Ezt olvasta már?

0

P. László egyedül követte el tettét

Egyedül követte el tettét a pécsi rendőrségi pszichológus, Bándy Kata feltételezett gyilkosa - jelentette be a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője szombaton sajtótájékoztatón, Pécsen.

    Dakos József közölte: az eddigi nyomozati munka azt mutatja, hogy a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított 26 esztendős P. László gyalogosan közlekedett, a lánnyal a háza előtt elegyedett szóba, majd a gyilkosság helyszínéig követte. A nyomozók eddigi megállapításai szerint a gyilkos megfojtotta a lányt, majd megpróbálta eltüntetni a holttestet.

    Bándy Kata holttestét július 11-én, a délutáni órákban találták meg bújócskázó gyerekek. Egyikük nevelőapja értesítette a rendőrséget. Az egyik gyerek a meghallgatásán úgy nyilatkozott, hogy egy autóban ülő ember megfenyegette - ezt az állítást a rendőrség nem látja bizonyítottnak. Dakos József azt mondta: P. Lászlót pécsi tartózkodása alatt egyszer sem látták autóval közlekedni.

    A rendőrök a helyszíni szemle során megállapították az idegenkezűséget, és a nyomozást aljas indokból elkövetett emberölés miatt rendelték el. A főkapitány kiemelte: ennek során a rendőrség minden, a jogszabályok által biztosított eszközt felhasznált. 

    Ez azt eredményezte, hogy július 14-ére azonosították az elkövetőt P. László személyében. Egy napon át üldözték, majd július 15-én kora délután elfogták az M60-as autópálya és az 57-es út kereszteződésétől százötven méterre, Bóly és Mohács között - közölte a főkapitány.

    Hozzátette: a férfi mozgását már pécsi tartózkodása során jól körülhatárolták. A rendőrségnek olyan információi voltak, hogy a gyanúsított a kelebiai otthona felé tart.

    „Az elfogást követően a gyanúsított beismerő vallomást tett, majd a rendőrség a részletes nyomozati munka során megállapította, hogy a bűncselekményt P. László egyedül követte el, nem voltak tettestársai, nem volt segítsége. Részünkről jelenleg az egy elkövetős megoldási mód az egyetlen, amely egyértelműen bizonyítottnak látszik” – jelentette ki a főkapitány.

    Dakos József elmondta: a rendőrség nem keres több gyanúsítottat, már csak bizonyos részletkérdéseket tisztáznak, szakértői véleményeket gyűjtenek be.

    Arra a kérdésre, hogy pontosan hogyan követte el P. László a bűncselekményt, a főkapitány azt mondta: a gyanúsított Bándy Katával annak lakása előtt találkozott, és igyekezett vele kapcsolatot teremteni. A tettes ezután le-lemaradva követte a rendőrségi pszichológust, majd megfojtotta azon a helyen, ahol a testét később megtalálták.

    A főkapitány elmondta: P. Lászlónak sem az elkövetés éjszakáján, sem elfogásakor nem volt fegyvere. A gyanúsított a lány pénzét és mobiltelefonját magával vitte, táskáját, bankkártyáját pedig kukába dobta.

    A gyanúsított a rendőrségi vallomása szerint szintetikus kábítószert fogyasztott a tett éjszakáján, és a drogra alkoholt ivott – mondta Dakos József, aki szerint ezért megkérdőjelezhető a reális helyzetértékelése.

    A rendőrök P. László teljes kapcsolati rendszerét feltérképezték, és nyolc poligráfos vizsgálatot végeztek. Dakos József nyomatékosította: J. Olivért, P. László rokonát többször is kihallgatta a rendőrség, és poligráfos vizsgálatnak is alávetette. A vizsgálatok eredménye és alibije miatt kizárták a gyanúsítotti körből.

    Ambrus Ágnes, a megyei főkapitányság bűnügyi igazgatója elmondta: a rendőrségi munkát nagymértékben zavarta, akadályozta a médiaérdeklődés, hiszen P. László a tettét követően internetezett, így voltak információi a nyomozás állásáról. 

    „Amikor a poligráfos vizsgálatnak alávetettük, nagyon nehéz volt olyan kérdést feltenni, amire a választ csak ő tudhatta" - mondta el.

    A nyomozati munka további részleteivel kapcsolatban Ambrus Ágnes bűnügyi igazgató azt mondta: szakértői véleményekre várnak még, nagy változásokra nem lehet azonban számítani. Arra, hogy megerőszakolták-e a lányt, szintén szakértő ad választ.

    „P. László egyik vallomásában elismerte az erőszak tényét, majd ezt a vallomását visszavonta, majd megint azt mondta, hogy történt erőszak. A szakértő dolga lesz eldönteni ezt” – tette hozzá a bűnügyi igazgató.

    Arra a kérdésre, hogy biztonságos-e Pécs az éjszaki órákban, Dakos József azt mondta: a baranyai megyeszékhely biztonságos, a statisztikák is ezt mutatják.

     „Bátran, bárhol, a város bármelyik részén lehet sétálni. Utoljára 1974-ben volt ilyen súlyú bűncselekmény Pécsen” – mondta.

    A rendőri készültségről, a mozgósított létszámról azt mondta: nem volt példátlan a rendőri erő bevetése - a nyomozásban összesen csaknem száz nyomozó vett részt -, hiszen minden gyilkosság során hasonló erőfeszítéseket tesznek.

    Bándy Kata 25 éves rendőrségi pszichológus július 8-án hajnalban egyedül, gyalog indult el egy sörözőből, de az otthonába nem érkezett meg. Holttestét július 11-én délután találták meg a pécsi Délibáb utcában, egy bokros területen. Az őrizetbe vett gyanúsítottat szerdán előzetes letartóztatásba helyezték.

MTI Fotó: Kálmándy Ferenc







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

„Miért pirosodik ki az arcbőröm nyáron?” – Ezekkel a tünetekkel bőrgyógyászhoz kell fordulni

Az erős nyári napsütésben sokan tapasztalják, hogy kipirul az arcuk vagy az orruk. Tartósan fennálló panaszokkal érdemes orvoshoz...

Ezt a két dolgot soha ne öntsd a kávédhoz: a szakértők figyelmeztetnek

Van egy óriási hiba, amit a legtöbben teljesen gyanútlanul követnek el.

Charles Leclerc öccse szívdöglesztő pasi: a 25 éves Arthur is autóversenyző

Charles Leclerc öccse hasonlóan jóképű, mint maga a Forma-1-es pilóta.

Már a Kreml is elismeri: tarolnak az ukrán drónok, fordulhat a kocka - Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Már Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő is elismeri, hogy az ukrán mélységi dróncsapások komoly fejtörést okoznak az orosz...

ASAP Rocky Budapest 2026: jegyárak, helyszín, parkolás és minden fontos tudnivaló egy helyen

Hivatalosan is érkezik a 2026-os világturné, már elindult a jegyértékesítés.

Libabőrös leszel ettől az Alfa 155-östől

Az olasz SGT Automobili retrófuturisztikus gépet építetta Giulia QV alapjaira.

88 milliós megtakarítás, 20 forintos részvény: megjelent Magyar Péter első miniszterelnöki vagyonnyilatkozata

Hétfő este vált nyilvánossá Magyar Péter immár kormányfőként tett vagyonnyilatkozata. Ebből többek közt az is kiderül, hogy mennyit...

Nagyon súlyos figyelmeztetést kapott Izrael – az USA kiszállhat

Donald Trump közölte Benjámin Netanjahuval, hogy Izrael elveszítheti az amerikai támogatást, ha folytatja a háborút Irán ellen.

Így szabadulj meg a drága banki sms-értesítésektől

Sms helyett kérj inkább a banki mobilalkalmazásban ingyenes push üzenetet a tranzakciók után. Nem minden banknál lehetséges, de a...

Csibészbecsület és versenyszféra

Képviselői vagyonnyilatkozatok, Radnai Márk embere, Rogán Cecília médiacége, parlamenti vita és tüntetés Sulyok mellett a 444 napindító...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

0






0