Ötvenhárom elítélt a leszázalékolási botrány ügyében
Első fokon ketten letöltendő szabadságvesztést kaptak.
Az ügyben még 2003-ban kezdődött nyomozás, amikor felmerült a gyanú, hogy Miskolcon orvosok pénzért százalékoltak le embereket, akik ezáltal jogosulatlanul kapták az állam által biztosított havi juttatást. A bírósági tárgyalás 2006 óta tart.
Szabó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője elmondta, a tizenketted rendű vádlott három év hat hónap, a tizenharmad rendű vádlott pedig négy év letöltendő szabadságvesztést kapott, tizenkét vádlott büntetésének végrehajtását felfüggesztették. Legtöbbjüket vesztegetés és befolyással való üzérkedés bűntettében találták bűnösnek. A hetvenből két vádlott súlyos beteg, emiatt ügyüket külön kezeli a bíróság.
Az 53 elítélt többségének pénzbüntetést is fizetnie kell. Két vádlottat próbára bocsátottak, tizenöt személyt pedig felmentettek.
FH

- A KENÓ nyerőszámai
- Folytatja az egyeztetéseket Hódmezővásárhely az Erste Bankkal
- MSZP: a bérrendezés az egészségügy legnagyobb problémája
- Négy évre ítélték jogerősen a kocsmában késelő szegedi férfit
- Értékes kardot lopott el a portás a debreceni Déri Múzeumból
- Óceánjáró balesete - Előzetes eljárást indít a párizsi ügyészség
- Kína kiáll az euró mellett
- Influenza - Újraindult a tanítás a tarnabodi iskolában
- Gyulán rendezik a katolikus papok teremlabdarúgó Eb-jét
- Hatalmas hó Pécsen, nagyüzem a sípályán
- Még be kell lakni a pécsi Kulturális Negyedet
- Meghalt Csurka István
- Rabolt, hogy törleszthessen
- Leállt az áruszállító tevékenység is
- Nagyon sok hó esett a pécsi utcákra
- MALÉV: botrány, szinte mindenkit kirúgnak
- Megmenekülhet a pécsi Balokány Liget
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Összefogás a dunakeszi családért
- Jöhet a tél az M6-osra
- A „Mindenki Karácsonyfája” - legyen valóban mindenkié!
- Madarak etetése
- Levélgyűjtő takarítás a Balokány-ligetben
- Felkészülés az áradásra
- Élménypark?! a ZION-ban
- Múzeumi nyitva tartás 2011. november 1-től
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn






Arról nincsenek hírek,hogy visszafizettetnék,és megvonnák a jogtalanul felvettt járadékokat.