Olaszországban a nyári szezon csúcsnapjait élik a mostani hétvégén
Alig maradt üres szoba a szállodákban és bérelhető napernyő a strandokon Olaszországban az augusztus 15-i Nagyboldogasszony ünnepe előtti hétvégén, amely a pandémia előtti idegenforgalmi adatokat idézi a CNA kereskedelmi szövetség adatai szerint.
A 60 milliós országban 22 millióan nyaralnak, több mint hetven százalékuk a tengerpartokon.
Augusztus közepe csúcsszezonnak számít, mivel ilyenkor még az egész évben nyitva tartó üzemek, hivatalok, rendelők is lehúzzák a redőnyt legalább egy hétre. Az augusztus 15-re eső Nagyboldogasszony napja a harmadik legnagyobb egyházi és állami ünnepként ismert a karácsony és a húsvét után.
Szombattól hétfőig a legmagasabb fokozatú, fekete színű közlekedési figyelmeztetés érvényes az olaszországi utakon a kiemelt forgalom miatt. Több mint 10 millió járművel számolnak a határszakaszokon és a tengerpartok felé tartó útvonalakon. Minden második olasz otthonán kívül tölti az ünnepet, amelyen hagyományosan családi találkozókat, kerti partikat, városon kívüli kirándulásokat tartanak.
Kiemelt biztonsági ellenőrzés folyik a repülőtereken, kikötőkben és a vasútállomásokon, ahol csak péntek délután tizenötezer utast igazoltattak a rendőrök. Az idegenforgalmi kívánságlistákat vezető Puglia tartomány tengerpartjain négyszáz fővel erősítették a strandok felügyeletével megbízott katonák számát.
A CNA kereskedelmi szövetség adatai szerint az augusztus 21-ig tartó hétre alig maradt üres szoba vagy napernyő. A 3 milliós Nápolyban a szállodai szobák nyolcvan százaléka foglalt, a közeli Amalfiban 98 százalékuk, a 3,7 millió lakosú Toszkánában a szobák 93 százaléka.
A Federalberghi szállodai szövetség információi szerint az adriai Jesolóban egy hét szállodai szoba ára két fő számára ezer és ötezer euró között mozog. "Magas a kereslet, nincs szükség kedvezményekre" - hangoztatta a Federalberghi elnöke, Bernabo Bocca. Megjegyezte, a hotelek nem törekednek teljes kihasználtságra, mivel a pandémia következményeként a személyzet több mint fele "hiányzik".
Bocca úgy vélte, az idei nyár a járvány előtti 2019-est idézi, de még nem sikerült elérni a három évvel ezelőtti szintet. Kivételként Capri szigetét említette, ahol az amerikai turisták visszatértével valóban teltház van. Hangsúlyozta, hogy a rendkívüli meleggel az őszi szezon is jó eredményeket ígér.
A legnagyobb légikikötő, a római Leonardo Da Vinci, ismertebb nevén a fiumucinói repülőtéren a hétvégén napi több mint 110 ezer érkező és induló utassal számolnak. Ez a három évvel ezelőtti 73 százalékát jelenti. Hiányoznak az orosz és a kínai látogatók.
A meteorológiai előrejelzések szerint a következő napokban a kánikulát heves viharok váltják, majd jövő héten újabb hőhullám érkezik.
hírek innen, onnan
Az első fesztiváljukon egyből négy díjat nyertek Molnár Áronék
A megalakulása óta először vendégeskedett fesztiválon a Loupe Színházi Társulás, és mindjárt elvitt négy díjat. A néhány éves,...
Átadták az FBI-nak a magyar pedofilt, négy évig bujkált a hatóságok elől
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn közölte, hogy az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kérésére kiadták azt a...
Magyar Péter egy pillanatra George Clooneynak képzelte magát, miután megkóstolta a világhírű bledi krémest
Tito villájában kávézgatott.
Az utolsó pillanatban otthagyta a Liverpoolt a szurkolók kedvence
Másik országban folytatja.
Megjelent a határozat, mennyi pénzből gazdálkodhat idén a vagyonvisszaszerzési hivatal
Közreadták, mire mennyit költhet a szeptember elején felálló szervezet.
Megdőlt a fővárosi melegrekord hétfőn
A korábbi rekord 35,6 fok volt.
Arthur Melo hazatért, a Santos játékosa lett.
Sok mindent elmond a formájáról a szerződése hossza...
„Ott álltam leizzadva, lef.sva, véresen” – Élete legrosszabb castingjáról mesélt Janklovics Péter
Janklovics Péter korábban színészi castingokra is járt, amelyek közül legalább az egyik maradandó élménynek – vagy legalábbis remek...
Sokan ezt nem tudják, amikor beülnek egy gyógymedencébe
A gyógyvizes fürdőkben általánosságban a közömbös – más néven indifferens – hőmérsékletű medencék jelentik az egyik...
Kiderült, kiket jelöl a Tisza-frakció a Független Közmédia Testületbe
Bujdosó Andrea közlése szerint nem politikai delegáltakat, hanem felkészült szakembereket jelölnek a közmédia tulajdonosi jogait gyakorló...
Önnek is van Darwin-dudora? – Így nézheti meg
Egykor fontos szerepe volt.
200 ezer hordó radioaktív hulladékot dobtak az Atlanti-óceánba - kiderült, mi történik, ha szivárogni kezdenek
A hordók jelenleg erősen romló állapotban vannak.
Sport
Nagy a baj, a Fradi kasszájából több száz milliót húzhatnak ki
A Ferencváros támadója, Lenny Joseph megsérült Felcsúton. Oda az üzlet?
A Manchester Citynél végleg lemondtak a magyar válogatott tehetségéről, idegen országból próbálhat üzenni Marco Rossinak
Korábban az egyik legtehetségesebb magyar támadónak látszott, egyre nagyobb bajban van.
Djokovicsot húsz éve nem érte ekkora szégyen a teniszpályán
Az év utolsó Grand Slam-tornája hozta el a mélypontot.
„Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást
A szabályok értelmében a görcs miatt nem jár orvosi időkérés, de ő fájdalmakra panaszkodott. Aztán kiesett a US Openen.
Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára
Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.
100 millió euróért venné meg a Liverpool sztárját a Manchester City
Ez lehet a transzferhajrá legnagyobb meglepetése.
Cody Gakpo megy, ez a klasszis érkezik a Liverpoolhoz
Az Anfielden úgy számolnak, hogy a holland csatárt a Manchester City le fogja igazolni.
Kisebb pánik Esbjergben, jövőre távozhat a világ legjobb kézilabdázója
Henny Reistad még nem hosszabbított Esbjergben, édesapja állítólag már keresi neki a megfelelő csapatot.
Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!
Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.
El a kezekkel Kele Jánostól!
Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.
Dráma a US Openen: Djokovic rosszul lett, az első fordulóban véget ért a tornája
A szerb klasszis 20 év után kapott ki egy Grand Slam-torna első körében.
„Meg kell állnom, hogy rendbe jöjjek” – mondta Fucsovics, miután kiesett a US Open első fordulójában
Úgy érzi, pihenőt kell tartania, ez lehet egy hónap, vagy év is.
Bulvár
Hősként ünneplik Amerikában az anyát, aki megfojtotta három gyermekét: így vált a kultúrharc jelképévé Lindsay Clancy
A gyilkos anya ügye sokkal árnyaltabb, mint elsőre tűnik.
Kiderült, kik buliztak Orbán Ráhelék influenszer-partiján, ami 3 milliárd forintba került az adófizetőknek
Orbán Viktor veje, a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Dorothea Hotelben is foglaltak szállást a résztvevőknek.
Megdöbbentő hívást kapott a rendőrségtől Ruszin-Szendi Romulusz, azonnal döntött a sorsáról
Váratlanul megkereste a rendőrség Ruszin-Szendi Romuluszt egy rendkívül durva internetes támadás miatt. A miniszter meglepő döntést hozott az ügyben.
Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”
Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.
„Ekkora hibát még nem követett el” – Márki-Zay Péter kíméletlenül nekiment Magyar Péternek
Márki-Zay Péter szerint Magyar Péter élete legnagyobb politikai hibáját követte el Unger Anna kinevezésével. Óriási a felháborodás a Tisza Párt körül.
Várkonyi Andrea miatt ezért állt a forgalom Tihanyban: utólag elnézést kért az Instagramon
Várkonyi Andrea teknősmentése Tihanyban nem maradt észrevétlenül. Megállt a forgalom is miatta.
„Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését
Az államtitkár posztja alapján a korábban Szijjártó Péter vezette tárca a „jó” kategóriába sorolta a „használatra alkalmatlannak” minősített lélegeztetőgépeket is.
4 napig telefon nélkül voltam egy vidéki faluban – soha életemben nem éreztem ilyen lelki nyugalmat
Nem gondoltam volna, hogy mindössze négy nap elég lesz ahhoz, hogy rájöjjek, mennyire zajos lett az életem.
Kipróbáltam a japán rendrakási módszert – egy hónap alatt többet tanultam magamról, mint vártam
Azt hittem, a KonMari-módszer csupán néhány praktikus rendszerezési ötletet ad majd – egy hónap után viszont egészen más lett a véleményem. Nemcsak a lakásom lett átláthatóbb, hanem arra is jobban figyeltem, mi a
Ha ilyen a vércsoportod, figyelj: a kutatók szerint nagyobb veszélyben lehet a szíved, mint gondolnád
A vércsoport olyan biológiai tulajdonság, amelyet a születésünk pillanatában kapunk, és amely egész életünkben velünk marad, és akár a szívünkre is hatással lehet.
Nem a rizs és nem is a bulgur: ezt a különleges köretet edd, ha fogyni akarsz
Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.
3 csillagjegy, akikkel elképesztő sikerek történnek
Az biztos, hogy van úgy, hogy az ember már majdnem elengedi azt, amiért hónapok óta dolgozik. Nem azért, mert már nem akarja eléggé, hanem mert túl sokáig nem érkezik visszajelzés.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






