Ezt olvasta már?

0

Orfűn kezdte az évet a pécsi úszószakosztály

Idén családias hangulatban nyitotta szezonját a PSN Zrt. Úszószakosztálya augusztus 31-én, szombaton. A rendezvényen a szakosztály edzői, sportolói és a szülők is részt vettek.

illusztráció

A programok szervezését és zavartalan lebonyolítását a PSN Zrt. Úszószakosztályának vezetője, Jancsik Árpád tartotta kézben, helyszínnek pedig a festői környezetű, Orfűn található Pécsi Kajak Kenu Club esett választásul. Az orfűi sporttáborban a sportolók, szüleik és az edzők vegyes csapatokat alkotva sárkányhajóversenyen mérték össze erejüket, ezt pedig frizbiverseny, majd a nagyobbak és a kisebbek focimeccsei követték a családi-baráti rendezvényen.

A jó hangulatú sportnap egyben csapatépítés gyanánt is szolgált, mert ugyan az úszás egyéni sport, egy összetartó csapat nélkül nem lehet sikereket elérni, legyen szó az edzői, szülői, baráti, szellemi vagy fizikai támogatásról. A szombati nap bizonyította, hogy a sportolók, a szülők és az edzők erős egységet képeznek, ami elengedhetetlen a sportolóink felkészüléséhez szükséges nyugodt háttérhez.

– Hosszú, de sikeres évet tudhatunk magunk mögött, bár a londoni paraúszó világbajnokság még hátra van ahol két sportolónk is rajtkőre lép 1 hét múlva – értékelte Jancsik Árpád az elmúlt szezont és annak utolsó megmérettetéseit – A szeptemberi indulás a tavalyi évben megkezdett úton folytatódik, de rengeteg feladat áll még előttünk. Éppen ezért idén gondoltuk hasznosnak és rendhagyónak a csapatépítő évnyitó rendezvény kezdeményezését, hogy könnyedén és játékosan rázódjunk kicsit vissza a megszokott kerékvágásba.

Az évnyitóról készült képeket a PSN Zrt. központi vagy az Úszószakosztály Facebook oldalán tekinthetik meg.

 

Forrás: psnzrt.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Tele van törpékkel ez a lengyel város: Budapesttől csak egy órányi repülésre található

A törpék még a kommunizmus idején váltak a rendszerellenes mozgalom jelképévé.

Alig került fel, de máris eltávolították Donald Trump nevét a Kennedy Központról

Alig fél évvel azután, hogy Donald Trump amerikai elnök neve felkerült a washingtoni Kennedy Központra, szombat hajnalban a munkások már le...

Kifosztották az angol válogatottat a vb-n: Kane és Bellingham stoplisait is ellopták

Cipők nélkül maradtak az angol világsztárok, lecsaptak a rendőrök a tolvajokra.

Két új vezető a szakszolgálatoknál

Az Alkotmányvédelmi Hivatalnak és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnak új vezetője van, az Információs Hivatalról és a Katonai...

Erős üzenetet küldött XIV. Leó: a migráció nem veszély, hanem lehetőség

XIV. Leó pápa szerint a migráció lehetőség a népek találkozására és kölcsönös gazdagodására, ha azt felelősséggel és...

Olyan lakásokat takarít Barbara, amiket tényleg el sem tudunk képzelni, elképesztő mocsokban élnek emberek - és ingyen teszi mindezt - videók

Az emberi jóakarat olykor egészen különös módon ölt testet. Vannak akik pénzt adományoznak, van aki munkát ad bajba került...

Orbán Viktor felé záporoztak a kérdések, közben biciklivel megérkezett Révész Máriusz is: fotókon a Fidesz-kongresszus részvevői

Nem sokkal 10 óra után kezdődött el a Fidesz tisztújító kongresszusa, amely számos fontos kérdésre választ adhat. A Budapest...

Andrei Mangra újra külföldön építi a karrierjét: kiderült, melyik országban tért vissza a táncparkettre

Andrei Mangra hosszabb idő után ismét hírt adott magáról, és úgy tűnik, a táncos karrierje újra külföldön folytatódik. A TV2 Dancing...

Orbán Viktor tíz okot talált a Fidesz választási vereségére

Nem volt elég vonzó az ajánlatuk, nem volt válaszuk a korrupciós vádakra, és a Tisza Párt sikeresebben mozgósított.

A kongresszus közben érkezett Magyar Péter üzenete

A miniszterelnök nem rejtette véka alá a véleményét.

0

Sport

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma

A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.

0






0