Ormánsági sokadalom lesz pünkösdvasárnap Sellyén
Színes programokkal, ormánsági lakodalmas ételek kóstolójával, népi játékokkal várják az érdeklődőket a Pünkösd az Ormánságban című rendezvényre május 27-én, pünkösdvasárnap a Pécshez közeli Sellyén.
hirdetés
Többek között a kötözött gombóclevest, a szármánt, azaz az ormánsági töltött káposztát, és a töltött dagadót is megkóstolhatja bárki, aki pünkösdvasárnap tíz órától kilátogat a sellyei önkormányzat és a TÉR-ERŐ Egyesület közös szervezésében megvalósuló Pünkösd az Ormánságban című rendezvényre.
A sellyei kastély és a Kiss Géza Múzeum kertjében folyó rendezvényen a gasztronómiai ínyencségek bemutatója mellett többek közt sor kerül a tájegységre jellemző lakodalmas előadásra, környékbeli néptáncos csoportok mutatkoznak be, s a helyben nagy népszerűségnek örvendő Tilangli Népdalkör is fellép – tudta meg a távirati iroda a szervezőktől.
Az este héttől tartó táncházzal záruló eseményen egész napos bemutatót és vásárt rendeznek helyi termékekből, kézműves tárgyakból; a családok sétakocsikázáson vehetnek részt, míg a kisebbek légvárban szórakozhatnak.
MTI
hírek innen, onnan
Most Bill Gates mondja, hogy pénzt gyűjthetünk megosztással
Kilenc éve van Urbanlegends.hu, azóta próbálom az emberek fejébe verni, hogy levelek továbbítására vagy posztok megosztására Bill Gates nem ad pénzt. A helyzet most egy kicsit változóban van, még ha nem is mindenki gyűjthet így.
Fontos az els benyomás!
Gabe Carimi-nek nem kellett sok id, hogy felpiszkálja vezetedznk, Greg Schiano fantáziáját! "Az els benyomás nagyon fontos! Néztem t gyakorlat közben és tetszett, ahogy dolgozott. egy fizikailag nagyon ers srác és illik a játékr...
Jók a hazai szállások!
A magyar utazók elégedettek a belföldi szálláshelyekkel és imádják a wellnesst - derül ki egy felmérésbl.
A német álom közelében
Sváb Dánielnek lejár a ferencvárosi szerzdése. A 22 éves véd most a Cottbus edzésein vesz részt. Ha sikerrel jár, teljesül a régi vágya, a németországi szereplés. Ha nem, másik magyar csapatot keres, mert a Fradiban csak második e...
Konföderációs Kupa: gólözön az olasz-japán mérkőzésen
Az olasz labdarúgó-válogatott fordulatos mérkőzésen 43-ra győzött Japán ellen a Konföderációs Kupa A-csoportjának 2. fordulójában.
A sír, amin csak sírni lehet
A kormány új terve, az ingyenes, szociális családi temetés még nem minden részletében ismert, lezárt, ugyanis a parlamenti vita még csak most kezdődött. Így nem zárható ki az sem, hogy végül a kedvezmény igénybevételének az lesz a...
Konföderációs Kupa, A-csoport, 2.forduló: Hétgólos meccsen győzött az olasz csap...
Magyar idő szerint csütörtök éjfélkor rendezik meg az olasz-japán mérkőzést. Az első körben az olaszok 2-1-re győztek Mexikó ellen, A squadra azzura játéka eléggé nehézkesenContinue Reading >>
Szívrohamban meghalt James Gandolfini
A színész 51 éves volt.Szívrohamban meghalt James Gandolfini Ez a cikk most-en jelent meg
Futballparádé az éjszakában: Olaszország szenzációs meccsen búcsúztatta Japánt
A meglepően gyengén védekező olasz válogatott 0-2-ről fordított, erre a japánoknak még volt válasza, ám a végén az olaszok egy kontrával a maguk javára döntötték el a Konföderációs Kupa eddigi legjobb mérkőzését, kiejtve ezzel az ...
Ez a videó terjed a Facebookon: flashmobbal lepték meg az iskolaigazgatót
Flashmobbal búcsúztak az igazgatótól az egyik massachusettsi középiskola diákjai és tanárai.
Ezen a képen röhög az internet: ByeAlex dala újraértelmezve
Hétfőn megmutattuk a YouTube legújabb sztárját, a városmajori általános iskola diákjainak Kedvesem-feldolgozását. Íme, egy újabb ByeAlex-paródia, ezúttal a bmeme.hu tolmácsolásában. Ez a nap képe, vizsgázóknak.
Sport
Csányi Sándor szerint előrelép a Pick Szeged
A legutóbbi szezonban, a bajnokságban és a Magyar Kupában is ezüstérmet szerzett a Pick Szeged kézilabda csapata. Mindkét sorozatban az örök rivális Veszprém előzte meg a Tisza-parti alakulatot, amely a korábbi évekkel ellentétben...
Élő adásban őrült meg az olasz riporter Balotelli gólja után - videó
Az olaszok ugyan vasárnap este játszottak, de csak most bukkantunk erre a gyöngyszemre.
Bombahír: Beckham új sportágban lehetne világsztár
Az ismert angol napilap, a Daily Mail szerint David Beckham iránt több NFL-csapat is élénken érdeklődött, amíg az Egyesült Államokban szerepelt.
Storcz Botond szerint Dudás Miklósból a jövő nagy kajakosa lehet
Két napja fejeződött be a portugáliai kajak-kenu Európa-bajnokság. A magyar küldöttség három arany-, három ezüst, és öt bronzéremmel zárta a kontinenstornát. Az Eb-n az egyik legkellemesebb meglepetést Dudás Miklós aratta, a fiata...
Kleinheisler László bombagóllal köszönt be a Vidi edzésén
Ahogy arról már honlapunk is beszámolt, Kleinheisler László a Videoton csapatában folytatja pályafutását. Az előző szezonban a Puskás Akadémiával NB II-es bajnoki címet szerző futballista felnőttek közötti bemutatkozása igazán jól...
Brazília-Mexikó és Real Madrid-Barcelona - Ezt látod élőben
A szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Bemutatták a vadiúj Fradi-pálya vadiúj zöld székeit
Izgalmas hír érkezett Ferencvárosból: lerántották a leplet az új stadionba szánt székekről! A 2014 őszére ígért ultramodern létesítménybe láthatóan roppant kényelmes ülőalkalmatosságot fognak helyezni, ami, igen, zöld lesz. Nézd m...
Chelsea: a Real Madridból, a Barcelonából és a Málagából igazolnának
A katalán El Mundo Deportivo napilap legfrissebb számában hozta le, hogy a Chelsea tulajdonosa, Roman Abramovics a spanyol U21-es válogatott legjobbjaival, Thiago Alcantarával, Iscoval és Álvaro Moratával erősítené meg a keretet.
Baji Balázst díszvacsorán fogadta a köztársasági elnök
Illusztris társaságban, illusztris helyszínen vehetett részt díszvacsorán Baji Balázs, a MOL Tehetségtámogató Programban résztvevő fiatal atléta. Az utóbbi időben remek eredményeket elérő gátfutót Ádár János köztársasági elnök töb...
Legfrissebb átigazolási hírek: egyszerre vinné a Barca, a Real Madrid és a Málag...
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban.
Hivatalos: a Lokiba igazolt az MTK kulcsembere
A DVSC-TEVA együttese hivatalos oldalán jelentette be, hogy leigazolta Zsidai Lászlót az MTK-tól.
Bulvár
Ezért vizeletfoltos a férfiak alsónadrágja
Vizelési panaszok? Prosztatagondok? Urológiai kivizsgálás? Ettől a néhány szótól általában minden férfi összerezzen, mert egy kellemetlen dolog, a végbélen keresztül történő prosztatavizsgálat, azaz a rectalis digitalis vizsgálat ...
Még ki sem mondták a válását! A magyar színésznő új szerelmével nyaral
Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán szerelme örökre véget ért.
A 41 éves műsorvezető gyereket vár! Könnyek között jelentette be a reggeli műsor...
Caprice Bourret műsorvezető két kisfiú édesanyja lesz a nyáron.
Műtét a görbe férfiasság ellen - Előtte-utána fotóval! 18+
Egy órás plasztikai műtéttel korrigálható a péniszgörbület. A..
Jó hír: kitisztulhat a dohányos tüdő
Szervezetünk folyamatosan dolgozik a káros anyagok, így a nikotin ellen is...
Hőségriadóban is tilos a szandál
Enyhítenek az öltözködési szabályokon a hőségre való tekintettel a közintézményekben.
Képeken 7 szupernőies rövid frizura kánikulába - Mutasd meg a fodrászodnak
Melegben nagyon kényelmes a rövid haj.
Egy gyümölcs, amivel kilókat fogyhatsz, és a bőröd is szép lesz tőle
Tudod, hogy azon kívül, hogy finomak, mennyi mindenre jók a gyümölcsök? Kvíz!
Itt ma felhőszakadást és jeget hozhat a forróság
Jelentős változásra még várni kell.
Brutális élelmiszerdrágulás jöhet
Az ÉFOSZ szerint az E-útdíj miatt akár 30 százalékkal is drágulhatnak az olcsóbb élelmiszerek.
Láttad már az Orbán-emlékművet? - Képeken 7 látnivaló, amit kevesen ismernek
Furcsa emlékművek, sírok és szobrok - nézd meg őket!
Julia Roberts családi nyaralója
Ez a kis gyöngyszem Julia Roberts nyaralója Malibun. Julia Roberts az egyik legismertebb amerikai színésznő. Oscar-, BAFTA- és Golden Globe-díjas, a mai napig rengeteget foglalkoztatott, pedig gyermekei születése után több évre v...
blogmorzsák
Westend Tisza Cipő a nagy siker
"Tanuld meg normálisan hordani a cipőt!"
Az ideális ateista film
Szex, filozófia és antiklerikalizmus.
Pilótanő Abu Dhabiban
Elizabeth Peebles palotajáratainak nevezett útjain egyik palotából a másikba szállítja a gazdag utasait a tenger és sivatagok felett.
Túl cool pool?
Ha szerencsések vagyunk, ilyen "nem semmi" medencékre és uszodákra bukkanhatunk.
Adóbevallás mobiltelefonon és feminista hókotrás
Svédországban nem kell söralátét az adóbevalláshoz, ráadásul a hókotrók azokat
az utakat tolják le először, ahol a nők járnak.
Feke Pál: „Az István, a király nem múzeumi tárgy"
Az augusztusban újra dalra fakadó államalapító szerepe kihívás Feke Pál számára.
"Okos város" ötletek az IBM-től
Legyenek a kültéri hirdetések hasznos kényelmi funkcióval ellátott tereptárgyak is egyben.
Ha Európa kíváncsi a múltjára, hozzánk kell fordulnia
A magyar folk története című könyvvel egy igazi alapmű született.
Bloggerek, trolletető, ilyesmi
Bloggerekről kommentelőknek.
Hangszert bármiből
Ötletes zeneszerszámok házilag.
Szimpátia és racionalitás harca - Nokia Lumia 720 teszt
Szimpatikus készülék, kellemes jellemvonásokkal, és fantasztikus üzemidővel.

- Még csak formálódik a pécsi futballcsapat
- Gyurkovics Mária operaénekesnő száz éve született
- Országosan körözött személyt fogtak el a rendőrök
- Bolti tolvajt fogtak a rendőrök
- Követendő példa lett a magyar gazdaságpolitika
- Komlón és Pécsett is lesznek nemzetközi női kosármeccsek
- Rabtársai megverték a pécsi börtönben Bándy Kata gyilkosát
- Vádemelést javasol a rendőrség Páva Zsolt lányának támadója ellen
- Pécsett forgatják a Trónok Harcát
- Erdélyi körutazás, Gandhi túra, Egészségnap
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Pécsett is hódít a Rukkola
- Vándorgyűlést rendez a történelmi társulat
- Legyen újra természetes az uránvárosi KRESZ-park és környéke!
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Török segítség Pécs oszmán építészeti értékeinek ápolására
- Sikerrel zárult a pécsi akció
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Aszpik - Alkotói piac
- Forgalmi rend változások Pécsett
- Elhunyt Székely György színháztörténész
- Kocsis Zoltán egyelőre nem vezényel és zongoraestet sem ad Pécsen
- Expedíciózz a háztartásban! - Ismét Pécsen





