Orbán: 180 forinton rögzítik a svájci frank árfolyamát
Száznyolcvan forinton rögzítik a svájci frank árfolyamát a lakáshitelek esetében - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn.
Az úgynevezett árfolyamgátról szólva a kormányfő közölte: ez önkéntes lesz, azaz a hitelfelvevő dönti el, akar-e élni azzal a lehetőséggel, hogy rögzített árfolyamon kezdi el törleszteni a hitelét.
Aki igénybe veszi az árfolyamgátat, az a program megkezdését követően 2014. december 31-ig kiszámíthatóan, 180 forintos svájcifrank-árfolyamon tudja fizetni a részleteit - mondta.
forrás.mti
hírek innen, onnan
„A Semcorp tevékenysége nem kívánatos Debrecenben” – ajtót mutatott a szabálytalanságokat halmozó kínai gyárnak a fideszes polgármester
Papp László ma találkozott a gyár képviselőivel, és közölte velük, hogy nem látják őket szívesen Debrecenben.
Rossz hír az autósoknak: ismét árat emelnek a kutakon
Csütörtöktől bruttó 4–4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára, ami a hazai kutak áraiban is fokozatosan...
Dévényi István: Már a Fideszben is arról beszélnek, hogy a nyomozások elérnek Orbánig – Kultúrtáj
Mit kéne tennie Ruff Bálintnak a Mandinerrel? Ferencz Orsolya és Navracsics Tibor válthatja le a bukott miniszterelnököt? Nézze meg Ön is...
Ukrán elnökválasztás: Volodimir Zelenszkij egyeztetett a vetélytársával
Londonból „kérették haza” a hírek szerint. Már van opcionális időpont is a választásra.
Nagyon megindult a sörfogyasztás a foci vb-vel
A Constellation Brands amerikai sörértékesítése ismét növekedésnek indult a lassú évkezdet után. Ez elsősorban a nagy...
Segít többet inni a kánikulában, mégsem ajánlott mindenkinek – Így használd a népszerű gyógynövényt
A menta nem csodaszer, de kellemes és praktikus nyári kiegészítő, amely segíthet a rendszeres folyadékfogyasztásban a forró napokon.
Autóalkatrészekből és gyógyszeripari megoldásokból építik a jövő fegyvereit
A amerikai védelmi ipar startupjai olcsó és elérhető technológiákkal építenének rakétákat és fegyverrendszereket.
A paksi atomerőmű felesleges hőjét használnák a fővárosi távfűtéshez
A Budapesti Közművek és a műszaki egyetem közös projektben vizsgálja, hogyan lehetne a fővárosra is kiterjeszteni a Pakson már évtizedek...
Húszféle érzelmet ismer fel 90% feletti pontossággal ez az új humanoid robot
A kínai UBTech bemutatta a legújabb humanoid robotját, amely több területen is bevethető – a veszélyes munkaköröktől egészen az...
Azt kéri a kormány, hogy együnk sertéshúst: itt tartanak most az árak
A kormány arra kéri a vásárlókat, hogy a következő hetekben lehetőség szerint több magyar sertéshúst vásároljanak, ezzel segítve a...
Fradi: Magyar edzővel dolgozhat együtt a korábbi alapember - így áll az ügye
Török sajtóértesülések szerint Cebrail Makreckis a Samsunsporhoz kerülhet, ahol a magyar kapusedzővel, Petry Zsolttal is együtt dolgozhat.
Kóka János: „Ha kell, az Alkotmánybíróságig is elmegyünk” – Szerinte csak egy hibát követtek el, hogy bíztak a törvényekben
Ahogy arról korábban írtunk, valóságos bomba robbant a hazai magánegészségügyi piacon, amikor kiderült, hogy jogerős felszámolási...
Sport
Brutális körülmények az angoloknál, még a magyarországinál is durvább melegben készülnek
Rendkívüli hőség várható az angol válogatott kansasi edzőtáborában, miközben a csapat a Kongói Demokratikus Köztársaság elleni, Atlantában rendezendő nyolcaddöntőre készül.
85 millió euróért veheti meg a Liverpool sztárját az FC Barcelona
Hansi Flick egy régi lemezt tett fel újra.
Egymás után dőlnek ki az óriások a foci-vb-n, újabb sokkoló éjszakán vannak túl a szurkolók
Egyetlen éjszaka alatt teljesen átrajzolódott a világbajnokság erősorrendje.
120 millió euróért végre összejöhet a Liverpool FC álomigazolása
Yan Diomande helyett mást kell megszerezni Szalah helyére.
Milyen napja lesz az európai csapatoknak? Itt a foci-vb mai programja
Újabb három meccsel folytatódik futball-világbajnokság.
Székesfehérvár polgármestere bejelentette, új tulajdonosa van a Videotonnak
A vételár is ismert.
Amíg te aludtál, Mbappé rekordokat döntött a futball-vb-n
Ismét szenzációsan futballozott a franciák csapatkapitánya.
Borbély Balázs egyik kedvenc játékosát szerezte meg a Ferencváros
Régóta ismerik egymást.
Otthagyta a Ferencvárost a klub második legdrágább labdarúgója
Távozása a keret piaci értéke szempontjából is komoly veszteség.
Olise csodálatos mozdulata után a franciák elsöpörték az útból a keveset mutató svédeket
Kylian Mbappé duplázott, és beérte Messit a góllövőlista élén.
Pierluigi Collina elmagyarázta, miért volt szabálytalan a németek hosszabbításban szerzett gólja
A vesztes csapat megharagudott a videóbíróra.
Naná, hogy Haaland rúgta a norvégok győztes gólját a foci-vb-n
Erling Haaland volt a norvégok nyerőembere a futball-vb-n Elefántcsontpart ellen.
Bulvár
Brutális felhőszakadások mossák el a kánikulát szerdán: itt csaphatnak le a legkegyetlenebb viharok
Minden vármegyére kiadták a riasztást!
Ebben a pillanatban jött az elsöprő hír Ruff Bálintról: mindenki csak pislog, annyira komoly, ami történik
Itt a Kormányhatározat.
Ledobta a bombát a TV2, ebbe a bejelentésbe az egész ország beleremeg
Nem akárki csatlakozik a TV2-höz.
Olcsóbban nyaraltam egy hetet a spanyol tengerparton, mint amennyibe egy hosszú hétvége kerül itthon
A belföldi wellness hétvégék ára egyre magasabb, miközben külföldön is élvezhetjük a pihenést kedvezőbb áron. Fedezd fel, hogyan tölthetsz el egy hetet a spanyol tengerparton anélkül, hogy a pénztárcád megsíny
Magyar Péter óriási közlést tett ebben a percben. Ez rendkívüli, nem hisznek a szemüknek a magyarok
Most derült fény erre, pár pillanattal ezelőtt.
Azonnali hatállyal leválthatják Sulyok Tamást: közzétette a drámai segélykiáltást a Sándor-palota
Közzétette hivatalos oldalán a Sándor-palota azt az indítványt, amelyben Sulyok Tamás a közjogi méltóságok elmozdítása miatt aggódik az Alkotmánybíróságnak címezve.
Orbán Viktor és Hajdú János drámai helyzetben, az Aranykonvoj eset a Fidesz és Tisza csatározásai közepette
Március 5-én a TEK kommandósai elfogtak hét ukrán pénzszállítót, akiktől több mint 27 milliárd forint értékű aranyat és valutát foglaltak le. A külföldi állampolgárokat tanúként hallgatták ki, de csuklyába
Keleten fokozódik a helyzet, drámai hangulat Budapest és Kijev között, Magyar Péter felszólalt
Újabb vitás pont jelenhet meg Magyarország és Ukrajna viszonyában az Európai Bizottság egyik friss javaslata kapcsán.
Durva, milyen arcot vágott Gulyás Gergely, ez látványos volt: ezt mondta neki Magyar Péter, a parlament is elnémult
Gulyás Gergelynek láthatóan nem tetszett.
Nagy a baj: Ebben az akcióban távoztak a milliárdosok – Mészáros Lőrinc gépei a határon túl bukkantak fel
Mészáros Lőrinc és az elit köre kimenekítette a repülőkből álló flottát a magyar fővárosból a...
Kepes András egyetlen mondattal magyarázta meg az Orbán-kormány bukását
Kepes András a Forbes magazinnak adott interjúban egy tanulatlan, de bölcs ismerősének mondását idézte a Kádár-rendszer végéről, hogy leírja a kormányváltás okait.
Újabb 160 milliárdos közpénzesőre bukkantak
A Transparency International Magyarország szerint az Orbán-kormány törvénytelenül döntött a pénz odaítéléséről.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






