Orfűn tér vissza a Heaven Street Seven
Két koncert erejéig, 25. születésnapja alkalmából újra összeáll a Heaven Street Seven (HS7). A hazai alterrock színtér kiemelkedő szereplője öt év szünet után tér vissza: előbb júniusban a Fishing On Orfűn, majd augusztus 1-jén a Budapest Parkban ad koncertet.
A Budapest Parkban két évtizedes életművének legjobb dalait játssza el a HS7. A zenekar ugyanitt és napra pontosan öt évvel korábban, 2015. augusztus 1-jén lépett utoljára közönség elé - szerepel a szervezők által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.
Az 1995-ben alakult öttagú HS7 kezdetben angol nyelven írta dalait, a negyedik anyag, a 2000-ben kiadott Cukor már kizárólag magyar nyelvű szerzeményeket tartalmazott. Ezt további hét sikeres lemez követte, és olyan slágerek, mint a Hol van az a krézi srác?, a Sajnálom, a Márta, a Tudom, hogy szeretsz titokban, a Mikor utoljára láttalak vagy a Dél-Amerika. Nyertek Fonogram-díjat, 2007-ben együtt turnéztak Európában az ausztrál Church zenekarral, játszottak az REM és a Radiohead előtt, 2007-ben Cannes-ban átvették a European Breakthrough Awardot, az EU, a MIDEM és az MTV Europe közös díját.
"Amit megcsinálhattunk együtt, azt megtettük, emiatt döntöttünk úgy, hogy befejezzük működésünket. A húsz közös év mindannyiunk számára életünk nagyon fontos része volt, gyakorlatilag folyamatosan aktív volt a zenekar. Nincs harag közöttünk, egyszerűen az ideális kreatív működést, amit mi elvárunk magunktól, azt így öten mostanáig tudjuk csinálni" - mondta Szűcs Krisztián énekes-gitáros a 2015-es búcsú kapcsán az MTI-nek.
A Heaven Street Sevenben Szűcs Krisztián mellett Ábrahám Zsolt gitáron, Takács Zoltán billentyűs hangszereken, Németh Róbert basszusgitáron, Orbán Gyula pedig dobon játszik. A HS7 lemezei: Tick Tock No Fear (1995), Goal (1997), Budapest Dolls (1998), Cukor (2000), VOLT Fesztivál (Tavasz volt, 2001), Kisfilmek a nagyvilágból (2002), Szállj ki és gyalogolj! (2004), Tudom, hogy szeretsz titokban (2006), Jazz (2008), Dunabeat - 1995-2010 (2010), Felkeltem a reggelt (2012).
hírek innen, onnan
Már megint. Mi történik Tóth Gabival?
Pár nap után.
Majka 25 év után elárulta, valójában ennek köszönheti a sikert
Majka őszintén beszélt a sikerről és az élményeiről.
Éjszakai nassolás bűntudat nélkül: Ezért érdemes ezt a finomságot enned lefekvés előtt
Sokan még mindig attól tartanak, hogy a késő esti szénhidrátfogyasztás automatikusan tönkreteszi az alakjukat, pedig a megfelelő ételek...
Ez a 4 születési hónap imád egyedül lenni, mégis nehezen viseli a magányt
Vannak emberek, akik számára az egyedüllét nem büntetés, hanem valódi feltöltődés.
Zöld utat kapott a fogyasztó tabletta: hamarosan Európában is kapható lesz
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pénteken hivatalos ajánlást adott ki az Eli Lilly szájon át szedhető, orforglipron hatóanyagú,...
Belgyógyászati válság volt a fővárosban: a MOK titkára szerint segíthet a lakosság is
Súlyos ellátásszervezési válság alakult ki a fővárosi belgyógyászati fekvőbeteg-ellátásban, amely már a sürgősségi osztályok...
Kováts Dávid mosogatott külföldön: a pénzről vallott őszintén
Kováts Dávid őszintén beszélt a pénzhez fűződő viszonyáról egy podcastben. Elárulta, hogy a szülei nem tanították meg spórolni.
Újabb feljelentés: nyoma veszett közel 10 ezer eszköznek a közmédiában?
Súlyos hiányosságokat találtak.
A sci-fi, amit már milliók várnak a mozikban
A rendező és a főszereplő szerint a Dűne lezáró fejezete teljesen új alapokra helyezi a franchise eddigi receptjét.
Koronavírus: egyre több a fertőzött Magyarországon – terjed az „amerikai” variáns Európában
A koronavírus koncentrációja számos nagyváros és a budapesti agglomeráció több településének szennyvizében is megemelkedett. Jelenleg...
Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Döntött az illetékes bíróság.
„Biztos a Bródiban maradt” – Szőrén-szálán eltűnt 2 milliárd forintnyi eszköz a közmédiából, feljelentést tesz az új vezetés
Feljelentést tesz a közmédia átmeneti vezetése az MTVA vagyonnyilvántartásában és leltározásában feltárt súlyos hiányosságok miatt...
Sport
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik
Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban
A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját
Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.
Bulvár
Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van
A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n
Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort
Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi
A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.
Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek
A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
Elérte a Földet egy rejtélyes rádiójel, amely már akkor útnak indult, amikor az univerzum még csak 3 milliárd éves volt
2007 óta már több mint tízezer gyors rádiókitörést észleltek, és ezek viselkedése meglehetősen változatos: vannak rendszeresen ismétlődő, időnként újra felbukkanó, illetve csak egyszer észlelt jelek is.
Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál
A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.
Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.
Ferihegyi takarítás: Orbán Viktor öccse a választás után kiszállt a stratégiai bizniszre hajtó cégből
Lapunk úgy tudja, a közbeszerzés eredményét egyelőre kartellgyanú miatt nem hirdették ki.
A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
A reggeli italok nemcsak a szervezet hidratáltságára lehetnek hatással, hanem a telítettségérzetre és a vércukorszintre is. Mutatjuk, melyik a 10 legjobb reggeli ital a jó vércukorértékekért.
Újszülöttet hagytak egy telefonfülkében: 32 évvel később olyat tett, amitől az egész világ meghatódott
Az egész 1994. április 30-án, kora hajnalban történt Nyugat-Londonban. Egy védtelen, újszülött csecsemőt hagytak egy hideg telefonfülkében. A baba állapota egyre romlott, azonban a sors közbeszólt. Joe Campbell akko

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






