Ezt olvasta már?

0

Olcsó ötletek: Dobd fel az albérletet egy kis tapétával!

A falak lefestése nem feltétlenül a legegyszerűbb és legköltséghatékonyabb módja lakókörnyezetünk megújításának.

Egyrészt nem tudunk drasztikus környezetváltozást előidézni vele, ráadásul nem is a legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás az olyan esetekben, amikor nem saját lakókörnyezetünk dekorálását tervezzük. Egy jól megválasztott tapéta viszont remek lehetőség albérletünk megújítására!

 

Gondoljuk végig, tényleg szükséges-e?

 

Rengeteg egyetemista és bérlő szeretné beköltözés után lehetőleg egyszerűen és olcsón barátságosabbá, illetve otthonosabbá tenni albérletét. Legtöbben azonnal a falak színének megváltoztatására gondolnak, ám ha új színekre vágyunk nem feltétlenül kell falakat festeni vagy tapétázni! Színes függönyök felakasztásával máris megváltoztathatjuk az enteriőrt, ráadásul később saját lakásunkba is magunkkal vihetjük majd azokat. Lepukkantabb albérleteknél előfordulnak repedések a falon, esetleg lyukak, vagy más sérülések, ezeket egy kis kreativitással – festmények, poszterek, képek felakasztásával, esetleg bútorok áthelyezésével – könnyűszerrel eltüntethetjük. Tapétát nemcsak a falra tehetünk, kis mennyiséggel könnyen lefedhetjük a könyvespolc hátulját vagy éppen a szekrény oldalát, mellyel sokat tudunk javítani az összképen. Hangsúlyossá és egyedivé varázsolhatjuk vele például a polcos szekrényt, ha a belsejét kitapétázzuk. A hátul nyitott polcrendszernél elegendő, ha csak közvetlenül a polc mögött tapétázzuk ki azt a falrészt, ahová a bútordarab kerül. Utóbbi esetben mindig válasszunk olyan színű vagy mintájú tapétát, ami kontrasztot alkot az eredeti falszínnel.

 

Tapétát albérletbe? Igen!

 

Ma már mintázatát és anyagát tekintve rengeteg tapétát lehet kapni. Aki kedveli a változatosságot, az újdonságot könnyen eltávolítható tapétával egyszerűen teremthet új hangulatot átmeneti lakókörnyezetébe. Az albérlet falán már meglévő tapéta persze sokakat visszatart a tapétázástól, mivel az új réteg felragasztása előtt azt ajánlatos leszedni. Persze, a főbérlővel valamint a lakótársakkal érdemes előtte egyeztetni, a tapéta eltávolításától egyáltalán nem kell félni. A régi tapéta leszedését és az új felragasztását kisebb szobába egy hétvégére is betervezhetjük. A tapétakollekciók többsége ráadásul szinte minden esetben tartalmaz olyan bőrhatású, selyemfényű vagy éppen lemosható darabokat, amelyek segítségével elérhető áron varázsolhatjuk újjá ideiglenes lakókörnyezetünket. Mutatjuk az ötleteket!

 

Dekorálj fotótapétával!

 

Ha nem szeretnénk nagyobb felfordulást az albérletünkben, elhelyeztük a bútorokat, a függönyök a helyükre kerültek, de még mindig úgy érezzük, hogy valami hiányzik, akkor nyúljunk az egyszerűen, gyorsan felragasztható, mintázatát, megjelenését és színvilágát tekintve a lehetőségek valóságos tárházát, illetve a dekorálás legegyszerűbb módját jelentő fotótapétákhoz. A rendkívül egyszerűen felragasztható fotótapéták mintázata önmagában is remekül mutat egy nagyobb egybefüggő falfelületen. Fotótapéták felragasztásával az albérletünk falán gyönyörködhetünk világvárosok utcáiban, egzotikus tengerpartokon vagy éppen a művész- és zenevilág különböző hírességeiben.

 

Egy kézenfekvő megoldás: tapétára tapétát

 

Az albérlet falán már meglévő tapéta persze sokakat visszatart a tapétázástól, mivel az új réteg felragasztása előtt azt ajánlatos leszedni. Viszont ha kifejezetten jó állapotú, színét és mintázatát tekintve valamilyen semleges tapétát találunk a falon, megoldásként szolgálhat az is, ha ehhez a semleges tapétához beszerzünk egy mintás, érdekes, mutatós tekercset, amely színvilágában harmonizál a fali tapétával. A mintás tapétacsíkot nemes egyszerűséggel a helyiség falának adottságaihoz igazítva méretre vágjuk, és a falra ragasztjuk. Az így kapott alkotások egyedien és a legtöbb esetben kifejezetten szépen mutatnak a már meglévő tapétán, mint háttéren.

 

(x)

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

A Lupától indulnak és új útvonalon repülnek a helikopterek a Hungaroringre

Az illetékes minisztérium szerint nem lehet betiltani a légi taxikat.

Ez a 2 csillagjegy ma megütheti a főnyereményt – köztük vagy?

A csillagok állása ma különösen kedvező lehet két csillagjegy számára. Az asztrológusok szerint ezek a jegyek olyan energiákat...

Vészjósló szavak a Tusványoson: egyre inkább a múlté Erdély sokszínűsége

Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben...

Muskátli tápoldatozása júliusban a dús és folyamatos virágzásért

A nyári hónapokban, különösen júliusban a muskátli folyamatos és bőséges virágzásához meg kell változtatnod a tápoldatozási...

BiztosDöntés.hu: sorra csökkentik a bankok a betéti kamataikat

Több bank is csökkentette a lakossági betéteinek kamatait az utóbbi napokban az MNB sorozatos kamatvágásai nyomán – derül ki a...

Fontos bejelentést tett Radnai Márk – itt vannak a részletek

Radnai Márk néhány napra elvonul, hogy rálásson az elmúlt két és fél évre, és feltöltődjön a folytatás előtt.

Bronzérmes lett a tőröző Dósa Dániel a hongkongi vb-n

Az elődöntő első fele kifejezetten jól alakult, 7:5-ös vezetésről azonban 15:8-ra kikapott cseh ellenfelétől.

Megkeresi a gyerekkori otthonát a lány a GoogleMaps-en: Amit ott lát, könnyekre fakasztja

Egy ártatlan keresésként indult a nosztalgiahullám során, ám a fiatal nő számára a műholdkép felbecsülhetetlen emléket idézett fel.

Felnyársalta a felüljáró korlátja egy rendőrök elől menekülő férfi kocsiját Siófokon, a füstölgő roncsból sem volt hajlandó kiszállni

A 27 éves szegedi férfi autósüldözés után szenvedett balesetet, a rendőröknek kellett kimenteniük. A helyszíni alkoholszonda pozitív...

Rácz Jenő őszintén beszélt a félelméről: elárulta, miért gondol egyre többet a halálra

Rácz Jenő egy tévéműsorban vallott arról, hogy a harmincas évei közepén egyre többet gondol a halandóságra. A séf szerint a gyerekkori...

0

Sport

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández

Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját

Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.

Bulvár

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió

Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Tragédia árnyékolja be a Magyar Nagydíjat: 21 évesen meghalt az egykori F3-as autóversenyző

Megrázó tragédia árnyékolja be a most hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíjat: mindössze 21 éves korában elhunyt Zdeněk Chovanec. Az egykori F3-as tehetség, aki korábban a magyar Tóth László csapattársa is volt, v

Újabb támogatási botrány: Orbán Viktor, Hankó Balázs és Lezsák Sándor is érintett

A Magyar-Turán Alapítvány Orbán Viktornak írt köszönőlevele újabb kérdéseket vet fel a 2025-ben odaítélt több száz millió forintos állami támogatás körül. A dokumentum szerint a szervezet a volt miniszterelnö

„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?

Valakinek teljesen természetes, másoknak eszébe sem jut – de vajon hol a határ az autonómia és a párkapcsolati tisztelet között? Olvasóink tapasztalatai meglepően sokszínű képet festenek.

Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”

Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.

Budapesten minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csak minden nyolcadik lakosra jut egy regisztrált vállalkozás

Magyarországon 2026. március végén az egy évvel korábbival megegyező számú, 1,8 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

0






0