Ezt olvasta már?

Elhunyt Sárkány József

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Sárkány József művészettörténész, a Janus Pannonius Múzeum osztályvezető főmuzeológusa január 17-én.

0

Pajtát és szemetest is olthattak a baranyai lánglovagok

A múlt hétvégén négy jelzés érkezett a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra, ebből két tűzesethez, és egy műszaki mentést igénylő esethez kellett a megye tűzoltóinak vonulniuk. Egy alkalommal a jelzés tévesnek minősült – számoltak be a lánglovagok hétfőn.


hirdetés

Vasárnap Pécsett, a Csillag közben, egy társasház utcafront felőli részén, a kerítés mellett egy 120 literes műanyag szemetes égett, amely a tűzben megsemmisült. A pécsi hivatásos tűzoltók egy egységgel érkeztek a helyszínre és a tüzet sugárral eloltották.

Ugyancsak vasárnap Kisszentmártonban egy 100 négyzetméteres tégla alapú, faépítésű pajta gyullad ki, amelyben hozzávetőlegesen öt köbméter faforgácsot is tároltak.

A katasztrófavédelem hivatásos tűzoltói három egységgel érkeztek a helyszínre Sellyéről és Siklósról. A tűzoltók a tüzet sugárral, valamint kéziszerszámokkal oltották el. A Baranya Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat tűzeseti helyszíni szemlét tartott. Az eset kapcsán személyi sérülés nem történt.

Szintén a múlt hét utolsó napján történt, hogy egy pécsi társasház negyedik emeleti lakásába nem tudtak bejutni, ezért a katasztrófavédelem segítségét kérték. A pécsi tűzoltók két egységgel érkeztek a helyszínre és károkozás nélkül jutottak be a lakásba – derült ki a katasztrófavédelem hétvégi összefoglalójából.

PNL








Lassan sorompóba lépnek a pécsi polgármesterjelöltek. Ön kit választana?








0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Itt van a gyönyörű 50 000 forintos emlékérme

50 ezer és 2000 forint névértékben új érméket bocsát ki Szent Piroskáról limitált darabszámban a Magyar Pénzverő Zrt.

Kitiltották a menzán fotózó Echo TV-st a Parlamentből

Az MSZP-s Ujhelyi Istvánt fotózta le titokban a képviselői irodaházi ebédlőben. Ám ez tilos.

Egészen ijesztő Miley Cyrus pólója

Aztán rájöttünk, hogy nem azt látjuk, amit elsőre gondoltunk.

Rossz nézni, mennyit változott a Föld tíz év alatt

A tízéves kihívás arra is alkalmas, hogy felhívjuk a figyelmet a Föld átalakulására.

74 éves sztár énekli a himnuszt az idei Super Bowlon

A soul császárnője büszke arra, hogy hangjával egyesítheti Amerikát.

Rabszolgatörvény: odacsapott a Fidesz Újpesten

Egyetlen "módosító javaslattal” utasította el a gyakorlatban Újpest fideszes többségű közgyűlése azt a közös kerületi...

DK: Oktatási katasztrófát okozott a Fidesz politikája

A legújabb európai statisztika alapján újabb mélypontra jutottunk, minden nyolcadik gyerek kihullik a magyar közoktatástól. Ezzel az uniós...

Influenzajárvány - már hét halálos áldozata van a járványnak

A szomszédos Horvátországban már tízezrek betegek.

Ha a munkavállaló titkolja, hogy hova megy...

A versenytilalmi megállapodásokkal kapcsolatban rengeteg érdekes kérdés, élethelyzet felmerül, ezek nagy részével már biztosan minden...

Egyre nagyobb az érdeklődés a SZÉP-kártya iránt

A Széchenyi Pihenőkártya kibocsátásában érdekelt pénzintézetek egyre nagyobb érdeklődést tapasztalnak a kártya iránt, mivel január...

Kamatlevonást korlátozó előírás a társasági adózásban II. - példákkal

Az idei évtől egy uniós irányelv (1164/2016/EU) hazai jogba történő illesztése megváltoztatja a kamatok társasági adóalapnál...

0

Sport

Kizárhatják a Barcelonát a Király-kupából

A Levante elleni mérkőzésen pályára lépett egy olyan játékos, aki eltiltott volt.

Vereség Svédországtól, egy pontot viszünk a középdöntőbe

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33-30-ra kikapott a svéd csapattól.

Vállalkozóként is sikeres a magyar válogatott focista

Egymilliárdos bevétele van évente Szalai Ádámnak.

Így folytatja a világbajnokságot a kézilabda-válogatott

A csoportkör után következik a középdöntő, ahol három meccse lesz a magyar válogatottnak.

Újabb győzelmével Egyiptom a középdöntőbe jutott a kézi-vb-n

Az afrikai csapat a harmadik helyen végzett a magyarok csoportjában.

Kizárhatják a Barcelonát a Király-kupából

A Real Madrid sorsára juthat a címvédő katalán csapat.

Emberségből jelesre vizsgázott az MU klasszisa

A spanyol futballista nemes gesztusától hangos a nemzetközi sportsajtó.

Válogatott focistát igazolt a Ferencváros

A Pogontól érkezett védő már együtt készül a fővárosi csapattal a beleki edzőtáborban.

Életbevágóan fontos lenne két pontot szerezni a svédek ellen

Nagyon nem mindegy, hogy milyen sorrendben játsszuk a középdöntős meccseket a kézivébén.

0

Bulvár

Nézd, kivel futott össze Palik László Dominikán

Az Exatlon Hungary forgatásai festői helyszínen, Las Terrenas-ban zajlanak. Palik László nemcsak a fantasztikus kilátást élvezi, hanem új cimborára is lelt ott! ˝Ő a legújabb barátom itt Dominikán˝ - írta a közös fotójukhoz.

Élve falta fel egy 700 kilós krokodil az őt etető tudóst - videó

A tragédia egy indonéz gyöngykagylófarmon történt, miközben hússal etette az állatot a gondozója.

Zacher: Sem dolgozni, sem életet menteni nem engednek vissza

Az országos hírű toxikológus azt mondja, dolgozna, de már nem kellek. Mióta otthagyta a Honvédkórházat, mentőzik, és fiataloknak tart előadást a drogfogyasztás veszélyeiről.

Így lehet repedésmentes a sült hurka és kolbász - megfejtettük a rejtélyt

Víz vagy zsír aláöntésével, villával vagy fogpiszkálóval kiszúrva, esetleg minden nélkül hurkát és kolbászt sütöttünk, minden módszert tesztelve. Jöjjön az ítélet.

A kislányom lassan megöli magát, nekem pedig nincs erőm, hogy megállítsam őt ebben

A Whisper oldala olyan szülők vallomásait gyűjtötte össze, akiknek a gyereke valamilyen étkezési rendellenességgel anorexiával, bulimiával küzd, vagy küzdött. Szívszaggató vallomások következnek.

Nagy riadalmat okozott Ambrus Attila gyereke

A Viszkis rabló kisbabája még meg sem született, de eléggé feladta a leckét az orvosoknak és szüleinek egyaránt.

Megszólalt a szexuális zaklatással vádolt színésznő

Félmeztelenül provokálta a kolléganőjét.

Két román buszt szedtek ki a forgalomból Ausztriában

Az osztrák rendőrség műszaki szakértők bevonásával teherautókat és autóbuszokat ellenőrzött Dél-Burgenlandban, kilenc jármű továbbhaladását súlyos műszaki hiányosságok miatt megakadályozták - írja az orf.at

Miért tabusítjuk túl sokáig a világ legtermészetesebb dolgát? - A szüzesség elvesztése

Ennek így kell lennie? Vagy beszélhetünk erről máshogy is?

A vírusos tüdőgyulladás tünetei

Hogyan lehet eldönteni, hogy valaki vírusos tüdőgyulladásban szenved? Milyen tünetek utalnak a betegségre? Máshogyan kezelhető a vírusos eredetű tüdőgyulladás, mint a bakteriális? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.

Ezeken a tengerpartokon pofozgatni kell magunkat, hogy ébren vagyunk-e

Mennyivel jobb lenne most zúzmara helyett izzadtságcseppeket törölgetni egy türkizkék vizű pálmafás strandon a világ melegebbik felében... Mutatunk hozzá öt lehetőséget.

blogmorzsák

Európa végre szem­be­száll Orbánnal

Brüsszel azt üzeni a Fidesznek, hogy vagy viselkedtek polgári, civilizált demokrata módjára, vagy mondjatok búcsút a pénzünknek.

Enervált arabok az Alpokban

„Megnéztem Zell am Seet, mivel úgy hallottam, hogy mostanság ez az arab világ nagy kedvence, sikk ide jönni.“

Bemutathatunk a téli szürkeségnek

Zakatoló dobmunkák, inszomniás lányok és független filmes fesztiválaz eheti programajánlóban.

Jeff Goldblum bebizonyítja, hogy a stílus nem kor kérdése

Megnyerő, elegáns és merész - hogy csinálja?

Rutinos vagy peches?

Az ember, akinek már a második aldis kapszulás kávégépe purcant ki, de nem ezért írt!

Lejtmenetben a használtimport

Egyre kevesebben vásárolnak külföldről hasz­nált autót. Mutatjuk az okokat.

Beszéljek-e a gyereknek az ADHD/Asperger/SPD diagnózisáról?

Sok szülőben merül fel a kérdés, hogy elmondja-e a gyerekének, hogy ő más?

John harmadjára is visszatért és dolgozik

John Wick egyetlen menekvése, hogy a 3. felvonásban még több rosszfiút tesz hidegre.

Nehéz ez a macskaélet

Egy cica sose pihenhet eleget, nem csoda, hogy sokszor úgy alszanak el, ahogy éppen a fáradtság éri őket.

Nagy bajban lehet a NER, ha elkezdett félni egy vidéki gimnazista lánytól

Nagy Blanka "bűne" nem csupán az, hogy fiatal, hogy nő, és nem kedveli Orbán Viktor országlását, hanem az is, hogy vidéki.

Mennyi kreatinra van szükséged?

A kutatások vajon mit mondanak?

0






0