Ezt olvasta már?

0

POSZT: exkluzív előadások és koncertek a Kodály Központban!

A 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó június 8. és 17. között várja a színházrajongókat és a színházi szakma képviselőit.

 

A tavalyi sikerre való tekintettel a Versenyprogram és a POSZT Fesztivál eseményei mellett az idei esztendőben is folytatódik „A POSZT bemutatja” előadássorozat, amelynek keretein belül exkluzív előadásokra és koncertekre kerül sor a Kodály Központban.

 

A nyitónapon, június 8-án a Boban Markovics Orkestar, Európa egyik legnépszerűbb fúvószenekara ad koncertet. Az együttes legutóbb több mint öt éve lépett fel – természetesen telt ház előtt – Pécsett.

 

Másnap, azaz június 9-én este egy igazán különleges, egyszeri és megismételhetetlen produkció, a Pécs, a musical! következik a sorban. A musicalekből ismert slágerekkel színesített improvizációs kavalkád alapját Pécs városa és annak történetei, hagyományai adják. Az interaktív előadást a közönséggel együtt Balla Eszter, Szinetár Dóra, Feke Pál, Simon Kornél. és a rendező Szente Vajk alakítja.

A Primadonnák című fergeteges bohózat június 13-án este vendégeskedik a Kodály Központ színpadán. A Győri Nemzeti Színház több száz előadást megért, nagysikerű vígjátéka többszörösen is darab a darabban. Az amerikai komédiában nőnek öltözött férfiaké a főszerep, a pénz mellett pedig a másik örök téma, a szerelem rúg még labdába a színpadon. A két főszereplő Járai Máté és Simon Kornél.

 

Egy musical, ami több mint 1400-szor került színre, és minden magyar színházi rekordot megdöntve eddig több mint 1,6 millió néző vásárolt jegyet rá: június 15-én Pécsett először láthatja a közönség a Madách Színház (és a világ) egyik legnépszerűbb musicaljét, a Macskákat.

„A POSZT bemutatja” programcsomag előadásaira jegyek már kaphatók a jegymester.hu-n, illetve a helyszínen, a Kodály Központban.

 

Bővebb információért látogassák a www.poszt.hu valamint a facebook.com/posztpecs oldalainkat.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ha így megy tovább, nem sok marad a fociból a 2030-as vb-re

Donald Trump zsebre rakta a tornát, Isten kábele kiejtette Norvégiát, a spanyolok pedig legyőzték még az összeesküvés-elméleteket is a...

Volt, ahol 6 fok alá hűlt a levegő hajnalban

Meglepően hűvösen indult a vasárnap reggel, az ország egyik pontján 6 fok alá csökkent a hőmérséklet, miközben napközben már 35 fokos...

Ha valaki ezeket a szavakat használja, valószínűleg nem mond igazat

Ha valaki túl gyakran használja a „soha” szót, az lehet, hogy több mint véletlen: egy texasi ügyvéd szerint az ilyen erőteljes...

Karácsony Gergely: Az Orbán-kormány számtalan bűne közül az egyik, hogy hagyta lerohadni a Népligetben lévő Planetáriumot

A főpolgármester szerint az előző kormány politikai okokból megakadályozta, hogy uniós forrásból nekilássanak a Népliget...

Kisbusszal hajtott a berlini Pride tömegébe egy 21 éves férfi: egy ember meghalt, 16-an megsérültek

A német hírügynökség szerint májusban engedték ki egy javítóintézetből a berlini gázolás 21 éves gyanúsítottját. A hatóságok a...

Rég várt segítség vagy trójai faló? - Megoszlanak a vélemények az EU új terveiről

Vegyes, összességében inkább óvatosan bizakodó fogadtatásban részesült az ipar és a villamosenergia-ágazat részéről az Európai...

Itt a friss felmérés: minden negyedik magyar cég megérzi a közel-keleti konfliktust

Szinte senki nem tudja megmondani, mikor mászunk ki a közel-keleti konfliktusból, így azt sem, hogy a helyzet mikor rendeződhet. A hazai...

Gyerekként csak leszedtük, nem tudtuk, milyen kincs terem az udvarban: ezt tudja valójában a faeper

Lila ujj, foltos póló és egy maréknyi édes gyümölcs közvetlenül a fáról – sokaknak ilyen emlékei vannak az eperfáról. A korábban...

A fiatalok megkérdőjelezik, az idősebbek túlélték: így dolgozhatnak jól együtt a generációk

2025 választóvonal lett a munka világában. Azóta a munkaerőpiac egyharmadában Z generációsok dolgoznak, magukkal hozva egy merőben új,...

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Bulvár

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

0






0