Ezt olvasta már?

0

Ön választ, mi segítünk: Baranyában 10 projektre szavazhatnak

ától indul és február 17-ig tart a Tesco „Ön választ, mi segítünk” programjának szavazása. A következő 4 hétben az áruházlánc vásárlói dönthetnek arról, hogy az összesen 166, ebből 10 baranyai helyi közösségépítő kezdeményezés közül melyik nyerje a 400, 200 és 100 ezer forint összegű támogatást.

Az áruházlánc a program eddigi négy fordulójában már több mint 100 millió forinttal támogatta a nyertes kezdeményezéseket.

A Tesco tavaly ősszel már ötödik alkalommal hirdette meg az „Ön választ, mi segítünk” pályázati programját, melynek célja a helyi közösségek jótékony célú kezdeményezéseinek támogatása. Az áruházlánc a program eddigi négy fordulójában már több mint 100 millió forinttal támogatta 338 szervezet környezetszépítő, a helyi közösségi életet fellendítő, oktató és képességfejlesztő, valamint egészséges életmódra ösztönző programját. Most az ötödik fordulóban további 166 pályázó nyerhet el összesen több mint 40 millió forintot, ebből Baranya megyében 10 projektre szavazhatnak a vásárlók.

A programra ezúttal is civil szervezetek és informális csoportok nevezhettek olyan kezdeményezésekkel, amik jobbá teszik azon közösségek életét, ahol a Tesco vásárlói és dolgozói is élnek. Az áruházlánc vásárlói országszerte 59 körzetben összesen 166 jótékony célú kezdeményezésre adhatják le voksaikat. Körzetenként a legtöbb szavazatot gyűjtő szervezet 400, a második 200, a harmadik pedig 100 000 forint támogatást.

A program aktuális szakaszában 2019. január 21. és február 17. között a vásárlók minden vásárlást követően egy darab zsetont kapnak a pénztáraknál. Szavazatukat az áruházakban kihelyezett zsetongyűjtő pontokon, a számukra legkedvesebb kezdeményezéshez bedobott zsetonnal adhatják le. A vásárlók Baranyában a számos izgalmas és hasznos projekt között például madárbarát kert kialakítását, egészséges életmód kialakítását és fenntartását, speciális nevelésű igényű és hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózását, fejlesztését, óvodai tornaszoba fejlesztését és a felelős állattartás kialakítását célzó programot is támogathatják. Az érdeklődők a zsetongyűjtő pontokon az adott körzetben továbbjutó helyi szervezetekről és kezdeményezéseikről is találnak információt, illetve a program weboldalán (http://www.tesco.hu/kozosseg) is követhető a szavazásban résztvevő szervezetek listája, valamint a szavazatok állása.

 

Az áruházlánc a szavazás lezárása után, 2019 márciusában hirdet eredményt.

A korábbi győztes pályázatokkal kapcsolatos további információ a www.tesco.hu/kozosseg oldalon olvasható.

 

Hisszük, hogy egy kis figyelmesség csodákra képes!

Több mint 20 éves hazai működése során a Tesco a magyar gazdaság meghatározó szereplőjévé vált. 205 magyarországi áruházában hetente átlagosan 3 millió vásárlót szolgál ki friss élelmiszerrel. Az értékteremtés megjelenik társadalmi szerepvállalásában is, amiben a helyi közösségek fejlesztésére, támogatására helyezi a hangsúlyt. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület platina fokozatú támogatójaként már több mint 160 áruházából adja át napi rendszerességgel az élelmiszerfelesleget. 2014 szeptemberétől 2018 év végéig összesen több mint 7,5 milliárd forint értékben, közel 18 000 tonnányi termékkel támogatta a rászorulókat. Élelmiszermentő programja 2016-ban Felelős együttműködés kategóriában elnyerte a Magyar Üzleti Felelősség Díjat. 2016-ban hagyományteremtő céllal elindított „Ön választ, mi segítünk” országos pályázata, amely során vásárlói szavazzák meg, hogy közösségükben milyen programokat támogasson a Tesco, az elindítás évében Leginnovatívabb támogatói program kategóriában a Magyar Adományozói Fórum Társadalmi Befektetések Díjának fődíjasa lett. Több éve stratégiai partnere a Magyar Vöröskeresztnek és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, így hátrányos helyzetű családokat felkaroló, fiatalokat fejlesztő kezdeményezéseket, adománygyűjtő vagy véradó programokat is támogat.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Hajcsat migrén ellen? Meghökkentő trükk terjed a TikTokon, de mit mondanak az orvosok?

Egy hétköznapi hajkiegészítő miatt indult találgatás a közösségi médiában. A videók látványos enyhülést ígérnek, de vajon mi...

Új hírek érkeztek a Szellemirtók 5. részéről

Carrie Coon még mindig nem kapott felkérést a Szellemirtók ötödik részére, noha Jason Reitman korábban már kitalált egy koncepciót.

Friedrich Merz az uniós csúcson lépett közbe, mikor kiderült, mire készül Washington az orosz vagyonnal

Brüsszeli vétó az amerikai tervekkel szemben Friedrich Merz német kancellár közvetlenül az uniós csúcstalálkozó előtt...

Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?

A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több...

Drasztikus hőlépcső csap le vasárnap az országra: a szakorvos elárulta, kiknél okozhat súlyos rosszullétet a hirtelen fordulat

Megdőlnek a hosszútávú prognózisok A rövid távú meteorológiai adatok jelentősen felülírják a korábbi hosszútávú kilátásokat,...

Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát

A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...

Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson

Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...

EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények

A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0