken jön a REDy és a Franc, azaz a villányi borvidék két közösségi márkájának első nagyszabású bemutatkozása. A már ismert top-termék, a Villányi Franc mellett az idén kiállítás, kerekasztal-beszélgetés és természetesen borkóstolás főszereplője is lesz a könnyed és mosolygós bulibor, a Villányi REDy. Péntek este a nagyszínpadra egy fiatal ikon, a Lóci játszik zenekar, majd a ’80-as évek egyik rock-szupersztárja, a Karthago érkezik. Szombaton szervezett pincelátogatások, borkóstolók, traktoros ördögárok túra, fúvószene és kóruskoncert, térzenék és táncházak sokasága várja városszerte a közönséget. A villányi Pincesortól az idén is 14 órakor elindul az ország leglátványosabb és legvidámabb szüreti felvonulása, amit nem szabad kihagyni, ahogy az esti Hooligans vagy Szabó Balázs Bandája koncertjeit, majd a hajnalig tartó szüreti bált sem. A bátrabbak vasárnap 10 órától traktorra pattanhatnak és egy különleges borvidékjáró túrán vehetnek részt, a Rendezvénytér pedig a gyerekeket várja Gulyás László vándormuzsikus előadásával.

31. Villányi Vörösbor Fesztivál

2018. október 4-7.

Jegyinformációk:

Napijegy csütörtök (Punnany Massif koncertjegy): 2.500 Ft

Napijegy péntek: 1.500 Ft

Napijegy szombat: 2000 Ft

2 napos fesztiváljegy (péntek, szombat): 3.000 Ft, amelyhez ajándék jár.

Vasárnap a belépés ingyenes! A belépés 14 éves kor alatt ingyenes!

A 2 napos fesztiváljegy nem tartalmazza a csütörtöki napijegyet! A Punnany Massif koncertre a belépő külön váltható meg.

Pécsről és Mohácsról fesztiválbuszok, Pécs és Villány között pedig fesztiválvonat közlekedik.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Tovább csökkent a bruttó átlagbér, 740 ezer forint volt augusztusban

Júliushoz képest 4900 forinttal mérséklődött a teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresete a KSH szerint. A dolgozók fele azonban...

Az olló, amit törésig nyitottak – a szimfonikus zenekari világ láthatatlan valósága

„Hogyan visszük át a szerelmet a túlsó partra, ha épp mi magunk is megfulladunk?” Mekkorák az aránytalanságok a szimfonikus...

Felgyorsult a drágulás Európában, Magyarországon az egyik legalacsonyabb az infláció

Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után....

Gulácsi után újabb futballista otthonát rabolták ki Spanyolországban: "A világon semmilyen anyagi érték nem fontosabb a családom életénél"

Antony is arról számolt be, hogy betörtek a házába, miközben a brazil szélső a Real Betis színeiben a Porto ellen játszott a Bajnokok...

Rappersztár mellett tűnt fel Dárdai, de ennek most aligha örült

Jól elbeszélgettek a Hertha győztes meccse alatt.

Jön az új KATA, extra kedvezményekkel csábítanak a bankok

A cégek és vállalkozók számláiért egyre nagyobb kedvezményeket hajlandóak adni a bankok, és ez a KATA újbóli kiterjesztése lendületet...

Ijesztő jelenség: meghalt egy ember Magyarországon nyugat-nílusi lázban

Az eddigi legintenzívebb nyugat-nílusi láz szezonját regisztrálták idén az Európai Unióban: az Európai Betegségmegelőzési és...

Nem kell megütnie ahhoz, hogy bántalmazzon – a kapcsolati erőszak láthatatlan formái

Nem minden bántalmazás jár lila foltokkal, karmolásokkal. Nem mindig vannak pofonok, zúzódások vagy hangos veszekedések, mégis...

Hétszer adta el ugyanazt a jegyet a válogatott meccsére, a rendőrök mentek érte

A hét vásárló közül csak egyvalaki jutott hozzá a belépőhöz, a többiek hoppon maradtak.

Október 23: Zelenszkijt díszvendégnek hívta Magyar Péter

Mindel jel arra mutat, hogy az ukrán elnök jövő héten Budapestre látogat. Volodomir Zelenszkij a magyar kormány vendégeként kapott...

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Újra lecsap a PSG, 70 millió euróért vinnék a Barca-sztárt

Luis Enrique ezúttal egy védőt nézett ki magának.

Bulvár

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Felfüggesztik ügyészi állásából a KNYF aranykonvojügy miatt lemondó vezetőjét

A legfőbb ügyész jogkőrében ideiglenesen eljáró legfőbb ügyész újabb fegyelmi eljárást is kezdeményezett Frücht Pál ellen.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0






0