Összefogás a Balokányért - képgaléria

Pécsett, a Városházán ma került sor arra az ünnepélyes ceremóniára, amellyel az önkormányzat hivatalosan, írásban is kinyilvánítja, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel segíti a civilek Balokány-ligetet érintő munkáját.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere és dr. Pánovics Attila, a Balokány-ligetért Egyesület elnöke látta el kézjegyével a megállapodást, amely a régóta elhanyagolt terület felvirágzását hozhatja magával.

Az önkormányzat vállalta, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja a civil szervezetek törekvéseit a Balokány-liget megújítására. A civilek pedig e dokumentumban is megerősítették szándékukat a terület további fejlesztésre, gondozására.

Pécs 10 millió forinttal támogatja a park világításának korszerűsítését. Egyúttal hozzájárul, hogy a civil szervezetek az ott található, egykori diszkó épületének felújításával fizikálisan is jelen lehessenek a területen. Az épület rendbetétele az első számítások szerint körülbelül 50 millió forintot igényel.

PNL







Ezt a hozzászólást töröltük, mert nem felelt meg a hozzászolási és etikai feltételeknek.




0


Ki nyeri a 2012-es Eurovíziós Dalversenyt









0
0
0
0






0