Ezt olvasta már?

0

Országos Cigány/Roma Mesemondó Versenyt szervez a pécsi Gandhi Gimnázium

Már több mint egy évtizedes hagyománya van annak a vetélkedésnek, amelyet idén november 21-ére hirdetett meg a Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola.

Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó tanintézete, mely a pedagógiai programjáért nemrégiben UNESCO-elismerést kapott Gandhi intézményi rendszer része, ismét Cigány/Roma Mesemondó Versenyt rendez. A megmérettetésre az ország bármely részéből várja a nevezéseket.

A mesemondás mindig is fontos eleme volt a cigány/roma szokásoknak és hagyományoknak – mondja a pécsi verseny egyik szervezője. Jakab Natália, a pécsi Gandhi Gimnázium igazgatóhelyettesének tájékoztatása szerint a cigány/roma kultúrában a mese nem csak a gyermekek, de a felnőttek szórakoztatására is szolgált, és az örömeik, bánataik kifejezésének eszköze is volt. Így nem csupán a család esti programja lehetett, de pl. temetések előtti virrasztáskor is előkerült. Jellemzően férfiak adták elő, és érdekessége, hogy a cselekménye még az elmondása közben is formálódott, sokszor a hallgatóság is beleszólhatott, hogy „valójában” mi és hogyan történt.

A pécsi Gandhi már közel negyed évszázada oktat és nevel hátrányos helyzetű, de tehetséges, túlnyomórészt cigány/roma diákokat, és szakmai módszertani munkájának egyik alappillére a kultúra ápolása és továbbörökítése. Ehhez jól illeszkedik ez a mesemondó verseny is, melyet Láng Eszter, a gimnázium beás nyelvtanára évek óta sikeresen szervez – mondja Jakab Natália: – A gimnáziumunkban beás és lovári nyelv, valamint cigány népismeret tantárgyat is oktatunk, és a gyerekek elmélyedését a cigány/roma értékekben, kultúrában, hagyományokban 2016 óta már az alapfokú művészeti iskolánk is segíti. Mivel a XXI. század felgyorsult világában a mesemondás háttérbe szorult, még fontosabbnak tartjuk, hogy folytassuk a vetélkedőnk hagyományát, segítsünk abban, hogy fennmaradjanak, tovább éljenek a cigány/roma mesék, és legyenek olyanok, akik a többiekkel megosztják ezeket a történeteket.

Az ezévi országos megmérettetésnek november 21-én (kedden) 10 órakor a Gandhi Gimnázium és Kollégium (7629 Pécs, Komját A. u. 5.) ad otthont. A szervezők nem csak általános és középiskolás diákok, de felnőttek jelentkezését is várják. Utóbbiak talán új, a zsűri és a közönség által még nem ismert mesékkel is gazdagíthatják a vetélkedőt.  A kiírás szerint legfeljebb 10 perces produkcióval lehet nevezni, a témáját illetően bármilyen cigány/roma mesével, melyet vagy beás, vagy romani (lovári), vagy magyar nyelven adhat elő a versenyző. A jelentkezőknek a részvételhez november 15-i (szerdai) határidővel ezt az elektronikus nevezési lapot kell kitölteniük és beküldeniük: https://goo.gl/forms/aBWoQusPEhchyowe2

A Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola vezetői azt remélik, hogy idén is sokan állnak ki a zsűri és a közönség elé, hogy megmutassák bátorságukat és tehetségüket. Ráadásul a versenyzők kiegészítő programként még origamikészítő és hennafestő foglalkozáson is részt vehetnek. Az intézmény azon a napon amúgy is nyitva áll majd, mivel éppen november 21-re hirdette meg a következő Nyílt napját. Annak keretében az érdeklődő felső tagozatos diákok a kísérőikkel együtt tanórára is ellátogathatnak, bejárhatják a Gandhi oktatási-nevelési színtereit, beszélhetnek az iskola pedagógusaival, és megismerhetik a gimnázium kínálta valamennyi lehetőséget. Mindemellett természetesen számukra is adott a lehetőség, hogy – akár versenyzőként, akár a közönség soraiban – részt vegyenek a nap fő programján, fénypontján, a Cigány/Roma Mesemondó Versenyen.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kertész ismerősöm figyelmeztet. Már 12 foknál érdemes lépni, különben nem biztos, hogy túlélik a telet a növényeid

Ahogy közeledik a tél, egyre fontosabbá válik a kertben és a teraszon tartott növények védelme.

Mérik az autósok sebességét Pilisvörösváron, de itt mégsem büntetnek: riasztó kép rajzolódott ki

Érdekes statisztikát osztott meg Pilisvörösvár önkormányzata két helybéli utca sebességmérőiről.Noha ezek a berendezések mérik a...

DINK-effektus: A lifestyle-őrölet, ami elárasztotta a TikTokot

„Nincs gyerek, kétszeres jövedelem, végtelen szabadidő” – nagyjából így lehetne összefoglalni a DINK (Dual Income, No Kids) életmód...

A csendes gyulladás rejtett tünetei, amiket a stressznek tudsz be, pedig a megoldás a tányérodon lehet

A csendes vagy krónikus gyulladás nem jár akut lázzal, pirossággal vagy nyilalló fájdalommal, mint egy elfertőződött seb vagy egy...

Véres mészárlás a hírportálok között – A 10 legnagyobb látogatottsági visszaesést elszenvedő sajtótermék

Jelentősen visszaesett az Egyesült Államok legnagyobb hírportáljainak internetes forgalma. Az ötven leglátogatottabb híroldal közül...

Kilenc perc alatt feltölt az új BYD – de hol lesz hozzá töltő?

A villanyautóval megtett hosszú út tervezésekor könnyen fontosabbá válik a pihenőhely, mint maga az úti cél. Hol lesz szabad töltő,...

Milliárdos tétel az asztalon, ami belülről feszítheti szét Budapestet

A parkolóüzemeltetési vita alapját meghatározó adatokhoz jutott lapunk.

Eső, fagy, napsütés – ilyen lesz a hétvégi időjárás

A hétvégén is csendes, őszi idő várható, több-kevesebb napsütéssel és jellemzően 13-19 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel,...

Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál

A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.

18 fokkal kecsegtet az időjárás, de estére kellemetlen fordulat jön

A napsütés mellett 18 fok is lehet, estére azonban északkelet felől felhők érkeznek, és helyenként gyenge csapadék is kialakulhat. A 18...

Újabb hírek érkeztek XIV. Leó pápa állapotáról, eddig kell kórházban maradnia

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű...

Ennyi pénz hiányzik havonta a magyar családoknak – friss kutatás mutatja meg a valóságot

Havi átlagosan 266 ezer forinttal több nettó jövedelemre lenne szükségük a magyar háztartásoknak a kényelmes megélhetéshez. Bár egyre...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

Bulvár

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

„Börtönbe küldeni Orbán Viktort, Szijjártó Pétert, Nagy Mártont – ezen dolgoztam ma délelőtt is” - kihallgatta Tordai Bencét a rendőrség Paks II-ügyben

Feljelentőként hallgatták meg a volt országgyűlési képviselőt a Nemzeti Nyomozó Irodában a paksi atomerőmű tőkeemelése kapcsán. A politikus dokumentumokat nyújtott be a hatóságnak, amelyek szerinte az előző kor

0






0