Ezt olvasta már?

0

Ötven tonna búza érkezhet a magyarok kenyeréhez

A tavalyi mennyiség több mint kétszerese, mintegy ötven tonna búza érkezhet Baranyába a magyarok kenyere jótékonysági akció keretében - mondta el a kezdeményezés ötletgazdája egy pécsi sajtótájékoztatón csütörtökön.

Korinek László, a magyarok kenyere akciót két évvel ezelőtt elindító jogászprofesszor azt mondta: minden bizonnyal túlszárnyalják az előzetes elképzeléseket is, így idén a tavalyi búzamennyiség kétszerese érkezhet a mohácsi Szent Miklós Vízimalomhoz az augusztus 17-én tartandó összeöntés ünnepére.

Kitért arra, hogy az összes megyéből és a Kárpát-medence mindegyik országából, de Európa távolabbi, magyarok által lakott helyeiről, a hazai települések testvértelepüléseiről is érkezett búza. Hozzátette: a gabona összegyűjtése jelenleg is zajlik.

A jogászprofesszor azt mondta, hogy a tervek szerint a fővárosi állami ünnepre szánt kenyeret, amelyet a Szent Jobb-körmeneten Erdő Péter bíboros áld meg augusztus 20-án, idén is a Baranyában összegyűjtött lisztből sütik meg. Újdonság, hogy a magyarok kenyere akció keretében ezentúl minden évben a Kárpát-medence más-más tájairól hozzák a kovászt, amely idén a székelyföldi Oroszhegyről érkezik.

A sajtótájékoztatón Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere emlékeztetett arra, hogy a már harmadik alkalommal zajló akció nem valósulhatna meg, ha a szállítást, a lisztből készülő, jótékony célokat szolgáló cipók kisütését, a begyűjtést, az őrlést, a tárolást nem vállalnák ellenszolgáltatás nélkül a helyi cégek. Kiemelte, hogy egy olyan program indult el pár évvel ezelőtt, amelyre az egész Kárpát-medence megmozdult, egy olyan kezdeményezésből lett hagyomány, amely a nemzeti összetartozás érzését kiválóan képes erősíteni.

Idén egyébként a tervezett 50 tonna búza felét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) ajánlotta fel. A szervezet az alapanyagot a területi igazgatóságok közreműködésével gyűjtötte össze az ország 19 megyéjéből.

A megőrölt liszt legnagyobb részét idén is a Böjte Csaba vezette, 2300 árva gyermeket gondozó Dévai Szent Ferenc Alapítványnak juttatják el, hogy az a szervezet gyermekotthonaiban alapanyagaként hasznosuljon. A maradék lisztből ötezer kis cipót sütnek Pécsváradon, amelyeket jótékony céllal osztanak szét Pécsett augusztus 20-án a Pécsi Jótékony Nőegylet tagjai. A szervezet a cipókért cserébe tetszőleges nagyságú pénzadományt vár, hogy a befolyt összegből a rászoruló gyermekek étkezését segítő Nekem nincs ebédem programot támogathassák. A teljes akciót összefogó és az augusztus 20-i rendezvényt szervező Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője, Márta István elmondta: az állami ünnepen Pécsett kulturális programokkal, koncertekkel, folklórrendezvényekkel színesítik a magyarok kenyere akciót. A kenyeret Udvardy György pécsi megyés püspök áldja meg, Páva Zsolt polgármester szegi meg, majd Böjte Csaba tart szentmisét a pécsi székesegyházban.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Sz. Bíró Zoltán: Oroszországi választások, avagy a háború megtette hatását

Részben úgy, hogy az emberek körében félelmet keltett, részben pedig úgy, hogy a hatalmat felmentette számos korábbi korlát hatálya...

Ezért gondolom, hogy a „légy önmagad” az egyik legrosszabb életvezetési tanács

Volt idő, amikor büszke voltam arra, hogy „legalább őszinte vagyok" – főleg akkor, amikor valakit megbántottam azzal, amit mondtam. Ma...

Holdfázisok az őszi szezonban: Mikor érdemes új dolgokba kezdeni, és mikor elengedni?

A Hold ciklusa mintegy huszonkilenc és fél napos ritmusban ismétlődik, és ez a lüktetés sok kultúrában évezredek óta útmutatóul...

Éjszaka szöktek el a mesés vagyon elől: a Llangolleni hölgyek felkavaró rejtélye

Bátor és független nőkként éltek egy olyan korban, amelyben a társadalmi elvárások szűk határok közé akarták szorítani őket.

Új sebességméréstől retteghetnek a magyarok

Új rendszerrel ellenőrzik a sebességet a szlovén autópályák több pontján, ami a Magyarországról az Adria vagy Horvátország felé...

Ezért ne használj fültisztító pálcikát – pont ellenkező a hatása, mint reméled

A fültisztító pálca használata nagyon sokaknak jó érzés, de árthatunk is vele. Ha a pálcát nem megfelelően használjuk, és a...

„Álljon már meg a menet!” – Kormos Anett csak egy kiscicát akart megmenteni, végül a miniszterig jutott az ügy

A humorista kiakadt egy macska örökbe fogadási feltételein, Gajdos László sietve reagált.

Marad a kellemesen napsütéses ősz, vasárnap 25 fok is lehet

Csapadékra még mindig nem kell számítani.

Megkezdődött a tankerületi igazgatói pályázatok elbírálása, több mint 400-an jelentkeztek

A Klebelsberg Központ szombati tájékoztatása szerint 400-nál is több pályázat érkezett be a tankerületi igazgatói álláshelyekre kiírt...

Önnél is kék nyilacskák lepték el a Gmail felületét? Itt a magyarázat

Megváltoztatta a fontosnak ítélt e-mailek jelölését a Gmail. A változásnak nem mindenki örül.

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Csúnyán kiütötték Putyin szeretőjét, nem mehetett vissza a pályára a bombázó teniszező

Az orosz elnök szeretőjének tartott Tatjana Prozorovát nem engedték vissza a pályára, miután brutális találat érte a fejét.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése

Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

Elsöprő többséggel megválasztották Lázár János utódját a Magyar Tenisz Szövetség élén

A szombati tisztújító közgyűlésen egyértelmű volt az eredmény.

Virgil van Dijk a múlt, ezt a klasszist igazolja helyére a Liverpool

A Premier League-ben találták meg a holland védő utódját.

Nem PSG, nem Barca: ez a két csapat tárgyal Erling Haaland leigazolásáról

Azonnal kihasználnák, hogy bajban van a Manchester City.

Fájó vereséget szenvedtünk Ukrajnától a Nemzetek Ligája nyitányon - mégis mindenki erről beszél

Igaz, ez csak szépségtapasz, de ebben az egy dologban egész Európát vertük.​

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

„Kértem, hogy szégyen nélkül mondja el egy régi szexuális vágyát” – ha azt akarod, hogy a férjed nyitottabb legyen, kezdd a hálószobában

Ha nem ítélkezel, meg fog nyílni – és hálás lesz érte. Mutatjuk, hogyan hozhat közelebb egymáshoz a nyílt kommunikáció a hálószobában.

Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban

Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

„Amikor hullarészegen jelent meg az esküvőmön, azt mondtam: ennyi volt” – Családtagok, akikkel jobb volt megszakítani a kapcsolatot

A család az a közeg, amelyről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy bármi történjen, összetart minket. A valóságban azonban vannak olyan kapcsolatok, amelyekben a rokoni kötelék inkább teher, mint biztonsági háló.

Ismert férfit igazoltatott a rendőr, a vér is kiment a lábából: elképesztő állat mászott ki a macskahordozóból

Különleges és meglepő vendéggel kopogtattak a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a Fővárosi Állat- és Növénykertben, miután egy közúti ellenőrzés során illegálisan tartott fehérpamacsos selyemmajmot találtak e

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Kabát Petit több ezer ember közül szedte ki a hatóság a reptéren: ijesztő, amit átélt

Kabát Petit egy elkülönített szobába vitték a reptéren.

Csúnyán kiütötték Putyin szeretőjét, nem mehetett vissza a pályára a bombázó teniszező

Az orosz elnök szeretőjének tartott Tatjana Prozorovát nem engedték vissza a pályára, miután brutális találat érte a fejét.

0






0