Ezt olvasta már?

0

Ötvennél is több dél-dunántúli civil közösséget támogatnak

Az Erősödő Civil Közösségek támogatási program harmadik ciklusában 64 dél-dunántúli civil közösség támogatásáról döntött a bírálóbizottság, közel 101 750 000 Ft értékben.

A pályázatok közül 38 az Erősítő, 26 az Indító kategóriában valósul meg, a pályázók 19 százaléka informális csoportként nyújtott be támogatási kérelmet. A támogatási összeg 50%-a baranyai, 22%-a somogyi, 15%-a tolnai, 13%-a pedig több megyét érintően oszlik el.

Mint arról korábban hírt adtunk, az ECK2020 programra a benyújtási határidőig 209 érvényes pályázatot kaptunk a somogyi, tolnai és baranyai civil közösségektől. A beérkezett támogatási igény több mint négyszeresen múlta felül az Erősödő Civil Közösségek program éves keretét.

145-en pályáztak az Erősítő, 64-en az Indító kategóriában, összesen 41 informális csoport, a többi pályázó bejegyzett szervezet. A pályázatok közül 81 megyeszékhelyt, 40 várost, 70 községet, míg 19 program több települést érintő megvalósulást jelölt meg.

A megyék közül idén is Baranyából érkezett a legtöbb pályázat, innen 114, míg Somogyból 43, Tolna megyéből 34 pályázatot kaptunk, 17 szervezet pedig több megyét érintő programot tervezett.

Az Erősödő Civil Közösségek 2020 támogatott projektjei ABC sorrendben elérhetőek ide kattintva!







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Saját listával indulnak a választáson a romák, az is eldőlt, ki lesz a listavezetőjük

A német nemzetiségen kívül a cigányság képviselőjének van egyáltalán esélye a parlamentbe jutásra 2026-ban. Ha ez sikerülne,...

Ha ez bejön, 2027-től minden megváltozik Amszterdamban

Brutális adóemelés jöhet a turisták ellen.

Meghan aljas dolgot tett Katalinnal: keményen odaszúrt a hercegnének Harry felesége

Sokak szerint Meghan Markle most túl messzire ment: szándékosan tett meg egy olyan gúnyos lépést, amivel egyértelműen Katalin hercegnének...

Ez a csúfság csak Kerkez Milossal történt meg, Liverpoolban megfeledkeztek róla

A magyar balhátvéd csereként állt be a Sunderland ellen szerda este.

Magyar György ügyvéd: Magyar Péter egyszemélyesre veszi a kampányt, nehogy valaki kiénekeljen a kánonból

Magyar Péter egyszemélyesre veszi a kampányt, nehogy valaki kiénekeljen a kánonból – mondta a Magyar Nemzetnek Magyar György, aki szerint...

Közel nyolcezer vállalkozót fenyeget, hogy kiesik a katázásból – Aki levelet kap a napokban a NAV-tól, ne vegye félvállról!

Csaknem 8 ezer adózót fenyeget a kataalanyiság megszűnése a 100 ezer forintot elérő nettó adótartozása miatt – hívta fel a figyelmet a...

Itt az újabb fordulat: folytatódnak a béketárgyalások, már ma jön a következő kör

A tegnapelőtti, lényegében kudarcos moszkvai béketárgyalás után ma folytatódnak az egyeztetések – ma Steven Witkoff az USA-ban tárgyal...

Felbukkantak az oroszok Liman kapujában, támadás érte Moszkvát - Percről percre az ukrán frontról csütörtökön

Egyelőre úgy fest, megrekedtek a béketárgyalások az USA, Oroszország és Ukrajna közt, miután a Kreml lényegében nemet mondott az...

Olyan döntést hozott Trump, amit még sokáig emlegetni fogunk – Saját maga alatt vágja a fát az elnök?

Donald Trump amerikai elnök szerdán váratlanul kegyelmet adott a korrupcióval vádolt Henry Cuellar demokrata képviselőnek és feleségének....

A Google kiadja a munkáltatóknak a dolgozók SMS-eit

Ha a Google programjában írsz üzenetet, az már nem minden telefonon lesz magánügy.

Brutális drágulás jön a főutakon: a fuvarozók szerint ez sok kisvállalkozást térdre kényszeríthet

A kormány a teherautókat az autópályákra terelné, de a hazai fuvarozók szerint ez kerülőutakat, pluszköltséget és inflációt hoz.

Revolut: itt az új funkció, ami megmenthet

Külön kell aktiválni a kényszerítés elleni védelmet.

0

Sport

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.

Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban

Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?

A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket

A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.

A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben

Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3

Bulvár

Varga Barnabás távozik a Fraditól, megírták mennyit fog keresni az új klubjánál - Igaza van a szakértőnek?

A magyar válogatott és a Ferencváros sztárja a legjobban kereső focistánk lehet.

Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga

Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.

Több mint 250 dolgozóját mérgezte meg a HR-igazgató, aki a mai napig HR-esként dolgozik és nem vonták felelősségre

A férfi mérgezett kávéval és teával kínálta áldozatait, majd visszaélt vele, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a nők. A HR-igazgatót a lebukása után sem ítélték el jogerősen, és a mai napig a szakmában

Nem a liszt, a cukor vagy a só az: ez az összetevő igazi méreg a testnek

Miközben figyelünk arra, hogy kerüljük a fehér lisztet, a túlzásba vitt sózást vagy a cukros süteményeket, gyakran elfelejtjük: van egy jóval alattomosabb összetevő, amit szinte minden nap fogyasztunk — és ez az,

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Élve égették az autójában a politikus fiát - Ukrajnában fogták el a tetteseket - Fotók

Élve elégették egy ukrán alpolgármester vagyonos fiát az osztrák fővárosban. 

Akkorára nőtt a feszültség a Moszkvában fordító magyar tolmács egyesületében, hogy lemondott az elnök

Vaspál Veronika nem szeretett volna közzétenni közleményt a történtekről, a board többsége viszont nem akar hallgatni.

Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből

Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?

Csapást mértek a Barátság vezetékre, megszólalt Orbán Viktor

Robbanást okozó szerkezetet hoztak működésbe.

Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon

Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.

40 éves lett Cseh Laci: villanyszerelőként hosszú hajjal nem lehet felismerni

Cseh Laci ma 40 éves, az úszófenomén felismerhetetlen a hosszú hajával, borostás arcával.

blogmorzsák

10 tudatos ajándéktipp karácsonyra

A tudatos vásárláshoz hoztunk most pár értékes ajándékötletet, mert a kis keresztény könyvkiadóknál igazi kincsek várnak.

0






0