Ezt olvasta már?

0

Országszerte számos program várja az érdeklődőket az európai nemzeti parkok napján

Számos program, köztük tiszaalpári madármegfigyelő túra, az ősember festészetének nyomában induló geotúra, a Sas-hegyen pedig orchideatúra várja az érdeklődőket országszerte vasárnap az európai nemzeti parkok napján.

0
hirdetés

Az Agrárminisztérium és az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ a tíz hazai nemzetipark-igazgatósággal közösen ünnepli vasárnap az európai nemzeti parkok napját.

Az Agrárminisztérium csütörtöki közleménye szerint a védelmi intézkedések fokozatos enyhítésének köszönhetően az ökoturisztikai létesítmények és a kirándulóhelyek többsége már újra látogatható, a nemzeti parkok ezért hétvégére várják a kirándulni, kikapcsolódni vágyókat.

A programok többsége előzetes regisztrációhoz kötött. Tájékozódni a programokról, a szabadon látogatható tanösvényekről és túraútvonalakról a nemzetipark-igazgatóságok központi elérhetőségein és weboldalain lehet.

Az európai nemzeti parkok napjához kapcsolódóan az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosság nyereményjátékot indított Facebook-oldalán, ahol minden nap Magyarország egyik nemzeti parkjába kalauzolják el a játékosokat. A napi nyeremények mellett a főnyeremény egy hosszú hétvége lesz az Őrségi Nemzeti Park Keserűszeri Vendégházába.

1999 óta minden évben május 24-én, az első európai nemzeti park (Svédország, 1909) létrehozásának évfordulóján ünneplik az európai nemzeti parkok napját. A kezdeményezés célja felhívni a figyelmet a nemzeti parkok és egyéb védett területek jelentőségére, illetve a környezettudatos gondolkodás fontosságára.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Sör-wellness is lesz az Orbán Viktor szülőföldjén 15 milliárd forintért megújuló kastélyban

Megújul a Felcsúthoz közeli Vál híres kastélya, ami ha kész lesz, úszni fog a sörben: sörkert, sörfőzde és sör-wellness is helyet...

Újra Mondok József lett Izsák polgármestere

Ő volt az a fideszes, aki EU-s pénzből vadászpanziót épített, aztán beköltözött.

A szexikon meglepő ruhában ment férjhez - Igen.

A modell fast fashion-ruhában mondta ki a boldogító igent!

Nem csak demencia okozhat memóriaromlást: ezért fontos kivizsgáltatni

Öt oka is van, hogy miért lényeges az Alzheimer-kór vagy más demenciák időben történő kivizsgálása, megállapítása.

A vádlottak padján van a helye, most mégis megválasztották polgármesternek

Mondok Józsefet (Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum) választották a Bács-Kiskun megyei Izsák polgármesterévé a vasárnapi időközi önkormányzati...

Kerti hinta építése - Szerezz inspirációkat ötleteinkből

Egy kerti hinta elengedhetetlen része egy kertnek. Megépítéséhez pedig csak némi barkácstehetségre, egy-két jó tippre és ötletre lesz...

Rossz hírek érkeztek az Edda koronavírusos zenészéről

Súlyosbodott Gömöry Zsolt, az Edda billentyűs-zeneszerzőjének állapota írja a Blikk.

Ki tud bújni holnap a csapdahelyzetből az MNB?

Hosszú hetek óta láthatóan csapdahelyzetbe került az MNB, hiszen a célsáv tetejéig emelkedő infláció és a vártnál nagyobb gazdasági...

Elfelejtett autópálya-matrica? Ne ess pánikba, íme a tudnivalók.

Az autópálya-matrica vásárlása kimehet a fejünkből, de előfordulhat olyan is, hogy rossz rendszámra vagy rossz kategóriára váltjuk meg....

Összedőlt egy épület Mumbaiban

Legkevesebb nyolc ember vesztette életét a romok alatt.

Frizura körkép: 10 retró frizura, ami újra hódít

Minden kornak megvoltak a kedvenc hajviseletei, egyeseket pedig még ma is előszeretettel hordunk. Gondoljunk csak a 20-as, 30-as évek...

Makro- és mikroelemek: Miért van rájuk szükségünk?

Makroelemek, mikroelemek, nyomelemek. Ezek a fogalmak tulajdonképpen a szervezetünk számára nélkülözhetetlen ásványi anyagokat jelentik,...

Sport

Hat másodperc kellett az év legnagyobb kiütéséhez - videó

A bíró kétségeesetten integetett orvos után.

Meghökkentette a rajongóit: nem gyakran látni így Hosszú Katinkát - fotó

Sok követője szerint ez nem a világklasszis úszó stílusa.

A Fradi női kézicsapata a BL-meccs lejátszása nélkül hazatért Norvégiából

Amióta kiderültek a koronavírus-fertőzések, már csak ez foglalkoztatta a magyar küldöttséget.

Jön a főpróba a fővárosiak számára

Alapjaiban véve határozhatja meg a célokat.

Fájdalmában üvöltött a korábbi világbajnok, véget is ért a UFC-meccs - videó

A szervezet hétvégi gálája rendkívül jó bunyókat hozott.

Neymar öröme leírhatatlan volt, amikor legyőzte a szexi labdazsonglőrt - videó

Natalia Guitler nem csak szép, de a labdával is hihetetlenül bánik.

Hatalmas szabadrúgásgólt lőtt Kalmár a DAC mérkőzésén - videó

A dunaszerdahelyi csapat kiváló formában játszik a bajnokságban.

A Ferencváros nyerte a rangadót

Varga Zsolt együttese négy góllal nyert a BVSC ellen.

Pásztor került a nyáj élére ? Bejött az edzőváltás a zöld-fehéreknél

Bár még korai kijelenteni, de úgy tűnik, hogy idén komolyan feladhatja a leckét városi riválisának a sevillai egylet.

22 fotóval illusztráljuk, hogy a női röplabda miért az egyik kedvenc sportágunk

A röplabda látványos sport, ez még inkább igaz a női röplabdára. Hiszen ki az, aki nem szeret tehetséges és egyben gyönyörű sportolókat nézni?

Bulvár

A poloskák a lakásod közelébe se mennek, ha beveted ezt az egyszerű házi trükköt

Ugye, milyen idegesítő, amikor csak fél percre nyitod ki az ablakot, és a büdös bogár máris betalál rajta? Segítünk!

Berki Mazsi döbbenetes vallomása: Innentől alapjaiban változik meg az élete

Berki Krisztián kedvese nem kertelt, közösségi oldalán vallott érzéseiről.

Belehasad a szív. Videó a pillanatról, amikor ez a menhelyi kutyus rájön, hogy végre örökre örökbe fogadják

A felelős kutyatartás már a négylábú társunk kiválasztásánál elkezdődik, és ez a videó reméljük sokaknak kedvet csinál az örökbefogadáshoz.

Romy Schneider szenvedélyesen szerette Alain Delont - Ritkán látott fotókon az egykori sztárpár

Romy Schneider és Alain Delon volt a 20. század egyik leglegendásabb sztárpárja.

Tartósítási kisokos télire - szőlőt, paprikát, tököt is frissen tarthatunk.

Az ősz közeledtével gyakorta halljuk: ideje feltölteni energiaraktárainkat. A természet ugyanis megteremtette elképesztő körforgását, amelyben a szűkösebb hónapoknak éppúgy helye van, mint a napfényben és friss termésekben bővelke...

Hány órakor kell utoljára enned, ha fogyni akarsz? Az új kutatás szerint nem este hatkor

Az esti falatozás nem csak az alvás minőségére, de az alakodra és egészségi állapotodra is rányomhatja a bélyegét.

Egy titokzatos halászarmada hihetetlen zsákmányt szerzett a Galápagos-szigeteknél

Egy új elemzés megdöbbentő számokat közöl a kínai halászhajók teljesítményéről.

Ilyen belülről a világ leggazdagabb emberének háza: Bill Gates pazar látványra ébred reggelente

Bill Gates és felesége idén tavasszal vásárolta legújabb házát, Kaliforniában.

blogmorzsák

Rossz napjuk volt. Nagyon rossz

Fotós kudarcválogatás az elmúlt bő 150 évből.

A 10 nevetséges indok a maszkhordás elkerülésére

Nyugodtan lehet ezekkel (is) élni. Csak magadat hozod kellemetlen helyzetbe.

Évtizedes kihagyás után adott ki új lemezt a Heathen

Megérkezett a thrasherek legújabb lemeze, az Empire Of The Blind. Abszolút megérte a várakozást!

Tiszta Dallas, csak a cikiség nélkül

Szemétkedés és hátbaszúrás rég volt ennyire szórakoztató.

Egy liberális zsidó és egy konzervatív katolikus barátságáról

Mindent, amit lehetett, másképp láttak, mégis...

Felső szekrény a konyhában: igen vagy nem?

Nem kell feltétlenül, mindig, és kötelezően mindenhova a szokásos zárt elemeket rakni.

Facebook újítások és a bennük rejlő lehetőségek

Az emberek egyre immunisabbak a hirdetésekre és nem is kedvelik őket nagy mennyiségben, így ne áraszd el velük csoportjaidat!

Ne csak a házat nézd, a környezet is számít!

Házvásárlásnál többek közt ilyen meglepetések érhetnek, ha nem veszed figyelembe a lakókörnyezetet.

A digitális sajtó mikor lehetetleníti el a hagyományost?

Ameddig az online sajtó ilyen előzékenységet tanúsít a nyomtatott iránt, nem érdemes vészharangot kongatni.

Diákjaira panaszkodik a professzor

A tudásdeficitet nem lehet megszüntetni erővel és nacionalista propagandával.

5 híres márkanév születése

Bemutatjuk, honnan kapta 5 világhírű autómárka a nevét.

Churchill kedvenc kémnője

Christine Granville a II. világháború híres brit kéme volt. Ő inspirálta az első Bond-regény női főszereplőjének alakját.

0






0