POSZT - A Független Előadóművészeti Szövetség programjai a találkozón
Az idén első alkalommal a Független Előadóművészeti Szövetség (FESZ) programjai is színesítik a június 7. és 16. között megrendezendő Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) kínálatát.
A Független Előadóművészeti Szövetség a POSZT idei új helyszínén, a Zsolnay Kulturális Negyedben várja az érdeklődőket progresszív zenei programokkal, színháznevelési előadásokkal és eseménysorozata zárásaként civil összművészeti alkotással Schermann Márta rendezésében, a Katlan Csoport szervezésében - olvasható a szervezők MTI-nek elküldött csütörtöki közleményében.
Mint írják, az idén első alkalommal megszervezett háromnapos FESZ minifesztivál egyik legizgalmasabb eseménye a záró előadás, amelynek előadóművészei, résztvevői Pécs lakói közül kerülnek ki. Pályázati felhívásában a FESZ amatőr művészeket, zenészeket, táncosokat, bábosokat és műkedvelő civileket is megszólított.
A rendező, Schermann Márta csaknem húsz éve dolgozik színészként, de színházi rendezéseivel is egyre gyakrabban találkozhat a közönség: dokumentarista előadásaiban a professzionális művészek mellett azok a speciális élethelyzetben lévő civil emberek is megjelennek, akikről a darab szól. Rendezőként dolgozott már bevándorlókkal, romákkal, hajléktalanokkal, orvosokkal és várandós asszonyokkal is. Munkáira a társművészetek - képzőművészet, tánc, kortárs zene - bevonása jellemző, emellett gyakran választ produkcióinak különleges helyszínt. Előadásai különböző szociális problémákat hoznak közel a nézőkhöz, társadalmi elkötelezettségre szólítanak fel.
Mint a rendező vallja, amikor civilekkel készít professzionális színházi előadást, akkor a legnagyobb feladat segíteni őket abban, hogy a valós egyéniségüket megőrizhessék és a játékban megmutathassák a nézőknek. Az előadás egyhetes intenzív próbafolyamat alatt készül, az összművészeti produkciót június 15-én a Zsolnay Negyedben mutatják be, a legjobb alakításokat szakmai zsűri díjazza.
A közlemény Schilling Árpádot, a FESZ alelnökét is idézi, aki hangsúlyozta, hogy a független előadóművészeti szerveződések célja a művészetin túl a közösségi értékek szolgálata is. A rendező szavai szerint szeretnék, ha a FESZ rendezvényén nem csupán nézőként vennének részt a pécsiek, hanem aktív résztvevőként alakítanák is azt.
Az 1994-ben alapított Független Színházak Szövetsége 2012 januárjától működik Független Előadóművészeti Szövetség néven. A szervezet legfontosabb célkitűzése a független magyar színház-, tánc-, zene-, báb- és cirkuszművészek jogainak és érdekeinek képviselete. Emellett a kortárs művészet népszerűsítése, szakmai hálózat létrehozása, fesztiválok és szakmai rendezvények szervezése, innovatív projektek támogatása, a kortárs előadóművészet szponzorációs stratégiáinak kidolgozása, nemzetközi kapcsolatok kiterjesztése, a hazai avantgárd hagyomány ápolása és fejlesztése.
Különösen fontos feladatának tekinti a szövetség a művészet-pedagógia, a diákművészet, a közösségi művészet és minden egyéb közösségfejlesztő kezdeményezés felkarolását, támogatását és népszerűsítését.
A szövetséghez, amelynek jelenleg több mint 100 tagja van, csatlakozhat bármely regisztrált előadóművészeti szervezet vagy regisztrációval nem rendelkező magánszemély, aki előadóművészeti tevékenységet folytat. A FESZ elnökségét Csató Kata bábművész (ESZME), Erős Balázs kulturális menedzser (MU Színház), Goda Gábor táncművész (Artus) és Schilling Árpád színházművész (Krétakör) alkotja.
MTI
hírek innen, onnan
Vécé, zuhanyzó és fürdőkád is elfér benne: ez a nő saját kezűleg épített miniházat 15 négyzetméteren
Sokan panaszkodnak arra, hogy egy 50-60 négyzetméteres lakásban is kevés a hely. Egy holland nő azonban bebizonyította, hogy kreatív...
Azonnali termékvisszahívás az ALDI-ban határérték feletti vegyi anyag miatt
Blokk nélkül is visszafizetik a termék árát.
4 kritikus kérdés, amit fel kell tenned magadnak, mielőtt felmondasz, hogy saját vállalkozást alapíthass
Sokan álmodozunk arról, hogy egyszer saját vállalkozásba kezdünk, de az álmaink megvalósítása előtt fontos, hogy megfelelően...
Balesetet szenvedett a magyar énekesnő, majdnem elvesztette a látását is
Így van most a szeme, elárulta.
Már több mint 100 halottja van a kongói ebolajárványnak, a szomszéd országban is találtak betegeket
Kelet-Kongóban 550 megerősített esetből már 101-en haltak meg az ebolában. Kenyában eközben a rendőrség könnygázzal oszlatta a...
Rohamtempóra készül a Tisza Párt a parlamentben, még a házszabályt is átírják ehhez
Az eddigieknél többször lehet kivételes és sürgős eljárást kezdeményezni, hogy gyorsabban átnyomhassanak törvényeket. A párt...
Gyerekek sérültek meg, mentőhelikoptert is riasztottak a kisbusz balesetéhez az M1-esen
Nyolc gyerek sérült meg egy ráfutásos balesetben az M1-es autópályán Biatorbágy térségében, a 18-as kilométernél Budapest felé –...
Itt a fordulat a magyar iskolákban: felfüggesztik a pedagógusok vitatott értékelését
Megjelent a parlament honlapján a pedagógusok teljesítményértékelésének megújításáról szóló törvényjavaslat, amely el is...
Ahogy kirúgta Magyar Péter, egyből nyilvános pályázaton keresik a KEHI-elnök utódját
Hétfő este menesztették Gaál Szabolcs Barnát, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét, és a kormány máris nyílt pályázatot...
Veszélyes nyár jön: Tömegesen kezdtek kikelni a szúnyogok Magyarországon
Egy pohárnyi víz is elég lehet a szúnyoginvázióhoz: megkezdődött a kikelés, több térségben már védekeznek a lárvák ellen. A...
„Szinte tabu volt kutatni” – a tudósok elképesztő dolgokat állítanak a magzatokról
Dr. Joel Frohlich idegtudós szerint a tudat kutatása sokáig a filozófusok területe volt, de a modern technológia áttörést hozott. Az új...
Vérzett a BUX, de egy részvény szárnyalt: a Telekom ismét mindenkit meglepett
A pesti részvénypiacon a fő négyesfogatból egyedül a telekommunikációs vállalat jött ki pluszosan a keddi napból.
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Holló Gábor közleményben reagál, miután kikezdték a HVG-interjú miatt
A hírkereső.hu tulajdonosa a HVG-nek adott interjút követően közleményben tisztázza, hogy a hírgyűjtő oldalán milyen esetekben és hogyan avatkozott be a propagandacikknek tartott tartalmak terjedése ellen.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






