Ezt olvasta már?

Csak érvényes jeggyel vagy bérlettel lehet felszállni a HÉV-re

Szeptember 1-jétől megváltoztak a jegyvásárlási szabályok a HÉV-vonalakon: Budapest közigazgatási határán kívüli megállókban csak előre megváltott kiegészít...


Őri László: segítjük a pécsi vállalkozások külső piacra jutását

Pécs alpolgármestere szerint több feltétel is adott ahhoz, hogy tovább erősítsék szerepüket a pécsi vállalkozások a határainkon túli piacokon. Ebben ugyanis nemcsak a kormány és a város nyújt támogatást, de pénzintézetek is hatékony finanszírozási formákkal járulnak hozzá.


hirdetés

Dr. Őri László köszöntőjében fogalmazott így, amikor az EXIM Bank által szervezett „Exportra fel!” című fórumsorozat pécsi rendezvényén köszöntötte az esemény résztvevőit csütörtökön délelőtt.

Az alpolgármester utalt arra, hogy a rendszerváltást követően a helyi ipar megroppanását követően lassan vette kezdetét a gazdaság talpra állása, s ez még mai is tart, ám szerencsés módon egyre gyorsabb ütemben folyik Pécsett megerősödés.

- Azóta vett komoly lendületet ez a folyamat, amióta az önkormányzata 2014-ben első számú feladatául a gazdaság fejlesztését és a munkahelyek teremtését tűzte ki. Nem egy ciklusra köteleztük el magunkat, hanem legalább egy évtizedre szólt vállalásunk és minden döntést e célnak rendelünk alá azóta is – húzta alá.

Őri László arról számolt be, hogy a város törekvéseit nemcsak a kormány és a Nemzeti Befektetési Ügynökség támogatja, hanem piaci szereplők is segítik – utalt a vállalatok külső piacra lépését hitelekkel is segítő EXIM Bank év eleji fióknyitására és a csütörtöki fórumra.

Az alpolgármester szerint ahhoz, hogy a pécsi vállalkozások megerősödjenek a külföldi piacokon, Pécs a déli nyitás stratégiájával segít. - A híd szerepét betöltve a Horvátország Bosznia-Hercegovina és Szerbia felé való kulturális nyitás segíti a kapcsolatfelvételt, ennek pedig gazdasági hozadékai is vannak, lesznek - tette hozzá.

Szabó László a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára a rendezvényen azt mondta: tavaly az export meghaladta 90 milliárd eurót (27 ezer 450 milliárd forint) , a külkereskedelmi többlet pedig 8 milliárd euró (2440 milliárd forint) fölé emelkedett. Boros Gergely, az EXIM Dél-dunántúli régiójának képviseletvezetője szerint a régió vállalkozásai számára minden olyan lehetőség megtalálható, amit az EXIM támogatni tud valamilyen módon, legyen szó befektetésekről, beruházásokról, gyártás- és termelés-finanszírozásról. A közelmúltban, mondta, 50-60 százalékkal nőtt az olyan cégek aránya, akik az EXIM finanszírozási megoldásait használják az exportjuk javítására.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Liptai nehéz helyzetben: talán döntenie kell majd Gesztesi sorsáról

A Sztárban sztár idei szériájának legjobban várt találkozása talán Gesztesi Károly és Liptai Claudiáé lesz, hiszen olyan helyzetbe...

Baktérium okozta a tömeges megbetegedéseket

Az első vizsgálati eredmények alapján Campylobacter nevű baktérium okozta a hányással, hasmenéssel, magas lázzal járó tömeges...

Hamarosan ott hagyja a Grace Klinikát a főszereplő színésznő: ezért

A Grace Klinika ezen a héten tér vissza a képernyőre a 15. évaddal, és bár a Meredith Greyt alakító színésznő most kapott...

Elárulta a támadó, hogy miért vágta fejbe festményével Abramovićot

Válasza alapján valószínűsíthető, hogy nem dühből vagy sértődésből támadt, a cseh művész csak egy kis hírnévre vágyott.

Szomorú hírt kaptunk: holtan találták otthonában a legendás színészt

A bolygó neve: Halál színésze zenészként is sikeres volt.

Farmerlány akar lenni Jennifer Garner

Traktorvezetéssel ünnepli az első őszi napokat Jennifer Garner. Pályát tévesztett a gyönyörű anyuka? A színésznő már sokszor...

Amerikai turistákat késeltek meg Budapesten

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki 2016 őszén késével megsebesített két amerikai turistát Budapesten - tájékoztatta a Fővárosi...

Ebben még jobb: gyorsabban indul a tavalyi iPhone, mint az újak

Piacra kerültek az idei OLED kijelzős iPhone-ok, és ettől kezdve egymást érik majd az összehasonlítások: miben jobbak, miben gyengébbek...

Kikészülnek a Facebook moderátorai, de az egyik alkalmazott szerint a vállalat nem segít nekik

Biztonságos munkakörülményekről álmodni sem mernek, de a már elszenvedett traumák feldolgozásához sem kapnak segítséget.

Német és angol után franciául is beszél a Skoda

A Skoda modellek vezetői rövidesen az Amazon hangasszisztense, az Alexa, valamint a Skoda Connect révén franciául is tarthatják a kapcsolatot...

Megfejtették az egyiptomiak ősi szerelmi varázsigéjét

A varázsigét valószínűleg egy magányos férfi használta.

0

Sport

Tényleg rátelepszik, és túszul ejti a Juventust CR7?

A rövid válasz, hogy nem. A hosszú meg az, hogy ha egy kicsit igen, akkor is van rosszabb annál, mint hogy egy Ronaldo viszi a show-t.

Megadták a gólt, úgyhogy lemondana az állampolgárságáról a szerb kapus

Óriásit védett a szerb szuperrangadón a Partizan kapusa, Vladimir Sztojkovics, ám mégis bent látták a játékvezetők, gólt ítéltek. A játékos teljesen összeomlott.

Nagy Ádám először volt kezdő, és megint beleszerettek a játékába

Furcsa karrierje van Nagynak a Serie A-ban, rendre jól játszik, aztán azzal a lendülettel ki is kerül a csapatból. Majd megint, és ismét ugyanez.

Sterbik: "Aki akar, az tud is."

A Veszprém négyszeres BL-győztese értékelte a bakonyiak Barcelona elleni teljesítményét.

Rettegnek a franciák Bodó Richárdtól - Közel 120 km/órás lövésekkel sokkolt a szegedi kézilabdázó

Szeged Rettegve ejtik ki Bodó Richárd (25) nevét a francia Nantes kézilabdacsapatának kapusai.

Az érdi kézicsapat válaszolt a klubot kritizáló légiós vádjaira

Signaté eredményei egyértelműen azt mutatták, hogy versenysportolásra nem alkalmas.

Jól játszott a MOL Vidi, viszont a rutin hiányzott

Danko Lazovics távozása biztosan kihatott a magyar bajnok teljesítményére. Szpíker Korner Gundel Takács Gáborral.

Sallai Roland már a Real Madridba vágyik

Káprázatosan mutatkozott be a Freiburgban, holnap folytathatja.

FIFA-gála: ő lett az év férfi labdarúgója

Hétfőn este Londonban zajlik a FIFA-gála, amelyen az év legjobbjainak járó díjakat osztják ki.

Messi madridiakra és CR-re is szavazott, Ronaldónál egy francia nyert

Dzsudzsák Balázs és Marco Rossi szerint is Modric volt az Év játékosa.

Pályán a Hertha, a Bayern és a Manchester United is

Hétközi fordulóval és kupameccsekkel kedveskednek a topcsapatok.

Ilyen tucatgóllal még senki nem nyert Puskás-díjat, mint Szalah

Ez lesz a következménye, ha egy százmilliós ország elkezd szavazni.

0

Bulvár

Végre leszámol egy tök felesleges dologgal a Lidl

Egy nagyon felesleges dologgal számol le a Lidl, aminek nemcsak a vásárlók örülnek, hanem az anyatermészet is.

Halálra gázolták Franciaországban a nomád életet élő Gecse Balázs Gergőt

Franciaország délkeleti részén vasárnap reggel halálra gázolták Gecse Balázs Gergőt, aki Magyarország bejárása után úgy döntött, ökrös szekerével nekivág a nagyvilágnak.

Tolvai Reni és Kállay-Saunders András nem titkolózik tovább - Nagy bejelentést tettek

Tolvai Reni és Kállay-Saunders András is szerepel a 2018-as Sztárban Sztárban.

Csak spermadonornak kellettem, az egész házasságom egy átverés volt - beszélgetés egy kétgyerekes, elvált ap...

Mindig az elvált nőket sajnáljátok. Hogy otthagyták szegényeket, összetört a szívük, cígölik a gyereket. És a férfiak? Minket meg kivágnak az utcára, és elveszik a gyerekeinket! A mi szívünkkel mi lesz? Hargitay Judit írása.

Megújult a magyarok kedvenc autója

A 2018-ban 30. születésnapját ünneplő Vitara-sorozat 1988-ban indult útjára a kompakt szabadidő-autó kategória úttörőjeként, és elegáns kialakításával, könnyű manőverezhetőségével, kényelmes vezetési élményével, valamint terepen nyújtott, [...]

Rogán Cecília meghökkentő külsővel jelent meg a nagy nyilvánosság előtt

Rogán Cecília furcsa frizurája sokaknak szemet szúrt.

Kollányi Zsuzsi megtörte a szülése óta tartó csendet.

Az énekesnő majdnem két hónapja nem adott hírt magáról, most viszont elárult néhány információt a szülése után.

Megszűnik a munkaviszonyból származó nyugdíjemelés, de 10 százalékkal nőhetnek a nyugdíj melletti keresetek

Az idei év lesz az utolsó, amikor a nyugdíjasok munkaviszonyból származó jövedelme kötelező alapját képezi a jövő évi nyugdíjemelésnek. Ilyen jogcímen utoljára érkezik pénz. Ezzel együtt a nyugdíj melletti munkaviszony után jövőre már nem kell járulékot fizetni, és ez bőven ellentételezi az előbbi veszteséget.

A házaló csalók legújabb ürügye: egyszerű indokkal keresnek fel, hogy kiraboljanak

Egy új eset kapcsán adott tanácsokat a rendőrség a trükkös csalók kivédése érdekében.

Ilyen durva csalást még a Főtávnál sem láttak eddig, figyeljen oda

Rengeteg fogyasztói bejelentés érkezett, e-mailben próbálkoznak az ügyfeleknél.

blogmorzsák

Mennyire fenyeget téged a stroke?

Leginkább az 55 évesnél idősebb fér­fiakat és a 60 évesnél idősebb nőket veszélyezteti, de a fiatalabbak sem lé­legezhetnek fel, mert egyre koráb­ban jelentkeznek a végzetes tünetek.

A Századvég vége a vég kezdete

Újabb felületet tüntet el a kormány, mert az visszatükrözte maffia jellegét.

27 tipp, hogy hogyan hordd a blézered idén ősszel

Sokoldalú, trendi és sokkal többet kihozhatsz belőle, mint azt elsőre gondolnád. Íme 27 tipp, hogy hogyan csináld!

„Exhumáltuk a Svastits-Bogyay kriptát“

A kriptakápolnát egy édesanya építtette, elsősorban a gyermekének, majd a családnak.

„Már más nőt kíván. Húzzak el?“

„Leginkább az a természetes hang borított ki, ahogy ezt közölte.“

Ezt is az EU fizette, nem a Fidesz

„Kommentben igazítottuk ki Tállai Andrást.“

Merjen főzeléket rakni az étlapjára egy komoly ember?

Sárgaborsó, fasírt, pörköltszaft, "Hegyvidék style".

Luxusétterem a világ végén

A Feröer-szigetek első Michelin-csillagos étterme alighanem a világ legfélreesőbb fine dining helye tele különlegességekkel.

Ítélethirdetés Rajk koncepciós perében

A keleti blokkban szovjet utasí­tásra indított „belső tisztogatás” egyik legismertebb koncepciós autodaféja volt.

Izrael elleni lépesek Szíriában

Vége az izraeli vadászgépek szíriai légtérben végrehajtott szabad manővereinek.

Kis piaci furFANG - Gyengélkednek az amerikai vezérbikák

Mit jelent, hogy a piacot eddig húzó négyes szeptemberben alulteljesít?

Kálmán Olga lesz a miniszterelnök?

"Majd’ minden újságíró életében elérkezik a pillanat, amikor kér­de­zés helyett állítana is valamit."

0






0