Ezt olvasta már?

0

Öröm Pécsett születni - akár ikreknek is!?

A Szülészeti Klinika és a Baranya Megyei Kórház összevonásával a szülések száma az elmúlt évekhez viszonyítva közel megduplázódik a klinikán, de az elmondottak és látottak alapján a klinika megbirkózik a feladattal! Vajon a szülők is megbirkóznak az Élet egyik Nagy Feladatával: A Születés I.rész.

A pécsi szülészet

A folyamatosan megújuló, bővülő Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika otthonos színekkel, berendezéssel várja a családokat. Csanádi Erika intézetvezető főnővér azt mondja: a hangulatos, barátságos belső terek a kismamák és az ott dolgozók számára egyaránt fontosak.

- Tavaly kaptuk meg a bababarát címet, ennek keretében mind az alternatív szülés, mind az édesapával való együtt szülés egyre gyakrabban igényelt lehetőségét biztosítjuk, az édesanyák pedig igény szerint szoptathatják újszülöttjeiket. A klinika magas szintű alap- és speciális betegellátást nyújt. Dr. Veszprémi Béla egyetemi docens elmondja, hogy az országban először a klinikán alkalmazták a magzatvíz-pótlást (amnioninfúzió), amivel akár hetekkel is meghosszabbíthatják a terhességet, így javítva a magzat életkilátásait. A módszer emellett lehetőséget ad arra is, hogy a tüdő érését elősegítő gyógyszert adjanak be a magzatnak. Sokszor néhány nap is számít!

- A gyermekágyas osztályon természetes, hogy a gyermekápolók segítségével a mama gondozza a kisbabát - meséli Ispánné Muth Magdolna, a gyermekágyas osztály vezetője -, de nálunk a koraszülött intenzív centrumban is megteheti, ha a pici állapota engedi. Nagy öröm, hogy a Lyons Club támogatásával anyaszállás nyílt a városban, így ha több heti kórházi ápolásra van szüksége a koraszülött vagy beteg babának, anyukája akkor is a közelében lehet. Ha hazamennek, tovább tartjuk a kapcsolatot, tudják, hogy babagondozással vagy szoptatással kapcsolatban hívhatnak minket telefonon. És hívnak is!

A Babaszoba.hu kérdésére, mely szerint; milyen terveik, vágyaik vannak a szülészettel kapcsolatban, a következő a válasz: A közeli, hogy végre befejeződjön a műtők felújítása, a távoli egy kedves, otthonos, biztonságos születésház a kórház közelében.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

A Pécsi Napilap annak is utánajárt, vajon hány iker-szülés, születés volt az elmúlt hónapokban Pécsett.

Ottjártunkkor Csenge, Henriett és Gábor épp hazaindult...

Néhány kérdés, gondolat szülés előtt

- "Jó szülész-nőgyógyászt keresek Pécsett. Olvastam az itteni előzményeket,de ezek az infók elég régiek...Szeretném tudni,hogy aktuálisan Dr. B...y rendel-e valahol? Vagy ha van jó tippetek emberséges nőgyógyász-témában,szívesen venném..."

- "Szerintem nem nagyon van olyan orvos, akiről ne lehetne rémtörténeteket hallani, mennyit hibázik stb.! Ha rám hallgatsz, ezeket elengeded a füled mellett! Legalábbis arányaiban nézd! :) A jó orvosválasztás ott kezdődik, hogy tisztázd magadban mit szeretnél, mik az elvárásaid, és ahoz keress orvost! Értem ez alatt, hogy milyen legyen a szemlélete, szeretnél e lehetőleg természetesen szülni, beavatkozások nélkül, vagy inkább gyorsan túllenni rajta, fájdalommentesen... Mindenhez megvan a megfelelő ember! A legjobb, ha személyesen méred fel a terepet, időpont egyeztetés után egy beszélgetéssel! Nem harapják le a fejedet, sőt, személyes tapasztalat, még örülnek is neki, hogy ennyire gondosan előre tervezel!" - kérdések a babaszoba.hu-portálon.

Szinte minden megváltozik, amikor a tesztcsík elszíneződik. Aztán a Doki bá' kimondja: a pocóban, valóban ott az Új Jövevény. Mi most - természetesen - minden egyes pillanattal nem foglalkozunk, azonban néhány dologra még kíváncsiak vagyunk...

A babakocsi választás-vásárlás

A pécsi Brendon Baba-áruházban igen készséges volt az eladó hölgy, beszélgetésünk alapján gondolom, hogy a vásárlókkal, a szülőkkel is hasonlóan kedvesek.

Mennyire gyakori az "ikres-szülő"?

- A pécsi szülészeten, például az igen jól működő lombik-programnak köszönhetően azt mondhatjuk, hogy elég sokan térnek be hozzánk.

Ezek szerint van kereslet az iker-babakocsik iránt!? Melyiket viszik inkább, az egymás mellett elhelyezkedő ülésekkel rendelkezőt, vagy az egymás mögöttit?

- Ez sok mindentől függ! Természetesen ami a vásárlást alapvetően meghatározza, az az árfekvés. Az egymás mögötti drágább. Az egymás mellettit keskenyebbre tervezik, így tehát az ülő- és fekvőrész keskenyebb. A következő szempont, hogy befér-e a szülők által nap mint nap használt gépjárműbe/gépjárművekbe. Ezt a vásárlás előtt mindig kipróbáljuk, tehát betesszük a gépkocsiba! Az is nagyon fontos, hogy amennyiben például az anyuka egyedül közlekedik a babakocsival, elbírja azt, tehát nem mindegy, hogy mekkora a súlya.

A Kismama Baby Centernél is ugyanezt tapasztaltam, igen készséges és segítőkész volt az eladó hölgy, aki azt mondja: náluk nem annyira a babakocsi vásárlás az elsődleges az "ikres-szülőknél". Amennyiben babakocsit keresnek, itt is az ár a meghatározó (természetesen). Ami biztos, hogy az egymás mögötti ülésekkel rendelkező gyerekkocsikkal a közlekedés, jóval egyszerűbb.

(Sajnos az interneten a pécsi bababoltok telefonszámainak megtalálása, igen körülményes, sok esetben, már nem létező a megadott elérhetőség.)

...és akkor itt van a hármas-ikrek "vasa":

Az iker-babakocsival való közlekedés (egyáltalán a babakocsival való utazás)

Azt már (az eladók által elmondottakból tudjuk), hogy az egymás mögött elhelyezkedő ülésekkel rendelkező iker-babakocsival lehet könnyebben közlekedni. Utánajártunk, hárman...

Azt, hogy vajon egészen piciny korban milyen is a babakocsiban való utazás - sajnos - nem tudjuk. Igaz, egy bébi mindent elmond, csak a felnőtt "eme" nyelvet, nem beszéli.

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika - Tények, adatok:
  • Bababarát kórház
  • Várható születésszám: 3000
  • Császármetszések aránya 2009-ben: 32 százalék
  • Négy hagyományos és egy alternatív szülőszoba várja a családokat.
  • Szülésznőválasztás lehetséges, a dúlákat is szívesen fogadják, de kicsi rá az igény.
  • Gyermekágyas kórtermek: 1, 2, 3, 4, 5 ágyas szobák, mindenhol biztosítják a 24 órás rooming-in ellátást.
  • Látogatás 9-től 19 óráig a tágas társalgóban lehetséges, itt apuka is dajkálhatja a kicsit.
  • Császármetszésnél az apa nem lehet bent.
  • Az epidurális érzéstelenítés a nap 24 órájában elérhető.
  • Sima szülés után három, császármetszés után öt nappal lehet hazamenni.

A Születés II. részében azt is körbejárjuk, hogy bírják a szülők, akár például azt, hogy egy iker-babakocsival hol és nem utolsó sorban hogyan lehet közlekedni!? Beszélgetünk egy nőgyógyásszal, egy "Ikres-Anyukával", egy gyermekorvossal és persze egy védőnővel is (a téma természetesen kimeríthetetlen...).

PNL/vézé.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Egyszerű trükkel spórolnak egy vagyont az élelmes magyarok 2026-ban: íme legális, teljesen ingyenes módszer

A digitális szórakozás és az önfejlesztés sokszor az elsők között esik a költségcsökkentés áldozatául, pedig létezik egy teljesen...

Méltatlan állapotok uralkodnak a szentesi pszichiátrián

Zsúfolt kórtermek, lehulló vakolat, orvoshiány – a Magyar Hang történetében először jutottunk be hivatalos úton magyarországi kórházba.

Ez már egy másik Venezuela

Kilenc éve a világ legveszélyesebb helyei közé tartozott a főváros, de milyen ma, Maduro elfogása után?

62 ember halt meg a zuhanásban – ez vezetett a repülőgép-tragédiához

A vizsgálatok szerint több tényező együttes hatása vezetett a 62 ember halálával járó brazíliai repülőgép-katasztrófához. A 62...

Hegyi Iván: Mersey-parti esték

Liverpool forrongott. Az eredeti ágrajz szerint az Anglia–Portugália vb-elődöntőt kellett volna rendezni a Mersey partján, ám a brit...

Szeptembertől komoly változás jön az egészségügyben

Bejelentést tett a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.

Abortusza volt annak a 14 éves lánynak, akinek a meggyilkolásával D4vd énekest vádolják

A lány és a zenész közötti üzenetváltások utalnak erre.

Magyar Péter: 33 ezerrel esett a foglalkoztatás – A Galilei élete távcsövében elmozdul az ég

A júniusi munkaerőpiaci adatban egyszerre látszik a stabil ráta és a fogyó foglalkoztatás. Bertolt Brecht drámájának távcsöve mellett a...

Tegyél korrektort erre a 3 pontra az arcodon, és sokkal kipihentebbnek fogsz tűnni

Nem kell mindig drasztikus sminkhez nyúlni, ha frissebb, kipihentebb tekintetre vágysz: néhány jól elhelyezett korrektorpont csodát tehet az...

Megvan a futball-vb 40 éves felfedezettjének új csapata

Nem titkolják, nem feltétlenül csak a sportszakmai érvek számítottak a megállapodáskor.

Csak 76-an laknak ebben a faluban, ami évente 100 000 turistát vonz, és Európa egyik legszebb települése

Mesebeli francia falucska, ahol csak kevesen laknak, de rengeteg turistát vonz.

Fotógaléria: Megmutatta Vitézy Dávid, hogy emelik a helyére a Déli Körvasút acélhídját a Soroksári útnál

Ez a híd lesz az új Közvágóhíd vasútállomás alapja is, amely a jövőben közvetlen kapcsolatot teremt a vasút, a HÉV, a villamosok és...

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández

Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.

A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye

A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját

Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.

Bulvár

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?

Valakinek teljesen természetes, másoknak eszébe sem jut – de vajon hol a határ az autonómia és a párkapcsolati tisztelet között? Olvasóink tapasztalatai meglepően sokszínű képet festenek.

Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú

Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is

Budapesten minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csak minden nyolcadik lakosra jut egy regisztrált vállalkozás

Magyarországon 2026. március végén az egy évvel korábbival megegyező számú, 1,8 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”

Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter

A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.

0






0