Örökös pontozóbíró lett a pécsi Papp Viktor
A Magyar TáncSport Szakszövetségtől Örökös Pontozóbírói elismerést vehetett át Papp Viktor, a Pécsi Fordan Sportegyesület elnöke és alapítója.
A díjat az elmúlt hétvégén ünnepélyes keretek között vehette át Budapesten, a Sportkastélyban Országos Akrobatikus Rock ’n’ Roll Táncversenyen.
Az Örökös Pontozóbírói cím a Magyar TáncSport Szakszövetségben tevékenykedő pontozóbírók számára adományozható kitüntető cím, amellyel a címre felterjesztett pontozóbírók szakmai munkásságát ismeri el és jutalmazza. A jelölés feltételei többek között a betöltött minimális 60. életév, valamint a jelölt pontozóbírónak több évtizedes aktív pontozóbírói múlttal kell rendelkeznie és a megválasztás pillanatában aktív regisztrált pontozóbírónak kell lennie.
Papp Viktor 1983. óta, mindegy 37 éve foglalkozik akrobatikus rock ’n’ roll sporttal. Versenyzőként közel 30 világversenyen indult először az amatőr, majd a profi mezőnyben. Itthon 3x nyert magyar bajnoki címet, legjobb nemzetközi eredménye profi világkupa 3. hely. A ’80-as évek végétől már edzőként és 1990-től pedig már pontozóbíróként tevékenykedett. Napjainkban is aktív edző, valamint a hazai versenyek pontozóbírója és versenyfelügyelője. Több mint 20 éven keresztül a Testnevelési Egyetem szakvezetője volt, részt vett az akrobatikus rock ’n’ roll sport hazai szabályrendszerének kialakításában, az oktatási és képzési rendszer felépítésében, a sportág hazai népszerűsítésében. Oktatóként részt vesz a sportszakember képzéseken, edzőként pedig a válogatott edzéseken. Az országos szakszövetségben több tisztséget is betöltött, volt szakági elnök, szövetségi kapitány, jelenleg az MTaSZ oktatásért és továbbképzésekért felelős elnökségi tagja, 2018-ban Életműdíjat kapott.
A Magyar TáncSport Szakszövetség Akrobatikus Rock ’n’ Roll Szakágának javaslatára NÍVÓDÍJAT kapott a Pécsi Fordan Sportegyesület által rendezett I. Teletál Akrobatikus Rock ’n’ Roll Magyar Bajnokság. A táncverseny 2019. november 30-án volt a Lauber Dezső Sportcsarnokban. A rangos díjat szintén az elmúlt hétvégén ünnepélyes keretek között vehette át Papp Viktor, a bajnokság főrendezője Budapesten, Országos Akrobatikus Rock ’n’ Roll Táncversenyen.
A NÍVÓDÍJ átadásakor a következőkkel indokolták az elismerést. A pécsi Akrobatikus Rock ’n’ Roll Magyar Bajnokság a 2019. évi versenyszezon kiemelkedő rendezvénye volt. A verseny színvonala, kivitelezése, megjelenése minden tekintetben professzionálisnak mondható. Bővelkedett extrákban is, mint például kiemelkedő hang- és fénytechnika, óriás led fal, internetes online közvetítés, a döntők előtt látványos bevonulás és nyitó műsor, a versenyzők és edzők kiemelt jutalmazása, különdíjak, közönségdíjak A pécsi bajnokság jellemzője volt még a perce pontos programtartás, ami a lelkiismeretes és a felkészült, szakmailag kiváló rendezőgárdának és a főrendezőnek köszönhető.
A Pécsi Fordan Sportegyesület komoly rendezői tapasztalatokkal rendelkezik, hiszen 1995-ben rendezték első nagyobb szabású akrobatikus rock ’n’ roll versenyünket. Az eltelt 25 év alatt több, mint 100 kiemelt bajnokság, táncverseny vagy gála házigazdái lehettek. A sportági szakszövetség 7. alkalommal díjazta a Fordan SE. bajnokságát.
hírek innen, onnan
Akár 2 héttel tovább eláll a banán, ha így tárolod – Mutatjuk, mi a trükkje
A banán az egyik legnépszerűbb gyümölcs, ám nagyon gyorsan megbarnul és megpuhul. Néhány egyszerű tárolási praktikával azonban...
4 apró jel, ami elárulja: sokkal nagyobb szükségetek van a párterápiára, mint gondolnátok
Jellemző, hogy jó ideig észre sem vesszük, de a háttérben meghúzódó feszültségek és az elfojtott neheztelések alattomosan formálják...
Mennyit ér, ha naponta 10 percet mozogsz? Meglepő a válasz
Az austini Texasi Egyetem kutatói szerint a meglepően kevés testmozgás is jelentős hatással lehet a szervezetünkre, például az alvásunkra.
Fordulat a Volánbusz-ügyben: Jellinek Dániel házi őrizetbe került, Szivek Norbert letartóztatásban marad
Megszüntette Jellinek Dániel milliárdos üzletember letartóztatását a bíróság, Szivek Norbertnek azonban további három hónapig...
A nő, akinek letartóztatása világszerte címlapokra került: Angela Davis nem félt szembeszállni az igazságtalan rendszerrel
Tizenhat hónapot töltött ártatlanul börtönben, hogy később a világ egyik legismertebb emberi jogi aktivistájává váljon. Angela Davis...
Vörösfény-maszk: tényleg eltünteti a ráncokat, vagy csak újabb szépségőrület? A bőrgyógyászok elárulták az igazságot
Egyre népszerűbbek a vörösfény-maszkok, de vajon tényleg szebbé teszik a bőrt?
Rendkívüli bejelentéssel állt elő Donald Trump Oroszország kapcsán
Donald Trump nemzeti érdekekre hivatkozva felfüggesztette a Kongresszus által elfogadott újabb oroszellenes csomagot.
Sorra döntötte ki a terelőtáblákat az autós az M1-es autópályán, kiderült mi okozta a pusztítást
Tatabánya közelében a Budapest felé vezető oldalon hajtott munkaterületre egy teherautósofőr. A férfi egy elterelt szakaszon tért le az...
Kettészakad az ország szombaton: nyugaton sütni fog a nap, keleten borongós, esős idő lesz
Szombaton felemás lesz az idő az ország két felében, vasárnap viszont már többfelé kellemes őszi kirándulóidőre lehet számítani. Az...
„Tudtuk, hogy meg fogja ölni” – 6 hazai tragédia, amit talán megelőzhetett volna az isztambuli egyezmény ratifikálása
Évek óta hallgatjuk, hogy az Isztambuli Egyezmény nem egyéb, mint genderideológiával fertőzött brüsszeli gumicsont. Csakhogy miközben a...
Fekete szombatra ébredtünk: csodálatos magyar színészt veszítettünk el
Súlyos betegség után halt meg.
Mi történik itt? Érkezik október vége, és jön a 20 fok
Nehéz követni 2026 időjárását.
Sport
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották
Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik
Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.
Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban
A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
Hansi Flick agyondicsérte: visszaveheti az FC Barcelona a három éve eladott játékosát
Megvan ehhez a szerződéses joguk is.
Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga
Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt
Hatalmas balhét csapott a világbajnok – az FC Barcelonánál köthet ki
Tettek és következmények.
Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések
A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt
„Alkalmatlan a topfutballra” – itt a dokumentum, ami kis híján elpusztította Lionel Messi karrierjét
Akadt edző, aki eltanácsolta a La Masiáról a 13 éves kis zsenit.
Bulvár
Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort
Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan
Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.
Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek
Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.
Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben
Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!
Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”
Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va
Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium
Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...
A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
A reggeli italok nemcsak a szervezet hidratáltságára lehetnek hatással, hanem a telítettségérzetre és a vércukorszintre is. Mutatjuk, melyik a 10 legjobb reggeli ital a jó vércukorértékekért.
Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez
Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban
Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






