Olcsó volt a pécsi kispad
Ugyan nem voltak sokan – mintegy 1300 néző szurkolta végig a PVSK-Pannonpower férfi kosarasainak utolsó hazai meccsét az Albacomp ellen, női kosárdöntőkön voltak már 4-5000-en is -, de aki ott volt, annak máig emlékezetes az utolsó másodperces kosárral megnyert meccs.
Csirke Ferenc, a pécsiek vezetőedzője meccsek utáni nyilatkozataiban sokszor utalt már rá, igencsak nehéz körülmények között sikerült elérni a legjobb nyolc közé jutást, és azt a bravúrt, hogy a kupagyőztes, alap- és középszakasz első Albacompot ötmeccses csatára kényszerítették a negyeddöntőbe jutásért.
Azt mindenki tudja, hogy elég mély szakadék tátong az Adria-liga szereplő Szolnok és a Pécs, de még a fehérváriak és a baranyaiak költségvetése között is, igencsak szerény anyagi háttérrel dolgozhatnak a PVSK-nál. (Meg nem erősített információk szerint a szezon elején érkező három légiós – Todd Hendley, Brad Loesing, Alex Legion – összesen keresett hétezer dollárt egy hónapban. Akad olyan Magyarországon játszó külföldi, aki egymaga négyezer dollárt tesz zsebre havonta.)
A magyarokat tekintve még szembetűnőbb a különbség, és ez cáfolja is azt az elterjedt vélekedést, hogy drágák a hazai kosarasok. Amikor még három légióssal játszott a Pécs, a kispadon ülőkre – általában heten voltak – havonta nem kellett összesen hatszázezer forintnál többet költeni, Legion távozása után ez az összeg 450 ezer alá csökkent. (Az utolsó két meccsen Hendley sérülése miatt ez tovább karcsúsodott.)
Ennek fényében az elért eredmény még nagyobb kalapemelést érdemel, de adódik a kérdés, mit hoz a jövő. Vitathatatlan, hogy a csapat két legnagyobb magyar értéke – nem kisebbítve a többiek érdemeit sem – Tóth Norbert és Kovács Péter. A center, csapatkapitány Tóth ráadásul tavasszal a pontokat is termelte rendesen (a középszakaszban 22,7 tizedes átlagot ért el), így biztos felkeltette néhány rivális figyelmét. Kérdés, hogy a rosszul sikerült kecskeméti kiruccanása után mennyi „kalandvágy” maradt benne? Kovács Péter inkább labdaszerzésben jeleskedik, szintén a középszakaszban megközelítette a mérkőzésenkénti ötös átlagot. Fontos lenne tehát az ő megtartásuk, stabil magyar gerincet adna a jövő évi csapatnak.
A légiósok általában sűrűn cserélődnek – sok olyan akad, aki egy évet sem húz le egy csapatnál –, de Loesing és főleg Hendley más eset. Láthatóan mindketten remekül érezték magukat Pécsett, igyekeztek a magyar nyelvet is elsasájítatni. Loesing pillanatnyilag ügynöke tanácsaira vár, Hendley esete viszont egyedi. Kiderítette, hogy azon az egyetemi szakon, amelyen ő Amerikában alapfokú diplomát szerzett, létezik Pécsett kétéves mesterképzés harmadannyi áron, mint ha otthon fejezné be tanulmányait. Ez tehát újabb vonzerő lehet számára a maradáshoz. Így pedig már nem is festene olyan rosszul a következő idény PVSK-ja.
M. Z.
hírek innen, onnan
A Fidesz csapdája: nem látszik, hol nyílik tér előtte, és Magyar Péter kezében van a kulcs
Egy évre kér mandátumot Orbán Viktor és a volt kormánypárt elnöksége. Ezzel nemcsak a belső kritikusokat akarják lenyugtatni, de ennyi...
Ami bűnben fogant… – Adalékok az MNB-alapítványok keletkeztetéséhez
Miközben folyamatosan érkeznek a hírek arról, hogy milyen technikákkal és cégcsoportok közvetítésével sikerült eltüntetni az...
Egyre nagyobb emelkedésben az OTP
Kézzel fogható a bizonytalanság a világ tőzsdéin: egyik oldalról az AI-láz hajtotta nagyon sokáig a befektetőket, aminek hátán új...
Nem pörög tovább úgy a gabona, mint tavaly
Visszaeshet a globális gabonatermés a FAO szerint.
Lélegzethez jutott a német ipar
Az autóipar lehúzza a teljesítményt.
Megdöbbentő, mi történt az Alzheimer-kóros idős hölggyel, aki varázsgombát evett
A család nem kis rizikót vállalt, ugyanis az idős nő extrém nagy adag, 5 grammnyi varázsgombát evett meg.
Öt magyar is szerepel a torontói rendőrség körözési listáján a világbajnokság előtt
Nagyszabású bűnüldözési akciót indítottak a kanadai hatóságok a 2026-os labdarúgó-világbajnokság közeledtével annak érdekében,...
Vádat emelt az ügyészség az Integritás Hatóság elnökével szemben
Az Integritás Hatóság elnökével, Biró Ferenc Pállal kapcsolatban vádemelés történt – a Központi Nyomozó Főügyészség több...
Egyelőre a tavalyi önkormányzati elszámolásig jutott el a Kármán-féle PM, a legtöbbet az alig ezer fős borsodi Berentének kell perkálnia
A Tisza-kormány hamarosan tárgyalja a kormány az önkormányzati pénzügyeket érintő javaslatokat.
Vádat emeltek négy emberrel szemben, akik nem küldtek mentőt Gálvölgyi Jánoshoz
Mindannyiukra pénzbüntetés kiszabását kéri az ügyészség.
Belenyúlt a kormány az üzemanyagárakba
A kormány módosította a stratégiai üzemanyagkészletek belső árait, ami a nagykereskedői és viszonteladói profitot érinti.
Feszültség Ukrajna uniós csatlakozása körül: nyugati tagállamok fékeznék a folyamatot
Kijev és Brüsszel között egyre inkább érezhető a feszültség a csatlakozási folyamatok tárgyalása miatt.
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






