Pálfi András, a tehetséges pécsi gitáros a Google Doodle zsűrijében

A beérkezett pályaművek alkotói közül akadt, aki ismert slágert dolgozott fel, és olyan pengető is megmérettette tudását, aki saját szerzeménnyel rukkolt elő. Így tett Cseri Hanna is, aki a maximális 15-ből 13 ponttal bizonyult a legjobbnak.

Pálfi András egy tehetséges pécsi gitáros, aki a világ egyik legnívósabb nemzetközi gitárversenyének, a Guitar Idol 2009. online döntőjébe jutott, egyedüli magyarként! Akkor is és most is szerényen, de bátran beszélt. 2009-ben azonban többet szólt a zenéről, most a suli a lényeg. A Google Doodle Guitar verseny pécsi döntőjének zsűritagjaként ő is fülelte a beérkezett műveket, s mondhatni "egy gitárra járt a füle" Kircsi Lászlóval, aki többek között a pécsi Városháza tornyából szóló harangjáték zeneszerzője és Beck Zolival, a 30y énekes-gitárosával. Az utolsó, versenyben maradt két pengető daljátéka közül, néhány másodperces tanakodás után, egyöntetűen választották ki a nyertes művet, Cseri Hanna „yellow lorry és az asszimiláció” című kompozícióját.

Pálfi András a londoni online döntöbe jutott dalával:







A támogatásthoz nem kell mást tenni, mint a nevezés saját oldalára kattintva lájkolni a „yellow lorry ás az asszimiláció” című szerzeményt.

http://apps.facebook.com/doodlesongs/156

Előfordulhat, előtte föl kell venni az ezzel kapcsolatos alkalmazást, majd ezt követően kell kiválasztani a „yellow lorry ás az asszimiláció c.” dalt.




0


Ki nyeri a 2012-es Eurovíziós Dalversenyt









0
0
0
0






0